A héten még kitart a dalszövegezés az órákon, aztán a jövő héten vitatkozni fogunk. Legalábbis remélem, rá lehet őket venni - némi rásegítéssel - a beszélgetésre.

A tervezett téma már eddig is szóba kerül olykor itt-ott: a kutyaevés kérdésköre. Ez egyike a Kínát illető sztereotípiáknak, nyugatról nézve itt boldog-boldogtalan kutyát zabál két pofára. A helyzet ennél azért árnyaltabb, s összetettebb.

A tovább után lesz egy kép is, ezért aki nem szeretné látni, ne kattintson!
Tovább!

Hagyományosan ideát a kutyahús valóban része az étkezési kultúrának, bár nem úgy, ahogy a többség elképzeli. A szezonja télen van, mivel van egy olyan képzet, hogy hideg idején nagyon hatásos, s megvéd a betegségektől, megfázástól. Nem kínai sajátosság egyébként, a koreaiak is szívesen fogyasztják.
Az is a dologhoz tartozik ugyanakkor, hogy nem az addig megbecsülten tartott házőrző vagy kedvenc Bodrit koncolják fel, hanem az eleve táplálkozási célra nevelt jószágok kerülnek a tányérba.
A magam részéről nem vágyom a kutyahúsra, de sosem tudtam megérteni a helyieket barbarizmussal vádoló európai hangokat. Pedig a szituáció elég egyértelmű: ez egy másik kultúra. Az elhangzó érv, miszerint a kutya az ember legjobb barátja, ezért ez minimum állatkínzás, csak nyugaton állja meg a helyét. A másik, az ebek intelligenciájára vonatkozó, már valóban meggyőzőbbnek tűnik elsőre, de ott bukik meg, hogy a disznót odahaza is gond nélkül befaljuk - holott mostanra a tudomány állása szerint kétségek nélkül kijelenthető, hogy semmivel nem hülyébb vagy kevésbé ragaszkodó faj az sem. A ragaszkodás persze csak akkor áll, ha házikedvencként él az emberrel.

Ami azonban elsőre furcsa: mára valahogy gyökeret vert egy teljesen ellentétes álláspont is az ebeket illetően. Egész biztosan külső hatásra alakult így, mert tradicionálisan semmi alapja. A megkérdezett diákok legalább fele már nem haszonállatként tekint rájuk, s a miért nem ennéd meg kérdésre a válaszuk szinte szóról szóra megegyezik azzal, amit Európában hallanánk.
S végül a kutyapártiak megnyugtatására még egy apró megjegyzés: bár még így is sokan ennének belőlük, ez a vágy az esetek túlnyomó többségében nem teljesül. Ez itt sem hétköznapi fogás, s mint ilyen, túl drága.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

UPDATE 

Kezdenek elszabadulni az indulatok, ezért a kommentelést ennél a posztnál berekesztettem. A blogra eddig nem volt jellemző ez a fajta hozzászólói stílus, s a jövőben sem szeretném, ha így lenne.