Liping 2013.01.13. 18:42

Felemás hétvége

A Főnix-hegyi túra az esőre való tekintettel elmaradt, de nem nagyon bántam, mert szívesebben maradtam itthon.
Szombaton aztán nem annyira jó irányba fordultak események. A nappalim megmaradt működő konnektorja (a másik már november elején bemondta az unalmast) fogta magát, s kissé szétolvadt. A két hősugárzót nem nagyon bírja, s oktalan módon bekapcsoltam a rezsót is a sütéshez (a konyhai konnektorról), anélkül, hogy az egyik melegítőt hatástalanítottam volna.

A biztosítékot lecsapta, ez nem is olyan nagy baj, de előbb még szépen elfüstölt. Nem egy mestermű az áramkörök kivitelezése eleve, s a kábelek is nagyon vékonyak, nem ekkora áramfelvételre lettek optimalizálva.
Jobb híján a hálóból előkotortam egy hosszabbítót, s most a fürdőből kihozott vezetéken megy a számítógép és a hűtő.

Mivel a konyhai bemenet alsó része is megadta magát, így a vízmelegítő a hálóba került áthelyezésre. Az egyik hősugárzó is üzemel, azt sikerült a leolvadt konnektor felső bemenetéhez csatlakoztatni, ugyanis az is megúszta.

Ebben a tudatban vártam a hétfőt, amikor is a kedves villanyszerelő szaki kénytelen lesz helyrehozni a károkat. De ez még nem a vége a történetnek. Ma, mialatt a dizájn bűvölése zajlott, valami kopogásra lettem figyelmes. A fülest lekapva láttam is, hogy a konyha és a nappali közt a falból csöpög a víz, fenntről. Kissé át is ázott a fal. Raktam alá egy vödröt, sok szerencsére nem szivárgott le, s tudtam, hogy a zuhanyzással hamar végeznek odafenn.
Kicsivel később a hálóban jártam, s sajnos ott kicsit több víz szivárgott át, egész pontosan van egy gyönyörű tócsa a szoba közepén.
Szerencsére nem folyt rá a padlót leszámítva semmire, de elég durván fest, s így hétfőn kénytelenek lesznek kissé nagyobb munkába fogni a karbantartók. Előre várom.

Ja, és volt itt Mengsi, aki hozott egy adag sült csirkét, amit az édesanyja küldött. Finom is volt. Ugyancsak ő meghívott egy esküvőre, amit örömmel el is fogadtam. Emiatt ugyan pár napot csúszni fog a kirándulás, de legyen ez a legnagyobb probléma.
De sajnos nem ez az. Ugyanis kiderült, hogy Mengsinek nincs személyi igazolványa. Nem egészen ismerem az itteni szabályozást, de ő eddig problémamentesen elvolt nélküle. A vonatjegy viszont ideát névre szól, s így nekem útlevelet, a helyieknek pedig személyit kell villantani a vásárláshoz. Elmondása szerint az anyja már párszor pedzegette, hogy ebben a korban kéne már neki igazolvány, de valahogy eddig elmaradt a beszerzése.
Ennek köszönhetően ő tutira nem fog velem jönni, azt viszont nem tudom, hogy egyedül is elinduljak-e majd.
Még kitalálom.

Címkék:kína élet utazás áram csőtörés igazolvány fengjie 7 komment

Liping 2012.11.24. 14:47

Gasztro + ömlik a szar az iskola előtt

Kezdjük a dolog kellemesebbik felével. Mai bevásárlókörutamon a pékségben nagyon hívogató sütiket láttam. Normális, finomnak látszó sütiket.
A legtöbb helyi sütemény száraz. Csak tészta, de semmi vagy szinte semmi krém. Elég tré. De ezek... ezek nagyon ízléses, fogamra való cuccok, még ha helyi szinten méregdrágák is. A kis szeletemet 6 yuanért vesztegették (kb. 200 Ft, vagyis azért otthoni pénztárcával nézve nem egy rablás, sőt!), de nem sajnáltam érte a pénzt.

P1010003

Ebbe a mutatós dobozba csomagolták szakszerűen, így aztán nem is kellett azon aggódnom, hogy szétnyomódik hazafele.

P1010004

És ilyen maga a termék, jól is néz ki, s az ízére sem volt panasz.

A csirkeláb is roppant népszerű cucc, mint snack is előfordul.Ez itt egy négy darabos csomag, többnyire azonban 1-1 lábat tartalmazó verziókat látni. Európai szemmel nézve talán kissé bizarr, de az íze jó.

P1010006

És hogy a cím második felét is kifejtsem, így közvetlenül a finom falatok után: csőtörés zajlik épp a bejárati lépcsők mellett az utcán. Irtózatos szarszag van arrafelé, s telepakolták az utat homokzsákokkal a szivárgást meggátolandó. Remélhetően holnapra, mire kikerülök, már megcsinálják rendesen.

UPDATE! Már nincs dugulás, mi több, a bejáratnál semmi nem emlékeztet rá. Járólapszerűség van ott az úton, de sikerült nekik nyom nélkül visszarakni, nincs  ronda új aszfaltcsík.

Címkék:kína kaja süti csőtörés csirkeláb fengjie 1 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása