A blogon párszor már emlegetett zenészember, Fly segítségével ez a probléma is kipipálva. 

Mint korábban írtam, külföldiek további igazolások nélkül napi 500 USD értékű helyi pénzt alakíthatnak át konvertibilis valutára. Ha turistaként vagyunk erre, ez nem is igazán okozhat problémát, hisz legfeljebb az el nem költött büdzsével szokott ilyesmi történni, s elsősorban az ellenirányú tendenciára van igény.

Legális munkavállalóként sem lehetetlen feladat, a hivatalos jövedelem 70%-ának erejéig megcsinálják munkahelyi igazolás birtokában. Ez azért jár némi macerával, de járható út.

Ha egyik helyzet sem áll fenn, vagy türelmesnek kell lenni, s esetenként hetekig napi szinten bankba járni, vagy keríteni egy helyit, akinek a nevében elintézik. Vagy ha ilyen helyen lakunk, még Hongkong is megoldás lehet, de azért az ottani árfolyamokon már egy kicsit bukik az ember.

Nekünk szerencsére Fly révén lett dollárunk, majdnem középárfolyamon, a Bank of China rátájának megfelelően. 

Küldtem haza is egy adag megtakarítást az ott lévő kínai kártya révén, az még a hazai bankszámlán pihen már. Ami még yuanben van, azt HK-ban útközben elintézzük, ami meg a jövőben érkezik, az majd vietnámi ATM-eken keresztül konvertálódik át donggá némi veszteséggel, de ezt le kell nyelni.

Tegnap megvettem a családi jegyeket is, december 13. és január 18. között öten leszünk majd Vietnámban. Azért már hiányoznak ők is, s akkor még nem is beszéltünk az egyre jobban kimerülő otthonról hozott árukészletünkről, aminek megújításában nagy szerepet játszik majd az általuk érkező poggyász. Ki kell használni a Qatar nyújtotta kereteket, különös tekintettel arra, hogy önmaguk számára egy hónapnyi trópusokon eltöltött időre alig kell valamit csomagolni. Szóval a kellemest a hasznossal esete lesz ez.

Mehetnékem van. Szerencsére már csak nyolc nap.

Ma párom és egy kínai diák elvégezték ezt a műveletet is. 
Ugyan már nekiindultunk kettesben tegnap is, de valamit variáltak a szabályozáson, s most már állítólag külföldiek naponta csak 500 USD-nyi összeget váltogathatnak át kedvükre. A kínai állampolgárokra valami nagyobb limit van szabva, így az egész minden további nélkül megkerülhető, ha viszünk magunkkal egy kínait.
Így is történt, s szerencsére még messze sem kellett menniük, mert egy aránylag közeli fiókban is akadt elegendő mennyiségben a valutából.

Holnap fél 11-re jön értünk a jármű, ami kirak minket a hankoui pályaudvarnál. Előtte az asszisztens még csekkolja, nem pakoltuk-e be a bőröndbe a hűtőt vagy a lapostévét, elviszi a kulcsokat, majd aztán minket visznek az úti cél felé.

Chongqingban találkozunk majd Mengsivel meg a pasijával, mert már az is van neki vagy egy éve, mielőtt kimegyünk a reptérre, onnan meg már ismert a program.
Ha minden szép és jó, csütörtökön már ebéd előtt Lisztferihegyen leszünk.

Most már csak a bőröndpakolást kell befejezni. Pikk-pakk hazaérünk. Már jó is lesz.

Minden buktató ellenére a kínai bankok összeségében pozitív benyomást keltenek.

8 nap múlva indulunk Borneóra, így a gondolatok most már e körül forognak. Van még teendő bőségesen.

Ami a mai bejegyzéssel összefügg,  az a pénz. Írtam, hogy a ringgitbeszerzés nem mutatkozik megvalósíthatónak, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a maláj pénzváltók kénye-kedvének sem leszek kitéve. A helyi gagyi kis Unionpayes logójú kártyát ugyanis lassan Ázsia nagy részén lehet használni.

Az Unionpay kínai találmány, de ellenben a Visa, Mastercard, stb. kártyákkal, a mezei példányai ingyenesek, ezeket vagdalják boldog-boldogtalanhoz az összes kínai bankban. Ahogy arról megemlékeztem, ezeken ráadásul név sincs, s azonnal meg is kapja őket az ügyfél, miután nagy kötegekben sorakoznak az ügyintézők előtt a már legyártott kártyák. Némi csipogtatást, jelszómegadást követően már érvényes is, s ennyi az egész procedúra.

A jelek szerint a Unionpay nem rossz konstrukció a külhonban. Az átváltási árfolyamok kivételesen jók: mindössze 1-2%-ban térnek el a középárfolyamtól, ami gyakorlatilag értelmetlenné teszi a készpénzes valutavaltást.

Annak előnyeit nem kell ecsetelnem, hogy mire jó, ha az ember nem rohangál három és fél heti kirándulás árával a zsebében, így egészen sanszos, hogy ez lesz a befutó.

Az egyedüli hátulütő az ATM-költség, aminek a mértékével még nem vagyok teljesen tisztában, de a mezőgazdaság bankos kártyám esetén a honlapjuk szerint 1%+12 yuan. Erre nem esküszöm, bonyolultabb kínai szövegek olvasása mostanában sem tartozik az erősségeim közé.

Ha ez a díj igaz, az még lenyelhető, különösen hogy azért nem napi szinten tervezem a készpénzfelvételt.

A másik, Bank of China-s kártyámban jobban bízok, hozzájuk majd bemegyek a jövő héten vagy felhívom a callcenterüket.

Egy biztos. Az unionpay terjed. Csak így tovább!

A cím legutóbbi tagja csak elképzelés volt, amiből az eredetileg kigondolt módon nem lesz semmi.

25-én megyünk Borneóra, s ennek alkalmából szerettem volna némi kínai pénzt malájra váltani. Lehetőség szerint még Kínában szerettem volna elintézni a maláj ringgit beszerzését, mivel errefelé tényleg pofátlanul tisztességes rátákkal operálnak a nagyobb bankok.
Sajnos a ringgittel nem sűrűn foglalkoznak, a BOC-ot felhívva kiderült, hogy Wuhan környékén nem tartanak a kívánt valutából.

Voltam már Malajziában egyszer, s némi megmaradt (akkor Hongkongban beszerzett) ringgitet váltottam át thai baht-ra, de megmondom őszintén, fogalmam sincs, mennyire sarcolták meg a tranzakciót. Régen volt és nem emlékszem.
Most kénytelen leszek újra odakünn váltani, addig majd még utánanézek, hogy USD-t vigyek-e vagy nagyjából ugyanott leszek-e a yuannel is.

Ami azt illeti, a kirándulás közelsége egyáltalán nem baj, mert egyre nyomottabb itt minden. Nincs már órám, s így egész nap itthon vagyok, kimenni az 5-10 fokba nem sok kedvem van.
Hétfőn, a laptopvásár felé közeledve egy bő fél órán át még hó is esett, némi esővel keveredve, s nyomot - egy kéregető hátától eltekintve - nem is hagyva.
Ennél komolyabb téliesített csapadékot nem is szeretnék látni, de jobb volna azért inkább a napsütés és a pálmafák, úgyhogy inkább csak teljen el hamar ez a bő másfél hét addig.

A kampusz is eléggé nyamvadt már. Bár még vizsgáznak, diák már alig, a menzákon kaja egyre kevesebb, a jövő héttől már ki sem nyitnak.  Szerencsére van tűzhely, éhen nem halunk. De akkor is mennék már Borneóra. Nyűgös vagyok ma kissé, na. Nézzétek el.

Hamarosan hazaindulok, kevesebb mint három hónap választ már csak el Európától. A hazatérés egyúttal a megtakarítás hazavitelével is jár, ami magával hozza a miként problémáját is.

Ideát értelemszerűen helyi valutában, yuanben vagyok kifizetve, míg odahaza forintra van szükségem. Tavaly yuant utaztattam, s aztán Budapesten váltottam magyar fizetőeszközre.

Otthon, bár néhány pénzváltó már foglalkozik vele, a yuan még mindig inkább egzotikus valutának számít, ennek megfelelően az árfolyamok nem a legjobbak. Miután valamikor dolgoztam a legnagyobb magyar pénzváltó láncnak, így sikerült egy aránylag elfogadható rátát kialkudnom tavaly, így viszonylag keveset vesztettem a dolgon.

Az eltelt egy évben a forint értéke tovább esett a kínai pénzhez képest, ezt azonban nem nagyon követték a pénzváltók árfolyamai. Ennek oka leginkább az lehet, hogy elég elenyésző forgalmat generálnak ezzel a valutával.

A másik megoldás az lenne, ha Kínában váltok. Persze nem forintra, mert ez utóbbival nem igazán foglalkoznak errefelé. Dollárvásárlás lesz a dolog vége, amit aztán otthon, immár kedvező áron tudok forintosítani.

Amíg Magyarországon ahhoz vagyunk szokva, hogy bankokban pénzt váltani teljesen elborult ötlet, s hatalmas árfolyamkülönbözettel dolgoznak, addig Kínában meglepően tisztességes rátákkal operálnak. Az egyik, itt az utcában lévő banknál például jelenleg egy dollárért 6.1976 yuant adnak, mialatt 6.2224-ért árulják.