Liping 2016.10.08. 19:26

Gondolatok Hongkongról - pro és kontra

Hongkong megosztó, s az egyes emberekben egészen másképp csapódik le. Vendégszerzőnk, virágelvtárs hosszú évek tapasztalatával a háta mögött a Hongkongot szerető külföldiek táborát gyarapítja, míg bennem - igaz, mindössze kétszer jártam arra, a rajongás egy sokkal alacsonyabb foka lelhető fel. Így lesz szép a kontraszt.

hong-kong-map.gif

 

virágelvtárs:

Hongkongozás.

 

A legtöbb Kínát megjárt ekszpatnak kijárt. Kimenni vízumért, kimenni, mert ki kell lépni, kimenni papírokat leadni, bizony az életünk része volt. Gyűlöltük. Lemenni. Pecsételni. És ami még rosszabb ottaludni. És persze mindannyiunk rémálma: ruha és pénz nélkül kint ragadni. De erre is volt példa.

 

Általában sok mindennel vagyunk úgy, hogy utáljuk, amíg muszáj. Aztán jön a felfedezés. Mikor végre úgy mész, hogy nem kötelező azt mondani, hogy jajj már megint. És ott vagy.

 

Először valami falon ültem, nézve a várost. Előttem egy mosolygósra kipingált tűzcsap. Szemeztünk. Számolgattam a parkban a tiltótáblán, mennyi mindent nem szabad. Kukát kerestem, hogy végre rágyújthassak.

 

Sok év eltelt azóta az éjszaka óta, de sok mindent meg tudtam szeretni Hong-kongban, amit sokáig meg sem tudtam fogalmazni. Egy jóbarátom mondta ki szépen: egy érett város. Látszik rajta, hogy hiába a sok felhőkarcolás, az utcasarkoknak megvan a maga történelme, ami a modern kínai városokról már nem nagyon mondható el.

 

Mást is észrevettem hamar, ha közelebbről néztem. Hogy a kínaiság, amit Kínában hiába kerestem, itt inkább megvan. A halárusok, a függőleges fénycsövek kínai karakterekkel végig az utcákon, mindaz, amit talán a filmekben látott az ember, és végre ott van, igaziból.

 

Végigmenni a magasjárdákon, beülni egy kompba, és elmenni egy szigetre a sok közül. Kiülni a tengerpartra, és megszűnik a világ üzleti életének az egyik központja, hirtelen nem léteznek a felhőkarcolók és az ingatlanárak, nincs metropolisz, nincs légkondi. És még mindig csak 20 perc komp.

 

A real estate szó hallatán vérszagra lakótelepeket kihányó “szárazföldi” kínaiak jó, hogy nem szólhattak ide bele. Lehet, hogy HK a világ egyik legsűrűbben lakott helye, de csak azért sem építik tele a szigeteket. Turistaútvonalak, teljesen elhagyatott partszakaszok, erdő közepén álló kulcsosházak kispatakkal. És ez még mindig Hong-kong.

 

Bent, a városban meg zajlik az élet. Amit venni lehet, van. Amit enni lehet, van. Buli? Van. Kulturális élet? Van. Pick szalámi? Pipa.

 

Maradjon is ilyen, lehetőleg még sokáig.

 

wp_20161004_12_09_30_pro_1.jpgEz is Hongkong belvárosa és az alsó is.
hk.jpg

 

 

Veve:

Eddig kétszer jártam Hongkongban, s bevallom, többre, jobbra számítottam.

 


Hongkonggal már azután szembesültem, hogy megjártam jópár kínai modern nagyvárost, s hozzájuk képest - nem tehetek róla, de ez volt az első benyomásom - Hongkong relatíve lepukkant.  Szó se róla, a kínai nagyvárosokban is van lepukkantság, de olyan szintű elhasználtság nyomai frekventált helyeken azért nem lelhetőek fel, mint amire Hongkong belvárosában is sűrűn van példa.
A helyzet persze érthető. Hongkong nem az utolsó húsz évben épült fel, s értelmes határidőn belül általában nem dózerolnak le mindent, hogy modernebbet, szebbet építsenek.

 

Önmagában a nem csillogó, hibátlan helyektől sem kapok sikítófrászt, ha ilyen lennék, már rég nem lennék Kínában, s nem érezném jól magam a délkelet-ázsiai utazásaim során sem. De általában igaz az, hogy ezek a fejlődő térségek a "hibáik" mellett olcsók is, legalábbis nem drágák. Hongkong ellenben az. Hogy az ingatlanárak az egekben vannak, az egy dolog, s érthető is, de Hongkong egyébként is drága. Ezer forint körüli összegbe kerül egy Redbull. Boltban. 500-ba egy másfeles palackos víz. Az agyam úgy van huzalozva, hogy ha már egyszer drága helyen vagyok, akkor az nézzen is ki jól. Mint például Szingapúr. Hongkong és Szingapúr között a különbség ég és föld. Árak tekintetében már nem annyira.

 

Ezekkel együtt nem akarom lehúzni HK-t, ez csak egy benyomás, ami már a kezdetektől bennem van, amióta először megláttam bő két éve. Maga a hongkongi táj meseszép. Gyönyörű hegyek, s a terület nagy része beépítetlen.
És Szingapúrral ellentétben a szárazföldi kínaiak az évtizedek alatt folyamatosan jöttek, nagy számban, s elhanyagolható azoknak a létszáma, akik 1950 előtt már itt éltek. Ennyi idő nem elég arra - főleg folyamatos utánpótlás mellett -, hogy olyan drámaian megváltozzanak, mint szingapúri társaik.

 

Hongkong - olyan, amilyen, de egyelőre nem a szívem csücske. Shenzhent sokkal jobban szeretem.

Címkék:hongkong vendégposzt virágelvtárs 7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr5511781221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sellőlány 2016.10.08. 21:22:43

Virág, csakis miattad, Hongkong esélyt fog kapni a legközelebbi ázsiai utunkkor. De okulva a posztokból, Shenzhenben fogunk megszállni. :-D Nekem Genova volt ilyen "rondában a szép" felismerés.

F173 2016.10.09. 18:49:06

Aludni Makaóban érdemes és onnan komppal csinálni egy napos kirándulásokat Hong Kong-ba. Hong Kong nekem sem a szívem csücske, de ettől még nagyon érdekes hely, amelyet mindenképpen látni kell.

sellőlány 2016.10.09. 20:07:50

@F173: Igen, Makaó nagyon izgat, de most már, hogy van metró Shenzen-Hongkong között, bizonyára egyszerűbb és kevésbé költségesebb is a shenzheni opció.
Veve, ott jártál már? Terveztek átugrani?

Liping 2016.10.09. 20:29:14

@sellőlány: Még nem, de valamikor majd szeretnék. Innen relatíve körülményes (Hongkonghoz viszonyítva, ami fél óra utazás a határig), mert hacsak nem vizen megyek, körbe kell kerülni Kanton felé, s úgy már egy cirka 3 óra legalább az út.

Liping 2016.10.09. 20:30:54

@sellőlány: https://www.google.com/maps/dir/Sencsen,+Kuangtung,+K%C3%ADna/Macau,+Maka%C3%B3/@22.5890182,113.0929305,9z/data=!4m13!4m12!1m5!1m1!1s0x3403f408d0e15291:0xfdee550db79280c9!2m2!1d114.057865!2d22.543096!1m5!1m1!1s0x34017ae176008f99:0xb91de9d3e7ef75ad!2m2!1d113.5552031!2d22.2047465

sellőlány 2016.10.10. 20:41:32

@Liping: Ez tényleg elég bonyolult. De egy utat megér. A kávégép meg szuper beruházás volt, a férjem is nemrég lépett egy szintet ilyen ügyben - barista 1 fokozat és otthonra egy Bezzera gép. Úgyhogy az őrületnek vannak további fokai, így az ilyen őrültség számukra abszolút érthető. A férjem bevetését ilyen nehezen döntős esetekre én is ki fogom próbálni. :-)

Liping 2016.10.10. 21:29:26

@sellőlány: 2021-re elvileg lesz egy híd Shenzhenből a túlpartra. :D Meg egy másik HK-ból Macauba. De ezekről majd írok.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása