Hajnalra érkeztem meg Enshibe, ahol olyan szinten szakadt, hogy nem volt kedvem tapodtat sem mozdulni az állomásról. Az Enshi és Wanzhou közötti vasúti szakasz mérnöki remekmű.  Szinte folyamatosan alagútba be, alagútból ki, az alagutak közt meg hidakon zakatol a szerelvény.

Marha sok eső esett a napokban, s ez látszott is, a hegyoldalakon mindenütt óriásira duzzadtak az amúgy aprócska patakok, s csak úgy ömlött a medrükben a víz.

A vonatablakból készült pár fotográfia, a minőséget nagyban befolyásolja az ablak, na meg a csapadék. Sajnos a legszebb részek lekapására egyszerűen nem volt idő: a két alagút közti egészen rövid, pár másodperces szakaszokon láthatóak a legnagyobb szakadékok és a legdurvábban zuhogó vízfolyások.

Sajnos az egész kiruccanásra rányomta az eső a bélyeget. Szerdán Wanzhouba érve kezdett el cseperegni, hogy aztán egy fél napos xianningi-wuhani szünetet leszámítva folyamatosan szakadjon. De amikor épp nem esett, akkor is erősen lógott a levegőben.

Wanzhouban ma elég rendesen el is áztam. A vasútról a Guoben buszpályaudvar felé vezető úton rögzítettem ezt a közel öt perces videót. Nem túl eseménydús, s a belvárosig nem is jutunk el, de ha más nem, rudai gyermek tetszését biztosan elnyeri.

Szerdán indultam el Fengjieből, hogy egy meghívásnak eleget téve körbenézzek kissé a szomszédos tartományban, Hubeiben. Fengjieből busszal keveredtem el Wanzhouba, ahonnan az esti vonattal indultam el a hubeii tartományszékhely, Wuhan felé.

Fengjieből Wanzhou felé egy pillanatra azt hittem, hogy a buszunk végre használni fogja a városból kivezető új utat, de sajnos még le volt zárva. Legutóbbi utam során már épült nagy lelkesedés mellett, s ha átadják, az mindenképp nagyon hasznos lesz. Fengjie úthálózata a domborzati okok miatt elég kacskaringós, s nem is minden esetben elég széles a gyorsan gyarapodó forgalom számára.



Így ahelyett, hogy a hegyoldalon kanyarognának, közvetlenül a folyóparton, új töltéseken, illetve itt-ott konkrétan a folyó felett, cölöpökön húztak fel egy egyenes, vadiúj utat. Látszólag már szerkezetkész állapotban van. A buszból nem a legegyszerűbb a fényképezés, s nem is voltam annyira résen, így aztán csak ilyen képek lettek erről. Sajnos pont a víz feletti részekről nincs fotó.

Wanzhou lényegesen nagyobb, mint Fengjie, párszázezresre saccolom. A táj itt is hasonló, bár korántsem annyira impozáns. Mióta a tavaszi kiruccanás során több mint egy órát araszolgattunk a dugóban, hogy elérjük a buszos végállomást, azóta nem is nagyon lopta be magát a szívembe a hely. Nem egy szép város, de a lehetőségek jobbak, mint a szomszédban, s még afféle nyugati hívságok is fellelhetőek, mint a KFC, McDonald's vagy épp a Walmart.

A vonatút elég eseménytelen volt, ülőhelyem volt, de hétköznap lévén elég szellős volt a kocsi, így valamennyit sikerült aludni. Természetesen még Wuhanba értem előtt sikerült lemerítenem a mobilegyenlegem, így aztán se hívni, se hívást fogadni nem tudtam, de azért valahogy szerencsére megtaláltuk egymást Zhao Shenggel, vendéglátó házigazdámmal. Gyorsan el is sétáltunk az egyik buszpályaudvarig, s onnan meg eldöcögtünk Xianningbe.

Xianning egész pofás városka. Egy része, Wenquan (szó szerint hőforrás) gyógyvízzel bír, s erre elég izmos turizmus épült rá az évek alatt. Ettem békát, körbekalauzoltak, aztán elvittek a nekem lefoglalt hotelbe.

Ez utóbbi kicsit érdekes volt. Kínában ugyanis nem minden szálláshely fogadhat külföldi vendéget, külön engedélyhez van kötve. Ez a spórolósabb waiguoreneknek elég nagy kicseszés, mert ahol meg is szállhatunk, az rendszerint nívósabb hely, magasabb szobaárakkal.
A Xianningben nekem lefoglalt szoba (ezt ugyan nem én fizettem, úgyhogy részemről lényegtelen volt) egy olyan hotelben volt, ahol nem éjszakázhattam volna, de roppant rugalmasan Zhao Sheng adatait vitték be a rendszerbe, s hivatalosan ő volt a vendég, nem én. Ezzel egyúttal egy csúnya törvénytelenséget is elkövettünk, mert a külföldieknek bizony be kéne jelentkezni a helyi rendőri szerveknél, hogy mégis tudni lehessen, merre járunk. A szálláshelyek ezt megteszik, ilyenkor nincs semmi külön gond, de ez itt kimaradt.

Xianningről még majd írok egyet külön részletesebben. Tegnap jöttem vissza Wuhanba, s mivel nem akartam a hétvége miatt csurig tömött vonatban üldögélni egész éjjel, így ma estére vettem jegyet Enshiig, ami már majdnem Wanzhou mellett van. Sok kedvem nem volt keringeni a két táskával, így az első szimpatikusabbnak tűnő hotelbe be is néztem. Szerencsére elég jó hely, adminisztratív akadálya nem volt az ittlétemnek, azonban a szobaárak elég húzósnak tűntek. Ez azonban ne vegye el senki kedvét elsőre. A kiírt árakat Kínában szinte senki nem fizeti meg, csak aki hülye és nem kérdez.
A legolcsóbb szobát 260 yuanért tüntették fel, a recepciós kishölgy pedig 430-ért akart rámtukmálni valamit. Noha angolul aránylag jól nyomta, a keresztkérdésekre a 260-as szobáról már nem igazán tudott reagálni, így gyorsan váltottam mandarinra. Végül lett szoba 140-ért. A 19. emeleti ablakból készültek ezek a képek.

Este tehát indulok majd tovább Enshi, onnan Wanzhou, majd onnan Fengjie felé. Holnap max. kora délután már otthon leszek. És még egy teljes hét semmittevés is vár.

Eppen Wanzhouban ülök a vasútállomáson a Dicosban. Ehes éppen nem vagyok, de itt van wifi.

Wanzhou azóta sem lett a kedvencem, bár ha nincs teljesen bedugulva az egész, úgy még egész tűrhető.

A diéta ma meghiúsulni látszik, a helyi McDonald'sra már lecsaptam egy fűszeres csirkés szendvics erejéig, s most egy dicosos fagyin és sült krumplin vagyok túl.

Végül itt egy kép a vasútállomásról, ha a net is úgy akarja.

UPDATE: Már úgy akarja.:) Az első okostelós bejegyzésemhez hasonlóan ezt sem formázom már meg a nagyobb hitelesség kedvéért.

Ma még visszamegyek majd a kórházba kiszedetni a varratot. A kötést tegnap leszedtem a sebről, egészen aprócska, s szépen is gyógyult. Igazából szerintem teljesen feleslegesen varrták össze, de biztos megijesztettem őket.

Holnap aztán elmegyek Wanzhouba, s ha már ott vagyok, egy kicsit körbe is nézek majd, eddig még úgy sem került rá sor. Túl sok látnivaló mondjuk szerintem nem nagyon lehet arra, de valamivel el kell üssem az időt a vonatom indulásáig. Utóbbira majd este 8-9 felé kerül sor, attól függően, hogy végül a két lehetséges jelöltből melyikre veszek jegyet. Ugyancsak ettől függően 8 illetve 10 felé érek majd be (csütörtök reggel) Wuhanba.

Pontosan még mindig nem tudom, hogy meddig leszek Hubeiben, de majd jelentkezem onnan is, ha már ott leszek. Wuhanban elméletileg nem fogok majd túl sok időt tölteni, főleg egy szomszédos járásban, Xianningben leszek, amely egy pár százezres városka.

Hubeiben még soha nem voltam, úgyhogy kíváncsian várom.

