Ráérős időmben gyakran keresgélek a neten, s olykor a kínai filmipar termékei is a kezeim közé kerülnek.
Ez ugyan kétségtelenül nem Amerika, de - főleg mióta az immár belföldre került Hongkong filmeseit is befogták - meglehetősen színvonalas produkciókat tudnak csinálni.
Bár hangsúlyozom, hogy nem minden filmjükre igaz ez, sok a gagyi is köztük, de készülnek minőségiek is, amelyeknek a képi világa gond nélkül megállná a helyét Hollywoodban is.

Valamiért továbbra is nagyon szeretik a harcművészeti beütéssel terhelt végeredményeket, ezeknek a minőségéről nem tudok nyilatkozni, de főleg ezek jutnak el olykor hozzánk is. Aki szereti ezt a stílust, annak valószínűleg bejövős termékről lehet szó. Nem én vagyok a célközönség, annyi szent.

Kicsit restellkedve ismerem be, de amivel teljesen megvesznek, azok a drámáik. Azért a pironkodás, mert az igazat megvallva én világéletemben abba a csoportba tartoztam, amelynek tagjai előszeretettel röhögik körbe (persze csak diszkréten) a teljesen kiszámítható nagyjeleneteken szipákolókat. Na most, ezzel szemben már volt szerencsém látni pár helyi filmet, amin meg én bőgtem. Lehet, csak jobb a kivitelezés, vagy az itteni klisék másképp operálnak, s így ezekre még nem immunis az ember.  

A lényeg, szerintem nagyon ügyesen játszanak az érzelmi húrokon, s mindehhez gyakran kapcsolódik egy olyan ártatlan báj, ami a nyugati kultúrában edzett lelket is megtöri. És nem afféle csöpögős, Amelie-féle gyermeteg naivitásról van szó, amely az arra nem fogékony népeknél inkább ellentétes hatást vált ki, hanem olyan kifejezésmódról, amelyet el lehet hinni anélkül, hogy a néző erőszakot venne magán.

Ajánlómban a szerelmi törénetekből csak egyet válogatok be, de ha igény lesz rá, még van pár a tarsolyomban.

----------------------------

A Kínán kívül "Under the Hawthorn Tree" (a kínai cím 山楂树之恋) néven futó produkció egyike a legjobbaknak. A 2010-es, Zhang Yimou által rendezett film a kulturális forradalom idején játszódik, s összességében egy egyszerű, nem is túlkombinált szerelmi történet, de nagyon kifejező. 

-------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------

-------------------------

Hasonlóképp jó választás lehet a "Blind Mountain" ( 盲山) is. Főszereplője egy városi, tanult lány, akit elcsalnak egy világvégi kis faluba, s ott eladják feleségnek. A befejezést két verzióban csinálták meg, ha valaki megnézi, érdemes utána a másikat is megkeresni.

 ----------------------------------------------------

A "Cherries" (樱桃) pedig egy érdekes darab 2007-ből. Valószínűleg nem mindenkinek jön be, de akinek igen, ott eléggé megdolgozza a könnycsatornákat. A történet dióhéjban egy szellemi fogyatékos asszonyról szól, aki összeszed a falu határában egy kidobott lánycsecsemőt, majd felneveli.

Ha valaki kedvet kapott, jó mozizást. Online stream segítségével, angol felirattal könnyen fellelhető az összes.

Kínában az utcai táncolás teljesen hétköznapi, bevett szórakozás. Még chongqingi rövid ottlétem alatt is belefutottam egy kisebb csoportba, s - mint arról már beszámoltam - Evansék háza mellett, a téren is több tucatnyi középkorú, de zömmel idősebb asszony ropta.

Tegnap este az utam a kilátó felé vezetett. Mostanában rákaptam az utcai kajára. Nem mintha a kantin kosztja rossz lenne, de valahogy ezen a héten teljesen kimaradt az életemből egy hétfői reggelitől eltekintve. Itt az utcánkban, s a kilátó felé levezető szemközti utca elején is rengeteg kifőzde és utcai árus kínálja a portékáit, többnyire egy-két termékre szakosodva.
A diákjaink jó része is náluk eszik, mert a diákmenzánk kosztja állítólag elég csapnivaló. Így aztán csúcsidőben, ebéd- és vacsoraszünetben az egész környék zsibong a tanulóinktól, s az összes kajáltató hely csurig van velük.
Egy részük étterem. Ezekben értelemszerűen van odabenn asztal, szék, s a konyha valahol hátrébb helyezkedik el, a vásárlóktól elzártan.
Másutt nincs ennyi hely, így aztán az utcafrontról közvetlenül a konyha nyílik, s bárki látja, miképp tüsténkednek. Ezeknél általában van az utcán kirakva pár asztal.
Végül, az utolsó verzió a legmezeibb, bár ez semmit nem von le a beszerezhető élelem színvonalából. Ezek esetében az utcán van valamilyen főzőalkalmatosság, s ott készülnek a csemegék. Olykor faszénen, ezeken előszeretettel sütnek halakat vagy nyársra húzott húsféléket; olykor pedig normális tűzhelyen, wokban. Mint például a tegnapi poszt krumplis cucca.

De visszatérve az első bekezdés fonalához, épp kaját nézegettem magamnak, s a kilátó felé vezető utcában kóboroltam. Egyre inkább megcsapta a fülemet a zaj, s ahogy közeledtem, láttam is, hogy három különböző csoport, három különböző zenére mozog. A három hangszóróból egyszerre áradó muzsika disszonanciája láthatóan nem zavarta őket, s nagyon jó hangulat uralkodott az egész téren.
A táncosok mellett nagy számú ember üldögélt-álldogált kisebb-nagyobb csoportokba verődve, s jóízűen beszélgetve.

A tánc koreográfiája mindegyik esetben egyszerű volt, de jól begyakorolt. Mindenki tudta, mikor mi jön, s remek szinkronban zajlott az egész. Csináltam pár képet is, de mivel már sötét volt, így kénytelen voltam éjszakai módban tenni.

Az egyik csapat. Olykor egyikük elől áll, velül szemben, de itt már mindenki ismerte a koreográfiát

Háttérben, a kilátó peremén egy másik csoport, az előtérben bámészkodók. Hátul jobbra a város talán legmagasabb épületének teteje a fényekkel.

A kíváncsiság kedvéért ma is elbaktattam arra, s ugyanaz a kép fogadott. Kicsit ott is maradtam, leültem, nézegettem őket. Nagyon kellemes hangulata van. Kicsit irigyeltem őket. Én nyugdíjasként valószínűleg örülök, ha élek majd, de ők élvezik az életet, aktívan. Táncolnak este, tajcsiznak reggel, s láthatóan élvezik a közösségi lét minden előnyét.

Valami hasonló mentalitást bevezethetnénk odahaza is.

Kicsit untam a menzai kaját, úgyhogy tegnap az utcán vettem egy adag krumplis cuccot. A vödörnyi cucc 2 yuant kóstált, s kimondottan finom. Kérhető pirospaprikával erősen megszórva, ez esetben az íz tényleg kimondottan fűszeres.

A krumpli kellemesen meg van pirulva, s mellette tartalmaz szalonnadarabokat, petrezselymet és kongcait is.

Valamelyik nap a sütinek sem tudtam ellenállni. Megint. Lassan tényleg zebrinának lesz igaza, s kijjebb lesz engedve az a nadrágszíj.
De most őszintén: ez ki tudná otthagyni?

Bár nem volt rossz, a múltkori süti magasan übereli. Sajnos a felszíni krémes rész után száraz piskóta jön.

A kompótok is olcsók. Ez a nagy, 700 g-os trópusi gyümölcsökkel megtöltött példány mindössze 300 Ft-ba kerül, s van benne minden, mi szem-szájnak ingere.

Ananász, mangó, kókusz s még legalább két fajta, jóízű, de számomra beazonosíthatatlan gyümölcs van az üvegben. Vagyis volt.

A héten még kitart a dalszövegezés az órákon, aztán a jövő héten vitatkozni fogunk. Legalábbis remélem, rá lehet őket venni - némi rásegítéssel - a beszélgetésre.

A tervezett téma már eddig is szóba kerül olykor itt-ott: a kutyaevés kérdésköre. Ez egyike a Kínát illető sztereotípiáknak, nyugatról nézve itt boldog-boldogtalan kutyát zabál két pofára. A helyzet ennél azért árnyaltabb, s összetettebb.

