Talán emlékeztek rá, hogy még vietnámi tartózkodásunk idején meséltem nektek a szabálytalanul közlekedő, rendőröket megvesztegető Bebéről. Hát, az a helyzet, hogy ez a kevéssé feddhetetlen erkölcsű nőszemély most Írországban van - igen népszerű desztináció lett ez manapság az Ázsiát megjárt europidok körében -, s természetesen itt is hidegen hagyják a törvények. Csak rá ne fázzon!

Bebe ugyanis, még a szigetre érkezésekor szeretett volna magának mobilnetet szerezni. Talált is egy egészen bőkezű csomagot, havonta megújuló szerződéssel, kibírható áron. Gyanútlanul sétált be az erre szakosodott kirendeltségre, s kezdett bele a folyamatba. Aztán egyszer csak bankszámlaadatokat kértek tőle, ami neki ekkor még nem volt, csak a férjének, aki szintén errefelé él. Megadta hát azt, nem tudván, mire kellhet. Ott már sejtette, hogy megálljt kellene parancsolnia a folyamatnak, amikor elétoltak egy papírt, amivel engedélyezi a banknak a havi egyenleg telefonos cég általi lehívását, de nagyon szeretett volna telefonszámot, s gondolta, majd bejön férjével másnap, hogy ezt valahogy korrigálják. Mentségére szóljon, egészen addig a pillanatig nem fordult meg a fejében, hogy más módszerrel nem tud majd fizetni.

Na mindegy, rá néhány napra férjével bementek és vázolták a problémát. Az alkalmazottak kínai bürokratákra jellemző lefagyással reagáltak, végül azzal, hogy majd felhívják, ha utánanéznek, mi lenne a megoldás. Erre nem került sor, ellenben az esedékes fordulónapon a Bank of Ireland minden gond nélkül teljesítette a beszedési megbízást. Jó, a családnév stimmelt, ez tény, de Bebének jogilag semmi köze nem volt ahhoz a számlához, ami felett eképp sikeresen rendelkezett. 

Szerencsére ekkorra már megalakult a közös számlájuk, s az első hónap után ki lehetett cserélni a banki adatokat. Minden jó, ha vége jó. Esetleges tucatneveiteket errefelé érve tessék egyedire módosítani azért. Óje!

Valamelyik nap kérdéseket kaptam pénzátutalás témában. Mivel úgy gondolom, a téma kifejtős, s a válaszaim akár másoknak is hasznosak lehetnek, a jelenlegi posztban foglalkozom vele.
Csapjunk hát bele.

Kína otthonról nézve tényleg majdnem a világ végén van, így aztán a gyakori ingázás nem túl életszerű opció. Az ide megérkező, itt munkálkodó külföldiek jellemzően évente látogatnak haza, sokan még ritkábban. Így ha valamiért pénzt kell küldeni az anyaországba, az esetek túlnyomó részében nem opció a személyes kézbesítés. Lássuk hát, milyen egyéb lehetőségeink vannak.

Nemzetközi banki átutalás

Na, ezt csak azért említem, mert valóban létezik, de ép elmével aligha használja bárki is. Feltehetően bankok sorozatán megy keresztül a pénz, mire hazaér, s többször is átkonvertálódik különböző pénznemekbe, természetesen a lehető legjobb rátákkal. Lassú is, napok hosszú sorát igényli legjobb esetben is.
Ha a fentiek még nem lennének elég meggyőzőek, a küldésért fizetendő díj is borsos, s bankoktól függően még akár a célszámla kezelője is felszámít némi költséget.
Felejtsétek el!


Western Union/Moneygram

Ez már egy nagyságrendekkel jobb opció lehet. Előnye, hogy gyors (maga a transzfer), ha átjut az ember a papírmunkán, gyakorlatilag azonnal fel is vehető az összeg a célországban. Érdemes  figyelembe venni, hogy yuan befizetés esetén a szolgáltató saját átváltási árfolyamon végzi a konverziót, s ez a ráta nem annyira előnyös. Ergó, dollárban kell a pénzt küldeni, a yuant dollárra váltani a legnagyobb kínai bankokban kifejezetten tisztességes árakon lehet, azonban napi 500 dollár a limit, amit külföldiként átválthatunk. (Ha sürgető és ennél nagyobb összeget kell dollárosítani, úgy érdemes egy kínait magunkkal vinni, nekik egy lényegesen nagyvonalúbb éves keretük van, amit elég nehéz túllépni.)
A pénzküldés díja alkalmanként elfogadható, az viszont már problémásabb lehet, hogy kisebb településeken egyáltalán nem megoldható ezen szolgáltatások használata, de még akkora városokban, mint Wuhan is rengeteg utánajárást igényel. A legfejlettebb helyeken viszonylag gördülékenyen használható.

Belföldi banki átutalás

Nekem személy szerint ez vált be, bár nem minden esetben működhet, de ezt mindjárt elmagyarázom. Ma már a Unionpay-es, átlag kínai bankkártyákat a világ legtöbb országában elfogadják az automaták. Magyarországon az OTP ATM-jeivel kompatibilisek. Magyarán a kínai bankkártyával minden gond nélkül fel lehet venni pénzt otthon (a napi limit 400 és 500 ezer forint között van, s egy-egy tranzakció során legfeljebb 100000 forintot lehet kivenni). Mivel a számlán yuan van, Magyarországon pedig forintot veszünk ki, így történik konverzió, de ezt szerencsére az Unionpay árfolyamán végzik, s nagyon kedvező, gyakorlatilag elhanyagolható a veszteség. További költség, hogy a magyarországi tranzakciós díj miatt százezer forint kivétele után cirka ezer forintnyi kiadással még számolni kell. 
Azonban még ezzel együtt is messzemenően a legolcsóbb módszer mind közül. Na de mi a macera? Hát az, hogy a fogadónak kell hogy legyen kínai bankkártyája. Én hagytam otthon egy nem használt kártyát (a bankszámlanyitás, -vezetés, kártya mind-mind ingyenes errefelé, szóval extra számlához jutni nem túl bonyolult, s költséggel nem jár), s ha pénzt kell küldjek, úgy egy itteni ATM-en át átutalok a használt kínai számlámról a kizárólag erre használtra. Az utalás azonnal megtörténik, s az otthoniak már mehetnek is a pénzért.
A kártya miatt ez a módszer akkor működhet, ha van otthon valaki, akire rá mered bízni. Ha van, akkor az ő közvetítésével már gyakorlatilag bárkinek mehet az utalás, s ez a módszer tényleg kifejezetten olcsó.

Bár valószínűleg keveseket érint, de úgy tudom, éves szinten százezer vagy százötvenezer yuanben van limitálva az egy számláról külföldön felvehető összeg nagysága.

Paypal

Ezt sosem használtam, így nem tudok sok részletet mondani, de a legnagyobb probléma a bankkártyával lehet. A default kínai Unionpay-es kártyákat nem lehet használni, a Visa/Mastercard matricával ellátott kártyák beszerzése viszont költséges és feltételekhez kötött. Mivel ezekre Kínában semmi érdemi szükség nem lehet, túl nagy macerának tűnik csak ezért invesztálni egybe.

Ha Kínában élsz, s van még ötleted vagy valamibe belekötnél, egész nyugodtan írd meg a kommentedet!

Minden buktató ellenére a kínai bankok összeségében pozitív benyomást keltenek.

8 nap múlva indulunk Borneóra, így a gondolatok most már e körül forognak. Van még teendő bőségesen.

Ami a mai bejegyzéssel összefügg,  az a pénz. Írtam, hogy a ringgitbeszerzés nem mutatkozik megvalósíthatónak, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a maláj pénzváltók kénye-kedvének sem leszek kitéve. A helyi gagyi kis Unionpayes logójú kártyát ugyanis lassan Ázsia nagy részén lehet használni.

Az Unionpay kínai találmány, de ellenben a Visa, Mastercard, stb. kártyákkal, a mezei példányai ingyenesek, ezeket vagdalják boldog-boldogtalanhoz az összes kínai bankban. Ahogy arról megemlékeztem, ezeken ráadásul név sincs, s azonnal meg is kapja őket az ügyfél, miután nagy kötegekben sorakoznak az ügyintézők előtt a már legyártott kártyák. Némi csipogtatást, jelszómegadást követően már érvényes is, s ennyi az egész procedúra.

A jelek szerint a Unionpay nem rossz konstrukció a külhonban. Az átváltási árfolyamok kivételesen jók: mindössze 1-2%-ban térnek el a középárfolyamtól, ami gyakorlatilag értelmetlenné teszi a készpénzes valutavaltást.

Annak előnyeit nem kell ecsetelnem, hogy mire jó, ha az ember nem rohangál három és fél heti kirándulás árával a zsebében, így egészen sanszos, hogy ez lesz a befutó.

Az egyedüli hátulütő az ATM-költség, aminek a mértékével még nem vagyok teljesen tisztában, de a mezőgazdaság bankos kártyám esetén a honlapjuk szerint 1%+12 yuan. Erre nem esküszöm, bonyolultabb kínai szövegek olvasása mostanában sem tartozik az erősségeim közé.

Ha ez a díj igaz, az még lenyelhető, különösen hogy azért nem napi szinten tervezem a készpénzfelvételt.

A másik, Bank of China-s kártyámban jobban bízok, hozzájuk majd bemegyek a jövő héten vagy felhívom a callcenterüket.

Egy biztos. Az unionpay terjed. Csak így tovább!

Véget ért az idei bürokratikus kör is, a múlt héten végre elkészültek a tartózkodási engedélyek, s megkaptam a szakértői igazolványomat is. Egy évig ilyen téren pihi lesz már.

Opcionális házhoz menés a pofonokért azonban még akad. Régi siralmam volt a netes vásárlás kínai kivitelezése. Oké, a bankoktól beszerezhető usb-s kütyü megoldást jelent, de sosem szerettem használni, mert aránylag macerás, s manapság, az okostelefonok világában eléggé ósdi kezelése a problémának.

Kínaiként a helyzet könnyen orvosolható lehetne. Ott van az egyre elterjedtebb wechat-es (kvázi helyi facebook) fizetés, de a regisztrációhoz kellene kínai személyi igazolvány, ami nekem értelemszerűen nincs.
A másik, amúgy is lényegesen szélesebb körben, a kínai weben gyakorlatilag mindeütt használható módszer az alipay.
Külföldiként ide sem egyszerű regisztrálni, mert alapértelmezésben ehhez is szükség volna személyire. Némi kínai nyelvismeret, s az oldal kitartó böngészése mellett a külföldieknek szóló lehetőség is kibogarászható, de nem egyszerű.

Nagy nehezen azért átvergődtem magam a felületen, a regisztrációval boldogultam is, a hitelesítés azonban már egy másik történet. Kínaiaknak ez sem nagy kunszt, számukra elég, ha megadják a kártyaszámukat, s az adataik egyezése esetén máris hozzárendeli a rendszer azt a felhasználónevükhöz. 

Külföldieknél ez sem így zajlik. Nekünk többek között beszkennelt útlevéloldalakat is virítani kell, s a számlaadatok megadása sem elegendő. Az alipay esetünkben küld egy aprócska összeget a számlára, ennek pontos összegéről még nyilatkozni kell.

Már, ha eljut idáig az ember.

Én egyelőre megrekedtem a regisztrációnál, mivel a rendszer a bank kiválasztásánál nemes egyszerűséggel nem kínálja fel az ABC-t, hiába az egyik legnagyobb, országos bank. Helyiek az ABC-s kártyájukat is ugyanúgy használhatják.
Némi mérgelődés után aztán inkább átbogarásztam a listát, s el is mentem a hozzánk legközelebb lévő, Industrial Commercial Bank of China (ICBC) fiókjába. Cirka háromnegyed óra ügyintézés után a bankos fiatalember feladta a küzdelmet, s elnézést kért. Pontosan nem értettem, miért is hiúsult meg a számlanyitás, de ahogy elnéztem, ő sem.
Kellően tanácstalan feje volt, telefonálgatott is, a fiókvezető is ott okoskodott, de beletört a bicskájuk.

Van még két lehetséges bank elérhető közelségben, ma majd bemegyek a Bank of China-hoz (BOC). A BOC a legnemzetközibb kínai bank, meg egyben a jegybank is, szóval remélhetően megbirkóznak a feladattal, ha már olyan hatalmas fegyvertényekre is képesek, mint a valutaváltás.

Hogy aztán az új számlám birtokában sikerülni fog-e az alipay-jel való összekapcsolódás, az majd kiderül. Mindenesetre már kissé kezdem unni a dolgot, úgyhogy ha ez sem működik, akkor hagyom a fenébe, s marad az USB-s banki kütyü. Hamarosan kiderül...

Tegnap a délelőtti óráim után elindultam a belvárosba, hogy sort kerítsek egy esedékes pénzügyi tranzakcióra, jobb híján western union-os átutalás formájában. Miután a keresetem egészen csekély része fogy el, bankolásra pedig nincs szükségem, így a felesleget a tervek szerint elküldtem volna haza.

Annak rendje és módja szerint még otthon átvizsgáltam a WU kínai oldalát, s két helyet is találtam, ahonnan lehetséges a szolgáltatás igénybevétele. Név szerint az Agricultural Bank of China (ABC) és a Postal Savings Bank. Az ABC-nél közölték, hogy menjek Wanzhouba, kb. 150 km-re. A Postal Savingsnél nem adtak tanácsot sem, csak közölték, hogy ilyen esetekre nincsenek felkészülve.

Jobb híján aztán hazajöttem, s nyitottam egy bankszámlát itt a sulival szemben a Chongqing Rural Commercial Bank-nél, s hozzájuk pakoltam be a pénzem. Így ugyan marad itt, de legalább nem a fehérneműs fiókom mélyén lapul. Nem érzem magam veszélyben, de azért sok pénzt nem jó itthon őrizni.

A bankszámlanyitás amúgy elég flottul ment, kicsit persze értetlenkedtek az adataimon (őszintén szólva magam sem értem, hogy az internacionalitás jegyében mért nem tudják az útlevelekben a hónapneveket számmal megadni), de elég gyorsan megoldották. Még kártyám is lett azonnal, miután itt nem tökölnek, eleve kész, név nélküli kártyákat rendelnek hozzá a számlához, a hatjegyű PIN-t meg az ügyfél a helyszínen pöttyenti be egy külső szemlélő által nem látható mélyedésben.

A pénzforgalmi nehézségek ellenére érdemes volt lemennem a belvárosba is, mivel a nagy bevásárlóközpont egy eldugott apró zugában mindenféle, külföldieknek való kurrens termékre lettem figyelmes. Voltak dzsemek, paradicsompüré, ketchup, majonéz, mogyóróvaj... Szóval csupa érdekes dolog. Vettem pürét, valami elképesztően finom ketchupot (szerintem az egyik legszínvonalasabb, amit valaha ettem, sűrű, paradicsomos, nem édes, s mindössze 3 yuan 35 dkg) és egy inkább feledhető minőségű majonézt. Utóbbi is elfogy majd azért, de azt hiszem ezt nem fogom erőltetni. Volt még két másik fajta majonéz is, talán majd megpróbálom egyszer azokat is, de most nem sok kedvem van hozzá. Maga a krém amúgy meglepő módon nem édes, kellően sűrű, viszont elég fura íze van. Olajos és van benne valami szokatlan mellékíz. Sebaj, a ketchup miatt így is megérte, imádom. Hétvégén, amikor kantin úgysem lesz, csinálok egy hatalmas adag sült krumplit és rántok mellé csirkeszárnyat, majd a vásárolt trutymókkal benyomom az egészet. Már nagyon várom, nehezen állom meg, hogy önmagában kiegyem a ketchupot az üvegből.:)