Pénteken eltelt az utolsó ovis munkanapom, szombaton pedig lezajlott a befejező másfél órám is a nyelviskolában. Este még volt a két kollégával közösen egy vacsi, majd semmi más dolgom nem volt, mint kihúzni hétfő reggelig és nekivágni az útnak.

Mindhárom csoport készült valami kis meglepetéssel, a kicsiknek szerintem semmi köze nem volt hozzá, a nagyobbaknál valamennyi közreműködést ők is tettek bele. Illetve kedvenc babám, Jack anyukája is megvárt tegnap este, s tőle is kaptam valamit. Mindezek a galériában tekinthetőek meg.

Szerdán mindkettőből jutott. A nyílt nap eredetileg már előző pénteken lett volna, de gondolom a jobb imidzs miatt tolták el szerdára, elvégre így egy fokkal erősebb programot lehetett prezentálni.

Maga a nyílt nap annyit takart, hogy aznap délután megjelentek a szülők, elsősorban a már ide járó gyerekek felmenői, de kisebb részben idegen érdeklődők is. Vizslató pillantásaik mellett zajlott több tanóra is, elsősorban a helyi óvónők által tartott mezei órák illetve egy általam és a másik, helyi, de amúgy kifejezetten jó angollal megáldott nyelvtanár közreműködésével. Összevontuk a legnagyobb és a középső csoportot - s nekik csináltunk egy, a normálnál valamivel látványosabb órát. A szervezés nem rám várt, s különösebben semmi rendkívüli nem történt, csak többet használtuk a falon lévő nagy képernyőt.

Miután ezek a programok elteltek, gyorsan beöltöztették és kisminkelték a gyerekeket, majd a földszinti nagy teremben megkezdődött a Halloween. Kvázi, mint az otthoni farsang. A gyerekek megmutogatták magukat a színpadon, majd ugyanezt tette a tanári kar is, végül a szülőkkel együtt töklámpást farigcsáltak. Ennek végeztével még jött egy kis trick or treat. Jómagam is teleszórtam őket édességgel, majd ekkora le is telt a munkanap és egyúttal be is fejeződött a fantasztikus program.


Maga a beöltözés engem lényegesen kevésbé hozott lázba, mint a helyieket. Rendeltek nekem is egy ruhát, ami természetesen kicsi volt, így végül egy köpenyt és egy boszisapkát kaptam. A lényeg, hogy túlestünk ezen is.

Képek a galériában.

Az őszközepes ünnep hagyományosan a holdról szól, a népek régebben családilag bámulták a teli állapotban világító égitestet, s az ilyenkor szokásos ünnepi menüt sem lehetett függetleníteni égi kísérőnktől.

Ez utóbbi édesség, a yuebing, vagy angolosan mooncake egy mérsékelten finomnak tekinthető portéka, bár sok variációja létezik, s a minőség is függ attól, hogy a szupermarketekben kapható filléres cuccot veszi meg az ember vagy esetleg saját kezűleg készíti el.

Az ünnepre való tekintettel pénteken az ovisok is sütit gyártottak, bár meg kell vallani, hogy a legkisebb csoport határozottan nem remekelt, az általuk segítséggel elkészített néhány példányt inkább kicserélték a darabok küllemére hivatkozva. Merthogy a kész yuebingekből szép dobozban vittek haza is, s még én is kaptam.

No, ha a fenti képek láttán esetleg ti is kedvet kaptatok, íme egy videó (egy némiképp komplikáltabb) recepttel.

Az óvodai tanítás mellékhatása, hogy némiképp kezdek elhülyülni. Ez mondjuk nem nagy újdonság, gyárilag is eléggé fogyi vagyok, s ez nem is különösebben aggaszt, már megszoktam. De kétségtelen, hogy gyerekjátékokkal utoljára a saját gyermekkorom idején játszottam, ami nem mostanában volt.

Ehhez képest, ha épp nincs kedvem az irodában lenni, s a középsősökkel múlatom az időt, részt veszek mindenféle aktivitásokban, pl. színezek, ragasztok, vagy csak úgy kedvemre építkezem. Gyermekbarátságomnak megfelelően féltékenyen tartva a végeredmény elrontásától - sajnos nekem már kevésbé néznék el, ha arrébb lökném őket, így kénytelen vagyok lenyelni a békát, ha úgy adódik.

Munkanapokon az étkezésem biztosítva van, ittlétem alatt akár négyszer is táplálkozhatok.

8:30-kor reggeli, tíz felé gyümölcs, 11:40 körül ebéd, majd kb. délután három körül még uzsonna is akad. A vacsiról magamnak kell gondoskodni, de nem szoktam, így is bőven többet eszem itt, mint kéne, még azzal együtt is, hogy általában csak a reggeli és az ebéd az, amiből kosztolni szoktam.

A kaja kevés kivétellel vállalható, az ebéd szinte mindig jó, a reggeli, ha szójatej vagy rizskása van, az nem igazán kelti fel az érdeklődésemet, passzolom. A gyümölcsök közt sűrűn van óriási szemű, kék szőlő, azt kifejezetten díjazom.

No, de felesleges karakterek helyett inkább képek jöjjenek, egy-két képaláírással, ez a téma mindig jobban megjeleníthető vizuálisan.

Immár második napja, hogy tanítok, eddig minden zökkenőmentes szerencsére, senki nem zaklat hülyeségekkel, s a gyerekek is kevés kivétellel együttműködőek. A legifjabb csoport egy kicsit még bizalmatlan, többük sírni kezd, ha a közelébe megyek, bár ha nem vagyok ott, akkor is hajlamosak rá, de még picik, egyik-másikuk nem éri el még a három évet sem.

Személyes tapasztalatom és véleményem alapján ez az a kritikus életkor, ahonnan már valami értelmes dolgot lehet velük kezdeni, előtte még nem sok értelme van cseszegetni őket. Egy részük még a kínai nevét sem ismeri. Szóval velük inkább csak énekelünk, de túl sok értelme nincs. A középső csoport már rendben van, a nagyokkal meg abszolút semmi gond, szépen lehet velük haladni.

Közben a munkarendem is módosult, mivel állítólag a nyelvsuliban nincs elég kölk, így aztán a vasárnapom szabad, helyette plusz egy napot ovizok. Így most a vasárnap és a hétfő lesz a szabadnap, kivéve ezt a hetet, mivel a tegnapi nyitásnál szerettek volna ott tudni, hogy üdvözölhessem az idehurcolt babákat és családjaikat a reggel. Ez szerencsére csak egyszeri program, de miatta most csütörtökön maradok otthon, a csütörtöki óráimat meg hétfőn tartottam meg.

Ugyancsak új fejlemény, hogy ezentúl én a konyhán eszem, mivel az osztályokba eléggé kicentizett adagokat hordanak fel, nem jut még belőle nekem is. Így legalább, ha valami nagyon ízlik, mérték nélkül tömhetem a bendőmet. 

Végezetül néhány kép tegnapról. Veve tanárnéni újra teszi a dolgát, s még közben jól is érzi magát. Ez kell nekem, nem Vietnám...

Férjem már másfél hete tanít a már említett, egész közeli oviban. Túl sok dolga nincs, átlag napi 20 percnyi órát tart, de néha az is elmarad, ha elcsúsznak. A tulaj meglehetősen szerencsétlen, nem ért semmihez, így a szervezetlenség gyakori, de ez legyen az ő gondjuk.

Dél körül ebédelnek. Ilyenkor minden baba kap a táljába rizst, majd saját maguk szedegetnek az átlag három fajta étel közül. Emellett olykor még leves is van. A kaja állítólag egész finom. A lenti képek az eddig felkínált képekből adnak ízelítőt.

Férjemmel ma oviban jártunk, ugyanis az egyik ismerős csajszi szólt, hogy kéne oda tanerő szeptembertől. Az ajánlat alapján ezért 6500 yuant plusz reggelit és ebédet adnak, cserébe 8:30-12:30-ig ott kell dekkolni minden hétköznap. Viszont a fizetést nem csökkentik az esetleges ünnepek, s még a téli szünetre is jár(na) bér.

 
Bár az idő nagyobbik részében csak játszadozni kell a lurkókkal és érdemben napi fél-egyórás tanítást kell csak produkálni, ez így is napi négy órát elvesz, szóval shenzheni viszonylatban határozottan nem egy túl vonzó ajánlat, még akkor sem, ha tudjuk, hogy kis létszámú ovi, tizenakárhány gyerekkel és három óvónővel.

Én kapásból kukáztam, de próba szerencse alapon férjemet beajánlottam. Nem árulva zsákbamacskát, őszintén elmondtam, hogy mire képes, s hogy egyelőre valóban nem egy kimagasló tanár, s akkor még enyhén fogalmazok. Viszont ennyiért nem nagyon kapnak embert, így egy próbát megért.

Ugrottak is ajánlatra, s ma tartottunk is nekik egy demó órát. Fél órát pontosabban, s csak a férjem. Az éneklős részektől eltekintve elég csapnivaló volt, de még így is megfelelt. Jó, elsősorban a fehér arc a lényeg, meg hogy reggelente üdvözli a gyerekeket, amikor behordják őket a szülők.

A picik amúgy egész jól viselkedtek, s egyik-másikuk kifejezetten cuki volt. Még nagyon aprók, inkább 3-4 év körül járnak, s mondanom sem kell, egy kukkot sem értenek angolul. 
Szeptembertől mindenesetre férjem őket okítja délelőttönként, mialatt néhány délután a régi suliban lesz Amy-ékkel. Nem lesz ez rossz anyagilag sem és gyűjti a tapasztalatokat is. Mindkettő jó lesz, ha majd már Vietnám partjai mentén éljük a világunk.

Ma a Jiahui névre hallgató összekötőm megírta levelét, miszerint sikeresen megtalálták a gigaegyetemen belül a beosztásomat.

Az információ alapján a suli Turizmus és Vendéglátás karán szorítottak nekem helyet, s egyúttal megadták a közvetlen felettesem elérhetőségét is, aki elviekben napokon belül zaklat majd az első szemeszteres órarendemmel.

Ugyancsak ma jött az infó az engem ide kiközvetítő, amúgy wuhani székhelyű ügynökségtől, hogy lenne egy mellékállás is. Wuhantól fél órára, egy oviban kellene 4 órában foglalkozni a lurkókkal, ami reálisan akkor jöhet össze, amennyiben lesz olyan hétköznapom, amikor az egyetemen nincs órám. Ez, mint feljebb írtam, még nem derült ki, majd csak napokon belül.

Elvileg hétfőtől péntekig kell nekik az ember (mármint az ovinak), s egy nap 4 órát kéne ott lenni. Miután erre ők főállásban nem alkalmaznak senkit, így máshol dolgozó külföldiek szabadidejére kívánnak lecsapni - ezért értelemszerűen több waiguoren kell a feladat ellátásához.
Mivel egy-egy ilyen alkalom 600 yuan javadalmazással járna, próba szintjén nincs ellenemre a dolog, bár az igazsághoz tartozik - s ezt az olvasói törzsgárda már nagyon jól tudja -, hogy nem igazán tölt el lelkesedés a csöppségek okításának gondolatától, ráadásul többre értékelem a nyugalmat, mint az esetleges mafannal járó keresetkiegészítést.
No, mindenesetre majd elválik, mi lesz ebből, egyelőre simán elképzelhető, hogy az órarendem eleve keresztbe tesz az ötletnek. Hogy aztán ez jó-e vagy nem, azt meg még magam sem tudom.

Kis rövid videó a nagyobb csemetékről. Épp ebédhez készülődnek. Tényleg megvan bennük a cukiságfaktor, ezt még én sem tagadhatom.