A tovább után lesz egy kép is, ezért aki nem szeretné látni, ne kattintson!
Tovább!

Már régóta tervben volt, hogy írok egy kicsit a helyi élővilágról, de eddig valahogy ez kimaradt. Hát most igyekszem bepótolni.

Fengjiebe érve az első állat, amivel találkoztam, az egy hatalmasra nőtt, undorító csótány volt a lakóteremen belül. Ösztönös utálkozás fog el egyes ízeltlábúak láttán, s ez különösen igaz, ha ilyen mutáns egyedekről van szó. A legyek csak idegesítenek, a fullánkosoktól tartok, de amivel halálba lehet kergetni, azok a nagy méretű dögök, legyen szó bármilyen ártalmatlan jószágról. Egy körülöttem röpködő szitakötőtől visítófrászt kapok, s sáskával is jobb, ha nem kerülök egy légtérbe. A sáskára még visszatérünk, de most a csótány.

Mint a mellékelt kép is mutatja, nem az otthon (szerencsésebb esetben nem) megszokott undok kis bogarakról van szó, hanem igazi óriásokról. Annak idején az első kollégium, ahol laktam Budán, még tele volt az európai verzióval, tőlük nem is félek, még ha kedvenceimnek se nevezném őket. Egy időben mániájuk volt belebújni a (nem röhög!) furulyámba, s gyakorlás közben mindig értetlenkedtem, miért nem jönnek ki szépen a hangok, s egyszer rutintalanul beleszívtam... Hát, végülis, van ahol eszik is őket.
Ezek a helyi dögök nem férnének bele a nevezett hangszerbe, de ez egyúttal jó is, mert könnyen észre is lehet őket venni. Egy palack brutálisnak tűnő kemikália beszerzése, majd három, megtermett csótány hosszú másodperceken át történő mérgezése majd agyontaposása óta a probléma megszűnt létezni, azóta sem láttam egy darabot sem. Hogy hova tűntek, az rejtély, de ez legyen az új otthonuk tulajdonosának a gondja.

***

Első önálló utamon a belvárosba, az Új Évszázad bevásárlóközpontból visszafelé, már enyhe félhomályban igyekeztem taxit szerezni. Jól tele voltam pakolva cuccal, mindkét kezem - akkor vettem felmosóvödröt meg néhány extra edényt, pár liter zérós kólát, ilyesmiket. Mire a sokadik kocsi után végre akadt egy, amelyik üres volt, s fel is vett, nekiálltam beszállni. Azaz pontosabban csak álltam volna, de éreztem valamit az alkaromon. Odanéztem, s egy kisebb ugrás mellett mint az őrült kezdtem el rázni a kezemet a benne lévő cuccokkal együtt. Szerencsére az a botsáskaszerű valami nem találhatta élvezetesnek mindezt, vagy csak a kiabálásom riasztotta el, de gyorsan el is tűnt. A taxis nem kicsit nézett furán, a kívülálló szemével csak a fejlett mozgáskultúrám volt látható, a kis (saccperkábé 8-10 centis) rohadék nem.

***

Kellett pár nap, mire nagyjából belerázódtam a helyi időzóna diktálta tempóba (többé-kevésbé), így az első itteni éjjel kimentem kicsit barangolni. Azon járt az agyam, hogy hihetetlen, hogy itt vagyok. Sétálgattam a kampusz kertjében meg az épületek között, amikor egyszer csak nagyon barátságtalannak tűnő, mereven engem néző, szőrüket borzoló macskák jelentek meg előttem.
Hozzátartozik a dologhoz, hogy nem vagyok igazán oda a macsekokért, ha már választani kell, inkább kutyapárti vagyok, s a fene sem tudta, mennyire szívlelik az embert ideát, a tetanuszoltásom meg már lejárt egy ideje. Óvatosan elsomfordáltam inkább.
Azóta már láttam sokszor őket, nappal is. Kóbor egyedek, de valamiért itt érzik jól magukat.

***

Egy szintén éjszakai kollégiumi kikukkantás közben lettem figyelmes arra, hogy a folyosónkon - amelynek nincs külső ajtaja, a szabadba vezet, s ahol akkoriban egy kiégett izzó folytán világítás sem volt - repül valami tőlem úgy fél méterre. Gyorsan visszakaptam kicsit a fejemet, de aztán ahogy kinézegettem, s egy denevér alakja körvonalazódott, egészen fellelkesültem.
A folyosón már van működő izzó, azóta itt nem sikerült rájuk bukkannom, de odakinn szürkülettől már fel-feltünedeznek, s irtó aranyosak.

***

Végül, s nem utolsó sorban egy talán mindenki által szimpatikusnak tartott élőlényről írok. Odahaza gyerekkoromban rengeteg volt, de nem tudnám megmondani, hogy mikor láttam utoljára, hosszú évek óta egész biztosan nem. Addig nem is tűnt fel a hiányuk, amíg nem olvastam egy cikket valahol, hogy drámai mértékben megritkult a létszámuk. Ez a kis madárka a veréb. Bármily furcsa is elsőre, Európában jó eséllyel a kipusztulás felé menetelnek, mivel a gépesített mezőgazdaság folytán drámaian csökken az életterük. Kár lenne értük, nagyon jó fej madarak.
Egy időben Kínában is nagyon megfogyatkoztak. Mao elvtárs, miközben a kínai kommunista rendszer kiépítésén fáradozott, komoly problémával találta szembe magát. Kitalálta ugyan, hogy a gabonatermelést az egekbe kell emelni, de vágott annyira az esze, hogy tudja, ehhez meg kell oldani a kártevők kérdését. Mert hát hiába termel a jónép, ha felzabálja más.
Négy különböző faj is csípte a csőrét, így lett a dologból a Négy Kártevő kampány. Mint sejthető, az egyik renitensnek kikiáltott faj a veréb volt. A mozgósításhoz már nagyon értettek akkoriban is, úgyhogy azonos időpontokban 5-600 millió ember kezdte el riasztgatni őket. Zajt csaptak, sípoltak, tapsoltak, edényeket ütögettek, ami csak belefért. Szegény kismadarak idővel teljesen kimerülve hullottak alá. A kampány verebeket érintő része annyira jól sikerült, hogy kis híján nem maradt belőlük. A Nagy Kormányos azzal persze nem számolt, hogy nem csak magokat esznek, így az év során sosem látott mértékben szaporodtak el a férgek-bogarak, amik sokkal több gabonát zabáltak fel, mint a verebek összesen.
De hát akkoriban nem annyira számított, ha pár millió ember éhen hal. S bár voltak rengetegen, azért Kína nem volt mindenhol csurig emberrel, így maradtak verébtúlélők. Idővel visszaállt a létszámuk, s mostanra ifjúságomat idéző mennyiségben ugrálnak mindenfele. Remélem, hogy ez nem is fog megváltozni.

Kezdjük a dolog kellemesebbik felével. Mai bevásárlókörutamon a pékségben nagyon hívogató sütiket láttam. Normális, finomnak látszó sütiket.
A legtöbb helyi sütemény száraz. Csak tészta, de semmi vagy szinte semmi krém. Elég tré. De ezek... ezek nagyon ízléses, fogamra való cuccok, még ha helyi szinten méregdrágák is. A kis szeletemet 6 yuanért vesztegették (kb. 200 Ft, vagyis azért otthoni pénztárcával nézve nem egy rablás, sőt!), de nem sajnáltam érte a pénzt.

Ebbe a mutatós dobozba csomagolták szakszerűen, így aztán nem is kellett azon aggódnom, hogy szétnyomódik hazafele.

És ilyen maga a termék, jól is néz ki, s az ízére sem volt panasz.

A csirkeláb is roppant népszerű cucc, mint snack is előfordul.Ez itt egy négy darabos csomag, többnyire azonban 1-1 lábat tartalmazó verziókat látni. Európai szemmel nézve talán kissé bizarr, de az íze jó.

És hogy a cím második felét is kifejtsem, így közvetlenül a finom falatok után: csőtörés zajlik épp a bejárati lépcsők mellett az utcán. Irtózatos szarszag van arrafelé, s telepakolták az utat homokzsákokkal a szivárgást meggátolandó. Remélhetően holnapra, mire kikerülök, már megcsinálják rendesen.

UPDATE! Már nincs dugulás, mi több, a bejáratnál semmi nem emlékeztet rá. Járólapszerűség van ott az úton, de sikerült nekik nyom nélkül visszarakni, nincs  ronda új aszfaltcsík.

Sajnálatosan, ahogy közeledünk a decemberhez, az időjárás is kezd egyre cudarabb lenni. Ennek jeleként az üzletekben megjelentek a hősugárzó cuccok is - úgy látszik, azért van aki hajlamos fűteni.

Az itteniek amúgy már nagyon fáznak, mialatt én még egy pulcsival beérem, a népek nagy részén már kabát van.
Péntekre megjött a hideg, kevesebb mint 10 fok volt napközben meg némi eső. Ugyanakkor ami jó: ennél lényegesen hidegebb nem is várható a tél során.

Nézegettem időjárási archívumokat, ezek alapján az elmúlt 5 év alatt nem mértek mínuszt a járás területén, igaz, hogy a 0.3 fok nem sokkal marad el tőle. A suli hideget nehezebben viselő fáinak törzsét elkezdték körbebugyolálni, s a környék narancstermelői is ugyanezt teszik a kertben. A narancs amúgy nagyon kedvező áron fut, pár napja vettem belőle. 1 kiló mintegy 70 forintba kerül, s még finom is.

Azért állítólag néha előfordul időlegesen nulla fok alatti hőmérséklet is, minthogy 6-7 évente egyszer látni havazást is. De azért hóemberre nem futja belőle, alig pár pihe szállingózik, s gyorsan el is olvad.

A leghidegebb hónapok a december és a január, bár olyankor is legalább a napok felében 10 fok feletti értékekre lehet számítani, majd aztán februárban már jönnek a 20 fokok. A fokozatos melegedés csúcspontjaként aztán a nyár viszont elég gyilkosra sikerül. Július második és augusztus első fele masszív 40 fok feletti kánikulával jár, de ezt szerencsére én már nem fogom megtapasztalni. Függetlenül attól, hogy maradok-e egy extra évet, a nyarat mindenképp odahaza töltöm majd, bár az időjárás tekintetében nem biztos hogy jobban járok vele, mert itt legalább van légkondi.:)

A légkondi amúgy egyáltalán nem luxuscikk ideát. Többnyire még a leglerobbantabb házakon is fellelhető, s 2000 yuannél többe beszereléssel (a cső valamilyen nyílászárón keresztüli kivezetésével) együtt sem kerül. S míg a telet kibírják, a hőségtől nagyon szenvednek, úgyhogy ez elsőrendű prioritás még a nincstelen rétegek körében is.

A lakásom belseje most kellemesen fűtött, fázni nem kell. Remélhetően azért az extremitások is elkerülik majd az idei telet, s hógolyózni sem fogok tudni a gyerkőcökkel. A február meg már nincs olyan messze.

A tofu nagyon jó dolog, a kantinos étkezéseknél is gyakran előfordul, s egész olcsón hozzáférhető az üzletekben is. A natúr, keménysajtra hasonlító, kimérve árult darabjai mellett az előrecsomagolt, különböző fűszerezésű verziók is elérhetőek. Ezek nasiként szolgálnak, s többnyire finomak is.

Ma ilyen kiszerelésben vettem belőle (és aztán rövid úton el is fogyasztottam):

A piciket leszámítva, akikkel a könyvük szerint haladok, a héten zenehallgatással múlatjuk a tanóra idejét.

Azért persze nem teljesen önfeledt kikapcsolódásról van szó, a kivetítőn ott a dalszöveg, s egy-két szó vagy kifejezés hiányzik. A feladat gondolom kitalálható: néhány hallgatás alatt meg kell próbálniuk kiegészíteni azt.

Alanis Morissette elég régi, Ironic című dalával zajlik a program, ami elég jó választásnak bizonyult. Az ízlésvilágomba belefér, a szövegben jó kifejezések vannak, s mindamellett aránylag szép érthetően, tisztán énekel.

A kifejezések egyik másika elég izgi, próbáljátok meg elmagyarázni a "death row pardon"-t nem angoloknak úgy, hogy a magyarázathoz használt kifejezéseket (criminal, death penalty, sentence, courthouse, judge, prison, execution, evidence, stb.) sem értik. De azért úgy 5 perc alatt megvan.

A teljes dallal eddig egyik osztállyal sem végeztünk, úgyhogy a maradék átnyúlik a jövő hétre. Amúgy látszólag tetszik nekik, s az új kifejezéseket is szorgosan jegyzeteli a zömük.

A héttől kezdődően amúgy az alsós másodikasokkal is áttértünk a tankönyvre, mert máskülönben nagyon nyögvenyelősen haladunk. Ez bejött, le vannak kötve, s tanulunk is. Az anyaghoz hozzá tudok fűzni érdekesebb dolgokat, szavak másodlagos jelentéseit, s egyúttal bátrabban is szólnak hozzá. Így talán őket is megkedvelem.

Kínában nincs kolbászból a kerítés - pláne hogy legnagyobb bánatomra normális kolbászuk sincs. Ugyanakkor számtalan téren olyat nyújt, amiről otthon csak álmodni tudunk. Mára nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a bankolás egyike ezeknek. Bár az asszisztensem mondott dolgokat, de őszintén szólva nem hittem el. Meg voltam győződve róla, hogy valamit félreért, de nem.

No, de kezdjük az elejéről. Már írtam, hogy nyitottam bankszámlát a Chongqing Rural Commercial Bank-nél. A számlanyitáskor érdeklődni próbáltam a költségekről, de az ügyintéző nem igazán értette, hogy miről beszélek. Kommunikációs problémára gyanakodtam, úgyhogy annyiban hagytam. 
Még ott, a szerződéskötés idején kaptam bankkártyát, amit azóta egyszer már használtam is. Még itt Fengjieben is ért az összes ATM angolul is.

Ma azért mentem be, asszisztensemmel felvértezve, hogy lekössek fél évre egy nagyobb összeget. Egyúttal, ha már ott voltam, ellenőriztem a számlaegyenlegemet is, s kihasználva az alkalmat, hogy van velem angolul valamennyire beszélő ember is, tételesen végigkérdeztem mindent.
Nos, az eredmény az otthoni állapotokra nézve szégyenteljes. Előjáróban megjegyzem, a számlám teljesen mezei, nem vagyok kiemelt ügyfél, még a fizumat is kézbe kapom.

Hihetetlen, de ez az igazság:

1. Nincs bankszámlavezetési díj. Azt se tudják, mi az.
2. Tartományokon belül (ez adott esetben jelenthet 100 millió embert és 2 millió km2-t is, de jellemzően minimum Magyarország méretű közigazgatási egységekről beszélünk) az utalás ingyenes. Mindenféle bankba.
3. A bankkártya ingyenes. Se egyszeri, se éves díja nincs.
4. A netes fizetésre használható, belföldi, kínai oldalakon elfogadható bankkártya ingyenes. Se egyszeri, se éves díja nincs.
5. A nemzetközi matricát is tartalmazó, internetes fizetésre alkalmas Visa díja egyszeri 60 yuan. Nincs éves díj.
6. A netbank díja egyszeri 10 yuan, onnantól kezdve nem számláznak érte semmit.
7. Az ATM-használat bankon belül korlátlanul ingyenes. Bankon kívül is legfeljebb pár yuanes tétel.
8. A banki ügyintézőn keresztül intézett bármiféle utalás, pénzfelvétel, pénzbefizetés, akármi ingyenes.
9. Nincs semmiféle bújtatott tétel, nincs kamatadó (bár ez utóbbiról otthon sem a bankok tehetnek).

Összefoglalva: ha az ember Kínában fizetést kap, azt bankon belül szedegeti ki, a számláit bankon keresztül befizetgeti, esetleg kínai weboldalakon még vásárol ezt-azt, leélheti az életét úgy, hogy a bankja számára egy fillért sem számolt fel soha.

Adott a kérdés, hogy miből él a bank. Nekem legalábbis ez volt az első gondolatom. Hát, egész egyszerűen hihetetlenül magas a megtakarítási ráta, amit be tudnak fektetni, ki tudnak helyezni. Feltehetően nem is olyan rosszul, most a fél éves lekötésemre 3.08% kamatot fizetnek 0.9% infláció mellett.

Annyi biztos, hogy ha hazamegyek, ezt mindenképp hiányolni fogom. És bár tényleg nem vagyok vevő a demagógiára, de most tényleg kedvem lenne az otthoni karvalytőkét elküldeni melegebb éghajlatra. Mint a példa mutatja, lehetne így is.