Térképen valahogy így néz majd ki az út.

A: Fengjie, B: Wanzhou, C: Wuhan, D: Xianning. Az útvonaltervezést közúton mutatja a guglitérkép, így nem teljesen pontos.

Mint írtam az előző posztban, lesz egy kis szünet a suliban. Az előzetes tervekkel ellentétben változott a helyzet, ugyanis csak hétfőn, akkor is csak fél napot lesz tanítás, ráadásul a szerdai órákat tartjuk meg, ami számomra azt jelenti, hogy hétfőn sem tanítok.

Így két egész hétig munka nélkül maradok megint, úgyhogy kedvemre élvezhetem majd a semmittevést.

Mingchun nagyon jó fej. Ezzel a kötéssel a fejemen nem sok kedvem van kimászkálni, úgyhogy ő jár helyettem boltba, hozott kólát meg őszibarackot, reggelire meg némi kaját a diákmenzáról. Még a hajamat is megmosta, mialatt én egy zacskóval igyekeztem takarni a kötést, hogy az ne ázzon meg, aránylag sikeresen.:)

A varratszedés után majd elutazom pár napra Hubeibe, Wuhan közelébe, mert lesz ott némi dolgom, meg ha már úgyis ráérek, egy kicsit izgalmasabban teljen az idő. Mindenesetre jelen állás szerint összesen egy hetet fogok már csak tanítani, mielőtt hazamegyek, hiszen az utolsó héten meg már a többiek vizsgáznak. Egész kényelmes így.

Fengjie ugyan Chongqing tartományi jogú város legkeletibb járása, azonban a közlekedés tovább kelet felé elég problémás, főleg domborzati okok miatt. Földrajzi értelemben nincs messze Wuhan, azonban amíg Chongqingba eljutok 4 óra alatt, addig ide tizenvalahány kell. A legegyszerűbb megoldás, ha visszamegyek Wanzhouba, nyugatnak, s onnan vonatozok Wuhanig. Járatoktól függően 7-9 óra alatt oda lehet érni már.

Szóval ilyen tervek vannak most. Hogy pontosan meddig leszek oda, még nem tudom, de majd igyekszem hírt adni magamról, ahogy eddig is tettem. Na meg csinálni sok szép képet.

Miközben ezek a sorok megjelennek, én épp Chongqing felé járok valahol. Hajnalban, 6:50-kor indultam el Fengjieből busszal Wanzhouig. Itt elkeveredtem valahogy a vasútig, majd onnan irány Chongqing.

A buszon és vonaton sajnos nincs wifi, de gondoltam rátok, úgyhogy egészen szerdáig konzervanyagokat kaptok. Ezt most példa okán épp 23-án pötyögöm be.

Chongqingban a tervek szerint útbaejtem az állatkertet is, ahol rengeteg pandás fotót készítek majd. Ugyancsak a nagyvárosban megpróbálok beszerezni egy fürdőruhát és egy rövidnacit, mert ilyeneket sajnos nem hoztam magammal otthonról.

A jegyeket még interneten megvettem. Ez úgy néz ki, hogy miután lefoglalod a helyet, a rendszer fenntartja számodra azt háromnegyed órán át. Ennyi időd van valamilyen úton-módon neten kifizetni.
Ha ezzel is rendben vagy, sms-ben kapsz egy azonosítószámot, s annak ismeretében, valamint a személyazonosító okmányod birtokában (utóbbi adatait be kell írni a vásárlás során) a kiindulási állomáson átveheted a jegyedet fizikális formában.
Mivel a biléta névre szól, így elveszteni sem lehet. Vagyis ha el is veszted, nem gond, mert szívesen nyomnak helyette másikat - az elkallódott jegyet is csak te tudnád használni, így nincs mitől tartaniuk.

Korábban, a jegyek nevesítése előtt kiváló jövedelemforrás volt az ünnepek előtt a jegyek nagy tömegű felvásárlása, majd borsos áron történő továbbpasszolása. Ez a jelenség annyira nyilvánvalóan irritálóan volt jelen, hogy a kormányzatnak muszáj volt lépni az üzérkedés ellen.
Nem vacakoltak, léptek.

Holnap folytatom!