Sajnos kisgyerekkel dolgozni egyúttal azt is jelenti, hogy az ember közvetlenül ki van téve az általuk összeszedett minden nyavajának.

Bár elvileg csekkolják őket belépésnél, a betegeket is beengedik, csak a zöld helyett aznap sárga jelzést kapnak. Elvileg van piros is, ami azt jelentené, hogy nem jöhetnek, de olyat egyik taknyos meg köhögő poronty sem kapott eddig...

Szóval hála nekik most én döglődöm itthon, ma nem tudtam bemenni a nyelvsuliba tanitani, mert alig tudok lábra állni. Javarészt alszom vagy fekszem, de reméljük, hogy keddre már vállalható állapotban leszek.

Addig szedem a gyógyszereket. 

Ez a szuper trópusi klíma már csak ilyen, egy kicsit megint megfáztam. Szerencsére nem olyan vészes a helyzet, de azért nem vagyok teljesen a topon.

A történéseknek hála most már azt is tudom, hogy Vietnámban sem spórolnak a gyógyszerekkel. Ez a három napi adag, szépen kiporciózva. De legalább olcsó...

Bocs a csúszásért, de a betegség miatt kihagytam a múlt hétvégét, így most én tarthattam meg Iso óráit is, miután legutóbb volt olyan rendes és végiggürizte ezeket a napokat helyettem. De most már kvittek vagyunk, s újra jobban rá is érek.

Szóval, ott hagytam abba, hogy péntekre rendelt vissza az orvos. A procedúra hasonló volt: először a földszinten jeleztem, hova megyek, s megkaptam az erre utaló papíromat. A fülésznél nem volt senki, így azonnal be is jutottam. Felírta a kamerázást, én pedig lelifteztem a földszintre kifizetni az ezért járó 76 yuant.

Perkálás után megsasolták a füleimet, s ahogy mondtam is, immár nyoma sem volt folyadéknak. Arra még rákérdeztem, hogy mikortól javasolja a repkedést, s elvileg egy hét múlva már garantáltan semmi akadálya nem lesz a dolognak. Hurrá, ez jól alakult.

Oda- és visszafelé is készítettem pár képecskét Bantian metrómegálló környékéről, s egyúttal a kórházról is, ugyanis errefelé élünk. Magyarázatokkal a galériában lejjebb.

Nemsokára megyek vissza a dokihoz, de szerintem csupa jót fog mondani, mert a fülemben érzésre már napok óta nincs semmi oda nem való folyadék. Remélhetően szerencsésen megúsztam a dolgot.

Természetesen majd beszámolok a történtekről.

A gyógyszereknek hála elkezdett szelelni a fülem. Már tegnap este is éreztem egyszer, hogy távozott némi folyadék, de ma nemrég már a Valsalva manőver (befogott orr, becsukott száj melletti levegőkifújás esetén idővel meg kell nyílnia a fülekbe tartó csatornának) is működött.

Nagyságrendekkel komfortosabb most már, egészen biztosan helyre fogok jönni, s ennek őszintén örülök. S ez miért jó a dobhártyának? Hát, ha a folyadék csak gyűlik és nem távozik, úgy idővel kilyukasztja a dobhártyát, vagy ezt megelőlegezendő az orvos vág rajta egy apró nyílást, hogy a folyadék kifelé el tudjon távozni, de a dobhártya szépen forrjon össze. No, ez szerencsére nálam el fog maradni! Juhéj!

Örömmel jelentem, már lényegesen jobb a közérzetem, azonban az állapotom még nem az igazi, ami miatt ma kénytelen voltam felkeresni a közelben lévő szakrendelést. De kezdjük az elején.

Még a thaiföldi utazás előtti héten elkezdtem megfázásos tüneteket produkálni, de aztán ebből a kórból már majdnem kilábalni látszottam az indulás idejére. Jött viszont a repülőgép légkondija majd a Pattayába tartó kisbuszunk hűtése, s a még nem teljesen megjavult immunrendszeremnek ez elég is volt, hogy a helyzet újra súlyosabbra forduljon. Nem volt semmi extra gáz, enyhe láz, takony, köhögés, de ez határozottan elég volt ahhoz, hogy ne legyen túl sok életkedvem odaát.
Végül hazarepültünk, s a visszautat követően sikerült a fülemet is bedugasztani. Leszállás után órák teltek el, mire már normálisan hallottam, de valami hallójárati folyadék és enyhe dugulás azóta is érezhető volt.

Akkoriban azért a többi tünet zavart jobban, s így szombaton szereztem is a nyelvsuli melletti gyógyszertárból köhögéscsillapítót meg valami más tablettát is a kórságokra, s még Iso is adott C-vitaminos pezsgőtablettát. Egy órát tanítottam is, mert már nem tudtak volna pótolni, de aztán eljöttem, s holnapig nem is megyek még.

Tegnap már jobban kezdtem lenni, s az ágyból is kikecmeregtem, ahol lényegében egész nap az időt töltöttem addig. A jobb fülem viszont azóta sem akart megjavulni, így ma kénytelen voltam meglátogatni a kórházat. Önállóan eddig először kínai pályafutásom során.

A Bantian Kórház nagyon közel van hozzánk, s normális, átlagos intézmény. Belépéskor regisztráció és kartonvásárlás (egy füzet, amiben a kórházi látogatásokat rögzítik) másfél yuanért, majd irány a negyedik emeleti szemészet és fül-orr-gégészet összevont osztálya.

Egész keveset kellett várnom, majd közöltem az angolul semmit nem beszélő személyzettel, hogy taknyosan repültem, s most szépen eldugult a fülem. A protokollnak megfelelően ekkor megrendelik a szükséges vizsgálatokat, kezeléseket, amikért fizetni kell a földszinti pénztárban. Miután ez kész, lehet visszamenni.

Vissza is mentem, ahol szépen megkamerázták a füleimet. Sosem láttam még a dobhártyámat, s nem is feltétlenül ragaszkodtam volna hozzá, de annyiban mindenképp örülök, hogy láttam, hogy ez egyúttal azt is jelenti, hogy ép és semmi baja egyiknek sem. A hallójáratot borító szőröcskék ritka gusztustalanok, most már ezt is tudom.

Mivel az előírt második vizsgálat csak dobhártyasérülés esetén lett volna aktuális, így az kimaradt, s a procedúra végén visszaadták az árát. Így a vizitért és a kamerázásért cirka 80 yuant, vagyis olyan 3500 ft-ot fizettem.

A két dobhártyám, cukik ugye? Az egyik képen látszik a fülben lévő folyadék, ha hozzáértő szem figyeli (fenn),
a vizsgálatkérő és diagnózis tartalmazó lapocska, amely kimondja a középfülgyulladás tényét (lenn)

A kamerázásból megállapítást nyert, hogy középfülgyulladásom van, a jobb fülemben folyadékkal, a bal rendben van. Az előzőleg itthon elvégzett Valsalva manőveres tesztelés alapján ez sejthető volt sajnos.

Kaptam orrsprayt, amitől remélhetően szépen elmúlik majd a duzzanat és átjárható lesz az orrüreg és a hallójárat közötti csatorna. Ugyancsak kaptam antibiotikumot és egy meglehetősen undorító ízű, meleg vízben oldandó és naponta háromszor felhörpintendő port is. A gyógyszerekért is nagyjából 80 yuant fizettem, így összesen 160-ba került a kirándulás. Három nap múlva mehetek vissza.

Remélem, hamar elmúlik. Szerencsére nem fáj. Ha a teljes gyógyulás előtt kell menni Belső-Mongóliába (amit még nem tudok), akkor muszáj lesz vonatoznom.

Sajnalom, hogy nem jelentkeztem, de nem vagyok a topon. Picit mar javulok, de az erzes messze van az idealistol. Iso sulijaban sem melozom szerdaig, remelhetoen addigra felepulok.

Itt vagyunk már tegnap óta, s ma már a munka is lezajlik. Részletesen majd csak otthonról fogok írni, mert elég rendesen meg vagyok fázva. Shenzhenben kezdődött, de itt éli csak ki magát a nyavalyás igazán.

Az életkedvem ennek megfelelő, de reméljük hogy hamar helyrejövök majd.

Miután ma reggelre elég szépen belázasodtam, férjem elmászott az egyik közeli patikába lázmérőért meg paracetamolért. Ja, meg C-vitamint is hozattam vele.

Errefelé a jelek szerint még nem tiltották be a higanyos kütyüket, így aztán egy nagyon basic, hagyományos műszert hozott, s az egész vásárlás - 1 levél lázcsillapító, 4 levél, cirka 80 db C-vitamin, meg a mérő volt 31 yuan. Itt még mindig nem egy katasztrófa ezeket kifizetni.

Csak hogy ne menjen minden teljesen flottul...

Ezúttal semmit nem lehet a nyakamba varrni, maximum azt, hogy párkapcsolatban élek, s egy igen apró légterű lakásban.
Férjem ugyanis egy 3-4 napja kezdett el meghűléses tüneteket produkálni, s akkor már tudtam, hogy ha el lehet kapni, akkor ezt én sem úszom meg. Ez be is jött, s tegnap délután már éreztem, hogy lesz valami, aztán mára be is lázasodtam kissé és erősen váladékozom is. 

Szerencsére nem súlyos, az évente szokásos egyszeri náthaszerűség, de ettől függetlenül ma nem vagyok a topon. Miután az ember már egyre inkább javul, Changsha idejére már én is minden bizonnyal rendben leszek. Addig is tolom magamba a teát. Már kezdem unni ezerrel.