Mindannyian láttunk már óriáspandát, ha más nem tévében. Ezek a rendkívül cuki szőrmókok nagyon szerethetőek, így nem véletlen, hogy a World Wildlife Fund is címerállatként használja őket már évtizedek óta. Hogy a kipusztulás szélére sodródtak, az sem, mivel elég erőteljesen specializálódtak, s szinte kizárólag bambuszon élnek.

Amíg Kína elzártabb, belső vidékei háborítatlanok voltak, ez nem is nagyon jelentett problémát. A szűkös kalóriabevitelhez igazodó belassult életmódjuk és alacsony reprodukciós képességük miatt attól ugyan nem kellett tartani, hogy a pandák ellepik a világot, de aránylag nyugisan elboldogultak a leveleket rágva.
Ez az idilli állapot persze nem tartott sokáig, így alig maradt panda a vadonban, s mivel az élettérként szolgáló bambuszerdők is egyre inkább széttöredeztek, így a megmaradt populációk is egyre belterjesebbé váltak.

Ha gonoszak akarunk lenni, a pandák, bármilyen szimpatikusak is, eléggé életképtelenné váltak a mostani világban, s alkalmazkodóképesség hiányában halálra vannak ítélve. Vagyis csak lennének, ugyanis Kína a kommunista hatalomátvételt követően valamiért kiemelt érdeklődést mutatott, s sok más azóta kipusztult állatfajjal ellentétben hatalmas pénzeket mozgatott meg a faj feltámasztása érdekében.
Drákói törvényeket hoztak: a pandák leölését kivégzéssel honorálták. Felállítottak kutatóintézeteket, pandaszaporító-központokat, s befogtak egy jó adag vad példányt.

Ma már sok az újszülött, akiket örömmel mutogatnak a sajtónak. Olykor kisebb balesetekkel. (fenn)
A vadonba való visszaszoktatás eszközeként még ilyen mutatós pandadresszeket is bevetnek (lenn)

A medvék nem nagyon akartak együttműködni. Fogságban még csak véletlenül sem szerettek volna szaporodni, na nem mintha a vadonban ez annyira sűrűn jönne össze nekik. Bár kitartóan küzdöttek a kihalásért, a kutatók unortodox módszerei, pl. pandapornó vetítése a jószágoknak, idővel megtették a hatásukat, s végül megjöttek az első eredmények is. Ma már minden évben tucatnyi újszülöttet hoznak a világra az erre a célra létrehozott intézményekben, s a fogságban tartott egyedek száma közelít a 400-hoz. 
Jelenleg azon dolgoznak gőzerővel, hogy miképp lehetne őket visszaengedni a vadonba, mert mondanom sem kell, a mackóknak nincs sok kedve az önállósághoz. Az új generációkat pandának öltözött dolgozók (nem vicc!) etetik, hogy elszokjanak az emberektől.

Pandapornós kép keresgélése közben jött elő ez - feltehetően más célközönségnek szóló műfaj

Mivel a létszám már adott, s mert a vadonban is van még cirka 1800 panda, a kormányzat nekilátott egy óriási nemzeti park létrehozásának. 27000 km2-en, Magyarország területének közel egyharmadán, Szecsuán, Gansu és Shaanxi tartományok határán kerül kialakításra, amihez csaknem kétszázezer embert telepítenek ki, s bezárnak egy halom bányát és fakitermelő telepet is.
Hogy idővel sikerül-e a vad mackók populációjának is regenerálódni, az majd eldől, de egyetlen állatfaj megmentésére sem költöttek még el ennyi pénzt, így bizonyára még jó ideig beavatkoznak, ha kell.

Hogy a pandák cukiságuk ellenére megérik-e az erőfeszítést, azt döntse el mindenki maga. Akadnak azonban más kihalófélben lévő állatfajok is Kínában, amelyek megőrzésére most kiemeltebb figyelem jut.
A szibériai tigrisek és az amuri leopárdok számára egy 15000 km2-es nemzeti park szerepel a tervekben az északkeleti Jilin tartományban, amihez szintén szükség lesz egy kisebb lakosság-kitelepítéshez.
Bár a tigrisek lélekszáma az orosz oldalon valamelyest növekedett a védelemnek köszönhetően (a helyzetük így sem túl rózsás), szakértők szerint a tigriseknek alkalmas területek most már jobbára csak a kínai oldalon vannak, így amennyiben sikerül az állományt védelem alatt tartani, valószínűleg Kínában több szibériai tigris lesz, mint Oroszországban. Ehhez azért sok dolognak kell összejönnie, jelenleg alig néhány tucat állat él vadon Mandzsúriában.

Amuri leopárd (fenn), Heilongjiangban lencsevégre kapott vad szibériai tigris, sajnos nincsenek sokan (lenn)

Ugyancsak készül egy-egy új nemzeti park a tibeti antilopok és Yunnanban a megmaradt ázsiai elefántok számára is. Utóbbiak létszáma ugyan stabil, de a jelenlegi csordák leginkább turistalátványosságként szolgálnak. Erről feltehetően ezek után sem akarnak lemondani, de egy nagyobb, jól védett élettér lehetővé teszi, hogy valóban vad elefántközösségek is létrejöjjenek, emberi behatástól mentes környezetben. Az elefántok szerelmeseként ezt őszintén remélem és csak támogatni tudom.

Tibeti antilopok (fenn), vad elefántok Yunnanban egy motorbicikli iránt érdeklődve (lenn)

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Heilongjiang Kína legészakibb része dermesztő telekkel, rövid, de forró nyarakkal.

Heilongjiang ma

Neve nemes egyszerűséggel Amurt jelent, s erre elég jó magyarázatként szolgál, hogy ez a folyam (és helyenként az Usszuri) képezi a tartomány és Oroszország határát.
Heilongjiang (továbbiakban HLJ) nem kicsi: Kína hatodik legnagyobb tartománya, majdnem félmillió négyzetkilométeren terül el. Bár HLJ zömmel hűvös kontinentális éghajlatú, a legészakibb pontokon már szubarktikus klíma uralkodik. Északi csúcsa, Mohe tartja a kínai hidegrekordot is: az évente hét hónapon át fagyos járásban sikerült már -52.3 °C-ot is mérni.

Sarki fény, Mohe

HLJ mai formáját az ötvenes években nyerte el. Mandzsúria távoli vidékein helyezkedik el, így az utolsó, mandzsu Qing-dinasztia színre lépéséig ritkán tartozott Kína területei közé. Ez az utolsó uralkodóház kezdetben tiltotta is a han betelepülést az új északkeleti területekre, így hiába szereztek fennhatóságot mélyen az Amur túlpartja felett is, érdemben nem tudták ellenőrizni azt.
Az keletre nyomuló oroszokat kezdetben még tudták kezelni, ennek eredményeképp a nyercsinszki szerződés a kínai érdekeknek megfelelően szentesítette a két birodalom keleti határát.
Mire azonban az 1800-as évek közepére az udvar hozzájárult a hanok legális letelepüléséhez, már késő volt, az oroszok kihasználták, hogy Kína a nyugati hatalmak szorításában vergődik, s sikeresen rátették több mint egymillió km2-nyi földre a mancsukat. Kína ezzel elvesztette Japán-tengeri kijáratát is.
A han parasztok érkezése ezután vált csak igazán hangsúlyossá. Az udvar immár nem hogy nem tiltotta, de egyenesen szorgalmazta is a gyéren lakott területek benépesítését, az oroszok további előretörését megakadályozandó.

Korabeli térkép. Jól látható, hogy a kínai területek jócskán túlnyúltak Kína mai határain. A felső tartomány Heilongjiang, a mai HLJ kis részét, s egy nagy adag, mára ellvesztett kínai területet foglal magába. A mai tartomány zöme a képen alatta fekvő, akkoriban óriási Jilinhez tartozott, akárcsak a mai orosz Távol-Kelet egésze. A sziget keleten Szahalin. Szintén a Qing-Kína része.

Az oroszok ennek ellenére idővel megjöttek, akárcsak a japánok. Utóbbiak bábállama, Mandzsukuo egész sokáig állt fenn, s nagyban hozzájárult az imperialista Japán nyersanyagéhségének csillapításához.
A két nagyhatalom érdeme, hogy Mandzsúria az ipar, elsősorban a nehézipar fellegvára lett, s az egyetlen kínai terület volt, ahol a múlt század első felében is jelentékeny mennyiségű vasútvonal épült.

Kína közigazgatási beosztása 1949-ben, Maoék győzelme után

Az 1949-ben beköszöntő kommunista győzelem a mai HLJ területén két tartományt talált: HLJ-ot és Songjiangot. 1953-ban teljesen átalakították Mandzsúria közigazgatását, ennek eredményeképp alakult meg többek között a mai HLJ tartomány is.
A hatvanas évek közepén, a kulturális forradalom kitörése azzal is járt, hogy a belső-mongóliai párttitkárt, Ulanhut eltávolították (erről részletesebben majd a belső-mongóliai fejezetben). Vele együtt egész Belső-Mongólia partvonalra került, területének nagy részét szétosztották a szomszédos tartományok között. Így került egy évtizedre HLJ fennhatósága alá Belső-Mongólia legészakibb része, Manzhouli és Haila'er városokkal.

HLJ ma is a gyérebben benépesült tartományok közé tartozik. 450 ezer km2-en majdnem 40 millió ember él, 95%-ban han kínaiak. Rajtuk kívül maradt itt még egymillió mandzsu, majdnem félmillió koreai, s egy tucat mongol és tunguz kisebbség.

A hanok elsősorban a sűrűbben lakott síkvidékeken, keleten és délnyugaton tömörülnek, míg a perifériákon helyenként ma is nemzetiségi dominancia érvényesül.

HLJ, bár lehetőségeit nagyban meghatározza az uralkodó időjárás, mezőgazdasági szempontból sem elhanyagolható. Búza-, szója- és kukoricatermesztése mellett a kínai tejtermelés vezető területe. Az egyszerű parasztok körében sem ritka a tehéntartás, de a tej zöme a nagy gazdaságok telepeiről származik.
Noha a régió nehézipari jellegére a népi Kína első évtizedeiben még rá is erősítettek, ennek meg is lett a hátulütője a reformfolyamat beindításával.

Modern tehenészet (fenn), a nehéziparnak még vannak jelei (lenn)

Ahogy az lenni szokott, a nagy állami beruházásokkal megvalósuló szocialista nehézipari üzemek ritkán versenyképesek, ez itt sem volt másképp. Az új gazdasági berendezkedésre való átállás így kezdetben Északkelet-Kínában recesszióval, a veszteséges üzemek tömeges bezárásával járt együtt. Ezt ellensúlyozandó a kormányzat erőfeszítéseket is tett a régió gazdasági újjáélesztése érdekében, nem is eredménytelenül.

HLJ a kínai olajipar központja is. Itt, Daqing mellett fedezték fel Kína első nagyobb, s a mai napig vezető olajmezőit. A gazdasági boom és a motorizáció felfutása előtt bőven jutott exportra is, de ennek már igen régóta vége, s Kína az USA után a második legnagyobb olajimportőr lett.

HLJ székhelye Haerbin. A nagyvárosban van az ország legészakibb metrója, s híres a most már lassan évtizede megrendezésre kerülő jégszobrászati fesztiváljáról. A múvészek szobrok, köztük nagyméretű, impozáns jégépületek ezreit faragják ki ilyenkor. A művek olvadásától nem kell tartani. Bár Haerbin nem vetekedhet a már említett Mohevel, a -30°C alatti hőmérséklet telente nem okoz senkinek sem meglepetést.

HLJ kettes számú városa a szintén milliós, kicsit északabbra fekvő Qiqiha'er. Jelen blog szerzője volt szerencsés egy tanévet a városban lehúzni még az új évezred hajnalán. Qiqiha'er sem a fázósaknak való, volt részem télen -40°C-ban. Ezek a heilongjiangi telek tényleg nagyon durvák. A gyakorlatban, a nagy zimankó idején az utcákon nincsenek emberek, csak akkor mennek bárhová, ha nagyon muszáj. Huzamosabb ideig nem is szabad ilyenkor a levegőn lenni, mert néhány óra alatt a nem takart bőrfelületek megfagynak. 
Viszont a lakásokban fűtenek ezerrel, sokszor annyira, hogy muszáj résnyire nyitva hagyni az ablakot, ha nem akar az ember hőgutát kapni. No, de ennyi elég is kitérőnek.

Szent Szófia székesegyház, Ha'erbin

Hála a korábbi orosz befolyásnak, HLJ nagyvárosai tele vannak ortodox templomokkal, zsinagógákkal, pravoszláv stílusú épületekkel. Már amennyire bármelyik kínai város tele lehet történelmi emlékekkel a kulturális forradalom rombolása után.

HLJ perifériái viszont merőben más világot képviselnek, s jelentősen el is ütnek a Kínában megszokottól. A Hingan hegyei a megmaradt legnagyobb értintetlen erdők az országban, gazdag ökoszisztémával.
Ha már nem is gyakori, de erre még előfordul néhány vad szibériai tigris is.

A Hingan háborítatlan vidéke (fenn), szibériai tigris (lenn)

A belső-mongóliai határ közelében még élnek nomád, rénszarvastenyésztéssel foglalkozó törzsek, az evenek is. Ez a kis szibériai, tunguz népecske az Amur túlpartjáról keveredett Kínába az idők folyamán, s hozta magával a rénszarvasait is.

Nomád evenek

Evenként az élet nem volt könnyű az ideológiailag túlfűtött években: a kommunista hatalomnak nem igazán tetszettek a nem letelepült, össze-vissza kóválygó, ráadásul vallásos (sámánizmus) emberek. Így lettek többek közt even kommunák is, miután a rénszarvasokat államosították.
Sajnos kultúrájuk kihalófélben van, alig akadnak már közöttük nomádok.

HLJ nem klasszikus turisztikai célpont. Elsősorban iparvidék, a sűrűn lakott részeken komoly légszennyezettséggel. A gyéren lakott hegyvidékek és a tundra már alkalmas erre, de ezek felkeresése kellő kalandvágyat és nem kevés kitartást igényel.
Ettől függetlenül szeretem Heilongjiangot. Bármikor visszamennék.

Egy valamire való légitársaság már rég nem repül multimédiás szórakoztató cuccok nélkül. A nagy gépek rendre fel vannak szerelve velük, az utasok pedig a hosszú szállingózás alatt kedvükre nézegethetnek filmeket, játszadozhatnak vagy épp hallgathatnak zenét.

Az Aeorflot Shanghai-Moszkva járata sem volt ez alól kivétel, a sztyuik kiosztották a karfához csatlakoztatható füleseket, onnantól meg már ki-ki ízlésére van bízva, hogy mivel múlatja az időt.

Egy Veve sem lehet meg anélkül, hogy kilenc óra repülés során ne nézegetne valamit, így végig is mustráltam a kínálatot. Közönségfilmeket elvétve nézek, nem az én műfajom, a repülőkön sorozatokból meg elvétve akad valami használható, ezért általában a dokumentumfilmek között szoktam elsőként keresgélni.
Minthogy orosz felségjel alatt közlekedtünk, a lehetőségek között is gyakran fordultak elő orosz produkciók. Egyikük, egy szibériai tigrisről szóló filmecske nyomban fel is keltette az érdeklődésemet, hamar végig is néztem.

A részletekkel nem nagyon akarok untatni senkit: a szokásos szomorú tényeket lehetett hallani. Miután a hagyományos kínai gyógyászat mindenféle kiváló hatást tulajdonít a tigrisek minden egyes porcikájának, így előszeretettel ejtik el őket, majd csempészik az alkotóelemeket Kínába. Mutatott a film orvvadásznak tűnő egyedeket, vadőröket, s a narrátor is ecsetelte az óriási nagymacskák bizonytalan sorsát.

A néző csak néz, látszólag minden rendben, standard dokufilm megy, s fel sem merül, hogy a bolygó egy sajátságos berendezkedésű országának légterében haladunk épp. Csakhogy hirtelen jön Putyin, s az addig teljesen konvencionális természetfilm egy pillanat alatt átalakul propagandává.

Merthogy Putyin nem akárki, azt tudjuk jól. Felbukkanhat ő az orosz vadkelet bármelyik falvacskájában, segít a kisembereken, átússza a folyókat, spontán felvételeken lovagol, ment embert és vadat egyaránt.
Az addig a tigrisek lényegében kilátástalan helyzetén lamentáló filmecske reményt csillant meg. Putyin pár éve egyszer csak szólt népéhez, hogy márpedig azért tigrist lőni nem annyira szép dolog, szóval inkább talán kéretik mellőzni.
Az addig lelkes vadorzók körében is széles népszerűséget tudhat magáénak, hiszen a dokumentumfilmes következő mondata szerint a bejelentést követően hirtelen drámaian csökkent a tigrisek pusztítására tett erőfeszítés. Putyinnak csak egy szavába került.
Feltűnt az elnök kis tigriskölykök dögönyözése közben is, ugyanis kapott ajándékba belőlük valahonnan. Egy ilyen nagyszerű ember természetesen nem a hátsó kertben tartotta őket háziállatként, hanem felelősségteljesen lepasszolta a piciket egy állatkertnek, de azóta is sűrűn gondol rájuk.

A feltehetően kötelező Putyinos kör után aztán - némiképp ellentmondásosan - megint orvvadászokat meg kesergő vadőröket vonultat fel a film, úgyhogy azért a nagy tigrisbarátok még ne lélegezzenek fel megkönnyebbülten.  A nagymacseknak sajnos valószínűleg annyi a vadonban előbb-utóbb. Talán ha Putyin gyakrabban hozza szóba őket, még van remény...