Vagyis piac Kínában. Van a közelünkben, mintegy 20 perc  sétára egy létesítmény, ahol tegnap vásárolgattunk. Az itteni szupermarketekben nem kapni kimérős fűszereket, lajiaofen, vagyis pirospaprika-őrlemény pedig egyáltalán nincs, így ennek beszerzése volt az elsődleges cél.

A fűszerek rohadt olcsók, egy nagy zacskó babérlevélért fizettem 1 yuant, s hasonló nagyságrendekbe fáj a fahéj is. Ha már piacoztunk, vettünk fél kiló zöldbabot is (2 yuan), valamint 30 tojást 20 pénzért. Akartam valami élőállatot is vágatni, de csak halakat láttunk egy soron, szárnyasokat nem.

A szupermarketben aztán vágattunk békát. Jó előre utánanéztem, hogy nagyjából miképp varázsolhatom elő a húst az állatból, de erre a tudásra szerencsére nem lett szükség, mert a hentesember nagyvonalúan felajánlotta, hogy megnyúzza ott helyben a lábasjószágokat. Éltünk a lehetőséggel, mert így egyúttal az ölés is le lett tudva. (Ez mondjuk amúgy sem az én reszortom lett volna, a vérengzési képességeim kimerülnek a rovarvilág képviselőinek pusztításában.)

Szóval most a békák a hűtőben pihennek, majd délután lesznek elkészítve. Ha férjemnek is fogára való lesz, akkor sűrűbben veszünk majd, mert én szeretem.

Elég gyakran főzök itt amúgy. Most, hogy van főállású mosogató a háztartásban, könnyebben visz rá a lélek, így cirka minden másnap készül itthon valami.

Egy ideje gondolkodtam bicajbeszerzésen, de megfordult a fejemben a kis elektromos motorka ötlete is. A piarc felé sétálva egy csomó kismotoros üzlet került az utunkba, s az árcédulák alapján egy kevésbé fejlett példányt már 1200-ért haza lehetne hozni, s ebből még egész biztosan alkuldni is lehetne. Nem drága, kérdés, hogy mit tud, meg hogy van-e értelme. 

Kínában érvényes hajtási engedélye egyikünknek sincs, de ha lenne, se mennénk ki az itteni forgalomba, ellenben a kampuszon el lehetne vele gurulgatni, s ez megkímélne egy csomó sétától. Egyelőre talonban hagyom a kérdést.

Ja, igen, az utazás. Ezzel még adós vagyok.

Végül úgy döntöttem, hogy most nem megyünk sehova, mert egy hét elég kevés, különösen, ha abból 3 nap elmenne utazással. Majd a téli szünetben...

Xianning után Wuhanban is véremet vették. Történt ugyanis, hogy kedden az óráimra igyekezvén belefutottam egy kitelepült vérgyűjtő buszba a kampuszon. Miután siettem tanítani, így elsőre csak azt érdeklődtem meg, meddig lesznek ott, majd az órákat befejezve tértem vissza.

Ideát a népek nem szívesen adnak vért. Otthon is sokaknak antipatikus a dolog, de Kínára ez halmozottan jellemző. Mondjuk a véradók köre is erősen limitált: miután aprók, a nők egy jó része eleve nem adhat, mert nem érik el az itt minimálisan szükséges 50 kg-os súlyt.

Ugyancsak a méreteikből adódóan nem is lehet túl sok vérüket levenni. A nyugati gyakorlattal ellentétben itt 200, 300 és 400 ml-es mennyiségeket vesznek, de 400-at nagyon kevesen adnak.

Emiatt is jó, ha kéznél van egy nagyra nőtt Veve, miután én egészen biztosan túlélem a négydecis vérveszteséget is.

A jutalom sem maradt el egy egészen türhető sajtos(!) keksz, egy nagy zacskó szójatejpor és egy plüsshernyó formájában. 

A Kínába munkavállalóként történő kijutás mikéntjéről írtam már épp eleget. Egy kisebb hivatalozós kör azonban vár még a külföldire az érkezés után is.

Miután az importált egyedek itt szakértőként dolgoznak, így be kell szerezni a Foreign Expert Certificationt, röviden FEC-t. Ehhez kell egy orvosi vizsgálat, amit rendszerint nem sokkal az érkezés után megejtenek. Nagyjából az otthon már elvégzett, a munkavállalási engedély beszerzéséhez szükséges ellenőrzés megismétléséről van szó: vérvétel (elsősorban a HIV kiszűrésére), EKG, tüdőröntgen, látásvizsgálat, vérnyomás-, magasság- és testsúlymérés tartozik bele. Direkt a külföldiek ilyen céljaira hasznosított intézményekről van szó, tartományonként fordulnak elő.

A vizsgálati eredményekkel plusz a kitöltött igénylőlappal aztán már igényelhető a FEC. Itt ezt elintézték személyes közreműködés nélkül, de olykor magukkal hurcibálják a külföldit az erre a célra szolgáló hivatalba. Egyes tartományokban itt csekkolják le a benyújtott dokumentumok hitelességét. Helyenként ez kimerül a diploma, anyakönyvi kivonatok, stb. szemrevételezésében, másutt a diplomáciai felülhitelesítést is itt kell bemutatni. Megint másutt csak újfent be kell vinni a fénymásolatokat, s ezzel be is érik.

A FEC birtokában kell aztán beszerezni a tartózkodási engedélyt. Ez egy, a vízumhoz hasonló, az útlevélbe ragasztandó matricát jelent, s egyúttal az útlevél náluk pihentetését pár hétig. Itt személyes megjelenés szükséges, de a munkáltató megszervezi ezt is, a waiguoren nyugodtan sodródhat az árral.

Miután idén függő családtag is van velem, így immár az árakkal is tisztában vagyok. A munkáltató értelemszerűen csak az én költségeimet vállalja át, az esetleges kísérőkét nem. Az orvosi vizsgálat 240, a tartózkodási engedély pedig 400 yuanbe kerül. Utóbbi igénylését tegnap ejtettük meg, így egyúttal a hercehurca is véget ért. Egy tanév erejéig biztosan...

Kínában járva lépten-nyomon vicces angol feliratokba botolhat az ember. Ezt a földszinti szupermarket kasszájánál lőttem. Valamelyik nap valahol láttam az f-betűs csúnya angol szó használatát egy étlapon, de erről a tipikusnak nevezhető félrefordításról terrabájtnyi kép van a neten.

Már egy ideje motoszkál az agyamban, hogy írjak erről, úgyhogy sort is kerítek rá.

Evidencia - főleg a blog olvasói számára - hogy Kínában hatalmas az igény az importált angoltanarakra. Én is emiatt lehetek itt már harmadik éve, s emiatt van itt még rengeteg külföldi. Boldog-boldogtalan angolul tanul, az oktatásban az idegen nyelvet az angol jelenti, így a munkaerő elkél.

Más országokhoz hasonlóan megoldhatnák a helyzetet pusztán helyi pedagógusokkal is, de aki már hallott kínai angoltanárt angolul beszélni, az nem kérdőjelezi meg a tenni akarás szükségességét. Egy gyönyörű, hosszútávú oktatási vízió is lehetne eddig: a kiváló nyugati, anyanyelvi tanárok kikupálják a helyieket, s idővel mindenki tökéletesen beszél majd. Az ügy érdekében a kormányzat is besegít, sok állami intézmény esetén ők fizetik a waiguoren költségeit, vagy legalábbis megtámogatják a waiguoren-beszerzést.

Az elmélet azonban több sebből vérzik. Miért is? Túl nagy az igény, túl kevés jelentkező, így aztán korántsem tökéletes, korántsem anyanyelvi beszélő, s korántsem tanár külföldieket is kénytelenek importálni. Túl ezen, bár a nyújtott javadalmazás kényelmes életet tesz lehetővé, s egy kevésbé fejlett országból érkező számára még nagy összegnek is tűnik, egy képzett amerikai vagy ausztrál tanárt valószínűleg nem csábít ide, legfeljebb akkor, ha túlteng benne a kalandvágy.
Emellett még ott van az a bibi is, hogy heti 1-2 órában a zseniális anyanyelvi professzorok sem fognak csodát tenni. Lehet próbálkozni, de a siker erősen kétséges.

Sok múlhat persze azon, hogy melyik korosztály kerül a külföldi kezei közé. Egy általános iskolás, középiskolai alsós esetén rendszerint semmilyen nyelvi előképzettségről nem beszélhetünk, így náluk még jelentős fejlesztés eszközölhető. Már ha nagy az óraszám. Hozzájuk viszont határozottan elkelne, hogy megfelelően felkészült pedagógusok kerüljenek, akiknek szakmája a tudásuk átadása.

Túl azon, hogy a legtöbb esetben nem lehet drámai változásokat elérni, nem is minden intézmény igényli ezt.

Az állami felsőoktatási intézmények esetében előfordul, hogy valódi, érdemi tanítást várnak el, s ez az elsődleges célja a tanerő alkalmazásának, de - különösen a nyelviskolák esetén - a külföldiek jelenléte inkább marketingfogásnak tekinthető.
Az iskolák célját elég egyszerűen meg lehet fejteni, csupán végig kell nézni az ott dolgozó külföldieken. Ha találunk fekete vagy ázsiai-amerikai tanárokat is, akkor erősen gyanítható, hogy oktatókat keresnek. Marketingszempontból ez ugyanis nagyon nem menő - az ideális waiguoren fehér.

Én nem vagyok pedagógus, így aztán a tanítás elég autodidakta módon alakult ki nálam. Nem is állítom, hogy jó lennék benne, de azért igyekszem. Mostanra eljutottam odáig, hogy nagyon egyszerű célokat tűzök ki magam elé.

A diákjaim 8-10-12 éve tanulnak angolul. Kínai tanároktól. A kínai angoltanítási módszer nem hatékony, csak a nyelvtanra és a szavakra mennek, s a számonkérés mindig tesztekkel történik. A beszéd gyakorlatilag teljesen hiányzik, így a kiejtés nagyon gyenge.

Tisztában vagyok vele, hogy egész sokat tudnak. A nyelvtannal foglalkoznom felesleges lenne. Célomnak már jó ideje azt tartom csak, hogy megpróbáljam legyűrni a gátlásaikat, hogy meg merjenek szólalni. Mindenki nem vevő rá természetesen, de arra legalább jók az óráim, hogy akiben van némi tenni akarás, annak adott a lehetőség, hogy beszéljen, gyakoroljon.
Az óráimtól nem lesznek jobbak a tesztekben, de talán jobban meg mernek szólalni éles helyzetben. Ez a legtöbb, amit elérhetek itt.

Tegnap a könyvtárunk kávézójának nyitott teraszán részt vettünk a külföldi tanároknak rendezett ünnepségen.

Szűk körben zajlott, egy-két iskolai fejestől eltekintve csak a velem együtt hét külföldi angoltanár és a Taiwanról beszerzett, tehát szintúgy kínai vendégtanárok vettek részt, összesen talán 25-en lehettünk.

A rendezvényen volt egy kevés süti - többek közt holdsüti is a hétvégi Őszközép ünnepre való tekintettel - meg néhány gyümölcstál, plusz nagyjából 6-7 produkció a vendégsereg szórakoztatására.
Ez utóbbi egy kisebb csapat, cirka 4-5 fős, hagyományos kínai hangszereken játszó művészember játékát jelentette elsősorban, megspékelve az átlag 50 év körüli taiwani professzorok karaokés szereplésével, s hogy nagy legyen az öröm még, velem.

Írtam volt, hogy gitárost kértem. Ez úgy nézett ki, hogy feladja nekik a leckét és nem fogják tudni elintézni. Pedzegették, hogy karaokézzak csak úgy simán, de ragaszkodtam a gitároshoz. Szerda délelőtt aztán írt Jiahui, hogy van ember, s az este 6:50-kor kezdődő mulatság előtt már, hatkor direkt odajön a kedvemért, hogy gyakorolhassunk.
Felkészülési időnek ez egészen fantasztikusan hangzott, de egyúttal nyugodt szívvel mondhattam azt is, hogy ennyire kapkodva nem akarok szerepelni. Erre bevitték az utolsó szúrást is, ugyanis kiderült, szép kis nyomtatott műsorfüzetecske is van, amin már fel vagyok tüntetve...

A gitáros, valami diáknak tűnő szerzemény nem volt rossz, de neki sem ártott volna a több idő, az összhangunkról már nem is beszélve.Szenvedtünk egy darabig a magasság eltalálásával, de nem ment.. Az én hallásom messze nem tökéletes, így erre nem is akartam alapozni, de a fiúcska sem találta meg, hiába énekeltem, hogy nagyjából mi lenne az ideális.
Többszörös próbálkozás után aztán végül maradtunk egy aránylag vállalható verziónál. Kicsit magasabban voltak a hangok, mint ami kényelmes lett volna, de ez van. 

A produkció lezajlott, túléltem. Hogy egész pontosan kit kellett volna szórakoztassak, azt nem tudom, mert szegény kis nyugati kollégáim értelemszerűen csak néztek ki a fejükből, a taiwaniak meg voltak vagy 10-15-en.
A fő, hogy véget ért. 

A vasárnapi őszközép ünnepre való tekintettel csütörtökön este valami összeröffenésre leszünk hivatalosak a többi itt tanító waiguorennel egyetemben. Miután lesz műsor is, s Jiahui tisztában van vele, hogy beszélek kínaiul, így erősen kapacitáltak, hogy egy énekes produktummal emeljem az est fényét.

Eleve az esthez nincs kedvem. Eddig szerencsére csak az orvosi vizsgálat idején láttam három másik külföldit, meg egyet véletlenül a kampuszon, de sok a hely, így nem kell kerülgetnünk egymást. A felkérést is igyekeztem hárítani azzal, hogy kellene egy gitáros mellém. Remélhetően nem húznak elő egyet a kalapból, de ha mégis, mondhatom még akkor is, hogy nincs elég idő gyakorolni.

A minden bizonnyal nagyszerű, kötelező rendezvényről majd beszámolok. Alig várom.

Aránylag népszerű tevékenység nyugaton a kínaiak szorgalmával példálózni. Noha a sztereotípiák mindig sarkítanak, valami alapja van a dolognak. Hogy ez a szorgalom nem feltétlenül párosul hatékonysággal, az már egy másik kérdés, de tagadhatatlan tény, hogy a kínaiak sokat dolgoznak.

Ami azt illeti, muszáj is nekik, miután a jóléti társadalmaktól eltérően meglehetősen kevés szabadidejük van. De nézzük csak meg, hogy is alakul egy átlag kínai munkás munkarendje.

Kezdjük a törvényi szabályozással. Eszerint ötnapos munkahetek vannak, legfeljebb 44 óra munkaidővel. Természetesen ennél többet is lehet dolgozni, de hivatalosan ez a munkavállaló beleegyezésével történik és túlóra megfizetésével jár.

A gyakorlatban - bár munkaköröktől függően nagy a szórás - egy átlag kínai hat napot dolgozik egy héten, s általában a vasárnap jelenti a szabadnapot, de egészen súlyosan kizsákmányolt gyári munkások esetében előfordulhat a havi egy szabadnap is. Hogy valójában ezt mennyire teszik önként, az megint egy jó kérdés. Ez nem kínai sajátosság: otthon is létezik az úgynevezett kötelező túlóra intézménye sokfelé.

Azért általában heti egy pihenőnap jár. Emellé azonban gyakorlatilag nem létezik szabadon felhasználható fizetett szabadság, legalábbis nem általános. Helyette, némiképp sovány vigaszként az állami ünnepek teszik lehetővé a kikapcsolódást.

Ezekből ugyanis van bőven. Idén például 26 nap (ebből négy ledolgozandó másik napokon), de a gyakorlatban a holdújév, a legnagyobb ünnep idején sűrűn előfordul, hogy a hivatalos egy hét helyett jóval tovább maradnak otthon a dolgozók. No, de mik is az ünnepek és hogyan oszlanak el?

1. Újév
Ez a naptári újévet jelenti, s rendszerint három napot ölel fel, idén az év első 3 napját, csütörtöktől szombatig. A pénteket később ledolgoztatták.

2. Holdújév
A holdjárás alapján számolt, s emiatt évről évre változó dátumra eső ünnep idén február 18-24. közötti hivatalos pihenővel járt, a 18-át, az újév estéjét 15-én kellett ledolgozni.
Holdújév idején gyakorlatilag leáll minden, van ahol egy hónapig nem dolgozik senki.

3. Qingming 
Két munkaszüneti nap, idén az első vasárnapra esett. Április 5-6. közé esett.

4. Május 1.
Ez korábban egyike volt az ún. aranyheteknek, amikor egy teljes hétig nem kellett melózni, azóta azonban - miután egy sor másik ünnepet munkaszünetté tettek - megkurtították három napra. Idén elég szerencsétlenül szombattól hétfőig terjedt.
Sok helyütt maradt az aranyhét, s egy teljes hétig pihenhetnek a népek.

5. Sárkányhajó ünnep
Június 20-22. Idén, merthogy a legtöbb ünnephez hasonlóan ez is a holdjáráshoz van kötve. Szerencsétlenül a hétvége és hétfő került bele.

6. Győzelem napja
Talán az előzőek kompenzálására, talán mert tetszetős a 70. évforduló, idén munkaszüneti nap volt szeptember 3-4., a japánok elleni győzelem napja. Bár mindkét dátum hétköznap, a pénteket vasárnap le kellett dolgozni.

7. Őszközép ünnepe
Egy napos, szintén a holdhoz kötött. Idén szeptember 27., vasárnap lesz a dátum.

8.Nemzeti ünnep
A megmaradt két aranyhét (a másik a holdújév) második képviselője. 1949-ben október 1-jén alakult meg a Kínai Népköztársaság, ennek örömére 1-je és 7-e között nincs munka. Miután ez fix dátumos, az Őszközép néha hajlamos átfedésbe kerülni vele, ilyenkor - mint majd 2017-ben - rendszerint megtoldják még egy nappal.

Körülbelül ennyiből gazdálkodik egy-egy munkavállaló ideát. Miután mindenki egyszerre kapja meg a szabadságot, így ilyenkor, főleg az aranyheteken minden tömve van. Vásárolgatnak, utazgatnak, nyaralnak. Mindenki ugyanakkor. 
Vannak szektorok, ahol az ünnepek alatt sem áll le az élet. Az otthon is megszokott vendéglátáson és turisztikán túl itt az összes szupermarket üzemel a munkaszüneti napok alatt is, ahogy egyik-másik bank is.

A szabadnapok száma nem volt mindig ennyire bőséges. Mégha nyugati szemmel nézve nem is az. A nyitás és reform politikája hozta el az ország számára azt a viszonylagos jólétet, ami lehetővé tette, hogy a lakosságnak ne kelljen állandóan robotolnia.
A kormányzat lassan, de biztosan emeli a szabadnapok számát és a munkavállalói jogok erősítése is előbb-utóbb kikerülhetetlen. E kettő együtt pedig egész biztosan azzal jár majd, hogy a helyiek számára tovább bővül a munkaszüneti napok sora.

Már két hete, hogy Wuhanban vagyok, így itt az ideje egy kis kezdeti számvetésnek.

Előjáróban hadd jegyezzem meg, az összkép eddig határozottan pozitív. De lássuk a részleteket.

1. Elhelyezés

A lakás kimondottan jó, panaszra abszolút semmi okunk. Ráadásul minden működik is, új, kényelmes. Kár ragozni, a lakás tényleg szuper. A környék is az, itt felénk még friss a levegő, sok a beépítetlen zöld, ugyanakkor van helyben minden, s fél óra alatt elérhető a nagyváros központjának széle.

2. Étkezés

A kampuszon vagy hat menza egész biztosan van, mindegyik két szinten, de lehet, hogy több is. Nagy az egyetem, amerre nincs dolgom, még nem jártam. A kaja nem rossz és megfizethető: 10 yuanért szoktak adni kész menüt, mennyiségre sincs panasz. Itt is van súlyra mért, egyénileg összeválogatandó étek is, ez esetben értelemszerűen az adag mennyisége a mérvadó, de fejenként 10 yuan körüli összeg reálisnak tekinthető.
A kampuszon kívül rengeteg kis étterem, utcai kifőzde is üzemel, a krumpli adagtól függően 3-5 yuan, egy adag tojásos-zöldséges rizst is 5 yuanért gyártottak.

Kaja az egyik kantinban. 10 yuan

Itthon is könnyű főzni, immár üzemel a gáztűzhely is, a szagelszívó pedig arra is gyógyír, hogy az egész lakást belengjék az illatok.

3. Vásárlás

Csak a kampuszon van legalább három bolt, de szerintem több. A huszonötemeletesünk földszintjén, csak az utcafronton, már a kampusz kapuján kívül van egy kisebb szupermarket, egy 500 méterre pláza szupermarkettel, s kb. 3-4 buszmegállónyira egy még nagyobb pláza, kétemeletes élelmiszerbolttal. A földszinti boltban kapható 600 ml-es zérós kóla, úgyhogy szomjaznom sem kell.

A földszinti bolttól kb. 10 méterre van egy mezőgazdasági bankfiók, itt most náluk van a számlám, miután ők vannak szerződésben az iskolával. Benn a kampuszon is vannak ATM-jeik, s fiókjuk is.
A frissen megkapott egyetemi csipogós kártyám is össze van kötve a bankszámlával, a kantinokban fellelhető automatákkal lehet egyikről a másikra pénzt pakolni. Az egyetemi kártya is jelszavas, így elvesztés esetén sem tudja más eldorbézolni a rajta lévő summát.
Az egyik kantinban kis gyorsétterem is üzemel, valamelyik helyi kínai mekikoppintás.

4. Szolgáltatás

A kampuszon van minden, fényképésztől telefonos és számítástechnikai boltokon át cukrászdáig és pékségig. Van egy két szintes, kvázi bevásárlóközpontunk, ahol mindenféle bolt megfér egymás mellett.
A fényképésznél voltunk is, miután az itteni ügyintézésekhez marha sok útlevélkép szükséges. Valamiért ezek csak másnapra akarták megcsinálni a képeket, s ráadásul 30 yuant kérnek 4 darabért, így eltekintettem a lehetőségtől.
Noha otthon legutóbb cirka 40 yuan körüli forintot fizettem hasonlóért, Kínában nem ehhez vagyok szokva. A szomszédos pláza harmadik emeletén is van egy fotós, ahol fejenként 20 yuanért kaptunk 6 útlevélképet meg 7 kisebb bélyegképet is. (Meg még 6 darab köztes méretet is, mert elsőként rossz méretben gyártotta le, plusz az útleveles méretből is még 6 darabot, mert nem nyomtatott nekik keretet - de ezek alapból nem képezték a csomag részét. Egy darabig nem kell képet gyártatni...)

Tegnap fodrásznál jártunk, szintén a plázában, a fotós mellett. Férjem haja már megnőtt, így némi igazítást igényelt. Noha ez már nem Fengjie, ahol 10 pénzért az én nagy hajammal szórakoztak és még ki is sminkeltek, de még a kínai mércével nézve is a legnagyobb települések közé tartozó Wuhanban sem kértek többet 21 yuannél. Tény, hogy ezúttal férfihajat kellett igazgatni, de itt még mindenütt mosnak (2x is, egyszer az elején, egyszer a vágás után, beszárítás előtt), s igyekeznek valami frizurát is kreálni. Valami hasonló beavatkozás elvileg nőknél felmehet 30 yuanig is. Merthogy egy fodrászatláncban voltunk, nem magánzóknál.
Kínában vásárlónak, fogyasztónak lenni még mindig jó.

5. Táj

Az erkélyről látni pár dimbet-dombot, de ettől eltekintve síkvidéken vagyunk, amin viszont sokat dob a sok víz. Tavak mindenfelé, amerre a szem ellát, ráadásul beépítetlen zöld nagy területen. Így egész jó. Nem vetekszik Fengjievel, de Xianningnél sokkal jobb. A vidék ráadásul egész rendezett, aránylag jól karban van tartva. A kampusz nem csak aránylag.

Összességében tehát teljesen jó itt, eddig tetszik. A munka is egész kellemes, egy osztálytól eltekintve mindenhonnan elégedetten jöttem ki. Ez az első hely eddig, ahol - ha a továbbiakban is maradnak a benyomások - akár hosszabbítanék is. No, ennek eldöntésével azért még várjuk ki a telet, ha fagyoskodni kell, akkor az mindent meg fog gyökeresen változtatni. De reméljük nem.

Apróbb-cseprőbb dolgok történtek csak velem a napokban, amik nem érdemeltek külön posztot, így aztán nem is publikáltam őket.

Megkaptam az első fizut, miután itt valamiért már az adott hónap közepén kifizetik az embert. Nagyon jól teszik. Adtak mellé még extra 800 yuant, ezt sajnos csak most kapom, nem rendszeresen, elviekben a vízumköltséggel kapcsolatos kiadásokra jár átalányként minden külföldi dolgozónak.

Hamarosan itt a nemzeti ünnep, ami egyúttal egy teljes heti munkaszünettel is jár, előreláthatóan október 1. és október 7. között. Noha nem kizárható, hogy az elképzelések módosulnak még addig, jelenleg az a terv, hogy valamerre elutazgatunk arra az időre. Hogy merre, még az sem igazán kiforrott, de gondolkozom Yunnan tartományon. Aztán, engem ismerve az is simán lehetséges, hogy nem megyünk sehova. Még kitalálom.

Most viszont a hétre jutó utolsó két órámat megyek megtartani, úgyhjogy be is fejezem ezt a bejegyzést, s majd a pihenés idejére igyekszem aktivizálni magam.