A waiguoren (külföldi) helyzete Kínában nem annyira egyszerű. Míg nyugaton gond nélkül elvegyülhet, ideát ez lehetetlen. A megjelenése mindig elárulja, sosem válhat bennszülötté (már ha ez a célja egyáltalán).

Kínában, bármerre is jártam, a helyiek tekintetétől sosem szabadultam. Feltűnő vagyok, érdekes, dabizi (szó szerint nagy orrú, a fehérek egyik gúnyneve, rám személy szerint igaz is). Beszéljem bármilyen jól a helyi nyelvet, ismerjem és kövessem bármennyire az itteni szokásokat, elbújni nem tudok. A külsőm elárul.

-----

Az ország más részein járva - ha előzőleg hallottak beszélni, néha előfordult már, hogy odalett a külföldiségem. Ma az utcai krumplivásárlás közben itt Fengjieben is helyinek néztek. De hogy is lehetséges ez?

----

A válasz nyitja Xinjiang. A birodalom északnyugati, óriási tartománya. Terjedelme európai mértékkel felfoghatatlan, majdnem 2 millió négyzetkilométer. Ez a magterülettől oly távoli, már inkább közép-ázsiai tartomány az ujgur kisebbség otthona. Az ujgurok küllemre kevert rassznak tekinthetőek, sokuk europid jegyeket hordoz. S bár messze vannak az ország központi területeitől, árusként feltűnnek mindenfelé.

-------

Ujgur gyereklányok. A rasszok különböző arányú átmenete jól kivehető rajtuk (fent) - 
ujgur kisfiú (lent).

Így, ha a waiguoren elég meggyőző, akár ujgurnak is nézhetik. S ez a legtöbb, amit a beolvadás terén itt elérhetünk.

Nem is olyan régen lekötöttem némi pénzt itt a Chongqing Ruralnál. Hogy mennyire jó itt bankolni, arról már írtam. Azóta, hogy úgy mondjam, a helyzet tovább fokozódott.

------

Szegény laptop meghalt, így kellett némi pénzmag az újra. Itthon nem sok volt, ezer yuan tartalékot hagytam rendkívüli esetekre, de az nem igazán volt elég. Botor módon a többit viszont egyben kötöttem le.

Hát, ez van, gondoltam, nem olyan gáz, nemrég raktam be, sok időt nem bukok. Ehhez képest...

1. A bank nem bontotta meg a teljes lekötést.

2. Kiadta a kért 5000 yuant, a fennmaradó rész a futamidő megszakítása nélkül tovább kamatozik.

3. A kivett 5000 pénz után még pár yuan időarányos kamatot is kaptam.

-------

Szarjanak sünt az otthoni kollégáik!

1. A citromos chips finom.

2. 3 és fél hónap után már egészen könnyen megy a lépcsőzés. Hét liter kólával azért még most sem kellemes.

3. Bár hivatalosan nem engedélyezett már, a kínai diákok a gyakorlatban üthetőek.

4. A pingpongasztalt éppen csak felérő picik is nagyságrendekkel profibban csavarják a labdát, mint mi valaha is fogjuk.

5. A karton cigi egységára olcsóbb.

6. A tanári padlójára önteni dolgokat teljesen természetes.

7. Egy másfél éves kínai fiúgyermek már tökéletesen tud köpni.

8. A környéken túlnyomó részben előforduló légyszerű lények reakcióideje rendkívül lassú.

9. A helyi Red Bull az előzetesen hallottakkal ellentétben iható. Igaz, szénsav nincs benne.

10. A helyi samponok olcsók, de jók. Még derékig érő, nagyon vacak hajra is.

A kedves régi laptopom megadta magát. Kiszolgálta már az idejét, így igazán nem lehet felróni neki. Nem állítanám, hogy ugráltam volna örömömben, de alapvetően belenyugvóan konstatáltam a tényt. Internetfüggőként azt már kevésbé, hogy mindezt este 9-kor lépte meg, így esélyem sem volt már aznap beszerezni egy újat.

Másnap reggel aztán felkerekedtem, s az Új Évszázad boltjait átnézve (merthogy van benn legalább 7-8 számítástechnikai bolt, praktikusan egymás mellett, jellemzően gyártónként felsorakozva) egy, a régivel megegyező márkájú, Dell Inspiron modell mellett tettem le a voksot. A típusszám persze eltér, mivel egy friss gépről beszélünk, ennek megfelelően a beltartalma sem rossz. Ár-érték arányban mindenesetre ez tűnt a legjobb választásnak, az végülis csak kicsit nyomott a latban, hogy ez is Dell, s az előzővel nem volt soha semmi gondom.

4300 yuanért vesztegették, amiből 3680 lett az alku végére. Ideát ugyanis, kevés fix áras üzlettől eltekintve alkudni lehetséges, s célszerű is. Bár nincs konkrét összehasonlítási alapom, mert odahaza ez a modell nem kapható, de más, hasonló gépek drágábban futnak, úgyhogy nagyon rossz üzletet nem csináltam.

No, megvettem, majd érdeklődtem, árulnak-e olyan kábelt, amivel USB-n keresztül használhatnám a régi merevlemezt. Az adatok ugyanis részben kellenének. Ilyenük nem volt, ellenben elküldték velem az egyik srácot a boltból. Taxival hazajöttünk, amit nem engedett kifizetni.

Ideérve nekiállt volna kioperálni a régi vinyót (jellemzően könnyen cserélhető, úgyhogy csak pár csavart kell hozzá eltávolítani). Mivel nincs csavarhúzóm, nem hoztam magammal ide semmilyen szerszámot, így visszament érte. Akkor már motorral érkezett.

Kiszedte a vinyót, majd kerítettünk egy irodai gépet, amire rádughatta, s itt várt türelmesen, amíg a pendrive-ján keresztül kinyertem a legfontosabb dolgokat.

Miután elment, nekiálltam újrarakni az oprendszert, mert a kínai win7 nem igazán tetszett. Magyarul sem ismerem, így meg pláne. Miután valamiért nem akart működni az xp-telepítőm, visszamentem hozzájuk a boltba, ahol azonnal elkezdtek leszedni nekem egy angol win7-et. Kiderült, hogy csak a biosban kellett átállítani valamit, úgy már nem halt le menet közben a saját telepítőm sem, úgyhogy hazajöttem.

Sajnos aztán, miután már fenn volt az XP, rá kellett jönnöm, hogy ehhez a típushoz a Dell már nem csinált XP-kombatibilis drivereket, úgyhogy tegnap még volt hozzájuk egy köröm, ahol megkaptam az angol win7et.

Minden egyes látogatásom alkalmával hellyel kínáltak, itattak, ha várni kellett, etettek. Amikor tegnap elmentem a telepítőért, nógattak, hogy várjak, amíg szednek drivereket is, s kiírják azt is. Miután ez már nekem is megvolt előző napról, így ezzel ne éltem, s eljöttem, még megadták a számukat, s a lelkemre kötötték, hogy szóljak oda, ha mégsem menne, s akkor meglátogatnak.

Éreztem, hogy vevő vagyok. Akivel kedvesek, akit nem engednek rossz szájízzel távozni. Akinek segítenek azután is, ha már fizetett.

-------

Lenne mit tanulni odahaza.

Szombat este megpusztult a lapim, a kis kiesés ennek a számlájára írható. Amint elrendezem az új gép ügyes-bajos dolgait, terjedelmesebb, kínai laptopvásárlásos, eladó-vevő viszonyos sztori jön.

Ifjabb koromban, a lakótelepek őszinte szerelmeseként sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy milyen király lenne már, ha egy-egy község nem túl tekintélyes mennyiségű lakosságát beleraknánk egy panelházba. El tudom képzelni, hogy mindez mennyire tűnik értelmes ötletnek a többség számára, s felnőtt fejjel már én is látom az koncepció mögötti nihilt.

Szintén felnőttként olvastam már az észak-koreai viszonyokról, ahol bár a fenti elképzelést nem lépték meg, de a hagyományos falusi struktúrát felszámolták. A régi házakat elbontották, s ugyan sorház formájában, de egybeépítették a parasztok lakhelyét. A terv azt a célt szolgálta, hogy megszüntessék a családi házas léttel együtt járó, túl erősnek ítélt privát szférát, hisz' az új viszonyok között már mindannyiuk élete egymás szeme (és füle) előtt zajlott. A kontroll pedig a koreai rendszer egyik sarokköve.

--------

Hogy felhoztam ezt a témát, az annak köszönhető, hogy a napokban olvastam egy kínai oldalon egy új kezdeményezésről. Egyelőre terv formájában létezik, s egyáltalán nem biztos, hogy lesz is belőle valami.

Az talán nem olyan meglepő tény, hogy a kínai termőterület nagysága, különösen a népesség arányában rendkívül szerény. Az ország méreteihez képest nagyon kevés a megművelhető föld, a harmadakkora Indiában például lényegesen több van abszolút mértékben is.
Ez a helyzet azt eredményezte, hogy a kínai parasztságnak a kezdetektől fogva roppant találékonynak kellett lennie. Nem jókedvükből faragták teraszosra a hegyeket, s ültettek be gyakorlatilag minden, arra alkalmas földet.

A kínai rendszer a nyolcvanas évek elejéig képtelen volt megfelelően ellátni a lakosságát élelemmel, gyakoriak voltak az éhínségek, különösen, ha a természeti adottságok ötvöződtek a politikai dilettanizmussal. Amint azonban lehetőséget kaptak a gyarapodásra, a szektort addig gúzsba kötő kommunákból való kilépéssel együtt, a parasztok alig néhány év alatt megduplázták a gabonatermelés volumenét, s az éhezés réme mint olyan, megszűnt.

A mezőgazdasági reform után az ipari jött, s ennek eredménye is elég közismert, ma már Kína a világ egyik vezető hatalma. A hatalmas fejlődés mellékhatásaként azonban az amúgy is szűkös termőföldterület tovább zsugorodott. A városok mérete megnőtt, rengeteg ipari létesítmény és lakóház épült, ezek mind-mind egykori mezőgazdasági területek helyén készültek el. Ezzel párhuzamosan valamilyen színvonalú jólét is kialakult, s így az emberek többet, jobban táplálkoznak. 
Mindez azt eredményezte, hogy a nyolcvanas évekkel beköszöntő önellátás időszaka elég hamar le is zárult. Gabonából még csak-csak jut elég, de a hús- és takarmányimport hatalmas, s folyamatosan növekszik. Bár egyelőre a külkereskedelmi mérleg nagyon durván pozitív, soha sehol nem vezetett még igazán jóra, ha kajára kellett költeni a devizát (lásd egykori Szovjetunió).

-

Egy festői kínai falu. A látkép azért nem biztos, hogy jó irányban változna.

----

A fonák helyzetet enyhítené a címben is szereplő terv. A sok-sok falusi házikó is rengeteg helyet foglal, így gyakorlati szempontból teljesen logikusnak tűnő lépés lenne helyettük egy-két magasházat felhúzni. A felszabaduló parcellákat is művelésbe lehetne fogni, s ha ez tömeges méretekben valósulna meg, az már igencsak jelentős, mérhető eredménnyel is járna.

A teljes önellátásra talán önmagában még nem gyógyír (mivel jellemzően hagyományosan is elég takarékosan építkeztek, ha volt lehetőség, a terméketlenebb területekre, hegyoldalakra), de kissé utópisztikus elképzelésnek kifejezetten érdekes.
S mivel Kínáról beszélünk, még az sem kizárt, hogy nem is marad meg utópia szintjén.

A buszból, hazafele jövet kicsit kameráztam, a megszokottan vacak minőségben. Sajnos épp csak a végére érjük el a belvárost, de azért talán valamit így is megmutat a hely hangulatából.

-------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------

A Jangce vize kékeszöld lett. Azt hallani, telente minden évben így történik, talán a magasabb vízállás higítja fel a hordalékot, s ettől veszti el a máskor megszokott sárgás színét.

A folyam békésen sem kicsi. Nem véletlenül. Mire Fengjiebe ér, már az útja kétharmadánál jár, s mire Sanghaj mellett beletorkollik a Kelet-kínai-tengerbe, a bolygó második-harmadik leghosszabb folyójává érik. Fengjie hegyes-völgyes vidékét nem fenyegeti. Bár a feltelt meder vize ma a part menti fák alját nyaldossa, a domborzati viszonyok lehetetlenné teszik, hogy kárt okozzon.

Erejétől lejjebb, Szecsuánt elhagyva, a síkvidéken kell tartani - arrafelé nem voltak ritkák a hatalmas áradások, olykor jelentős emberáldozatokkal, anyagi kárral együtt. Jelentős részben ennek köszönhető, hogy az óriási víztömeget befogták az energiatermelésbe. A gigantikus gát, amely Fengjietől nem messze, a szomszédos, de már másik tartományhoz, Hubeihez tartozó járás területén, Yichangnál épült fel, ma a világ legnagyobb vízierőműve előtt duzzasztja fel a vizet.

A gát akkora, hogy itt Fengjieben ma nyolc méterrel magasabb az átlagos vízállás, mint egykoron. Fengjie mellett az emelkedő vízszint a szomszédos járásokat is érintette, mintegy kétmillió embert kellett átköltöztetni. Ennek köszönhető, hogy a folyópart mai városai mind újak.

A duzzasztógát, amellett hogy egy dinamikusan fejlődő ország rohamosan növekvő energiaéhségét csillapítja, egyúttal segít az alsóbb szakaszokon tomboló áradások megfékezésében is. Ennek ellenére rengeteg kritika is megfogalmazódott vele szemben, főleg környezetvédelmi szempontból. A tározóban lerakodó hordalék kérdése sem teljesen megnyugtató, s egyes szeizmológusok szerint a hatalmas tömegű víz is erőteljesen befolyásolja a földrengésekben rejlő kockázatokat.

Az erőmű kész, ezen már nem változtat senki. Egyelőre a balsejtetű jóslatok sem igazolódtak be, s reméljük, nem is fognak. 

Tegnap egy kedves tanítványom felhívta a figyelmemet rá, hogy érdemes lenne lemásznom a folyóhoz, mert nagyon tele van vízzel. Ahogy ő fogalmazott, a hegyekig ér a vízszint.

Így ma órák után valószínűleg legurulok a busszal és fotózkodni fogok. Addig várjatok türelemmel.

Itt a hétvége, úgyhogy itt az ideje a bő lére eresztett hétvégi "megaposztnak" is. De kezdjük az elején.

Még kedden, az Evanséknak tartott óra után megdumáltuk, hogy hétvégén majd kitalálunk valami programot. Ez így is lett, s tegnap egy barátnőjével együtt itt is voltak pár órát.
Ma reggel 9 felé pedig arra sikerült felriadnom, hogy telefonál, de rendkívül kitartóan. Volt tőle legalább 9 nem fogadott hívásom, de szemét módon lehalkítottam a telefont, mert még álmos voltam. Aztán miután már valahogy ide is keveredett, s az ajtómat verte, felkeltem azért.
Mint kiderült, családi összeröffenés lesz náluk, az anyja egyik nővérénél. S mit ád az ég, én is hivatalos vagyok.

Kellett még egy óra, mire úgy nagyjából összekapartam magam, de aztán el is indultunk. Mivel ekkor már bőven elmúlt 11, kicsit sietnünk is kellett: a kaja kész volt, s mindenki ránk várt.

A nagynéni lakása a belvárosban fekszik, elviekben csak átszállással elérhető. Le is gurultunk a csurig tömött busszal valameddig, aztán egy sürgető telefon hatására onnan taxira váltottunk. De nem akármilyenre.

Láttam eddig is már motoros verziókat, de őszintén szólva még nem fordult meg a fejemben, hogy valaha is igénybe vegyem. Eleve csak olyankor taxizok, ha nagyon fel vagyok pakolva, akkor meg hova rakjam a cuccot.
Mindenesetre ezúttal egy motorost kaptunk ki, egészen szép látvány lehettünk hárman a robogón. A lábtartó eleve kicsi volt, így csak Evans lába fért fel, én csak úgy lógattam a levegőben az enyémet, de nagyon leereszteni se tudtam, mert akkor meg már az aszfaltot súrolta.

A házikóhoz érve Evans öccse, meg a nagynéni öt éves fia már a kapuban vártak minket, várt még ránk egy kisebb lépcsőzés, de szerencsére ez a lakás csak úgy kb. az ötödiken volt. Nem számoltam.

A lépcsőhát ugyanolyan lepukkadt volt, mint Evansék házában, s a vendéglátó lakása is erősen nélkülözte a komfortot. Azt hiszem, ez itt elég általános.
Hozzáteszem, nem érzem magam feszélyezve ilyenkor. Biztosan lehetne kényeskedve szörnyülködni is, de egyrészt tényleg nem ez ragad magával, másrészt meg ha így is éreznék, mi értelme lenne?

Már várt az egész bagázs. Ott volt még egy testvér, s annak a tizennégy éves fia is, s kimondottan finom táplálékokat is raktak elénk. A legkisebb gyerek nagyon cuki volt, s egyfolytában körülöttem sündörgött.

A menü. Sajnos a fotó telefonnal készült, így elég tré lett. De a táp kellemes volt.

Mire végeztünk, már csak nők maradtunk ott, a fiúk lementek játszani, a férfiak meg valahova eltűntek. Míg zajlott a mosogatás, csináltam két képet a lakás nappalijáról is. Természetesen megint addigra adta meg magát az elem, mikor végre lenne mit fotózni, így aztán elég kevéske kép készült ma.

Kilátás a lakásból. Szintén telefonos kép.

Amint összekészült mindenki, a vendéglátónk elment dolgozni, mi meg, Evans, az anyja, az anyja másik nővére és a két fiú elmentünk az Új Évszázadba. A picinek kellett kabátot is venni, úgyhogy még előtte benéztünk több butikba is, s egy helyütt én is vettem egy kabátot 268 yuanért.
Hoztam magammal hazulról is, de az elég hosszú, s olyan hideg nincs. Igazából nem akartam megvenni, sőt, keresgélni sem, mert csak durván 50 yuan volt nálam, de nagyon buzdítottak, s meg is előlegezték az árát. Majd este visszaadom.

Úton a bevásárlóközpont felé

A város egyik legjobb lakóépület-együttese. Itt egy lakás ára kb. 20 millió Ft-nál indul. Itt lift is van.:)

Az Új Évszázadnál valahova elkeveredtek a felnőttek, s így csak Evansszel meg az öccsével mentünk le a boltba.
Evans öccse nagyon csintalan gyerek, de imádnivaló. Bár már 8-9 éves, nem nyugodott, amíg bele nem ülhetett a bevásárlókocsiba. Persze nem a normál gyerektartó részre, az csak 15 kg-ra hitelesített, hanem az elejére.

Ott tologattam, miközben vettem ezt-azt, s közben valahogy Evans is elmaradt egy időre. Épp a tejtermékek felé mentünk, s ez valahogy a kicsi ízlésével is egybeesett, mert bőszen kérte, hogy arra haladjunk. Én persze kínaiul reflektáltam, hogy rendben van. Ekkor hallottam, hogy a környékünkön tébláboló emberek arról beszélnek csodálkozva, hogy a gyereken nem nagyon látszik, hogy félig fehér...
Már a tejespultoknál kérdeztem tőle, mit kér, ki is néztünk valamit (3 yuanes szedres joghurtot), amikor egy eladó meg is jegyezte, hogy milyen szép kisfiam van. Megköszöntem, meghagytam a hitében.:)

Vásárlás után előkerült a kölyök igazi anyja is, s jókat derült a történeten. Hazafelé lépcsőztünk, amibe majd belepusztultam.
De most végre itthon döglök, s iszom a zérós kólát. Jól esik.:)