Liping 2016.01.17. 13:25

A kínai bankoknak vannak még előnyei

Minden buktató ellenére a kínai bankok összeségében pozitív benyomást keltenek.

8 nap múlva indulunk Borneóra, így a gondolatok most már e körül forognak. Van még teendő bőségesen.

Ami a mai bejegyzéssel összefügg,  az a pénz. Írtam, hogy a ringgitbeszerzés nem mutatkozik megvalósíthatónak, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a maláj pénzváltók kénye-kedvének sem leszek kitéve. A helyi gagyi kis Unionpayes logójú kártyát ugyanis lassan Ázsia nagy részén lehet használni.

Az Unionpay kínai találmány, de ellenben a Visa, Mastercard, stb. kártyákkal, a mezei példányai ingyenesek, ezeket vagdalják boldog-boldogtalanhoz az összes kínai bankban. Ahogy arról megemlékeztem, ezeken ráadásul név sincs, s azonnal meg is kapja őket az ügyfél, miután nagy kötegekben sorakoznak az ügyintézők előtt a már legyártott kártyák. Némi csipogtatást, jelszómegadást követően már érvényes is, s ennyi az egész procedúra.

 

A jelek szerint a Unionpay nem rossz konstrukció a külhonban. Az átváltási árfolyamok kivételesen jók: mindössze 1-2%-ban térnek el a középárfolyamtól, ami gyakorlatilag értelmetlenné teszi a készpénzes valutavaltást.

 

Annak előnyeit nem kell ecsetelnem, hogy mire jó, ha az ember nem rohangál három és fél heti kirándulás árával a zsebében, így egészen sanszos, hogy ez lesz a befutó.

Az egyedüli hátulütő az ATM-költség, aminek a mértékével még nem vagyok teljesen tisztában, de a mezőgazdaság bankos kártyám esetén a honlapjuk szerint 1%+12 yuan. Erre nem esküszöm, bonyolultabb kínai szövegek olvasása mostanában sem tartozik az erősségeim közé.

Ha ez a díj igaz, az még lenyelhető, különösen hogy azért nem napi szinten tervezem a készpénzfelvételt.

A másik, Bank of China-s kártyámban jobban bízok, hozzájuk majd bemegyek a jövő héten vagy felhívom a callcenterüket.

 

Egy biztos. Az unionpay terjed. Csak így tovább!

Címkék:bank malajzia pénzváltás Kína unionpay 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr878280116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kbalazs · http://www.chinabiz.hu 2016.01.20. 09:40:41

Az Unionpay nem csak Ázsiában, máshol is terjed. Pl. Magyarországon jópár éve elfogadják az OTP által üzemeltetett ATM-ek és kártyaolvasók. A használata olcsóbb mint a nagy, nemzetközi rendszereknek, de külföldön elsősorban azért terjed, mert mindenhol egyre több a kínai turista, így érdemes elfogadni az ő kártyájukat is. Ahol pluszban jelenik meg az Unionpay, az nyilván pozitív változás, azonban elég nagy felháborodás volt pár éve Hongkongban amikor hirtelen minden Visa és Mastercard logós kártyát lecseréltek a bankok Unionpay-esre. Így egy napról a másikra arra döbbent rá egy csomó hongkongi, hogy míg azelőtt a vlágon mindenhol tudták használni a kártyájukat, hirtelen alig volt jó valahol. A HK-i bankok alapból azóta is csak Unionpay kártyát adnak. Viszont olyan külföldi bankról nem tudok, ahol fordítva is lenne Unionpay használat, teszem azt az OTP kártyáaival ezentúl lehetne Unionpay ATM-ból is pénzt felvenni...

Malájziában szinte mindenhol tudsz pénzt kivenni Unionpay-es kártyával, sőt, még CNY-t is váltanak.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása