Hogy délen meleg van, az egy nagyon pozitív dolog. Bár Kínában élek, sűrűn értekezek az otthoniakkal, így aztán nagyon jól tudom, hogy hajnalban pár fokok is voltak már, egy osztrák ismerős városkájában meg már konkrétan bőséges hótakaró borítja a felszínt.
Itt se hideg, se hó nincs, így panaszkodni csak óvatosan merek. Még mindig hűtés céljából járatjuk a légkondit. Nincs olyan vészesen meleg, 25-30 fokok vannak, de a páratartalom miatt egy kicsit fülledt az idő.

A pára viszont most már három napja csapadék formájában is jelen van, gyakorlatilag folyamatosan esik. Tegnap egy pár órára elállt, de ettől eltekintve már-már a májusi wuhani özönvíz kezdetére emlékeztető módon hömpölyög a víz az utakon. Annyira azért nem súlyos a helyzet, de egyelőre még nem látni az esőzés végét. Közép-európai aggyal meg nehéz is felfogni, hogy honnan jön ez a sok víz, szakadatlanul. De csak jön és jön.

Remélem, azért most már lassacskán elmúlik végre.

Ala'er kisváros, ráadásul a semmi közepén, Xinjiangon belül is erősen kietlen helyen található. Számottevő ipar sincs jelen, így a károsanyag-kibocsátás is gyerekcipőben jár.

A levegő itteni minőségét leginkább csak egy dolog tudja kedvezőtlenül befolyásolni: a folyómente keskeny sávjától eltekintve domináns sivatag, s annak szálló homokja. Legutóbbi ittlétem idején egy kicsi ízelítőt kaptunk is belőle, bár komoly homokvihart nem tapasztaltunk. Tavasszal és nyár elején mindenesetre általános, hogy mindenfelé száll a sivatag pora, s ez egyáltalán nem esik jól a környéken felbukkanó népeknek.

A kevéske eső aztán főleg nyáron ér ide. Idén meglepően sok volt belőle, még tegnap is esett egy cirka 20 percig, de előtte hetekig is sűrűn volt csapadék. A gyapot- és datolyatermesztők ezt nem viselték túl jól. A gubók még nem nyíltak ki, s a kevesebb napfény miatt a datolya sem kellően édes (azért nem rossz, a piacon vettünk belőle).

A mezőgazdaság szempontjaitól eltekintve viszont csupa jó dolgot hozott az eső. A levegő kristálytiszta, s az égbolt gyönyörű kék. Az ősz állítólag a legszebb évszak itt, s még a tél is élvezhető, hogy aztán tavasszal újra jöjjön a homok.

Azt mondják, hogy a Tarim vize is csúcsokat döntöget, különös tekintettel arra, hogy az eső miatt az eltelt hónapban a gazdák sem vettek ki belőle öntöznivalót. Valamikor majd meglessük.
Addig is tessék velem együtt gyönyörködni a csodaszép, Kína magterületén ritkán tapasztalható kék ég látványában.

Wechat-en találtam szép képeket a tanítványaim által megosztva. A keddi nagy eső hatására derekasan kiöntöttek a tavacskák. A képek magukért beszélnek.
Galériában, katt a képre!

Most már harmadik napja esik, mit esik, szakad! Mintha dézsából öntenék, s mintha egyáltalán nem akarna elállni. Eddig nem is állt el, hacsak az alvóidőm alatt nem tartott rövidebb szüneteket, amiről lemaradtam, de máskülönben egyfolytában, megállás nélkül ömlik a csapadék.

Ala'er feltehetően csak évek alatt lát ennyi esőt, de ez még Wuhan, ahol olykor-olykor előfordul az ilyesmi. A tavak földje vagyunk, no, most ezek a környező állóvizek is szépen felteltek, egyik-másikuk ki is öntött helyenként.

Ha az előrejelzéseknek hinni lehet, ma estére abbamarad az égi áldás. Nem feltétlenül veszem zokon, tegnap a nyelvsuliba tartva és onnan hazafelé is bőrig áztam, csavarni lehetett a vizet minden ruhadarabomból. Jó, nem vagyok cukorból, de ez már kicsit több volt, mint kellemes. Jöjjön a napocska inkább.

Már három napja esik. Gyakorlatilag egyfolytában. Néha csak csepereg, máskor meg olyan szinten ömlik, amit még talán csak 1-2 alkalommal láttam életemben. Az eső mellé a levegő is lehűlt kissé, a tegnapi csúcs már csak 20 fok volt, ami napnyugta után már nem annyira fincsi.

Mára már melegedést jósolt a meteorológia, de az előrejelzés-gyártás még ideát sem teljesen egzakt tudomány. Mindenesetre, ha egyszer végre elmúlik ez a bánatos, borús időszak, akkor, ha hiszünk az időjósoknak, újra 24-25-26 fokok lesznek, ami már egészen kellemes. Különösen október közepén. 

A szünet is sajnos fogyóban, olyannyira, hogy holnap már megyek gályázni, mi több, még szombaton is, ugyanis hétfői napot pótló tanítás lesz. Hogy miért pont hétfő, azt nem tudom, de nekem ez nem akkora baj, mert a páratlan hetes hétfőkön csak egy duplaórám van. Túlélhető.

Apró-cseprő, külön posztot nem érdemlő történésékkel fűszerezett napjaim vannak, így csak ömlesztve döntök ide párat közülük.
Kínában a tintahal is olcsó. Cirka 800 magyar pénzbe fáj kilója, de akciósan a Carrefourban még ennyi sem volt. (Ott épp nem vettünk, mert akkor már túlvoltunk a beszerzésen.) Az itteni tintahal ráadásul jó is, amilyennek lennie kell. Hogy pontosan mit művelnek az otthon kapható verzióval, azt nem tudom, de aki csak olyat evett eddig, s nem találta finomnak, az ne adja fel. Valamikor nyáron én is vettem még szülővárosomban, de gyakorlatilag a fogyaszthatóság határait súrolja, annyira rágós, gumiszerű, kemény.
A tintahalnak valóban van egy kicsit ilyen beütése, de normál esetben ez nem zavaró, mint ahogy például a gomba szöveteinek a rugalmassága sem az. No, a lényeg, hogy ideát, meg úgy általában a normálisabb helyeken finom tintahalat kapni, amely határozottan ehető, s kotyvasztás közben kellőképpen puhul, nem lesz cipőtalpszerű.

A Carrefourban nem csak akciós tintahal van. Legutóbbi érkezésünkkor hoszteszek csapata kínált mindenféle kóstolókat, s mivel férjem kíváncsi, így mindenhonnan szedtünk is egy-egy porciónyit.
Így történt ez egy kolbászka esetében is. Tömtem a szájába a kis karikát, aztán még az én adagommal is megetettem volna, de kézzel-lábbal tiltakozni próbált meg egyfolytában azt hajtogatta, hogy nem édes, nem édes. Kiderült, hogy nincs gond, s nem is engem hív édesnek, csak szerette volna, ha én is megkóstolom, ugyanis egy kivételesen finom kínai terméket sikerült a képébe gyömöszölnöm. Ami valóban nem édes.
Nyugati ízű, kellemes kolbászka, egyértelműen érezhető hústartalommal. Immár nem lesz akadálya a paprikás krumpli gyártásának sem!

íme a mintapéldány. Különösen a Kínában élő, blogomat esetlegesen olvasó expatoknak ajánlott..

Itt tanítani egyáltalán nem egyszerű. Nemcsak azért, mert a diákok tudása csekély, s nem is csak azért, mert eleve a magolásra vannak ráállva, s eképpen nehezen megy nekik az önálló kifejezésmód. Ezek kezelhető dolgok.

De az osztálylétszámok brutálisak. Van egy 54 fős csoportom, de ők a legkisebbek, van egy 66 fős osztályom is, az átlag 60-62. Az órák hossza mindössze 40 perc, így az, hogy minden gyerekkel egyénileg tudjak valamit kezdeni, az teljességgel kizárt.

Az első órára csak bemutatkozást terveztem minden csapattal, de talán két helyen esett meg, hogy végeztünk mindenkivel. A hagyományos, normális méretű osztályokra szabott tanítási módszerek nem működnek, mert egyszerűen nincs rá elég idő. Ha mindemellett még osztályozni is akarok, márpedig kell, az csaknem kivitelezhetetlen.

Ma volt az első órám a héten, mivel a kis chongqingi kitérő miatt a keddiek elmaradtak. Kísérleti jellegel ma egy csoportos foglalkozással ütöttük el az időt, azt hiszem, elég jól sikerült. Csináltam megfelelő mennyiségű kártyát, rajtuk egy-egy, aránylag egyszerűen megválaszolható kérdéssel. Kapott mindenki egyet, majd a feladat az volt, hogy  a kérdésüket feltegyék egy társuknak, illetve válaszolják meg utána az övét. Ha ezzel végeztek, utána kártyacsere, majd keresniük kellett egy másik embert, s vele ugyanígy.

Hát, legalább beszéltek, de így meg sajnos fogalmam sincs, hogy mit és mennyire helyesen tették azt. Bár magam is résztvevője voltam a játéknak, személyesen talán ha 6-7 diákkal tudtam eképpen szóba elegyedni. De volt nagy nyüzsgés, s látszólag azért élvezték a feladatot.

Még az óra elején csináltam két gyors feleltetést is, pár kérdést feltéve, amihez szintén nincsenek hozzászokva, mivel ők amúgy mindig tesztet írnak, még az angol beszédórákon is.

14 osztályom van, ők a legjobbak a saját évfolyamaikon belül a suliban, junior high első és másodikasok, illetve senior első és másodéves diákok. Magában az iskolában vannak még harmadikasok vagyis utolsó évesek is mindkét szinten, de őket nem tanítom. Mivel nekik komoly záróvizsgájuk van a befejező évben, így a végzősöknek nincs beszédórájuk, annak idejét is tanulással és háziírással töltik.

Abból amúgy van nekik dögivel. Az itteni diákok kb. reggel fél 7-től este 9-10-ig itt vannak a suliban, amit közben megszakít két kisebb szünet. Napi 8 órájuk van, majd a délutáni szünet után további három esti óra. Mindezeken túl havonta csak egy szabad szombat jár nekik, a többin tanítás van.

Egy diákom szerint nem mindenhol ilyen az iskolarendszer az országban, de itt a hatóságok eléggé szabad kezet adnak a helyi oktatási intézményeknek, akik viszont abban érdekeltek, hogy minél jobb eredménnyel végzett hallgatóik legyenek, hisz' ezáltal több szülő akarja majd ideíratni a gyerekét.

Ez az iskola alapvető érdeke, mivel itt az alap- és középszintű oktatásért is fizetni kell, még ha nem is olyan borsos összegeket. 
Mivel nekem a kiválasztott osztályaimmal csak heti egy órám van, így igazán nagy előrelépést nem hiszem, hogy fogok tudni hozni a tudásuk terén, viszont velem is villoghatnak, mint külföldi tanárral, mivel ők az egyetlen ilyen középsuli a járás területén.

A suli eredményessége amúgy jó, az itt végzettek kb. 90%-át felveszik valamelyik egyetemre vagy főiskolára. Ennek biztosítása miatt hagynak nekik ennyire kevés szabadidőt, s teszik az életüket ennyire nehézzé. De hát mindennek ára van...

A tanulók amúgy aranyosak, nagyon örülnek nekem, első órák előtt, amikor megláttak, majd kiugrottak a bőrükből. A picik, a junior részen tanulók elég nagy zsivajt csapnak, nekik folyamatosan kell valami aktivitás, különben lehetetlen megfékezni őket. A senior csapatokkal ilyen baj már nincs, s nekik a tudásuk is lényegesen jobb, de a beszéd nekik sem az erősségük. De a magyarországi diákok viselkedésével össze sem lehet hasonlítani az övékét, egyértelműen érződik a tanárok iránti megbecsülés, s csak egészen minimálisan kell néha keménykednem.

A mai nap voltam még piacon is, leölettem két madarat, egy csirkét s egy kacsát, s szerencsémre még a pucolás sem maradt rám, mert teljesen megkopasztották és ki is belezték mindkettőt. A tollfosztó masina egy nagyobb centrifugaszerű valami volt, amibe az előzetesen már kissé forrázott állatot belerakták. Majdnem egészen tökéletes munkát is végzett. Itthon aztán feldaraboltam őket, s most kiporciózva a fagyasztóban pihennek, amíg nem lesz rájuk szükség.
Voltak még galambok is a piacon, de azt egyelőre nem vettem, mert nem igazán ismerem, sose készítettem még galambból semmit. Ha esetleg valami nagyon meggyőző érvetek van, esetleg majd azzal is bepróbálkozom.

Ja, és az eső már második napja zuhog, megállás nélkül. Bár 600 méter felett vagyunk, s az éves átlag csapadékmennyiség is kb. duplája az otthoninak, azért elég fura, ilyet még nem láttam.:) Az egyik kolléga szerint olykor eltart 3-4 napig is.
Reméljük ez azért hamarabb is eláll.