A koronavírus a jelek szerint tartósan megjelent Európában is. A kínai helyzet egyre több bizakodásra ad okot, Wuhanon kívül alig akad fertőzött és ők is egyre kevesebben vannak. Az ország nagyobbik felében már kezd beindulni az élet és szabadon elhagyható a lakóhely. Az üzletek még javarészt zárva tartanak, de a nehezén túljutottak, amit már a WHO is megerősített.

Hogy ez így történt, ahhoz kellett egy elég drákói, drasztikus állami fellépés, amitől gyakorlatilag egy hónapra lebénult az ország. Ez hatalmas veszteség. Kieső termelés, rengeteg hiányzó pénz. Érthető, hogy ezt egy nemzet sem vállalja be szívesen. Kína megtette, s ennek köszönhetően már látszik az út vége. De mi van velünk?

Az eddigiek alapján az európai reakció nagyon laza, lényegében semmilyen. Mintegy ötvenezer ember karantén alatt van Észak-Olaszországban, de a szétszéledt turisták azonosítására kísérletet sem tettek. Magyarországra is gond nélkül behurcolhattak bármit, ahogy valószínűleg meg is tették.
Bár a hivatalos nyilatkozat szerint a magyar egészségügy annyira csodás, hogy végtelen mennyiségű ágyat tud biztosítani gond esetén, én azért kevésbé vagyok optimista, s hasznosabbnak találnám, ha legalább az egészségügyi szakembereket ellátnák védőfelszereléssel.

A mostani felelőtlenségnek minden bizonnyal meglesz az ára. Ha a vírus szabadon fertőz, pillanatok alatt túlterheli a hazai ellátórendszert. Eleve orvoshiány van, s a meglévő szakemberek egy igen szignifikáns része (háziorvosok között kifejezetten nagy része) is veszélyeztetett korosztályhoz tartozik.

És csak egy apróság. A jelenleg ismert (a korábbi bejegyzésben írtak miatt megkérdőjelezhető mértékű) mortalitási adatok a reggelente tajcsizó, esténként táncikáló, fitt kínai nyugdíjasok elhullási arányát tükrözik, nem a jellemzően túlsúlyos, cukorbeteg és mozgásra alig képes nyugatiakét. A korábbi poszt csitításával ellentétben nagyon javaslom, hogy a jelenleginél komolyabban vegyük a járványt. Nem azért, mert meghalunk. Nem fogunk. De a védtelen korcsoportok, ha a hatóságokon múlik, a jelek szerint simán. Gondoskodjunk az elkülönítésükről, ismertessük meg velük az alapvető rendszabályokat, s amíg el nem vonul ez a nyavalya, tegyünk róla, hogy közvetlenül ne legyenek kitéve idegen kontaktnak.

(Ha nem kockáztatna általam is nagyra tartott és szeretett időseket, egy kicsit kárörvendenék is. Hetekig hallgattam a kínai egészségügyet fikázó véleményeket. Most megmutatja a Nyugat, hogy mit tud. Mi meg főleg. A legjobbakat.)

___________________________________________

ui.: Mengsi közben visszatért a nagyvárosba, ahol a jelek szerint mégsem pusztultak ki a népek.

A téma megjárta a hazai és a világsajtót, nem kis pánikot váltva ki a lakosság erre fogékony részéből. Nem akartam tovább fújni a buborékot, így vártam a saját bejegyzéssel, amíg kicsit elcsitulnak a hullámok, mindamellett nem is szerettem volna úgy megnyilvánulni, hogy előtte nem gyűjtök be minél több személyes információt. Lássuk tehát.

Magát a vírust nagyon nem kell bemutatnom, azt megtették előttem sokan. Feltehetően denevérektől származik, a jelek szerint cseppfertőzéssel és széklettel is terjed, s az esetek domináns többségében semmiféle feltűnő tünetet nem produkál a fertőzött humanoidokban, influenzához hasonlatos. Az esetek egy kisebb részében tüdőgyulladást okoz, s ez immunitásra kevéssé képes szervezetekben olykor halált is. A jelenleg ismert adatok alapján a mortalitás picivel 2% felett mozog, de a statisztikákat torzítja, hogy a fertőzés gócpontjaként azonosított Wuhanban értelemszerűen nincs akkora egészségügyi kapacitás, hogy több millió embert egyenként teszteljenek a vírusra, így csak azok jelennek meg az adatok között, akiknél fellépnek annyira gyanús jelek, hogy orvoshoz fordulnak. Mivel most zajlik az éves influenzaszezon is, bőven lehetnek diagnosztizálatlan esetek, számukat egyes források akár több százezresre teszik a városban. (Megjegyzem, hogy a kínai egészségügyi infrastruktúra egyáltalán nem rossz. Nagyvárosokban pláne. Teljesen normális, hogy nincs ekkora erőforrás, sehol a világon nem lenne, az intézményrendszer nem pandémiás eseményekre van tervezve, a normális igényekhez igazodik.)
Ha így nézzük, a kór okozta elhalálozások aránya még kisebb, az influenzához mérhető. Amit ugyancsak nem kell elfelejteni, hogy az influenza kiváltotta mortalitás elsősorban azért annyira alacsony, mert a veszélyeztetett csoportokat rendszeresen oltják.
A lényeg: egészséges, normális immunitás mellett nagyon csekély az esélye annak, hogy az embernek bármi baja legyen, az elhunytak pedig nagy többségében olyan, idős és beteg emberek, akik - szomorú, de tény - a vírus hatása nélkül is csupán visszafogottan reménykeltő kilátásokkal rendelkeztek. Ez így már nem is annyira ijesztő, tudom, de valamivel el kell adni a cikkeket, ha már Amazónia meg Ausztrália leégett.

No, de lépjünk tovább. Az eddigieket, ha figyelmesen tájékozódott az olvasó, maga is össze tudta rakni. Nézzük inkább, hogy mi van Kínában. Mert aki azt szűrte volna le, hogy az átlag kínai egy cseppet is racionálisabb a nyugati népeknél, az merőben téved. Noha a kormányzat igyekszik csillapítani a kedélyeket, a rémhírek, pletykák ellen tehetetlen.
Beszélgettem jópár Kínában élő ismerőssel, s merőben eltérő helyzetjelentések jutottak el hozzám. Főleg az érintett intelligenciájától függően. Ami közösnek nevezhető, hogy eléggé tart mindenki a fertőzéstől. A józanabbak körében ez főleg óvatosságot jelent, ők nem pánikolnak és igyekeznek kivárni, amíg lecseng a dolog. Együttműködnek a hatóságokkal, követik és betartják a szabályokat.

A másik véglet az abszolút pánik. Mengsi, aki időközben férjhez ment egy buszsofőrhöz (szülei legnagyobb sajnálatára) és immár anya, pl. családostul fogta magát és elmenekült Chongqingból vidékre. Merthogy szerinte Wuhan után Chongqing az ország második legfertőzöttebb területe, rengeteg ember meghalt, csak a hatóságok ezt eltitkolják. (Hogy a kínai elnyomás meg cenzúra mennyire brutális, azt jól mutatja, hogy Mengsi ezt már több mint egy hete írta, kínaiul, ennek ellenére sem tüntette el senki. Se őt, se azt, amit írt. Hülyének lenni szuverén jog.)
Kicsit mélyebben faggatva aztán persze kiderült, hogy semmi konkrétumot nem tud, csak terjednek a rémhírek, s az erre fogékony közönség nagy erőkkel adja is tovább őket. (A beszélgetés pillanatában még nem volt halálos áldozat Chongqing területén, ez azóta változott, de összesen egy elhunyt szerepel a statisztikában, az igazolt fertőzöttek száma pedig messze nem a második legmagasabb, sőt.)
A kormányzat által eltitkolt rengeteg halottról hallottam más forrásokból is, de a mélyére ásva ott is csak hallomás alapján terjed a hír, mindennemű kézzel fogható bizonyíték nélkül. Ennek megfelelően kéretik kezelni azt az indexen megjelent magyar beszámolót is, ahol a honfitárs egy helyi kínaitól ugyanezt hallotta.

Mengsi szerint Chongqing és Fengjie is le van zárva, ez szintén nincs összhangban más forrásokkal. Másik néhai fengjiei tanítványom, Mingchun szerint semmi hasonlóról nincs szó. Ő jelenleg Fengjieben van, várja, hogy leteljen a meghosszabbított téli szünet és mehessen vissza Chongqingba dolgozni. A város ugyanúgy működik, mint normálisan, eltekintve attól, hogy a korábban 0.3 yuanbe kerülő sima maszkokat most 5 yuanért árulják üzérek, a patikákban pedig hiánycikk.

A már Hubeiben, a gócpontot jelentő tartományban fekvő Enshi városában is zavartalan az élet, leszámítva a maszkok hiányát, illetve hogy az emberek jellemzően igyekeznek nem kimenni az utcára, ha nem muszáj.
Shenzhenben, a fertőzéstől távol még kevesebb gond van, de jellemzően sokkal kihaltabb a város a normálisnál, ahogy a többi kínai nagyváros is. Ennek nem csak az az oka, hogy félnek az emberek a szabadban tartózkodni, hanem hogy a bennük lakó népek jellemzően épp otthon voltak vidéken a mizéria beütése idején, s a helyzetre való tekintettel február 9-ig meghosszabbított szünet miatt még nem is tértek vissza. Hogy ezután végre újraindul-e az ország, az néhány napon belül kiderül, de megtalálni az egyensúlyt a vírus terjedésének határozottan nem kedvező otthon maradás és a gazdasági szükségszerűségek között nem egyszerű.

S hogy mi lesz a jövő?

Ezt jó lenne tudni. Most úgy néz ki, a terjedés üteme valamelyest mérséklődni látszik, s elvileg lehetséges gyógymódok is rendelkezésre állnak talán, bár ez utóbbi még bizonytalan. Nagyjából úgy tűnik, bejött, hogy a lakosság (nagy része) betartja a hatóság által kért utazási moratóriumot, s így a vírus nehezebben tud új gazdatesteket találni.
Viszont jövő héten már valószínűleg elindul vissza a nagyvárosokba a népesség, s ez adhat egy nagy löketet a fertőzésnek.
Ha Kínában nem tudják kontroll alatt tartani, amire azért már így is akadnak jelek, főleg a helyiek renitens, pánikszerűen menekülő hányada miatt, akkor erősen kétlem, hogy az országhatároknál meg fog állni. Ha pedig világjárvány lesz, akkor a pánik is jó eséllyel exportálódik. Ami a jelek szerint sokkal veszélyesebb, mint maga a kórság. Szóval, ha így alakul, nyugi. Követve a higiénés előírásokat, s biztonságban, négy fal között tartva a potenciálisan leginkább veszélyeztetett időseket, nem fogunk meghalni.

Update:

Maomingban, Guangdong tartományban, több a hazai sajtóban is megjelent beszámolóval összhangban jelenleg családonként egy fő hagyhatja el a házat bevásárolni.

Mingchun már Chongqingban van, a jövő héttől otthonról dolgozik. Amely szakmákban ez nem lehetséges, ott még fizetés nélküli szabadságon vannak az emberek.

Wuhanban elkezdték házról házra átvizsgálni a lakosságot. Gyanús tünetek nélkül továbbra is el fognak tudni siklani a fertőzés felett, de a lázas embereket kivizsgálják, s szükség esetén elkülönítik.