Ifjabb koromban, a lakótelepek őszinte szerelmeseként sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy milyen király lenne már, ha egy-egy község nem túl tekintélyes mennyiségű lakosságát beleraknánk egy panelházba. El tudom képzelni, hogy mindez mennyire tűnik értelmes ötletnek a többség számára, s felnőtt fejjel már én is látom az koncepció mögötti nihilt.

Szintén felnőttként olvastam már az észak-koreai viszonyokról, ahol bár a fenti elképzelést nem lépték meg, de a hagyományos falusi struktúrát felszámolták. A régi házakat elbontották, s ugyan sorház formájában, de egybeépítették a parasztok lakhelyét. A terv azt a célt szolgálta, hogy megszüntessék a családi házas léttel együtt járó, túl erősnek ítélt privát szférát, hisz' az új viszonyok között már mindannyiuk élete egymás szeme (és füle) előtt zajlott. A kontroll pedig a koreai rendszer egyik sarokköve.

--------

Hogy felhoztam ezt a témát, az annak köszönhető, hogy a napokban olvastam egy kínai oldalon egy új kezdeményezésről. Egyelőre terv formájában létezik, s egyáltalán nem biztos, hogy lesz is belőle valami.

Az talán nem olyan meglepő tény, hogy a kínai termőterület nagysága, különösen a népesség arányában rendkívül szerény. Az ország méreteihez képest nagyon kevés a megművelhető föld, a harmadakkora Indiában például lényegesen több van abszolút mértékben is.
Ez a helyzet azt eredményezte, hogy a kínai parasztságnak a kezdetektől fogva roppant találékonynak kellett lennie. Nem jókedvükből faragták teraszosra a hegyeket, s ültettek be gyakorlatilag minden, arra alkalmas földet.

A kínai rendszer a nyolcvanas évek elejéig képtelen volt megfelelően ellátni a lakosságát élelemmel, gyakoriak voltak az éhínségek, különösen, ha a természeti adottságok ötvöződtek a politikai dilettanizmussal. Amint azonban lehetőséget kaptak a gyarapodásra, a szektort addig gúzsba kötő kommunákból való kilépéssel együtt, a parasztok alig néhány év alatt megduplázták a gabonatermelés volumenét, s az éhezés réme mint olyan, megszűnt.

A mezőgazdasági reform után az ipari jött, s ennek eredménye is elég közismert, ma már Kína a világ egyik vezető hatalma. A hatalmas fejlődés mellékhatásaként azonban az amúgy is szűkös termőföldterület tovább zsugorodott. A városok mérete megnőtt, rengeteg ipari létesítmény és lakóház épült, ezek mind-mind egykori mezőgazdasági területek helyén készültek el. Ezzel párhuzamosan valamilyen színvonalú jólét is kialakult, s így az emberek többet, jobban táplálkoznak. 
Mindez azt eredményezte, hogy a nyolcvanas évekkel beköszöntő önellátás időszaka elég hamar le is zárult. Gabonából még csak-csak jut elég, de a hús- és takarmányimport hatalmas, s folyamatosan növekszik. Bár egyelőre a külkereskedelmi mérleg nagyon durván pozitív, soha sehol nem vezetett még igazán jóra, ha kajára kellett költeni a devizát (lásd egykori Szovjetunió).

-

Egy festői kínai falu. A látkép azért nem biztos, hogy jó irányban változna.

----

A fonák helyzetet enyhítené a címben is szereplő terv. A sok-sok falusi házikó is rengeteg helyet foglal, így gyakorlati szempontból teljesen logikusnak tűnő lépés lenne helyettük egy-két magasházat felhúzni. A felszabaduló parcellákat is művelésbe lehetne fogni, s ha ez tömeges méretekben valósulna meg, az már igencsak jelentős, mérhető eredménnyel is járna.

A teljes önellátásra talán önmagában még nem gyógyír (mivel jellemzően hagyományosan is elég takarékosan építkeztek, ha volt lehetőség, a terméketlenebb területekre, hegyoldalakra), de kissé utópisztikus elképzelésnek kifejezetten érdekes.
S mivel Kínáról beszélünk, még az sem kizárt, hogy nem is marad meg utópia szintjén.