Olyannyira, hogy már nagyjából meg is szerveztem mindent. Mivel egyelőre még nem dőlt el, hogy mikor lép életbe az új vízumszerzési módszer, én pedig szeretném a lehető legminimálisabb időt eltölteni a csodálatos Vietnámban, így inkább időben lecsaptam a ritkán kínálkozó piszok akciós repjegyre.


Tehát, jelenleg így fest a helyzet:
- december 17-én közvetlen járattal repülök Hongkongból Nha Trangba. Meglepő módon még olcsóbb is a járat, s megúszom Saigont, s annak méregdrága repterét;
- december 24-én elvonatozunk Saigonba. Mivel sok a cuccunk, s a malacok repis utaztatását épp elég volt onnan megoldani, s még menetrendben sem jött volna össze a repülés, így marad a vonat. Kényelmes, hálófülkés verzió.
- december 25-én reggel elröppenünk, még pedig egy kihagyhatatlan ajánlattal. Gondolom karácsony első napján nem nagyon akarnak a svájci nyugdíjas szexturisták hazarepülni, így a Swissair zürichi átszállással mindössze 80 ezer forintnyi pénzért hord el minket, amilyen egy irányba tartó ajánlatot még az életem során sosem láttam ekkora távon. A légitársaságnál is csak ez az egy dátum volt ilyen, tiszta lutri, hogy ráleltem, a konkurencia 130 ezer körül kezdődik, de inkább duplája vagy még több. (Szegény cocák utaztatása többe kerül, de még ez is olcsóbb így, mint más szolgáltatóval.)
Malmoztam egy kicsit, mire sikerült lefoglalnom, mert elvileg a Swissair járata, a gyakorlatban pedig az Edelweiss Air működteti Zürichig a dolgot, onnan meg az anyacég. Csakhogy ezek egyikének oldalán sem lehetséges ezt így összehozni, de szerencsére rájöttem, hogy az egész bagázs már a Lufthansa része, s végül az ő honlapjuk már alkalmas volt a feladatra.


Ha minden jól alakul, 25-én este 7 körül már landolunk is Budapesten, így még az ünnepek sem maradnak el.

Szép hosszú repülőút lesz, amivel egyúttal személyes rekordot is abszolválok, ugyanis 13 órát még soha nem voltam a levegőben egyhuzamban. Ha hinni lehet az Edelweiss oldalának, kifejezetten kényelmes gépekkel operálnak, ablak mellett 2-2, középütt 3 üléssel. Legyen így!

A járművünk a guangzhoui reptérről indult, így első körben oda kellett eljutnunk Shenzhenből. Ez szerencsére aránylag könnyen abszolválható feladat, miután közlekednek expressz járatok az ottani reptértől Shenzhenbe és vissza.

Miután elindultunk a lakásból, metróval elgurultunk a buszállomásra. Idérkezésemkor ez még nem ment volna, de azóta októberben átadták a 7-es és 9-es metróvonalakat, így már nincs semmi akadálya a dolognak. Ha valaki hasonlót tervez, ne higgyen a reptéri honlapnak: a busz már jó ideje nem az ott szereplő címről indul, hanem egy metrómegállóval arrébbról - Yinhu megállónál kell leszállni.
Ezt az információt sajnos velem nem osztották meg, így aztán csak a helyszínen szembesültem vele, az utolsó, fél 6-os busz indulása előtt 40 perccel. Szerencsére tényleg közel van egymáshoz a kettő, így még belefért.

A busz közvetlenül a kantoni reptéren rak le, így onnan már semmi nehézség nincs a dologban. A járat, a Qatar Airways Guangzhou-Doha gépe fél 1 után 5 perccel indult, addig még volt időnk enni egyet.
Mivel az online foglalásbeállításokról elfeledkeztem, így csak a légitársaságon múlt, hogy merre pakolnak bennünket. Szerencsére pont úgy oldották meg, ahogy magam is választottam volna.
Csak ott szembesültem vele, hogy egy hatalmas, Airbus A-380-as géppel repülünk, amihez még soha nem volt szerencsém. Akinek ez nem mondana semmit, ez egy kétszintes, óriási gép, a legnagyobb a maga nemében a világon. Két csőre kapcsolva zajlott a beszállítás is, hogy mindenki feljusson, de talán pont a nagy mennyiségű nép miatt késve is indultunk el.

A wikipedia szerint ilyen a két szint

Hogy a Qatarnál mennyien férnek ebbe a típusú gépbe, azt nem tudom, a turistaosztályon 3-4-3 elosztásban, 10 ember fért egy sorba, mindenesetre a netes infók alapján az osztályoktól függően 300-800 ember is elhelyezhető. Esetünkben olyan 600-ra saccolnék.

Galéria 1 - képaláírásokkal

Az út nem volt rövid, mintegy 9 órát töltöttünk a levegőben, s ottani idő szerint 5 körül érkeztünk meg Dohába. 
Ez a reptér is fejlődik tovább: mostanra üzembe állítottak egy, a reptéren közlekedő, vezető nélküli vonatot, amely a különböző terminálok közötti táv leküzdésére szolgál. Mivel az összes terminál egy nagy épületen belül foglal helyet, így a transzfert biztosító jármű is a reptereken nem szokatlan, hatalmas belmagasságú építményben, a magasban közlekedik.

A késés miatt sietni kellett, már zajlott a beszállítás, s időben el is indultunk Budapestre. Itt is kaptunk még kétszer élelmet, így a repülés alatt nem mondhatnám, hogy éheztünk volna.

 Galéria 2 - képaláírásokkal szintén

Az időben, reggel 10 után pár perccel történő ferihegyi érkezés után még szerencsénk is volt, mert egészen szokatlan, már-már szürreális módon a legelsők között kerültek elő a feladott poggyászaink. Ilyenhez sem volt még szerencsém, általában az utolsó körben jönnek csak meg.

Hosszú volt az út, de már itthon vagyunk. 
Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok, s kitartást. Januárban visszatér a blog.

Már vidéki lakóhelyemen leledzek pár órája, s nagyjából minden simán is ment. Ugyanakkor kissé fárasztóan is, így hosszabban majd holnap.
Addig is üdvözlök minden olvasót újra Magyarországról!

Délután három óra felé elhagyjuk shenzheni otthonunkat, s elindulunk a kantoni reptérre tartó buszhoz. Elég sok időnk lesz majd a reptéren, mire felszállhatunk, de aztán 28-án gyorsan otthon is leszünk, amennyiben a légitársaság is úgy akarja.

A hazai tartózkodás valamikor januárban ér majd véget, ezt majd idővel pontosítom. Mivel kilátásban van egy munka januárban a céggel, jó eséllyel ahhoz időzítek majd.

Amíg Magyarországon leszünk, a blog nyugovóra tér az eddigi nyári szünetekhez hasonlatos módon - ellentételezésként nyárra nem tervezek se szünetet, se hazautat. Mivel ilyenkor bejegyzés csak elvétve kerül fel, így újfent arra bíztatok minden olvasót, hogy amennyiben még nem tette meg, nyomjon a blog.hu-s követés funkcióra, s így garantáltan nem marad le semmiről.

Holnap és az út során még feltehetően röpke pillanatokra bejelentkezem, de nagyobb szösszenetet majd csak otthonról kell várni az úttal kapcsolatban. Aztán, az ígéretnek megfelelően téli szünet jön.

Ma nekiálltunk a csomagolásnak is, hiszen 27-én elindulunk Guangzhouba, hogy aztán 28-án éjjeli fél 1 körül felszálljon a gépünk Doha, majd onnan Budapest felé.

Közben jelentkezett a nyelviskolás pasi is, pont most vasárnap kellett volna először csemetékkel találkozni, de ez így most nem fog megvalósulni, ellenben, ha minden igaz, a visszatértünk után belekezdünk majd ebbe a bizniszbe is.

Tegnap megjött a hideg is, 17 fok van, s az előrejelzések szerint ilyen 20 fok körüli értékek maradnak már hazatértünkig is. Ez nem annyira nagy baj, legalább kisebb lesz a sokk a valódi télies időjárással szembesülve.

A vízumhosszítás is otthonról lesz elintézve így, s legalább a kellemes a hasznossal is össze lesz kötve. Valamikor januárban meg már jövünk is vissza. 

Idén, rendhagyó módon a blog téli szünetre megy, mert - most már megszokhattátok, hogy állandóan variálok - végül úgy döntöttünk, hogy az ünnepekre hazamegyünk, különös tekintettel arra, hogy idén már nem várható munka, s még a nyelvsuli se indult be, s csak januárban jövünk vissza.

Ez most már nem változik, 28-án Kantonból megyünk Dohán át hazafelé, a jól bevált Qatarral. 

Az otthoni időre téli álomba merül majd a blog is, de aztán majd visszatér. 

Egy valamire való légitársaság már rég nem repül multimédiás szórakoztató cuccok nélkül. A nagy gépek rendre fel vannak szerelve velük, az utasok pedig a hosszú szállingózás alatt kedvükre nézegethetnek filmeket, játszadozhatnak vagy épp hallgathatnak zenét.

Az Aeorflot Shanghai-Moszkva járata sem volt ez alól kivétel, a sztyuik kiosztották a karfához csatlakoztatható füleseket, onnantól meg már ki-ki ízlésére van bízva, hogy mivel múlatja az időt.

Egy Veve sem lehet meg anélkül, hogy kilenc óra repülés során ne nézegetne valamit, így végig is mustráltam a kínálatot. Közönségfilmeket elvétve nézek, nem az én műfajom, a repülőkön sorozatokból meg elvétve akad valami használható, ezért általában a dokumentumfilmek között szoktam elsőként keresgélni.
Minthogy orosz felségjel alatt közlekedtünk, a lehetőségek között is gyakran fordultak elő orosz produkciók. Egyikük, egy szibériai tigrisről szóló filmecske nyomban fel is keltette az érdeklődésemet, hamar végig is néztem.

A részletekkel nem nagyon akarok untatni senkit: a szokásos szomorú tényeket lehetett hallani. Miután a hagyományos kínai gyógyászat mindenféle kiváló hatást tulajdonít a tigrisek minden egyes porcikájának, így előszeretettel ejtik el őket, majd csempészik az alkotóelemeket Kínába. Mutatott a film orvvadásznak tűnő egyedeket, vadőröket, s a narrátor is ecsetelte az óriási nagymacskák bizonytalan sorsát.

A néző csak néz, látszólag minden rendben, standard dokufilm megy, s fel sem merül, hogy a bolygó egy sajátságos berendezkedésű országának légterében haladunk épp. Csakhogy hirtelen jön Putyin, s az addig teljesen konvencionális természetfilm egy pillanat alatt átalakul propagandává.

Merthogy Putyin nem akárki, azt tudjuk jól. Felbukkanhat ő az orosz vadkelet bármelyik falvacskájában, segít a kisembereken, átússza a folyókat, spontán felvételeken lovagol, ment embert és vadat egyaránt.
Az addig a tigrisek lényegében kilátástalan helyzetén lamentáló filmecske reményt csillant meg. Putyin pár éve egyszer csak szólt népéhez, hogy márpedig azért tigrist lőni nem annyira szép dolog, szóval inkább talán kéretik mellőzni.
Az addig lelkes vadorzók körében is széles népszerűséget tudhat magáénak, hiszen a dokumentumfilmes következő mondata szerint a bejelentést követően hirtelen drámaian csökkent a tigrisek pusztítására tett erőfeszítés. Putyinnak csak egy szavába került.
Feltűnt az elnök kis tigriskölykök dögönyözése közben is, ugyanis kapott ajándékba belőlük valahonnan. Egy ilyen nagyszerű ember természetesen nem a hátsó kertben tartotta őket háziállatként, hanem felelősségteljesen lepasszolta a piciket egy állatkertnek, de azóta is sűrűn gondol rájuk.

A feltehetően kötelező Putyinos kör után aztán - némiképp ellentmondásosan - megint orvvadászokat meg kesergő vadőröket vonultat fel a film, úgyhogy azért a nagy tigrisbarátok még ne lélegezzenek fel megkönnyebbülten.  A nagymacseknak sajnos valószínűleg annyi a vadonban előbb-utóbb. Talán ha Putyin gyakrabban hozza szóba őket, még van remény...

Túl szépen ment minden Moszkváig, így aztán valaminek történnie kellett, hogy azért ne legyen teljesen zökkenőmentes az út.

Szerencsére nagy baj nem lett, kb. egy óra késéssel szálltunk fel Moszkvában, de ennyi még bőven belefér.

Ha kicsit akklimatizálódtam, jönnek majd a bejegyzések még egy fél hónapon át.

Időben megérkeztem Moszkvába is, s szerencsére még wifi is van Seremetyevón. Az utazás zökkenőmentes volt idáig, remélem, most már a budapesti géppel sem lesz semmi gond, s elindul időben.

A légitársaságokat és úgy önmagában a repülést többnyire nem a gasztronómia miatt szeretjük, de el kell ismerjem, hogy az oroszok által elénk öntött tápanyag már csaknem finomnak volt nevezhető. Valami tejszínes csirke, tésztával, szinte otthoni ízek. Elégedett vagyok az Aeroflottal eddig. Maradéktalanul.

Az utasok is nyugton voltak. Valamikor vacsi után egy kisded ugyan üvöltött egy fél órán át, de ez volt az összes kellemetlenség. Dajdajozó utastársak nem voltak, de erről mondjuk igyekeztek is tenni. Míg másutt rendszerint megelégszenek azzal, hogy a dohányzást tiltják, itt alkoholizálni is tilos volt a fedélzeten. Nem csak ők nem adtak, de más forrásból származó szeszt sem szabad fogyasztani. Úgy hiszem, voltak kevésbé kellemesebb tapasztalataik, amiért bevezették ezt a szabályozást.

Még cirka három órám van az indulásig, addig pöfékelek, meg gyötröm az internetet. Néha ez is kell. A dohányzó szobát mondjuk nem volt egyszerű megtalálni, jelzés sehol, csak kérdezősködésssel sikerült.

Legközelebb már otthonról. 

Shanghai Pudong repterén használom az ingyenwifit, s kukkantok egy kicsit be a blogra is. Eddig minden menetrendszerűen halad, s fél óra múlva indulunk is Moszkva irányába.

Miután ott is lesz némi időm vacakolni, majd igyekszem onnan is jelentkezni. Ha Oroszország Anyácska is bőkezűen szórja a reptéri népeknek az internetet.

Hamarosan elhagyom a kínai szárazföldet, s néhány órán belül a légteret is. Ez az év Kína itt ér véget.