Miután a jegy részleteit még mindig nem kaptam meg, így egyelőre csak annyit tudok, hogy aznap megyek, közvetlenül Shenzhenből, illetve hogy 16-án jövök vissza.

A klíma feltehetően nem lesz gyökeresen eltérő a jelenleg itt uralkodótól, s lesz 7/11-es melegszendvics, virágelvtárs és ehető rovarok, szóval annyira nem lesz rossz Bangkokban. Bár ha megint olyan szállodába visznek, ahol épp felújítás alatt áll a medence és emiatt valami más helyet kínálnak csak fel úszkálni, akkor lehet hogy felvágom az ereimet és megszűnik a blog. Na jó, nem. Valahogy talán kibírom.

Szóval érezzetek együtt velem, mert ismét Délkelet-Ázsiába csatangolok.

Ma megkaptuk az utazás fix időpontjait is. 11-én indulok, s 18-án érkezem vissza, vagyis egy hetet leszek ott. Virágelvtárs mellett jön még egy francia (vagy belga?) emberke is, úgyhogy biztosan jól elleszünk majd. Állítólag egészen sok szövegünk lesz.

Most határozottan örülök Thaiföldnek, kifejezetten várom. Már csak két hét. 

Szó volt róla, hogy virágelvtárssal Belső-Mongóliában haknizunk legközelebb, emlékeim szerint az eredeti tervek még áprilisról szóltak. Ebből végül semmi nem lett, viszont úgy volt, hogy májusban megyünk - ezúttal már vagy Kambodzsába vagy Hongkongba (ez utóbbinak nem nagyon örültem volna).


Mostanra szerencsére megszületett a véglegesnek tűnő elhatározás: elvileg 12-e környékén Thaiföldre megyünk majd, gondolom az imádott Pattayába. Jó, panaszra így sincs okom, de egyszer már lehetne valami más is igazán.

Hongkong megosztó, s az egyes emberekben egészen másképp csapódik le. Vendégszerzőnk, virágelvtárs hosszú évek tapasztalatával a háta mögött a Hongkongot szerető külföldiek táborát gyarapítja, míg bennem - igaz, mindössze kétszer jártam arra, a rajongás egy sokkal alacsonyabb foka lelhető fel. Így lesz szép a kontraszt.

virágelvtárs:

Hongkongozás.

A legtöbb Kínát megjárt ekszpatnak kijárt. Kimenni vízumért, kimenni, mert ki kell lépni, kimenni papírokat leadni, bizony az életünk része volt. Gyűlöltük. Lemenni. Pecsételni. És ami még rosszabb ottaludni. És persze mindannyiunk rémálma: ruha és pénz nélkül kint ragadni. De erre is volt példa.

Általában sok mindennel vagyunk úgy, hogy utáljuk, amíg muszáj. Aztán jön a felfedezés. Mikor végre úgy mész, hogy nem kötelező azt mondani, hogy jajj már megint. És ott vagy.

Először valami falon ültem, nézve a várost. Előttem egy mosolygósra kipingált tűzcsap. Szemeztünk. Számolgattam a parkban a tiltótáblán, mennyi mindent nem szabad. Kukát kerestem, hogy végre rágyújthassak.

Sok év eltelt azóta az éjszaka óta, de sok mindent meg tudtam szeretni Hong-kongban, amit sokáig meg sem tudtam fogalmazni. Egy jóbarátom mondta ki szépen: egy érett város. Látszik rajta, hogy hiába a sok felhőkarcolás, az utcasarkoknak megvan a maga történelme, ami a modern kínai városokról már nem nagyon mondható el.

Mást is észrevettem hamar, ha közelebbről néztem. Hogy a kínaiság, amit Kínában hiába kerestem, itt inkább megvan. A halárusok, a függőleges fénycsövek kínai karakterekkel végig az utcákon, mindaz, amit talán a filmekben látott az ember, és végre ott van, igaziból.

Végigmenni a magasjárdákon, beülni egy kompba, és elmenni egy szigetre a sok közül. Kiülni a tengerpartra, és megszűnik a világ üzleti életének az egyik központja, hirtelen nem léteznek a felhőkarcolók és az ingatlanárak, nincs metropolisz, nincs légkondi. És még mindig csak 20 perc komp.

A real estate szó hallatán vérszagra lakótelepeket kihányó “szárazföldi” kínaiak jó, hogy nem szólhattak ide bele. Lehet, hogy HK a világ egyik legsűrűbben lakott helye, de csak azért sem építik tele a szigeteket. Turistaútvonalak, teljesen elhagyatott partszakaszok, erdő közepén álló kulcsosházak kispatakkal. És ez még mindig Hong-kong.

Bent, a városban meg zajlik az élet. Amit venni lehet, van. Amit enni lehet, van. Buli? Van. Kulturális élet? Van. Pick szalámi? Pipa.

Maradjon is ilyen, lehetőleg még sokáig.

Ez is Hongkong belvárosa és az alsó is.

Veve:

Eddig kétszer jártam Hongkongban, s bevallom, többre, jobbra számítottam.

Hongkonggal már azután szembesültem, hogy megjártam jópár kínai modern nagyvárost, s hozzájuk képest - nem tehetek róla, de ez volt az első benyomásom - Hongkong relatíve lepukkant.  Szó se róla, a kínai nagyvárosokban is van lepukkantság, de olyan szintű elhasználtság nyomai frekventált helyeken azért nem lelhetőek fel, mint amire Hongkong belvárosában is sűrűn van példa.
A helyzet persze érthető. Hongkong nem az utolsó húsz évben épült fel, s értelmes határidőn belül általában nem dózerolnak le mindent, hogy modernebbet, szebbet építsenek.

Önmagában a nem csillogó, hibátlan helyektől sem kapok sikítófrászt, ha ilyen lennék, már rég nem lennék Kínában, s nem érezném jól magam a délkelet-ázsiai utazásaim során sem. De általában igaz az, hogy ezek a fejlődő térségek a "hibáik" mellett olcsók is, legalábbis nem drágák. Hongkong ellenben az. Hogy az ingatlanárak az egekben vannak, az egy dolog, s érthető is, de Hongkong egyébként is drága. Ezer forint körüli összegbe kerül egy Redbull. Boltban. 500-ba egy másfeles palackos víz. Az agyam úgy van huzalozva, hogy ha már egyszer drága helyen vagyok, akkor az nézzen is ki jól. Mint például Szingapúr. Hongkong és Szingapúr között a különbség ég és föld. Árak tekintetében már nem annyira.

Ezekkel együtt nem akarom lehúzni HK-t, ez csak egy benyomás, ami már a kezdetektől bennem van, amióta először megláttam bő két éve. Maga a hongkongi táj meseszép. Gyönyörű hegyek, s a terület nagy része beépítetlen.
És Szingapúrral ellentétben a szárazföldi kínaiak az évtizedek alatt folyamatosan jöttek, nagy számban, s elhanyagolható azoknak a létszáma, akik 1950 előtt már itt éltek. Ennyi idő nem elég arra - főleg folyamatos utánpótlás mellett -, hogy olyan drámaian megváltozzanak, mint szingapúri társaik.

Hongkong - olyan, amilyen, de egyelőre nem a szívem csücske. Shenzhent sokkal jobban szeretem.

Bevallom hősiesen, a turistáskodás elmaradt.
Fél 5-kor kászálódtam csak ki a szobából, majd találkoztam a kollégával, s elmentünk enni. 7/11-es szendvicsek lettek ma is a menü, de Kína után ezt nehéz megunni.

Kerestünk egy kis beülős helyet is végül (bár ebben az üzleti negyedben ez nem annyira egyszerű), majd egészen mostanáig trécseltünk a világ dolgairól. Ő sörözött, én Mai Tai koktélokat ittam.

Bangkok ezen része nem kimondottan impresszív (fenn), a koktél ellenben finom volt (lenn)

Holnap reggel kijelentkezünk és megyünk Pattayára, ahol holnapután este a rendezvényünk zajlik majd.
És hogy a régi olvasóknak is okozzak egy kis meglepit: a kolléga amúgy nem más, mint virágelvtárs.

Az éttermek és a sörkert után újra itt virágelvtárs, aki ezúttal a karaoke világáról írt lényegre törő beszámolót. A blogon esett már szó a KTV-ről néhányszor, a saját élményeim azonban már csak a nememből kifolyólag sem lehettek ennyire pajzánok, mint vendégszerzőnk nudizmussal fűszerezett éjszakai dajdajozásai. De a részleteket inkább tőle.

____________________________________________________

Hogyan szórakoznak a kínaiak? - KTV

Bár sajnos a sörös poszt nem volt olyan népszerű, de legalább nekem tetszett. Viszont a folytatás, ahogy ígértem, nem maradhat el. Egy olyan helyről írok, ahol már sok éjszaka otthagytam a hangszálaimat. Íme.

Kínában minden kétséget kizáróan az egyik legnépszerűbb szórakozási forma a karaoké. Enélkül ez az ország régesrég romba dőlt volna, demográfiai katasztrófa és öngyilkossághullám fenyegetné a lakosság 40 év alatti hányadát, a munkamorál töredékére esne és a gyűlölt Japánba vagy a még inkább karaokéőrült Fülöp-szigetekre kellene menekülni a túlélésért.

Maga a karaoké a 80-as évek körül tört be Japán mintára Hong-kongon keresztül először a két nagyvárosba, Pekingbe és az akkor különösen züllött Shanghaiba (Ajánlott olvasmány: Mian Mian – Candy. Az nyolvanas-kilencvenes évek Shanghai-a és őrületes tempóban benépesülő Shenzhenje regényformában. Kínában tiltott könyv.)

A Karaoke (卡拉OK） kifejezést felváltotta a népszerű KTV szó, amit a kínaiak angolosan betűzve ejtenek ki. Maga az aktivitás a 唱歌 (changge - “énekelni dalt”) illetve a 唱K (chang K - “énekelni a K-ba”) neveket kapta.

Hogyan is néz ki egy kínai karaoké?

Egyből eltér az Európában ismert színpadi formától. Külön szobák vannak, általában 3 kategóriában (mini, közép, nagy), amihez elit helyeken hozzájön az “elnöki” szoba, ami mindenhol drágán kárpitozott fotelekkel és aranyszínű bútorokkal jár.

Már közepesebb kategóriájú helyeken is külön WC szokott járni a szobákhoz.
Pár jellemző pont:

Mindenhol felszolgálók tömbkelege várja a népet, a szobából egy gombnyomás és meg is jelenik, de folyamatosan ellenőrzi, hogy kell-e még ital, van-e üres üveg, nincs-e szexuális tevékenység, stb.

Egy vagy több komputer van a szobákban, ahol több ezer kínai és külföldi szám közül lehet érintéssel választani.

Az alkoholválaszték széles, sokszorosa a bolti áraknak, de ahogy már említettem, itt is fontos az arc, tehát whiskey-t és rekesz Heineken-t kérnek ki indulásnak.
Minimum két mikrofon jár minden szobába, a hangerő mindenképp fejfájást okoz következő reggel, ha az alkohol vagy a dohányfüst nem volt elég.
Maga az éneklés is rendkívül magányos tevékenység számukra, általában egy énekel a kanapén ücsörögve, a többi beszélget vagy kockázik (lásd a sörkertes posztot).
Mindenhol van étel, sokszor egy menüben jár egy tál gyümölcs, szotyi, meg egy rekesz sör.

További apróságok

A KTV-ben virágzik a prostitúció. Ha valaki nőkkel, vagy látványosan csak haverokkal énekelni megy, fel sem tűnhet, bár mindenki tudja. Az első, hogy ha csak férfi van a társaságban, felajánlják a hölgytársaságot (DJ公主 – gongzhu, azaz hercegnő). Óradíjas, az alapfeladata a vendégek által kért dalok kiválasztása, vendégekkel éneklés, és az ital folyamatos utántöltése, hogy igyanak csak még többet. Tapogatni szabad. Van ahol ez ennyiben kimerül, de sokszor megadják az árat a “további szolgáltatásokhoz” is... Az éneklés innentől akár meztelenül is folytatódhat. (Erről találtam pikáns képeket, de ez nem az a blog kérem.)

Emellett az éjszaka közepén megjelenik egy idősebb hölgy is, aki bevezet 3-15 hölgyet a szobába, akik sorban állnak, majd közülük lehet választani, pénztárcához mérten. Igen, azért.

Miért jó a karaoké?

Kína a félmilliárd énekes országa. Mindenki tud énekelni, vagyis hogy azt hiszi. A karaokéból évente kinő annyi
tehetség amennyi ellátja az összes csatorna összes tehetségkutatóját, a végén híres is lesz bőven, egy-egy slágerre vagy haknira biztosan.

De nem ezért mennek. Mivel a zenei ízlésük korlátolt (70% pop, 20% diszkó, 10% egyéb), nem kulturális élményért mennek nagyrészt. A karaoké – legalább is saját bevallásuk szerint – a feszültség levezetésének a legjobb módja. Tehát a bevezetőben leírt “függésnek” ez az oka.

Többen mondták, hogy csak ki akarják üvölteni a lelki bánataikat, a munkahelyi nyomást,
a felelősséget, utána jobb lesz. Persze közben esznek, isznak, ismerkednek, vagy kihasználják a teljeskörű szolgáltatások előnyeit...

Az éttermek után a sörkertekről ír virágelvtárs, aki a kozmopolita nagyvárosok züllött lakóihoz hasonlóan maga is állandó látogatója ezen intézményeknek. Azt hiszem, ez sok dolgot megmagyaráz.

________________________________

Hogyan szórakoznak a kínaiak? - 2. rész

Sörkertezés:

A hosszúra, ámde mégis tömörre sikerült első rész után bemutatnám azt a helyet, ami számomra a paradicsom maga, egyesek számára érthetetlen okokból, de nekem a második otthonom, mert szeretek leülni, idegenekkel beszélgetni vagy nézni ki magamból. Ja, és szeretem a sört.

És bizony a kínaiak is. Ezt jelzi, hogy már két éve is félmillió hektoliter fogyott (bár nekem ez ránézésre kevésnek tűnik). Nézzük csak meg először a legnépszerűbb sörfajtákat, ha már itt tartunk.

Sörök:

Tsingdao (Qingdao): Kína első számú és legismertebb sörének tartják, bár az eladások alapján a második helyre szorult. Több mint száz éve kezdték a folyékony kenyér főzését, német befektetéssel és licensszel, az azóta privatizált gyár városa Kína Münchenje, nem csoda, hogy augusztusban Oktoberfest mintájú tömeges lerészegedésre özönlik oda mindenki, aki szereti. A helyi különlegesség a műanyag zacskóban kapható sör (lásd lentebb).

Harbin: Ezeket a söröket tartják a legfinomabbnak, erősebb sörök, értelemszerűen Harbin városából. Finom.

Yanjing: Pekingben ez a sör vette át a vezető szerepet, és mivel megy az üzlet, ez sokak szerint a minőség rovására ment.

Snow: Jelenleg a legnagyobb mennyiségben fogyó sör Kínában. Senki nem szereti, de sok helyen csak ez van.

Ezeket a söröket szinte biztosan megtaláljuk bárhol. Valószínű adókedvezmény vagy más jellegű állami beavatkozás lehet a dologban, de az alkoholtartalom az elmúlt években sokaknak bánatára erősen lecsökkent... Pekingben a 3.3-3.6%-os sör lett az átlagos, de nem ritka a 2.5%-os sem. Hát kérem az már nem is sör.

A sörkert maga (大排档 - dapaidang):

Általában három fajtája van. Az egyik az önálló sörkert, ahol üvegben és csapolva kapjuk a sört, mellette nyársakat sütögetnek, tehát minden megvan, ami szem-szájnak ingere. Jó esetben WC is.

A leggyakoribb az éttermek előtt kirakott sörkert, műanyag asztalokkal és székekkel. Északon sajnos csak május és október között élvezhetjük. Ja, ha esik, jobb esetben még sátrat is raknak a fejünk fölé.

A lófráló tömegnek pedig esténként minden utcasarkon jár egy kis ücsörgés. A sütögetős ember odahúzza a kiskocsit, kiteszi a sámlikat, a szomszéd boltból vesz sört, és kész is a sörkert. Persze, hogy illegális, erre megy el a bevétel fele...

Sörkerti hangulat:

Az étterem-sörkert típusnak az alaphangulatát megadják a szaladgáló pincérek, a grillszén átláthatatlan füstje, és a folyamatos zsivaj. Nem Kínában szinte sehol nem szól a zene, sem bent sem kint, nem szoktak hozzá.
Fontos dolog még a játszás. Nem értik sokszor, hogy mi külföliek miért nem akarunk mindig játszani. Mert mi tudunk beszélgetni, nekik hamar elfogy a témájuk. Ha ezt négyszemközt mondom nekik, azt mondják, hogy ez így van, szomorú, de legalább a játékkal elmegy az idő, és nevetgélni is lehet.
A kedvenc játékuk egyértelműen a kockázás. Alapvetően póker, számolgatnak, blöffölnek, aki veszít, annak innia kell, általában a pohár sör 1/3-át, de néha az egészet.
Van egy játék, ami még a sörkerttől is el tudja venni a kedvem. Annyira gyűlölöm, hogy a szabályokat sem tudom. Ketten számokat mutatnak a kis kezeikkel és egymással szemben ordítoznak, amilyen hangosan csak lehet, aztán az egyik valamiért veszt, és innia kell.

干杯/随意 (ganbei/suiyi): A kínaiak szavai a koccintáskor. Az előbbi a “fenékig”, az utóbbi az “egs” megfelelője (amennyi jólesik). De alapvetően a vidámsági fokot, vagy egyes esetekben az arcot az jelzi, ha mindenki húzóra issza meg. És ebből vannak az orbitális lerészegedések.
Még egy udvariassági formula a tiszteletadás felfelé, azaz koccintáskor a magát szabad akaratából lejjebb helyező, a másikat végletekig tisztelő személy lejjebb teszi a poharat, ám a másik fél ezt túlzásnak tartja, és ezért ő még lejjebb teszi. Ez addig megy, amíg már majdnem a földön koccintanak.
Ezt csinálják rizspálinkával is.
További kisregényt tudnék írni a sörkertről, de azt hiszem mára elég. Üzleti úton vagyok Shandongban (a Tsingdao hazája), tegnap este itt fotóztam a sörkertben egy gyöngyszemet, finom, búzás ízű itókát csapolnak belőle.

Váljék hát egészségünkre!

A múltkori nagy sikerre való tekintettel virágelvtársból csak úgy ömlik a szó. Bő lére eresztett, sztereotip, de pont ettől szórakoztató mondandóját így több részben közli a blog. Ma az éttermekről írt.

_________________________

Let's have some FUN, azaz így szórakoznak a kínaiak

Igen, a kínaiak is szórakoznak, talán többet is mint kéne, de korántsem azért mint mi, hiszen soha nem élvezik azt, amit csinálnak. Azt kell mondanom, nem nagyon tudnak lazítani. Tévedés azt gondolni, hogy mindig mosolyognak, nem ám mint a magyarok!

A kínai kedvenc panaszmondatai:

“压力太大了” (yali tai dale) – Túl nagy a nyomás! ( = a pénzért dolgozni kell...)
“ 累死了/困死了/忙死了” (lei – kun – mang, mögöttük a si, azaz meghalni) – Hulla fáradt, totálkész, rohadtul elfoglalt. Ezeket akkor is használják, ha egy papírzsepkendőt ki kell dobni.
“辛苦了“ (xinkule – munkáját elvégzett személy felé) – Látom, valóban fáradoztál (ez az amit hallani akar az a fél, hogy vegye észre a másik, milyen nehéz neki).
A következő posztokban a lazulás formáit tárgyaljuk hát ki, egyenként.

Szóval lazítsunk!

1. Étterem

Nem a romantikus vacsorák idilli helyszíne. Az étteremben evés, akármennyire is hétköznapi, mindig egy ünnep. Utána a következő evésig lehet róla beszélni. Ha különleges hely ( = drága, rossz, messze van és sorba kell állni) akkor hónapokig téma lehet. A kínaira is igaz, hogy ha meglát egy csendes, hangulatos helyet, be nem menne. Ha sokan vannak, be sem lehet férni, akkor biztosan finom. De mivel az előtte lévők mind így gondolkodtak, ezért ez persze nem garantált, de legalább az étteremnek jól megy.
Épp ezért ha épp nem megy a bolt, látványosan kiültetik a szakácsokat, mosogatókat és a pincéreket is, hogy nem üres ám a hely! Ha órákig kell állni, akkor az valószínűleg a paradicsom maga. Ha órák után sorra kerülnek, képesek elhitetni magukkal, hogy azért a tésztáért a forró vízben igen is megérte sorban állni (lásd az előző posztot erről). A posztban tárgyalt éttermek az általános, 100 négyzetméter feletti, pincéres éttermek.

Az éttermek mindig tematikusak, a főnök személyétől függően.
A leggyakrabban található étteremtípusok (a teljesség igénye nélkül):
东北，北京 (Dongbei, Beijing). Ezek az északkeleti régió ételei. Nem ugyanaz, tudom, de annyi az átfedés az étlapon, hogy egy helyen említem. Nem gasztro rovat, tehát pár szóban: tészta, ízetlen kenyérféleség, grill, sós ételek, néhány édesebb étel, hal.
新疆 (Xinjiang). Az északnyugati ujgurok ételei. Sült fűszeres kenyér, húsos nyársak, vegyestészták, egytálcsirke, hagymásbirka. Ne kérjünk malacot, mert ne. Sör van, hogy van, van, hogy nincs.
川/香菜 (Chuan/Xiang). Szintén külön lehetne említeni, de sokszor az éttermen is ez van. Szecsuáni és hunani ételek. Bors, csilipaprika. Minden csíp.
火锅 (Huoguo, angolul Hot Pot). Asztal lyukas középen, van benne víz ami forr, abba bele a húsok, zöldségek. Veve már említette, képpel is. Ha nincs éppen rendelkezésre álló lyuk, akkor elektromos főzőlap lábassal. Van egy csomó fajtája ízvilág szerint is, a leggyakrabban találhatóak a birkás (sok csont, kevés hús), és a Chongqing (sok egészbors, nagyon sok)
Kantoni, hakka, hong kong-i. Szintén túlzás egy kategóriába tenni, őket, amúgy főleg délen van belőle több. Szubjektív vélemény: íztelen.
Külföldi. A ronda, kényes, szőrös külföldiek mindenhol ott vannak. Felesleges lenne a nagyvárosok belső negyedeinek sokszínűségét említeni, hiszen az arabtól a törökön, indiain, francián, olaszon keresztül minden van. Az ilyen kisebb népeknek is, mint a magyar és a szerb is jutott már. Ami lépten-nyomon található, az az asztalon sütögetős koreai, különböző formákban. A japánok leginkább szintén nívósabb negyedekben vannak, vagy plázák felső emeletein.
Sem a leggyakrabban látogatott kiséttermeket, sem gyorséttermeket azért nem említem, mert funcionálisak, nem tartoznak a lazítás kategóriájába.

Az étteremben evés jellemzői:

Az étterem általában hangos, dohányozni mindig, mindenhol szabad (ez mostanában gyorsan és drasztikusan változik). Különtermek a közepes helyektől felfelé mindenhol vannak, minimum fogyasztással, forgóasztallal. A legtöbb helyen fóliába csomagolt étkészlet van, kistányér, lapostányér, pohár és kanál, külön pénzt számolnak fel felbontás esetén. Nem kell azt hinni, hogy ez steril vagy új, ezeket óriási hangárokban slaggal mossák el és csomagolják be aztán, tehát érdemes az asztalon lévő teával lefertőtleníteni az evőpálcikával együtt.

Az egyik fontos része, ha már “ét” terem, maga az evés. Kínában fontos az ARC, azaz a meghívó, rendelő, valamit a másiktól akaró, stb. személy töménytelen mennyiségű ételt kér. Ennek az alapvető szabálya az “ahány ember annyi féle étel”, de ezt nem tartják be úgysem, ha 4-nél kevesebben vannak. Az ilyen éttermekben külön pincér rendel, aki addig áll az asztal mellett, amíg ki nem találja a vendég, hogy mit enne. Van, hogy külön pincér hozza az ételt, és sokszor még egy külön, aki az asztalra teheti. Az étel, ha lassan jön, velük ordítoznak, nekik kell megsürgetni a szakácsokat, és az ételek méretével vagy ízével kapcsolatos panaszokat is nekik kell nyelniük. Ők általában kevésbé dekoratív, az oktatási rendszerből már kiszaladt fiatal lányok és fiúk. Bármikor készenlétben kell állniuk. Ebből adódik a töménytelen pazarlás. A már említett ARC miatt nem számít a végösszeg. SOK legyen. Beszélgetnek, isznak, csipegetnek.

Az asztalnál sok minden zajlik, egyedüli kívülállóként érdemes megfigyelni az alaphelyzeteket.
Lány – fiú: Egyes helyeken a lánynak egy olyan étlapot adnak, amin magasabbak az összegek, így látja, hogy a fiú nem keveset költött arra, hogy lenyűgözhesse. Ez általában amúgy elég is.
Családok: Az étteremasztalnál oldják meg a családi gondokat, egyesítés, házasság említése, gyerek tanulása, öregek, munkahelyváltás
Munkatársak, üzlettársak: Itt két fajta buli van. Az egyik célja a valódi lazítás, bár mindig a munka a téma. A másik főleg üzleti, amíg fokozatosan berúgnak, megemlítik az üzletet is. Ilyenkor repkednek a milliók, milliárdok. Ez utóbbi célja néha erőfitogtatás, a szerepeket rögzítik a különböző státuszú alfahímek és csatlósaik.
Haverok: Ennek szinte mindig az asztal alatt van vége.

De hogyan rúgnak be egy étteremben? Az északiak, az idősebbek, a sok iváshoz szokottak (üzletemberek, politikusok) azért tudnak inni. Északon a nők is. De többet látni fiatalok között olyat, hogy 2 sör után leesnek az asztalról. A sör mellett a leggyakrabban az éttermekben a rizspálinka megy, 30 – 60%-os alkoholtartalmú ital. A tűrőképesség nem mindig az arc fokmérője. De a koordinálatlan mozgás miatt vigyázni kell a szomszéd asztallal, na meg hogy egy rossz megjegyzéssel a másikat ne bántsák meg, mert annak a vége pozícióvesztés, vagy nem ritkán verekedés. (A kínai gyakorlatilag soha nem iszik alkoholt evés nélkül. Nézni sem bírják soha, sehol, ha beülök pár sörre. Felségsértés, illetve az elmebetegség jele. Ezt hosszasan kitárgyalják, ha velem, vagy a közelemben vannak. Újabb félórás téma. Egyél valamit, muszáj, na, nem jó, nem szabad kaja nélkül inni, stb.)

Fizetés: Itt kezdődik a kint élt külföldiek által annyiszor megcsodált konfliktus. Az a cél, hogy a másik fizessen, persze ezért úgy tesz az egyik fél, mintha mindenáron ő akar fizetni. Addig idegesítik egymást, hogy “már pedig én fizetek”, amíg a másik fél fizet, a nemfizető pedig úgy tesz, mintha mérges lenne, de nagyon, mert elvesztette az arcát. De persze igazából nem mérges. Aztán mindenki megy a dolgára, csont- és szeméthegyeket hagyva az asztalon, amit a pincérek az ételmaradék kivételével a terítővel összefognak, és kiviszik. És már jön is a következő csapat.

Ma rendhagyó, de a jövőben előreláthatóan nem szokatlan módon, vendégszerző tollával ékeskedik a blog. A köreinkben régóta kommentelő, olykor kötekedő, nem ötvenes pacák virágelvtárs követte el az alábbi esszét. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ekézni is csak őt szabad, ha valami nem tetszik, de bízom benne, hogy inkább pozitív kritikákat kap. Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy a bejegyzés a blog hagyományaitól eltérően elég hosszú, de tessék szorgosan olvasni.

____________________________________________________

Népbetegségek I. - TÉSZTA

Akárhogy nézzük, Kína lehet modern, nézhet úgy ki minden városuk, mint bármelyik amerikai város, de a nyugatiság kedvéért hiába dobnak el mindent, ami ázsiai volt, a furcsa dolgaiktól nem tudnak megszabadulni.
A blog esetleg magyarul olvasni tudó kínai olvasóitól ezúton kérek elnézést, de úgy is tudják, hogy igazam van.

1. Tésztaevés

A kínai nem tud a tészta nélkül meglenni. Az északiak naponta eszik, mintha az életük múlna rajta, a déliek szerint csak az északiak szeretik, de azért majdnem olyan napi rutin nekik is, mint a rizs. A déliek, hogy a dolgot fokozzák, inkább rizstésztát esznek. Rizstészta...

a.) Fogyasztása

A tésztát hangosan kell enni. Szürcsölni, szörcsögni kell közben, amint a tészta egyik vége bekerül a szájba, azt lehetőleg úgy kell beszívni, hogy mindenki tudjon róla. Az északiak tésztaevése egy külön rítus. Megkapja, megnézi. Ez is furcsa Kínában. Az ételt körbe kell mustrálni. Aztán föléhajol, lassan beletúr a pálcikával, aztán gyorsan a szájába szürcsöli, és úgy húzza be, mintha valaki ki akarná venni onnan. Ezek olyan kötelező mozdulat- és hangsorok, mintha az iskolába verték volna beléjük.
A szürcsölés pedig elengedhetetlen. Én mindig civilizáltan próbálom enni, de nekik ez sohasem tetszik. Megkérdezik, hogy MI VAN, NEM FINOM? (Hát akkor miért nem adtak valamit, ami már majdnem finom, mondjuk krumpli). Ekkor mosolygok, és próbálom titokban a hosszú szálakat elharapni, hogy ne legyen esélyem se a beszürcsölésre. Reakció: DE HÁT NEM SZABAD AZT ELHARAPNI!

b.) Maga a tészta (面，面条 - mian, miantiao)

Miért bántom én a tésztát magát, hiszen mi is szeretjük ott messze Európában? Azért.
Az átlagos kínai tészta, legfőképp hosszútávon könnyen megunható eledel. A kínai leves és a kínai tésztafélék között az a különbség, hogy míg a kínai leves az forró víz szójaszósszal és egy darab csonttal, a tészta pedig ugyanez, csak van benne tészta és pár darabka hús. Van mondjuk köztük nagyon finom étel is -  gasztró következik:

Az északiaknak az a tészta, ami a délieknek a rizs. Sok magyar nem hinné el, de nem minden “kici kínai” (Északon nem is kicsik) eszi a rizst. Északon ezt a tészta pótolja.

- A kedvencem a 炸酱面 (zhajiangmian).

Jellegzetesen északi, főleg pekingi étel, a spagettitől nincs messze, néha ízben sem. Darált hús, uborka, répa, kifejezetten sós íz, de mivel sehol sem csinálják egyformán, érdemes sokszor és sokat enni.

- Vágott északi tészta (刀削面 - daoxiaomian)

Eredetileg Shanxi tartományból származik, de Pekingben is nagyon népszerű. A legnagyobb különbség, hogy nem tesznek a tésztába tojást. Megcsinálják a tésztát, és a tésztatömbről nagyon éles késsel belevagdossák egyenesen a vízbe. Ebből turistalátványosságot is csináltak, híresebb helyeken kijön a kissrác, egykerekű biciklin egyensúlyoz, a tészta a feje tetején, és onnan vágja az asztalon bugyogó levesbe, a vadidegen külföldiek meg tapsolnak, ha mellémegy kacagnak, hazaérnek fészbúkolják.
Ja, hogy kevesebbet kelljen az embereknek dolgozni, már erre robot is van, de az nem tud biciklizni.

- Biangbiang 面 (mian)

Szintén esedetileg Shanxi-ból, az első karakterét a legtöbb beviteli módszer nem tudja, mert az egyik legbonyolultabb kínai karakter (ha jól számoltam 57 vonás), tessék gyönyörködni benne.
Egyszerűen isteni. Fantasztikus csemege, és más véleményt erről még se kínaitól se külfölditől nem hallottam. Széles tészta, nem vízben, pikáns, sós íz hússal zöldségekkel. Délen sajnos gyakorlatilag beszerezhetetlen.

- 兰州拉面 (lanzhou lamian)

A nyugati muszlimok étele, csak és kizárólag speciális, lanzhou-i muszlim éttermekben érdemes enni, ha nincs muszlim sapka a pincéreken, akkor el kell menni máshova! Országszerte kapható. Erre érvényes a fent említett szürcsölős evési módszer. Forró víz, tészta, hús. A legtöbb fajtája -számomra-  épp ezért felejthető.

- 米线 (mixian)

Ez a déliek által fogyasztott rizstészta. Nagyvárosokban az utcán állnak érte sorban, papírdobozokból eszik ki. Épp a napokban ettem nem keveset, Kunmingban, a hideg változatát, isteni.
De nem minden arany. Délen rengeteg változata van, mást tesznek bele más ízvilággal mindenhol. A legnépszerűbb talán a 酸辣面 (suanlamian), azaz a savanyú-csípős. Kifejezetten jó, de nekem hasmenéses sajnos.

c.) Népitészta, azaz az instant vonatétel

A vonaton dobozos tésztát KELL enni. Mindenki egy nagy zsáknyi tésztával száll fel egy 3 órát meghaladó vonatútra (hagyományos vonattal ez általában egy szomszéd várost jelent, gyorsvonattal a szomszéd tartomány egy városa). Ez egy fél literes papírdoboz, fóliával bevonva, ára 4 RMB (kb. 130 forint). Ha valaki enélkül száll fel a vonatra, az biztos, hogy maga az ördög, de legalábbis elmeháborodott. Fontosabb, mint maga a vonatjegy. Ha előveszek a vonaton mondjuk egy szendvicset, szemmel vernek, és sustorognak, hogy márpedig ez a külföldi hülye, mert nem eszik instant tésztát!

A legfontosabb: az instant tésztát együtt kell enni! Senkinek eszébe sem jut, hogy megbontsa addig, amig egy kedves utastárs meg nem szánja őket éhségükben, és el nem indul a tésztájával a forró víz felé.
És ekkor jön a sorbanállás. Hirtelen mindenkinek eszébe jut a 10 doboz tésztája, már nyitja is ki, és áll be a sorba forróvízért.
Ízváltozatok: tulajdonképp sokféle van, a marhahúsos a legnépszerűbb, de van rákos, savanyúságos, csípős, halízű, csirkés, zöldséges. Paprikáscsirke ízű nincs.