Liping 2016.09.07. 15:11

Akszuban jártam + internet

Reggel jött Apple és az egyik iskolai sofőrrel elmentünk Akszuba a területi rendőrségre beszerezni a tartózkodási engedélyt jövő nyárig. Egész napos program volt, mert valami nem stimmelt a dátumokkal az előző rendőrségen kapott papíron, ezen rugóztak egy darabig, de végül elfogadták.

Ebédre most is birkacombot kaptam, a múltkori helyen, ezúttal is finom volt. Elmentünk még egy plázába is, ahol egy masszázsfoteleket árusító bolt termékeit próbálgattuk, hogy teljen az idő. Nem voltak rosszak, de 20-30 ezer kínai pénzt egészen biztosan nem érnek. 

wp_20160907_12_32_19_pro.jpg

wp_20160907_14_25_05_pro.jpg

Az is kiderült, hogy elvileg van még külföldi a talonban. Neki is mostanra kellett volna megjönnie, de a suli által neki intézett meghívólevél és/vagy munkavállalási engedély nem sikerült jól, s odahaza nem kapott vízumot. Most igényelnek neki egy újat, s ha minden jól alakul, egy hónapon belül ő is jön.
Hogy ez a hiba mennyiben terheli az egyetemi személyzetet, s mennyiben a tartományi hivatalt, azt látatlanban nem tudom, de annyiban mindenképp demonstrálta szakértelmét a hölgy, hogy átvette és továbbította a hibás papírokat a leendő kollégának.
Ilyeneken már nem kell fennakadni.


Más. Közben lett netem. Lényegesen gyorsabb így, mint Joshua wifijén lógni, ráadásul az idei VPN-em is egészen jónak tűnik, a gépet virtuális routernek használva most a telefonokon is van mindenféle korlátozás nélküli internet. Egészen remek ez így.

Címkék:internet birka tartózkodási engedély VPN alaer akszu Szólj hozzá!

Liping 2015.09.26. 05:29

Lassan véget ér minden hivatalos macera

A Kínába munkavállalóként történő kijutás mikéntjéről írtam már épp eleget. Egy kisebb hivatalozós kör azonban vár még a külföldire az érkezés után is.

Miután az importált egyedek itt szakértőként dolgoznak, így be kell szerezni a Foreign Expert Certificationt, röviden FEC-t. Ehhez kell egy orvosi vizsgálat, amit rendszerint nem sokkal az érkezés után megejtenek. Nagyjából az otthon már elvégzett, a munkavállalási engedély beszerzéséhez szükséges ellenőrzés megismétléséről van szó: vérvétel (elsősorban a HIV kiszűrésére), EKG, tüdőröntgen, látásvizsgálat, vérnyomás-, magasság- és testsúlymérés tartozik bele. Direkt a külföldiek ilyen céljaira hasznosított intézményekről van szó, tartományonként fordulnak elő.

A vizsgálati eredményekkel plusz a kitöltött igénylőlappal aztán már igényelhető a FEC. Itt ezt elintézték személyes közreműködés nélkül, de olykor magukkal hurcibálják a külföldit az erre a célra szolgáló hivatalba. Egyes tartományokban itt csekkolják le a benyújtott dokumentumok hitelességét. Helyenként ez kimerül a diploma, anyakönyvi kivonatok, stb. szemrevételezésében, másutt a diplomáciai felülhitelesítést is itt kell bemutatni. Megint másutt csak újfent be kell vinni a fénymásolatokat, s ezzel be is érik.

A FEC birtokában kell aztán beszerezni a tartózkodási engedélyt. Ez egy, a vízumhoz hasonló, az útlevélbe ragasztandó matricát jelent, s egyúttal az útlevél náluk pihentetését pár hétig. Itt személyes megjelenés szükséges, de a munkáltató megszervezi ezt is, a waiguoren nyugodtan sodródhat az árral.

 

Miután idén függő családtag is van velem, így immár az árakkal is tisztában vagyok. A munkáltató értelemszerűen csak az én költségeimet vállalja át, az esetleges kísérőkét nem. Az orvosi vizsgálat 240, a tartózkodási engedély pedig 400 yuanbe kerül. Utóbbi igénylését tegnap ejtettük meg, így egyúttal a hercehurca is véget ért. Egy tanév erejéig biztosan...

Címkék:kína szakértő ügyintézés munkavállalás wuhan tartózkodási engedély Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása