Még néhány kép, többnyire kommentár nélkül.

Ujgur népviselet és tánc


Gangnam Stlye

Mások képeiből szemezgettem párat, a hangulatot bemutatandó.

Ilyen konferansziék vezették az esti műsorokat. Harmadéves felsős diákok.

Egyike a fellépő csapatoknak. Sokan táncoltak, a kisebbségi népviseletekbe öltözött és azok táncát bemutató előadások különösen népszerűek voltak.

Készültek különféle, rendkívül profi rajzok, festmények, kalligráfiák is az eseményre. A rajzok nagyon élethűre, szépre sikerültek. Le a kalappal az elkövetők előtt.

Futkározásról is egy kép. Ez épp a tanári csapatok 100 méteres váltóján készült. Engem is be akartak szervezni, de erre nem tudtak rávenni. Szerintem 50 méter után összeesnék.:)

Mint már említettem korábban is, hétfőnként, ha nincs eső, reggel fél 8-kor a sportpályán van gyülekező. Eddig - részben rajtam kívül álló okok miatt, részben mert nem bírtam felkelni - még egyszer sem vettem részt rajta. Mostanáig.

Egyszer mindent ki kell próbálni alapon ma ott voltam. Négy körül már felébredtem, s az időjárás is kegyes volt, úgyhogy nem állhatott semmi a megvalósítás útjába.
Na nem mintha annyira izgi lett volna. A három sorba felsorakozott tanárok és az osztályonként felálló diákok előtt egyszer csak megkezdődött a dolog, s hét, ünnepi, leginkább katonaihoz hasonlító, de fehér egyenruhában feszítő, díszlépésekkel bevonuló fiatal a zászlórúdhoz ment, majd a nemzeti lobogót kibontva a himnusz zenéje alatt szépen felhúzta azt. Aztán ahogy jöttek, el is mentek.

Ezt leszámítva nem volt semmi érdekes, egy harmadéves csajszi beszélt valamit a sportnapokról, majd egy tanár tette ugyanezt, végül az igazgató szólt pár szót. De alapvetően dögunalom volt az egész, mintegy fél órán át.

A program végeztével átvonultam a kantinba reggelizni, s ezúttal le is fotóztam a menüt. Most is ugyanaz volt, a tésztaleves ízesítésében volt némi eltérés, ezúttal volt benne kongcai is, aminek nem tudom se a magyar, se az angol nevét, mivel szerintem máshol nem eszik. Egy ilyen üreges szárú zöldség, sok íze nincs, de nem rossz.

Elég kiadós cucc, két és fél pénzért nem is rossz.

Az egyik tanárcsajszitól, aki mellesleg itt lakik mellettem, a szomszéd szobában, érdeklődtem a felvételekkel kapcsolatban, ha minden jól alakul, intézkedik a beszerzésüket illetően.
Ja, és szombaton Evans anyja dolgozott (varrónőként melózik, s amikor szükség van rá, akkor menni kell, bármikor), úgyhogy a háztűznéző megismétlése egyelőre elmaradt.

Ma kaptam meg az ötcsillagos légitársaság 4910 yuanre átkonvertált kárpótlási díját.
Volt némi értetlenkedés, meg félretájékoztatás, például hogy csak Dohában lehet felvenni, stb., de végül tisztázódott minden, s a chongqingi kollégák el is utalták a kínai számlámra. A repjegyem ára amúgy körülbelül 4100 yuan volt, vagyis ez így tiszta haszon.

Az áraik nagyon is versenyképesek, a székeik is kényelmesek, a kajájuk sem rossz, s mint a példám is mutatja, az utaselégedettséget sem veszik semmibe. Ajánlom bátran mindenkinek.

Kb. 20 perce ért véget az idei, s egyben szám szerint 37. sport- és kulturális fesztivál.
Jómagam kb. 8 órakor kerültem a színpadra és bevallom, egy életre szóló élmény volt. Iszonyat izgultam, azt hiszem, egy-két magasabb résznél el is csuklott a hangom, de tényleg nem tudom.

A felkonferálásból is csak az elejét hallottam: "tudjátok, van nálunk egy külföldi tanár...", állítólag a kínai nevemet is bemondták, de arra már nem tudtam figyelni. Mikor az idézetben szereplő részig jutottak, az egész, hatezer diáknyi sportpálya elkezdett zsibongani. A partnerem ment ki először, az első verse az övé volt, s a másodikkal nyitottam én, akkor mentem ki én is. Na, erre megint oltári zsivaj, képzelhetitek azt az érzést. A profi fények miatt nem láttam semmit a színpadon kívüli világból, de ez talán jobb is így.

Az első refrén után feljött egy diák a színpadra, adott nekünk 1-1 ilyen fluoreszkáló pálcikát, majd röviddel utána feljött egy másik, s adott egy polifoam világító bizbaszt meg megölelt.

Mikor végeztünk, hatalmas tapsvihar, majd lemászva fotózások hada várt, tényleg mintha valami sztár lettem volna.
Egy ürge folyamatosan kamerázott (a képen is látszik), de nem tudom, mikor jutok hozzá majd a felvételhez. Én is szeretném megnézni, mégis milyenek lehettünk, mert őszintén szólva, fogalmam sincs.:) Csak abban bízok, nem voltam nagyon hamis, mert a próbákon jól ment, de egy kisebb stadionnyi nép előtt erősen a torkomban dobogott a szívem.

Végül itt egy kép, sajnos mindegyiken ilyen kicsike vagyok, de még ez a legtisztább. Evans csinálta.

Címadásban tanácstalan voltam, így a "Veve fellépése" rész Flecsi éleselméjűségét dícséri, ezúton is köszi neki a szurkolásért.:)

Valamit elnéztem, már tegnap sor került volna a kornyikálásomra. Azonban az eső kitartóan zuhogott majdnem egész nap, így ma, vagyis péntek este lesz a dolog. (Ha ma is esik, akkor nem tudom.)
Egy tanítvánnyal közösen lépünk fel, ahogy láttam, az iskola az egészet megörökíti, úgyhogy alkalmasint majd valszeg be tudok szerezni felvételt is róla.

Azt fenntartom, hogy csak akkor osztom meg, ha nem lesz nagy beégés, s akkor is csak priviben, ide ki nem pakolom.:D
Szurkoljatok! Nagyon! Izgulok, mint állat.

Bár biztos vagyok benne, hogy már eddig is sajnáltatok a heti 14 órás, roppant mód túlterhelt pedagóguséletem miatt, most újabb okot hozok fel, amiért remélem, azonnal indítjátok is a vigaszcsomagokat.
A héten ugyanis megint nem dolgozom. Hétfőn-kedden a szokásos yuekao zajlik, holnaptól péntekig pedig sport és kulturális fesztivál színesíti az iskola életét. Napközben a kölykök mindenféle versenyszámokban mérik össze az erejüket (a lelkesedés nem mindig a legnagyobb, az 1500 méteres futásra úgy kellett kijelölni a résztvevőket), esténként pedig a zenéjé és a táncé a főszerep. Sokan, sokféle performansszal készülnek, a már itt is méltán híressé vált Gangnam Style (remélem, jól írtam) koreográfiáját is lemásolta egy kisebb csapat. Majd igyekszem fotózkodni.
Én majd péntek este kerülök a színpadra, külföldi létem remélhetően feledteti velük az előadás megpróbáltatásait. A többi fellépő tud is énekelni velem ellentétben.

A munka világa máskülönben nem annyira mesés errefelé. A tanári egy megbecsült szakma, el is vagyunk kényeztetve. A kollégáknak sincs több órája, mint nekem, sőt, némelyiknek ennyi se (igaz, az ő óráik lehetnek szombaton vagy vasárnap is), s a szünetek (téli, nyári) ugyanúgy járnak nekik is, mint nekem. Ezen túl azonban nincs extra szabadnapjuk, csak akkor nem dolgoznak, ha nincs tanítás. De ez még így is egy kellemes állapot, s itt Fengjieben nem is keresnek rosszul: a fizu úgy 4000 yuan körül indul, 50 éves kor felé már kapnak 6-7000 yuant is kézhez. Ez a magyar helyzethez képest sem rossz.

Az átlagfizetés errefelé amúgy elég kevés, ez a járás Kína legszegényebb területeinek egyike. Úgy 2000 yuan körül keresnek, ami már nem annyira rózsás, s a munkalehetőségek sem kimeríthetetlenek. Így fordul elő, hogy jópár tanítványom egyik vagy mindkét szülője valahol a tengerparton dolgozik, mialatt ők a koleszban vagy a nagyszülőknél dekkolnak.
Fizetett szabadság sincs, csak az állami ünnepeken nem dolgoznak, ez nagyjából annyit tesz, hogy az egy-két napos szünetek mellett van kétszer egy-egy teljes hetük otthon. Fix időpontban ugyebár, október elején és január-február körül a holdújév idején.

Azért ez a 2000 yuan is elég arra, hogy megéljenek. Az árak lényegesen olcsóbbak, s ha két keresővel számolunk, igazán nagy gond nem lehet. Mindamellett spórolnak is, így aztán nem csoda, hogy mindenkinek saját lakása van. Evans apja is sima üveggyári melós, ennek ellenére kb. 50 m²-es saját lakásuk van, igaz, még nem tehermentes.

A diákjaim zöme képzetlen családból származik, sokan vannak a környéki falvakból is. A nagy részük valahol máshol képzeli el az életét, a jobb lehetőségek miatt, de a tapasztalatok alapján azért a zömük maradni fog. Fengjie javul, fejlődik. Ha minden igaz, a következő ötéves terv során a vasút is ideér. Egyelőre Wanzhouban van a vonal vége.

Az Új Évszázad bevásárlóközpontban véghezvitt pár nappal ezelőtti dorbézolásom közben a kosaramba került két halkonzerv is. Mivel ma nem főztem, vacsira meg is bontottam az egyiket.
Már csak a felnyitás után vettem észre, hogy egy kissé szokatlan ízkombinációt hoztak össze a termék gyártói: ez ugyanis babos hal olajos lében. Utólag ugyan könnyű okosnak lenni, de amúgy tényleg ott volt a doboz oldalán is jól látható felirattal.
Azért megettem, s az íze sem rossz, bár szokni kell.

Ez a még fel nem bontott doboz. A képpel ellentétben csak egy darab, nagyobb méretű haltörzs bújik meg benne, s mellette azok a nyúlbogyószerű képződmények a babok. Csak abból meg több van a konzervbe zárva.

Az iskolai boltban - merthogy az is van - ilyen milkatehén beütésű kenyeret lehet kapni. A halhoz is ez jutott. Egy fokkal talán kevésbé édeskés, mint a többi (vagy csak megszoktam). A lila foltoknak szerencsére nincs eltérő ízük.

UPDATE!

Kedves párom nem hagyott békén, amíg ki nem bontottam, úgyhogy íme a baboshalkonzerv második példányának beltartalma. Ebben több haldarab is előfordul.

Ma délután, a szombati suli végeztével összefutottam az egyik, angolul Evans névre hallgató tanítványommal. 16 éves, kedves leányzó, elég gyenge angoltudással.
Még a keddi órámon kérte el a telefonszámomat, aztán írt is pár sms-t, így jött létre a mai találka. Pontosan nem tudtam, hogy mit tervez programnak, így kissé meg is lepett, hogy azonnal elindultunk hozzájuk. Eddig még nem jártam egyik helyi lakásában sem - bár az asszisztensem minden héten azzal jön, hogy majd meghív, amiből rendre nem lesz semmi.

Evansék otthona itt van egész közel, kb. két telekkel arrébb, azonban Fengjie domborzati viszonyainak és az iskolai főbejárat elhelyezkedésének betudhatóan egy jó 10 perces sétával, s kétszer négy emelet lépcsőzéssel jár, hogy elérjünk a házuk elé. Ez konkrétan két darab, egyenként négy szintes, lépcsőházszerű, fedett utcai lépcsőt jelent, így oldva meg a szintugrás kis területen megvalósítható leküzdését. Mivel a házukban a legfelső szinten laknak, itt még hét emelet lépcsőzés vár, miután - mint kiderült - a házikók jó részében nincs lift.

Közvetlenül az épület mellett van egy tér, ahol cirka 40 idősebb nő táncikált csoportosan. Kicsit le is ültünk nézegetni, a helyi kisgyerekek legnagyobb örömére. Két nagyon cuki, 3-4 éves kislány minduntalan előttem pattogott, nagyon bejött nekik a fizimiskám.

Evansnek is van egy testvére, egy kilenc éves, jópofa fiú. A szüleivel együtt négyen vannak, a lakás része egy nappali, Evans szobája, egy háló a szülőknek és egy kis, apró, onnan nyíló szoba az öccsének. A nappaliból még nyílik egy konyha és egy fürdő-wc is, természetesen ott sem angol wc-t kell elképzelni.
A helyi lakásokhoz hasonlóan náluk sincs fűtés, úgyhogy annyira nem volt meleg. A konyhában volt gázpalack, azzal működött a tűzhely.

Evans anyja húsostáskát csinált meg csirkét, volt mellé még két fajta zöldség is. Az öccs nagyon nem bírta az erős kaját, így összevissza futkározott meg jajgatott szegény, meg tömte magába a mandarint.:)

Gosti nevezetű barátom már régóta nyúz a helyi lakásviszonyok ismertetésével, különös tekintettel a burkolatokra (biztos valami fétis ez nála), úgyhogy most ennek szentelek pár sort.
A lakás fehérre festett, tapétamentes falakkal bír, a plafon felőli részeken klasszicista jellegű (feltehetően gipsz) szegélyekkel, rozettákkal. A fürdőben és a konyhában ízléses járólap, a falakon csempe.
A lakás berendezésével sem volt semmi probléma, azonban ami európai szemmel elég tré volt, az a többi helyiség padlója, ami sima kő, majdhogynem sima beton, s ezen semmiféle szőnyeg vagy bármi hasonló nem is volt. Miután a szobámból átlátok a szomszédos házba, s ott is hasonló padlókat látni, illetve sajnálatosan nálam is ez van, hajlamos vagyok általánosabb következtetést levonva arra jutni, hogy ez valószínűleg elterjedt sajátosság lehet.
Maga a lépcsőház nagyon lepukkant volt, sima beton, különösebb burkolás nélkül. A fényképezőgépemben az elemek lemerültek, úgyhogy fotó egyelőre nincs, de Evansék hívtak jövő hét szombatra is, úgyhogy legközelebb fotózok, s majd idepakolom. Addig kérem megértő türelmeteket.

Ma az órák után lemásztam a belvárosba, a nagy szupermarketbe, s bár nem akartam ennyire kirúgni a hámból, visszataxizással együtt elvertem 210 yuant. Bár nem egy olyan eget verő összeg, kb. 7000 forint, az arányok érzékeltetése végett: itt, hacsak nincs valami extra kiadásom, mint mondjuk a múlt hónapban vett hősugárzó és telefon, akkor egy ezresből kijövök egy hónapban. Ilyen rendkívüli kiadásokkal meg 1500-ból. Ja, és a taxi csak 5 yuan volt, szóval nem lehet erre fogni.
Az egész ott kezdődött, hogy tegnap valahogy nagyon megkívántam a mogyorókrémet. Gondoltam legurulok a hegyoldalon, s körbenézek odalenn, hiszen ha beszerezhető, akkor ott biztosan kapni.
Hát, sajnos mogyorókrémet nem találtam, ellenben ha már ott voltam, vettem egy üveg mogyoróvajat, merthogy azt is szívesen eszem. Került ketchup is meg egy zacskó grillázs is többek között, s miután a legtöbb helyen csokit sem kapni (csak cukrokat, kekszeket, stb.), így lecsaptam a Snickersekre is.
A tejtermékes pultnál aztán olyat láttam, amit eddig nem. Volt vajuk. Bár úgy éreztem, mintha a fogamat húznák, de végülis vettem egy 20 dekás példányt 30 yuanért, vagyis kb. 1200 forintért. A felirat szerint francia vaj, hát, majd meglátjuk. Ajánlom, hogy finom legyen. Ha már a tejespultnál voltam, egy szintén nem túl olcsó mackósajt is a kosárba került.
S bár a kóla itt jellemzően elkerül - miután a cukrosat nem bírom meginni, zero meg csak odalenn vagy, s csak félliteres kiszerelésben -, ma e téren sem bizonyultam mértéktartónak, s velem jött nyolc liter a nyugat ópiumából.

Most mogyoróvajas szendviccsel jóllakva, grillázst ropogtatva írom ezeket a sorokat, s ha hűtőszekrény is elvégzi a dolgát, hamarosan a kólamámorban fetrengés jön. Meg az összébb húzott nadrágszíj, ha így folytatom.