Liping 2012.11.10. 14:37

Lakótelepi körkép húsostáskával fűszerezve

Ma délután, a szombati suli végeztével összefutottam az egyik, angolul Evans névre hallgató tanítványommal. 16 éves, kedves leányzó, elég gyenge angoltudással.
Még a keddi órámon kérte el a telefonszámomat, aztán írt is pár sms-t, így jött létre a mai találka. Pontosan nem tudtam, hogy mit tervez programnak, így kissé meg is lepett, hogy azonnal elindultunk hozzájuk. Eddig még nem jártam egyik helyi lakásában sem - bár az asszisztensem minden héten azzal jön, hogy majd meghív, amiből rendre nem lesz semmi.

Evansék otthona itt van egész közel, kb. két telekkel arrébb, azonban Fengjie domborzati viszonyainak és az iskolai főbejárat elhelyezkedésének betudhatóan egy jó 10 perces sétával, s kétszer négy emelet lépcsőzéssel jár, hogy elérjünk a házuk elé. Ez konkrétan két darab, egyenként négy szintes, lépcsőházszerű, fedett utcai lépcsőt jelent, így oldva meg a szintugrás kis területen megvalósítható leküzdését. Mivel a házukban a legfelső szinten laknak, itt még hét emelet lépcsőzés vár, miután - mint kiderült - a házikók jó részében nincs lift.

Közvetlenül az épület mellett van egy tér, ahol cirka 40 idősebb nő táncikált csoportosan. Kicsit le is ültünk nézegetni, a helyi kisgyerekek legnagyobb örömére. Két nagyon cuki, 3-4 éves kislány minduntalan előttem pattogott, nagyon bejött nekik a fizimiskám.

Evansnek is van egy testvére, egy kilenc éves, jópofa fiú. A szüleivel együtt négyen vannak, a lakás része egy nappali, Evans szobája, egy háló a szülőknek és egy kis, apró, onnan nyíló szoba az öccsének. A nappaliból még nyílik egy konyha és egy fürdő-wc is, természetesen ott sem angol wc-t kell elképzelni.
A helyi lakásokhoz hasonlóan náluk sincs fűtés, úgyhogy annyira nem volt meleg. A konyhában volt gázpalack, azzal működött a tűzhely.

Evans anyja húsostáskát csinált meg csirkét, volt mellé még két fajta zöldség is. Az öccs nagyon nem bírta az erős kaját, így összevissza futkározott meg jajgatott szegény, meg tömte magába a mandarint.:)

Gosti nevezetű barátom már régóta nyúz a helyi lakásviszonyok ismertetésével, különös tekintettel a burkolatokra (biztos valami fétis ez nála), úgyhogy most ennek szentelek pár sort.
A lakás fehérre festett, tapétamentes falakkal bír, a plafon felőli részeken klasszicista jellegű (feltehetően gipsz) szegélyekkel, rozettákkal. A fürdőben és a konyhában ízléses járólap, a falakon csempe.
A lakás berendezésével sem volt semmi probléma, azonban ami európai szemmel elég tré volt, az a többi helyiség padlója, ami sima kő, majdhogynem sima beton, s ezen semmiféle szőnyeg vagy bármi hasonló nem is volt. Miután a szobámból átlátok a szomszédos házba, s ott is hasonló padlókat látni, illetve sajnálatosan nálam is ez van, hajlamos vagyok általánosabb következtetést levonva arra jutni, hogy ez valószínűleg elterjedt sajátosság lehet.
Maga a lépcsőház nagyon lepukkant volt, sima beton, különösebb burkolás nélkül. A fényképezőgépemben az elemek lemerültek, úgyhogy fotó egyelőre nincs, de Evansék hívtak jövő hét szombatra is, úgyhogy legközelebb fotózok, s majd idepakolom. Addig kérem megértő türelmeteket.

Címkék:kína élet hétvége diákok fengjie 6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr324900466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rudai gyerek 2012.11.11. 10:42:01

Természetesen türelmetlenül várjuk a felvételeket.

Érdekes amúgy, hogy a padló burkolására nem fektetnek nagy hangsúlyt.

elkoltozott. 2012.11.12. 10:15:56

Mi az amire hangsúlyt fektetnek amúgy? Nincsen lift,nincsen wc csésze sem:)

Azért 60 70 80 évesen felmászni a 7.-re elég merész:)

Liping 2012.11.12. 11:51:33

@rudai gyerek: @elkoltozott.:

Igen, alapvetően kicsit furák itt a prioritások. Pl. itt a szomszédban egy tanár csajszinál nincs hűtő se melegvíz, ellenben laptopja, ilyen-olyan kütyüi, okosabbnál okosabb telefonja, méregdrága táskája igen.
Evanséknál is a padló az ilyen volt, de amúgy a falak meg ízlésesek, s a szegélyek miatt elég szépek is. Meg a berendezés is rendben volt, de valahogy a padló állapota nem üthette meg az ingerküszöbüket.
A wc-n szerintem kár rugózni, nincs ezzel semmi baj, a lényeg hogy tiszta legyen, az meg hogy leülsz vagy guggolsz, szerintem mindegy, részletkérdés.:P

Hát, a helyiek szerintem már megszokták a lépcsőzést.:) Az itteni öregek amúgyis lényegesen jobb állapotban vannak, mint a posztban is volt, táncikálnak, meg reggelente láttam már a kilátónál tajcsizni is párat. Pár emelet meg se kottyan nekik.

rudai gyerek 2012.11.12. 15:57:52

@Liping: Európai szemmel azért mindenképpen érdekes ez a fajta ellentmondás...

elkoltozott. 2012.11.13. 09:41:45

Jaj nem rugózok a wc-n :))
Amúgy nekem annó akkor tette be a kaput ez a wc dolog amikor egyszer útban Románia felé a határon megáltunk wc-zni. És a wcben volt két számomra normális wc és egy gugolós. Na már most ott elgondolkodtam hogy mégis ki választja a gugolósat ha van "normális" is. De izlések és pofonok:)
Mindig azon hülyültünk hogy : Te figyeld már, itt ellopták a fajanszot:))

Liping 2012.11.13. 12:37:39

@elkoltozott.: 7-8 évesen egyszer anyummal meg egy busznyi más emberrel eljutottunk Triesztbe bevásárlókörútra. Ott láttam először ilyen megoldást, de akkor egyszerűen nem voltam hajlandó használni.:D

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása