Tianjin Peking kapuja a tengerre. Ma egyike az ország négy tartományi jogú városának, s egyben az egyik legfejlettebb tartományi szintű közigazgatási egység. Keleten a Bohai-öböl határolja, míg a szárazföldön csaknem teljesen körbeöleli Hebei, s csak egy kis szakaszon érintkezik nyugaton Peking területével.

A sorozat eddig elkészült darabjai:
Kína, a kontinensnyi ország
Kína tartományai: Heilongjiang
Kína tartományai: Jilin
Kína tartományai: Liaoning
Kína tartományai: Belső-Mongólia
Kína tartományai: Peking

Múltja, noha kínai viszonylatban nem nevezhető réginek, a magyar közönség számára érdekes lehet, de ne szaladjunk ennyire előre. A mai város helyén valaha tenger húzódott, de aztán ezt a beleömlő folyók hordaléka feltöltötte. A környéken a kezdetek óta éltek emberek, de jelentősebb település egészen a Nagy-csatorna megépítéséig nem alakult itt ki, amikor is az élénkülő kereskedelem miatt egy kisebb városka nőtt ki a földből.
Az utolsó félezer évben Peking kikötőjeként kezdett el működni, de igazán érdemi fejlődés a gyarmatosítás következtében indult csak be.

Történetesen ugyanis a külföldi hatalmak szorításában vergődő császárság az egyik egyenlőtlen szerződés, a második ópiumháború első felét záró tianjini alapján kénytelen volt megnyitni a várost 1860-ban az angolok és a franciák előtt. A századforduló magasságában kitört a boxerlázadás (ekkora már néhány új koncesszió is kialakult), amelyet a nyugati hatalmak levertek, majd az ezt követő békekötés eredményeképp egyes zónák területe duplájára nőtt, illetve az invázióban részt vevő új nációk is részt kaptak Tianjinből, köztük olyan nagyhatalmak, mint az Osztrák-Magyar Monarchia.

Bár a koloniális idillt egy kis időre megzavarta a sikertelen boxerlázadás, véglegesen nem a kínaiak, hanem az őket elfoglalni próbáló japánok tettek be neki. (Ez alól kivételt képez a Monarchia és a németek koncessziója, ezeket ugyanis a kínaiak felszámolták, amikor az első világháború idején hadat üzentek a távoli ellenfeleknek.) Tianjin, Kína tekintélyes egyéb részeihez hasonlóan japán megszállás alá került (mivel Tokió által szignált nemzetközi egyezmény tiltotta az annexiót, így névleg független, kínai bábállamok révén, amiknek persze semmi saját hatásköre nem volt a gyakorlatban), s csak 1949-ben szabadult fel az előrenyomuló kommunista csapatoknak köszönhetően.

Az egykori Budapest utca száz évvel később

Az Osztrák-Magyar Monarchia óriási, mintegy 0,61 km2-es (azért a Vatikánnál még így is majdnem másfélszer nagyobb!) gyarmatáról érdemes elolvasni ezt a részletes leírást.

Noha Tianjin ekkorra már egyértelműen a legjelentősebb kínai városok közé tartozott, az új kormány ambivalens módon kezelte évtizedeken át. Eleinte a maihoz hasonló, tartományi szintű közigazgatási egység volt, majd beolvasztották az őt körülvevő Hebei tartományba, annak székhelyeként. A hidegháborús paranoia közepette tartottak tőle, hogy tengerparti fekvése miatt azonnal a tűzvonalba kerül, s úgy érezték jobb lenne a fejlesztéseket nem ide koncentrálni, s a tartományt nem innen irányítani. Végül a hetvenes években újra tartományi jogú várossá vált, s ez a helyzet a mai napig tart. Egyúttal ekkortól kezdett a város sora jobbra fordulni, már ami az állam hozzáállását illeti, immár elfogadták Tianjin fejlesztését, még Peking után másodikként a metróépítésbe is belevágtak. Csakhogy...

1976-ban a szomszédos Tangshan közelében megmozdult a föld és nagyjából negyedmillió ember pusztult el a katasztrófa következtében (amivel a modern idők legtöbb áldozatot követelő földrengése címet könnyedén elvitte és tartja is ez az esemény, s a bármiféle modern kori természeti csapás kategóriában sem talált ellenfélre a délkelet-ázsiai cunamiig). A rengés Tianjint sem kímélte, a város épületeinek 60%-a, az ipar 30%-a elpusztult, közel hétszázezren váltak hajléktalanná, s mintegy 25 ezer ember meg is halt.

A metró ennek ellenére debütált országos másodikként, már '84-ben - hogy a kivitelezés mennyire volt professzionális, főleg hogy félkészen kapta el a földrengés, az alighanem vitatható, ugyanis a modern tianjini metróépítésekkel párhuzamosan egy az egyben lezárták, felújították és meg is hosszabbították az egész vonalat a kétezres évek elején.

A metróhálózat azóta erőteljes bővülésen esett át

Bár a város a kínai gazdaság nyitásával párhuzamosan fejlődésnek indult, az igazán nagy áttörésre várni kellett a Binhai új terület kialakításáig. Az új zóna egy második városmagként közvetlenül a kikötő, Tanggu mellett kezdett el felépülni, s a tervek szerint Shenzhenhez és a Shanghaiban lévő Pudonghoz hasonló sors vár rá. A világ 500 legnagyobb cégének már több mint a fele jelen van Binhaiban, s az innovációs ipar egyik hazai fellegvárává kezd válni.

Binhai ma és a nagy terv

Tianjin a Bohai-gyűrű és egész Észak-Kína legnagyobb kikötője, stratégiai fekvése miatt fontos közlekedési csomópont, s ma egész Kínában itt a legmagasabb az egy főre jutó GDP, több mint 17000 USD.

A város lakosságszáma intenzíven nőtt, s a mai napig is növekszik, köszönhetően a kecsegtető lehetőségeknek. A valamivel több mint 15 millió rezidensből (ebből Binhaiban ma már több mint hárommillió él - 2008-ban még egymillió sem) mintegy 5 millió migráns, nem rendelkezik helyi hukouval, s szinte csaknem mindenki (97%) han kínai. Bár a közigazgatási terület nagy része urbanizált, Tianjin vidéki területein jelentős mezőgazdasági tevékenység folyik, s emellett még a bányászat sem elhanyagolható, különösen hogy igazoltan legalább százmillió tonna kőolaj és csaknem 200 millió tonnányi földgáz rejlik a területén.

Az egykori francia koncessziós terület (fenn), Tianjin modern magasházai (lenn)

Mint sejthető, a légszennyezettségi adataival Tianjin sem büszkélkedhet, s bár kétségtelen, hogy jelentős a javulás, még van hová.
Az ideutazó nyugati turista jellemzően a koloniális időszak megmaradt emlékeit csodálja meg, de a kínai turistákat egy fokkal jobban érdekli a dolog.
Tianjin nem az a klasszikus turistacélpont, de azért ha a környéken jár az ember, akár be is nézhet.

Ma megkeresett az összekötőm, s kiderült, hogy valamiért mégsem lesz Tianjinben muri, dacára annak, hogy már jegyek is voltak vásárolva az alkalomra.
Viszont elkenődésre mégsincs ok, lesz doktorkodás, csak épp egy icipicivel arrébb, Liaoning tartományban, Dalianben.

Már rég nem voltam Liaoningban, Dalianben pedig még soha, úgyhogy kifejezetten örültem a cserének. 25-én délután érkezem majd, s 27-én reggel röppenek vissza Wuhanba. 26-án lesz a dolog érdemi része, de este már szabad leszek, s akkor majd kicsit kimászok a központba fotózkodni. Jó lesz, már várom.

Bónusz adalék: januárban előreláthatóan lesz egy hasonló időtöltés Anhui tartományban is. Legyen csak, minél több, annál jobb. 

Sajnos még nem teljesen 100%, de december 26-án előreláthatóan a Peking melletti Tianjinben fogok doktorkodni.

Feltehetően a jobban teljesítő kontárok közül való vagyok, mert ha esemény van, mindig keresnek. De ez csak jó, most már csak annyi kell, hogy valóban mehessek is.

Tianjinben, decemberben... brrr... nagykabátot vinni kell, az biztos. 

Ma kaptam a hírt az orvosi toborzómtól, hogy az amúgy eddig sem részletezett tianjini muri elmarad, így sajnos egész biztosan nem kell megkatétereznem senkit a Peking melletti nagyvárosban.

Hogy azért valami móka mégis legyen, egy másik helyről jött a megkeresés épp ma, hogy május 18-án egy borpromóciós rendezvényen lenne esély tündökölnöm. Nem annyira messze, a szomszédos Jiangxi tartományban, Jingdezhenben. Vonatozás és buszozás kombinációjával jutok majd oda, s ott is alszok két éjjel.

Maga az esemény csak két órás, egy beszédet kell mondani, valamint díjakat átadni (haha), na meg élvezni a partit. Feltételezem, hogy valami kiváló borszakértőként leszek erre hivatott, de épp az is lehetek, ha ezért fizetnek. 

Jingdezhen a kínai porcelán szülőhazája, már a középkorban óriási manufaktúrák készítették Kína egyik legkelendőbb exportcikkét. Porcelánt én maximum a fogadáson látok majd szerintem, de miután egy napom lesz a városra is, azért majd icipicit körbenézek, amennyire az idő szűke lehetővé teszi.

Jingdezhen amúgy is szimpatikusabb, mint Tianjin, bár azért kibírtam volna, ha mindkettő összejön.

Június 7-én Tianjinbe utazok doktorkodni, az előbb kaptam a hírt. Részleteket még nem tudok, mert az engem oda szervező alak nem ért rá kifejteni, de biztosan jó móka lesz. Na meg jó pénz is.

Tudom, nem kell elégedetlenkedni, de azért valami egzotikusabb helyszínnek jobban örültem volna. Azért Tianjin is jó lesz egynek.

Nyári hazautazásom előtt esett szó metrókról utoljára, de talán nem meglepő módon azóta is történtek fejlemények e téren. A földalattival ellátott kínai városok listája is kibővült, miután szeptember 26-án az észak-kínai Ha'erbinban átadták az első vonalat. Ez Kína eddigi legészakabban fekvő hálózatának első darabja, s hacsak Heilongjiang (melynek székhelye Ha'erbin) második számú városa, Qiqiha'er nem fúr a jövőben városi alagutakat, az égtáj szerinti címét minden bizonnyal tartani is fogja.

Aránylag sok huzavona kísérte az építést, kétszer is félbeszakadt, de végül célt ért. Két további vonalat is át terveznek adni öt éven belül, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a jelenlegi 17 kilométernyi metró közel 90 kilométeresre bővül majd.

Az egykori császárváros Xi'an is avatott új vonalat a múlt hónapban, de itt ez már a második volt, s a már elkészült kettes vonal után az egyes számra hallgató - mintegy 25 km-en.
A metróval egyre keszekuszábban átszőtt Shanghai sem maradt ki a jóból, itt a 11-es vonal déli szakaszával búcsúztatták az augusztust, Tianjinben pedig a 2-es vonalat toldották meg ugyanebben a hónapban.

Végül egy térkép a metróval vagy metrószerű képződményekkel ellátott kínai településekkel. A fejlődés érzékeltetéséhez csak annyit, hogy a kilencvenes évek elején mindössze három nagyvárosban volt valamiféle (a jelenlegi vonalhosszhoz mérten eltörpülő) hálózatkezdemény.