Liping 2018.02.15. 17:57

Újév

Perceken belül Vietnámban is beköszönt az új esztendő. Hadd ragadják meg az alkalmat, hogy minden kedves olvasómnak kellemes kutyaévet kívánjak!

 

banner-tet-2018-tvt.jpg

Címkék:újév vietnam nha trang Szólj hozzá!

Liping 2017.12.31. 11:25

Szecsuánblog 2017

Úgy néz ki, hogy ez az év is eltelik, itt már kevesebb mint hét óra múlva beköszönt az új esztendő. Lássuk hát, mi történt idén a blogon.

 

Az évet odahaza kezdtük el, majd január végén már vissza is tértünk Shenzhenbe. November elején Vietnámba cuccoltunk át, s kicsivel több mint két hete három családtag is megérkezett. 168 bejegyzés született (ezzel együtt), vagyis az idei évem a blog terén nem tekinthető a legtermékenyebbnek, s az egymilliomodik látogatót sem értük el, bár már igen kevés híja van.

 

Idén született meg ugyanakkor az eddigi legolvasottabb poszt, mely a kínaiak szőrösségét igyekezett boncolgatni. Hiánypótló, tudományos igényű írás volt, így nem is csodálkozik az ember azon, hogy közel nyolcvanezren néztetek rá.

Szerencsére olyasmiket is írtam, amik szerintem is jobban sikerültek, volt szó például a magántulajdon kínai helyzetéről is.

Írtam Tibetről is egy keveset, s egyes gasztronómiai élmények sem maradtak ki, majd a minket elért tájfunról is tudósítottam.

Az oldal követőinek száma is folyamatosan növekszik, s már az amúgy eléggé funkció nélküli fészes oldalnak is 100 fölötti követője van, s ez is emelkedést mutat.

 

Az új évhez közeledve újévi fogadalmakat is szokás tenni, így a magam részéről azt ígérem meg, hogy legalább havonta 10 poszttal jelentkezem majd, de remélhetően visszaállunk a normális mederbe is, ha a szülők hazamennek. Téma van bőven, most is nyolc poszt van szerkesztés alatt, csak hát a publikálás tempója egy kicsit belassult.


2018-ban is jön majd a Szecsuánblog, immár Vietnámból, s hadd ragadjam meg a lehetőséget, hogy a legjobbakat kívánjam olvasóimnak erre az esztendőre is!

BUÉK!



Címkék:blog összegzés újév Szólj hozzá!

Liping 2016.02.07. 08:13

Ma éjjel beköszönt az újév

Az évente változó dátumra eső, holdjáráshoz igazodó holdújév február 8-án köszönt be idén.

 

A nagy robbantgatós, tüzijátékos mulatozás ma éjjel zajlik, itt, Sabahban is lesz benne részünk. Az egész város tele van lampionokkal, boldog újévet feliratokkal, s tegnap már sárkányok is randalíroztak az utcákon.

 

 

 

 

A blog minden olvasójának boldog újévet kívánok!

Címkék:utazás malajzia újév sárkány holdújév sabah kota kinabalu 1 komment

Liping 2014.01.30. 15:17

Boldog holdújévet!

Melakkában ér el a kínai újév, ennek keretein belül nemsokára átgurulok ünnepelni a szomszédba, a szálláshely által rendezett kis buliba. Nagyon azért nem fogok, mert holnap irány Kuala Lumpur.

Melakka tetszik, rengeteg kép készült itt is, nagyon bizarr építészetileg. Portugál, holland majd angol uralom alatt áll, ez nagyon szépen nyomon követhető a belvároson, amelyet tökéletesen belaktak a helyiek. Így egy-egy holland házon épp indiai vagy kínai motívumok vannak, vagy egy-egy abszolút európai beütésű szűk utcácska teljesen fel van aggatva lampionokkal. Érdekes, meg kell hagyni.

Nem tudom, mikor érem utol magam, de majd igyekszem. Krabiban biztosan sikerül majd. Nagyon sűrű eddig a program, nem sok idő jut a blogra. Jó ötlet volt ez a túra, élvezem!

Címkék:malajzia újév melakka Szólj hozzá!

Liping 2013.12.31. 10:45

A félév vége

Lezajlott az utolsó, egészre rövidre szabott órám is, minden diák megkapta a vizsgaeredményt. Köszönhetően az alacsony elvárásoknak, a pontátlagok egészen magasak lettek, s mindössze négy másodéves, s három elsős (közülük egy meg sem jelent) kényszerül a tárgy újbóli felvételére.

A három legjobb eredményt elért diákot minden osztályban megjutalmaztam valami aprósággal, aminek nagy sikere volt. Ők tényleg mind nagyon jók voltak, úgyhogy megérdemelték kivétel nélkül.

Nemsokára közös vacsi lesz majd szilveszteri mulatságok, így már most kívánok minden olvasónak kellemes újévet. Legközelebb már csak 2014-ben jelentkezem.

Remélem, az új esztendőben is visszajártok majd a blogra, s olvassátok továbbra is az írásaim.

BUÉK mindenkinek!

Címkék:kína vizsga újév buék diákok xianning 1 komment

Liping 2013.12.30. 18:19

Újév

Ma újévi koncerten vettünk részt Javierrel, Richarddal, Zhao Shenggel. Ott volt még több másik külföldi is, na meg persze a helyiek sem hiányozhattak.

Bevallom, nem vagyok túl nagy rajongója a klasszikus zenének, így aztán meglehetősen unalmasnak találtam az ott töltött cirka két órát. Szerencsére ritkán énekeltek.





Holnap szerencsére ennél mókásabban telik majd az újév köszöntése, némi alkohollal és szórakozással. Egyszer rám fér egy évben.

Címkék:kína koncert újév xianning Szólj hozzá!

Liping 2013.02.12. 05:27

A Kígyó Éve

Megérkezett az új esztendő, az állatjegyek 12 évente ismétlődő ciklusában ezúttal a kígyó kerül sorra.
A hagyományosan 15 napig tartó tavaszünnep (chun jie), melynek első napja az újév, idén február 10-én köszöntött be.
A pontos dátum évről-évre változik, mivel errefelé hagyományosan a hold járása alapján számolták az időt, ami nem igazán követi pontosan a napéveket. Annyi azonban tény, hogy mindig újholdra esik, s valamikor január 21. és február 21. között ünneplik meg.

Ez a legnagyobb ünnep Kínában s az egész Távol-Keleten. Ilyenkor összegyűlik a család, s a világ legnagyobb migrációja is kezdetét veszi, hogy mindenki hazaérjen. Szó szerint százmilliók árasztják el a tömegközlekedési eszközöket, alapos kihívás elé állítva az infrastruktúrát.

Az ünnepet megelőző este és az újév első három napja a leglényegesebb. Ekkor az egész család együtt van, rendszerint a nagyszülői házban vagy olykor naponta cserélgetve a helyszínt a familía tagjainak otthonai közt. A Kígyó Évét is hatalmas tüzijáték és petárdaáradat fogadta, mint az szokás. A nyilvánvalón kívül ennek oka az is, hogy a zaj elűzi a rossz szellemeket a környékről. Étkezések idején bőséges és ki-ki lehetőségeinek megfelelően kiemelten jóféle tápokat szolgálnak fel, s hagyományosan a menü része a húsostáska, a jiaozi is. A tévénézés is fontos családi program, a CCTV ilyenkor színvonalas gálaműsorral szórakoztatja a nagyérdeműt, úgy tudom, idén Pekingben még Celine Dion is énekelt egyet a jeles alkalomra való tekintettel.

A gyerekek számára is ez a legfőbb ünnep. Amellett, hogy egy hónapig nem kell iskolába járniuk, ilyenkor kapják a legnagyobb ajándékot is. Kis vörös (ez az ünnepi szín Kínában, teljesen véletlen, bár a vezetés számára szerencsés egybeesés, hogy szinkronizál a kommunizmus színárnyalatával) borítékokban pénzt ajándékoznak nekik a szülők, a nagyszülők, nagynénik és nagybácsik. Természetesen páros összeget, amelyben nincs benn a négyes szám sem, a páratlan nem lenne szerencsés az új esztendőre nézve. A négyes meg pláne.

Az ünnep alatt erősen takaréklángon pezseg az élet. Az utcánkban a boltok nagy része bezárt, s a kifőzdések is felszívódtak. A bankok teljesen randomnak tűnő módon értelmezik a szabadnapot: a Bank of China és az ABC bezárt, a Chongqing Rural üzemel. A nagyboltok is nyitva vannak szerencsére.

A legtöbb dolgozó durván egy hetet tölt otthon, aztán megy minden a régi kerékvágásban. (Idén épp) Február 25-én, az újév 15. napján a lampionünneppel zárul az egész móka, aztán remélhetően addigra a tavasz is megjön. Most hétvégére már 16 fokokat jósolnak.

P1010121

Az ünnepre való tekintettel a fákat feldíszítették égőkkel, Chongqing belvárosa így fest.

P1010122

Címkék:kína újév tavaszünnep chongqing chunjie fengjie 3 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása