Liping 2012.11.20. 06:39

Sokszor jobb lenne örökre itt maradni 1. - Bankolás

Kínában nincs kolbászból a kerítés - pláne hogy legnagyobb bánatomra normális kolbászuk sincs. Ugyanakkor számtalan téren olyat nyújt, amiről otthon csak álmodni tudunk. Mára nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a bankolás egyike ezeknek. Bár az asszisztensem mondott dolgokat, de őszintén szólva nem hittem el. Meg voltam győződve róla, hogy valamit félreért, de nem.

No, de kezdjük az elejéről. Már írtam, hogy nyitottam bankszámlát a Chongqing Rural Commercial Bank-nél. A számlanyitáskor érdeklődni próbáltam a költségekről, de az ügyintéző nem igazán értette, hogy miről beszélek. Kommunikációs problémára gyanakodtam, úgyhogy annyiban hagytam. 
Még ott, a szerződéskötés idején kaptam bankkártyát, amit azóta egyszer már használtam is. Még itt Fengjieben is ért az összes ATM angolul is.

Ma azért mentem be, asszisztensemmel felvértezve, hogy lekössek fél évre egy nagyobb összeget. Egyúttal, ha már ott voltam, ellenőriztem a számlaegyenlegemet is, s kihasználva az alkalmat, hogy van velem angolul valamennyire beszélő ember is, tételesen végigkérdeztem mindent.
Nos, az eredmény az otthoni állapotokra nézve szégyenteljes. Előjáróban megjegyzem, a számlám teljesen mezei, nem vagyok kiemelt ügyfél, még a fizumat is kézbe kapom.

Hihetetlen, de ez az igazság:

1. Nincs bankszámlavezetési díj. Azt se tudják, mi az.
2. Tartományokon belül (ez adott esetben jelenthet 100 millió embert és 2 millió km2-t is, de jellemzően minimum Magyarország méretű közigazgatási egységekről beszélünk) az utalás ingyenes. Mindenféle bankba.
3. A bankkártya ingyenes. Se egyszeri, se éves díja nincs.
4. A netes fizetésre használható, belföldi, kínai oldalakon elfogadható bankkártya ingyenes. Se egyszeri, se éves díja nincs.
5. A nemzetközi matricát is tartalmazó, internetes fizetésre alkalmas Visa díja egyszeri 60 yuan. Nincs éves díj.
6. A netbank díja egyszeri 10 yuan, onnantól kezdve nem számláznak érte semmit.
7. Az ATM-használat bankon belül korlátlanul ingyenes. Bankon kívül is legfeljebb pár yuanes tétel.
8. A banki ügyintézőn keresztül intézett bármiféle utalás, pénzfelvétel, pénzbefizetés, akármi ingyenes.
9. Nincs semmiféle bújtatott tétel, nincs kamatadó (bár ez utóbbiról otthon sem a bankok tehetnek).

rmb.jpg

Összefoglalva: ha az ember Kínában fizetést kap, azt bankon belül szedegeti ki, a számláit bankon keresztül befizetgeti, esetleg kínai weboldalakon még vásárol ezt-azt, leélheti az életét úgy, hogy a bankja számára egy fillért sem számolt fel soha.

Adott a kérdés, hogy miből él a bank. Nekem legalábbis ez volt az első gondolatom. Hát, egész egyszerűen hihetetlenül magas a megtakarítási ráta, amit be tudnak fektetni, ki tudnak helyezni. Feltehetően nem is olyan rosszul, most a fél éves lekötésemre 3.08% kamatot fizetnek 0.9% infláció mellett.

Annyi biztos, hogy ha hazamegyek, ezt mindenképp hiányolni fogom. És bár tényleg nem vagyok vevő a demagógiára, de most tényleg kedvem lenne az otthoni karvalytőkét elküldeni melegebb éghajlatra. Mint a példa mutatja, lehetne így is.

Címkék:kína élet bankolás fengjie 11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr274915881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rudai gyerek 2012.11.20. 18:43:42

Jaj, Liping, látom, vicces kedvedben vagy :-)))

No de most komolyan, tényleg, milyen a kínai bankrendszer? Milyen költségei vannak? Mennyi például a havi számlavezetési díj?

:-)))

Mbraun 2012.11.20. 20:05:03

Ott fox ragadni?! Nem hianyzik az "europai" jellegu kaja ?

Arthuro 2012.11.20. 21:23:36

Na igen. Az ember kicsit elhagyja szeretett Magyarországát, és rájön, hogy az emberiség által kitalált rendszerek normálisan is működhetnek, lehúzás és opatás nélkül.
Mint pl. az olasz autópályás közlekedés. Három sáv, három sebességtartomány, és a tömöt autópáyán normális, egyenletes tempóban lehet haladni, anélkül, hogy bevágnának eléd, vagy letolnának az útról. Olaszországban, ahol nem a németes fegyelmezettségről ismertek a sofőrök...

Liping 2012.11.21. 03:34:09

@Mbraun: Nem, nem fogok.:) A kaja egyes elemei hiányoznak olykor, de szeretem az ittenit is.
De a család meg a kedves odaát van, úgyhogy én is megyek majd vissza.:) Max. egy évet még ráhúzok, de még ez sem biztos.

zebrina 2012.11.21. 10:02:39

És milyen úgy általában a kínai gazdaság? Mennyire kiegyensúlyozott és jól működő? Mindezt csak azért firtatom, mert olyat azért már itthon is láttunk a régi rendszerben, hogy mesterségesen fenntartott "jólét" volt, aztán egy idő után persze összedőlt minden.
Nem vitaindítónak írtam, politizálni sem akarok, nem is értek hozzá, csak amolyan átlagos szinten. Csak beugrott, hogy ilyesmi is lehet a háttérben.

Liping 2012.11.21. 10:18:09

@zebrina: Kínában nincs jólét állami dotációval. Az egészségügy, az oktatás mind fizetős. Az árak piaci alapon működnek, ahogy a bankrendszer is.
A bankok tekintetében amúgy egyes vélemények szerint sok a rosszul kihelyezett hitel, a hivatalos adatok szerint egészséges a rossz hitelek aránya. Az igazság talán valahogy félúton van.
Mindenesetre a bankokat nem az állam tartja el, akkor sem, ha sok az állami tulajdonrésszel rendelkező köztük.

A gazdaság az elmúlt több mint 30 évben egészen kimagasló ütemű fejlődést ért el, most a világválság miatt úgy néz ki, lassulás áll be (7% körüli növekedés). Sokan riogatnak azzal, hogy Kína is bedől, de ezt már több mint egy évtizede hallani, s egyelőre meglehetősen nagy sikerrel elkerülték ezt, sőt.

Konkrét kézzel fogható dolgokról itt nem tudok beszámolni, mivel Fengjie nem a világ közepe. Az építkezések itt is zajlanak folyamatosan, s eleve a Fengjie létrejötte is a fejlődésnek köszönhető, mivel csináltak egy marha nagy erőművet a Jangcén, s elárasztották a régi folyópartot a gát miatt.

Ami konkrétan tapasztalható elég egyértelműen, hogy kilátástalanság nincs, van út előrelépni.

rudai gyerek 2012.11.21. 11:40:12

@Liping: Ez egész egészségügyi rendszer fizetős? Vagy hogy működik ez arrafelé?

Liping 2012.11.21. 12:26:46

@rudai gyerek: Igen. A munkahelyek biztosíthatják az embert vagy magánúton is köthető egészségbiztosítás. Az állami munkahelyeken azt hiszem, mindenkire kötnek biztosítást.

rudai gyerek 2012.11.21. 17:39:29

@Liping: És a sürgősségi ellátás? Utólag azt is ki kell fizetni?

Liping 2012.11.22. 04:27:48

@rudai gyerek: Ki kell. Sőt, az életmentő beavatkozás után nem is csinálnak semmit, amíg nem lettek kifizetve.
A kórházasdi elég drága, egy kolléga kisfiának valami bőrdarabot kellett átültetni a lábára Chongqingban, 10e yuanért, szerinte ez nem is olyan sok pénz. Komolyabb műtétekért, szervátültetésekért felmegy többszázezres nagyságrendre is akár.
Nem véletlen, hogy az emberek megtakarítása nagy.

rudai gyerek 2012.11.24. 16:13:26

@Liping: Nem semmi. Az ember azt gondolná, hogy Kínában - névleg kommunista ország lévén - azért valamiféle ingyenes egészségügyi ellátás van...

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása