Tegnap elfogyott a bagett. Történt ugyanis, hogy a fogyasztható kolbász felhasználásával tegnapelőtt este gyártottam némi paprikás krumplit.

Bagett rendszerint csak a nagy, nemzetközi láncokban kapható, de a legközelebbi Carrefour az Optics Walley főterén van, s a motorka akksija nem volt fullra töltve, így esély sem lett volna megjárni az utat. (Igen, immáron kimerészkedem a forgalomba, mivel többnyire lámpás kereszteződések vannak, amit még itt is figyelembe vesznek, illetve mindkét oldalon 1-2 sáv a kétkerekű járműveknek, amiken ritka az autó, legfeljebb gyalogosokat kell kerülgetni.)

Adná magát a busz, de kevésbé szerencsés időszakban a máskor félórás táv beletelik közel másfélbe, ha bedugulnak az utak.

Alternatíva keresése következett. Auchan is van nálunk, kettő is, de sajnos elég messze. Kilőve.

Valahogy eszembe jutott a Walmart, s ezzel szerencsém is lett, ugyanis a tizenakárhány wuhani üzletük egyike a Carrefourhoz képest kb. félúton van.

Begurultunk mellé, s egyúttal arra is fény derült, hogy a bolt környéke egyúttal a legközelebbi belvárosias rész is, Pizza Huttal, KFC-vel, mindenféle üzletekkel, s belvárosra emlékeztető forgalommal.

A walmartos bagett ráadásul ár-érték arányban is kedvezőbb, nagyobb és olcsóbb. Sajtok, felvágottak is vannak, úgyhogy ezentúl messzebb nem is megyünk ilyen jellegű beszerzőkörútra.

Ízelítőnek pár kép a környékről.

Említésre került már a blogon, hogy Kína divat terén sem igazán követi a nyugati trendeket.

Most például boldog-boldogtalan ilyen, hajtásokra, esetenként virágokra hajaz, vagyis ezeket a csatra csatlakoztatott bizbaszokat tűzi az üstökébe. Elsősorban a hölgyek körében népszerű, de olykor hímnemű egyedeken is fellelhető.

 Ez itt most az én fejemet díszíti, kizárólag szemléltetés gyanánt.

Kicsit durvább verziók is előfordulnak, leginkább nyuszifülre emlékeztető pántok formájában, de ez szerencsére ritkábban.

Ja, és természetesen nem a kisgyerekek jelentik a célcsoportot, az említést sem érdemelne.

Már három napja esik. Gyakorlatilag egyfolytában. Néha csak csepereg, máskor meg olyan szinten ömlik, amit még talán csak 1-2 alkalommal láttam életemben. Az eső mellé a levegő is lehűlt kissé, a tegnapi csúcs már csak 20 fok volt, ami napnyugta után már nem annyira fincsi.

Mára már melegedést jósolt a meteorológia, de az előrejelzés-gyártás még ideát sem teljesen egzakt tudomány. Mindenesetre, ha egyszer végre elmúlik ez a bánatos, borús időszak, akkor, ha hiszünk az időjósoknak, újra 24-25-26 fokok lesznek, ami már egészen kellemes. Különösen október közepén. 

A szünet is sajnos fogyóban, olyannyira, hogy holnap már megyek gályázni, mi több, még szombaton is, ugyanis hétfői napot pótló tanítás lesz. Hogy miért pont hétfő, azt nem tudom, de nekem ez nem akkora baj, mert a páratlan hetes hétfőkön csak egy duplaórám van. Túlélhető.

Apró-cseprő, külön posztot nem érdemlő történésékkel fűszerezett napjaim vannak, így csak ömlesztve döntök ide párat közülük.
Kínában a tintahal is olcsó. Cirka 800 magyar pénzbe fáj kilója, de akciósan a Carrefourban még ennyi sem volt. (Ott épp nem vettünk, mert akkor már túlvoltunk a beszerzésen.) Az itteni tintahal ráadásul jó is, amilyennek lennie kell. Hogy pontosan mit művelnek az otthon kapható verzióval, azt nem tudom, de aki csak olyat evett eddig, s nem találta finomnak, az ne adja fel. Valamikor nyáron én is vettem még szülővárosomban, de gyakorlatilag a fogyaszthatóság határait súrolja, annyira rágós, gumiszerű, kemény.
A tintahalnak valóban van egy kicsit ilyen beütése, de normál esetben ez nem zavaró, mint ahogy például a gomba szöveteinek a rugalmassága sem az. No, a lényeg, hogy ideát, meg úgy általában a normálisabb helyeken finom tintahalat kapni, amely határozottan ehető, s kotyvasztás közben kellőképpen puhul, nem lesz cipőtalpszerű.

A Carrefourban nem csak akciós tintahal van. Legutóbbi érkezésünkkor hoszteszek csapata kínált mindenféle kóstolókat, s mivel férjem kíváncsi, így mindenhonnan szedtünk is egy-egy porciónyit.
Így történt ez egy kolbászka esetében is. Tömtem a szájába a kis karikát, aztán még az én adagommal is megetettem volna, de kézzel-lábbal tiltakozni próbált meg egyfolytában azt hajtogatta, hogy nem édes, nem édes. Kiderült, hogy nincs gond, s nem is engem hív édesnek, csak szerette volna, ha én is megkóstolom, ugyanis egy kivételesen finom kínai terméket sikerült a képébe gyömöszölnöm. Ami valóban nem édes.
Nyugati ízű, kellemes kolbászka, egyértelműen érezhető hústartalommal. Immár nem lesz akadálya a paprikás krumpli gyártásának sem!

íme a mintapéldány. Különösen a Kínában élő, blogomat esetlegesen olvasó expatoknak ajánlott..

Nagy a suli, így aztán sok a külföldi oktató is. A Taiwanról, a szeparatista szigetországból alkalmazott szaktanároktól eltekintve nyugatról szám szerint nyolcan vagyunk. 

Mindenkibe belefutottam már a kampuszon kb. 1-2 ízben, illetve ott voltak a könyvtári kávézós összejövetelen is. Két alkalommal ügyintézni szállítottak minket központilag, elsőként az orvosi vizsgálatokhoz, másodjára a tartózkodási engedélyt megigényelni, s ekkor is velünk volt két illetve három közülük. A gépjárműbe többen nem fértünk volna el, így két részletben hurcibáltak minket, plusz gondolom így tudták a legoptimálisabban kivitelezni azt is, hogy lehetőség szerint minél kevesebbünknek maradjon el a procedúra miatt órája.

Akik régebb óta olvasnak már, tudhatják, hogy nem kimondottan erős bennem az érzés, hogy vegyüljek a helyi expatokkal, így erre nem is került sor idén. Fengjieben az egész járás területén én voltam az egyedüli külföldi, így ott esély sem volt rá, Xianningben pedig ketten voltunk a suliban, így ott kikerülhetetlen volt, bár Javier kellemes alak volt, szóval ezzel nem is volt gond.

Itt, mivel nagy területen vagyunk, nem kell egymást kerülgetnünk, plusz elegen vagyunk ahhoz is, hogy személyem érintettsége nélkül külföldi társasághoz juthassanak a többiek. Kapóra jön a családos mivoltom is, így senki nem is nagyon szorgalmazza a kontaktust, különösen, hogy férjem szinte egyáltalán nem beszél angolul. Ők meg valszeg németül nem.

A kollégák amúgy tanítani vannak itt, amit jól jelez, hogy egy kínai amerikai és egy fekete nő is van köztük. A fennmaradó rész europid jellegeket mutat, s amennyire tudom, rajtam kívül mindenki amerikai.
Az orvosi vizsgálatra szállításkor Travis, az egyik srác (egyedül az ő nevét tudom), az afroamerikai hölgy és a kínai lány volt velünk. Az előző kettővel nincs gond, mint kiderült, egy suliba jártak, bár korábban nem ismerték egymást. A kollegina angolja tipikusan déli, s minden második mondata "yeah, whatever", ami kicsit vicces volt egy idő után.

Travis és az afroamerikai földije a tartózkodási engedély igénylése idején

A kínai hölgyike viszont a nagyon idegesítőek közé tartozik. Elsőre azt hittem, itteni tanár, bár az furcsa volt, hogy nincs akcentusa. Szerencsére hamar csatlakoztak hozzánk a többiek, mert a hölgy legfőbb ismérve, hogy be nem áll a szája. Durván végigpofázta az egész utat, aztán a kórházban, miután kissé szétszóródtunk (több vizsgálat volt, különböző szobákban, s ezek sorrendje tetszőleges volt, a sorok függvényében, ennek köszönhetően az utolsó, tüdőszűréses sorba eltérő helyekre álltunk be), a sorban mellette álló, legkülönbözőbb vadidegen figurákat szórakoztatta a szövegeivel. Ha külföldiek voltak, angolul, ha ezek udvariasan elkoptak mellőle, a helyi kínaiakat kínaiul. Egy ponton nekiállt rendezkedni is, mert valami nem tetszett neki a sorokkal kapcsolatban, meg emlegetett valamit, hogy valahol ezt nem így csinálták. A harsány, szófoshatnékos hölgyet szerencsére ekkor láttam először és utoljára is.

Rajtuk kívül van még egy legalább 120 kg-ot nyomó leány, egy szőkített ötven fölötti pasas és még két fiatalabb legény. A testesebb, amúgy egy kiadós fogyást követően feltehetően vonzóvá varázsolható, mert szép arcú hölggyel kapcsolatban volt egy diákomnak egy története. Még az első, bemutatkozó órán mesélte, hogy amikor megtudta, külföldi tanárt kaptak idén, azt gondolta, biztosan a kövér amerikai csajszi jut majd nekik és nem volt túl lelkes, aztán megjelentem én és most öröm és boldogság. Csak valamivel viccesebben és kevésbé polkorrekten megfogalmazva.

Kollégáim közül csak egyikük, a festett pasi lakik itt a lakóparkban. Hogy pontosan hol, azt nem tudom, de neki szintén itt a családja állítólag, de őket sem láttam még.
A többiek, amennyire a két közös szállítás közben elcsípett szavaikból felfogtam, valamelyik kollégiumban laknak, erre vonatkozó infómorzsa volt például, hogy éjjelre felgyorsul a net náluk, miután a diákok leszállnak a wifiről. Nálunk nincs ilyen gond, saját vonalunk van.

Szóval idén becsben vagyok tartva. Érdemes volt férjhez menni. 

A munka egyelőre egészen kellemesen telik az új munkahelyemen. Bár ez a suli sem tartozik a legjobbak közé, de már a felsőoktatási intézmények másodvonalát képviseli, ellentétben a legutóbbi xianningi intézménnyel, amely harmadvonalas volt. Ennek megfelelően valamivel értelmesebb diákjaim vannak, akikkel többet is lehet kezdeni.

Az egyik osztályom nagyon tré, de ők sem rosszabbak, mint amihez korábban szoktam, ugyanakkor van két olyan is, akikkel kifejezetten elégedett vagyok. De lássuk, mi is az idei program.

Ahogy azt fejtegettem már, nincs reális esély arra, hogy valami átütő fejlődést generáljak a tanulóim körében. Ehhez már túl régóta tanulnak angolul, ami eddig nem ragadt rájuk, azt kétlem, hogy majd én adom át nekik. Idő sincs arra, hogy a már bevésődött, mostanra ösztönösnek tekinthető dolgaikon korrigáljak, így - különösen ha már angol beszédóráink vannak együtt - beszélgetünk.

Na nem csak úgy ész nélkül. A free talk nem működik, mert azzal csak azt érném el, hogy az idő nagyobbik felében csendesen üldögélnénk az osztályban. Mindenképp valamilyen keretet kell biztosítani a beszélgetésnek, ami lehetővé teszi, hogy elkerüljük az üresjáratokat.

Így különböző topikokkal állok elő. Az előző órán már közlöm a következőt, így ha kedvük, igényük tartja, utánanézhetnek, felkészülhetnek. Gyártok ppt-ket, s a kérdések segítségével végigvesszük az adott témát.

A prezentáció elejére kigyűjtöm az esetleges ismeretlen fogalmakat, illetve azokra kitérünk menet közben is, ha felmerülnek.

A témák egyszerűek, lehetőség szerint nem túl unalmasak, s így hozzá tudnak szólni, s beszélnek. A kezelhető méretek miatt mindenki megszólalhat, ha úgy tartja a kedve.

A visszajelzések jók. Csak a leggyengébb osztály problémás, náluk keveset beszélnek, de máskülönben kellemesen telik az idő. A kedvenc csoportom tagjai pedig rendszeresen leállnak sztorizgatni, amitől elsőre meghűlt bennem a vér, annyira szürreális volt. Órák után nem ritka, hogy egyik-másik diák szól, hogy érdekes volt az anyag, s ezek a megnyilvánulások nagyon jót tesznek a lelkemnek.

Ami a felügyeletet illeti, a Zhao Bing nevezetű felettesemet egyszer, a legelső órám előtt láttam, s azóta sem. A mostani szünetről egy diákkal üzent, de ebben ki is merült a kettőnk közötti kapcsolat. Ezt nem panaszként írom, bár nem tűnt kifejezetten antipatikus teremtésnek, minél kevesebbet látom, annál jobb. Az egyúttal azt is jelenti, hogy minden rendben.
A találkozásunkkor átnyújtott osztálynévsorok, értékelési papírok, órarend, stb. mellett szerepelt egy féléves útmutató is, amely szerint szeptember 10-ig tantervet kell leadni elfogadtatásra. Miután nem akartam tantervet írni (különösen, hogy magam sem nagyon látok előre aktuálisan 1-2 hétnél tovább), így efelett elsiklottam. Egyelőre úgy néz ki, hogy másnak sem fáj a dolog, s ez maradjon is így.

A leírás szerinti vizsgáztatási elképzeléseket is meg fogom torpedózni, mert az óráimra nem alkalmazhatóak. Valamikor félév előtt kéne leadni, teszt formájában, A és B lapokat gyártva, hozzájuk értékelési kulcsot kidolgozva.

Ez úgy önmagában nem hülyeség, s feltehetően nem specifikusan nekem üzentek vele, de egy oral english órát papíron, írásban számonkérni elég röhejes ötlet lenne. Pont ugyanezért nem kapnak házi feladatot sem, noha az értékelés egyik rubrikája erről kellene, hogy szóljon.

A vizsga természetesen szóban lesz, a már ismert topikos megoldás alkotja majd a gerincét. X számú téma, a véletlenszerűen kiválasztott példányból 5 perc prezentációval kell előállni. Magolással is abszolválható, így aki készül, egész biztosan nem bukik meg. Ezt fontosnak tartom, mert a képességei miatt nem akarok senkit sem buktatni.
Jön hozzá, szintén a témához kapcsolódóan 5 kérdés tőlem, amire illendő válaszolni. Ha valaki síkhülye, vagy a nyelvi képességei tényleg vállalhatatlanok, a magolásos résszel akkor is össze tud szedni 80 pontot hibátlan performansz esetén. Erre azért kicsi az esély, de ha hibázik is, ami sanszos, a minimális 60-at egész biztosan össze tudja majd szedni, ha fektet energiát a felkészülésre.
Ha nem, akkor meg buktatok. A készségek hiányáról nem tehetnek, a szorgalomról igen, szóval ez nem hat meg.

No, de ez még odébb van. Hivatalosan kb. január 9-én kezdődik a vizsgaidőszak, egy hetes. Miután én szóban vizsgáztatok, sanszos, hogy beletelik 3 hétbe legalább, úgyhogy már december közepe felé kezdünk. De egyelőre most még tanítok, addig még van két és fél hónap.

Tegnap a kis járművel elgurultunk az elővárosi vasút állomásáig, felderíteni a terepet. Már az állomáson illetve az út során egy parkban illetve egy tóparton lőttük ezeket a képeket. A környékünk nagyon jó!

Valamelyik nap jutott az eszembe csak, hogy nem mutattam még meg a kampuszon túli világot, mármint azt, ami a lakás ablakaiból megfigyelhető. Ezt a hibát korrigálom most a képekkel.

A képeken jól kivehető, a fotós perspektívájából előrefelé vezető út egy idő után beletorkollik a Xianning-Wuhan szuburbánus, C jelű gyorsvonat egy megállójába. Mintegy 10 perc buszozást követően. 

Onnan - igaz, csak napi hat járat van - már csak 17-22 perc a wuchangi központi vasútállomás, s ennek menetidejét garantáltan nem befolyásolja a forgalom. Szóval, ha a belvárosban lesz dolgunk, a vasút lesz a nekünk való opció. Innen Wuchangig 6 yuanbe fáj a jegy.

Noha a kis elektromos bicaj beszerzése miatt a jövőben ez engem már feltehetően nem érint majd, még a hét elején lőttem el ezt a kis videót a kampuszon ide-oda kóválygó elektromos szállítóeszközök egyikének fedélzetéről.

Izgit nem kell várni tőle, de ízelítőnek jó talán az itteni világhoz.

Szerencsére tegnap lezajlottak a legutolsó órák is, s most egy hétig nem kell korán kelni. Sajnos az órarendem olyan, hogy három nap is 8:10-től kezdek, amihez fél 7-kor kelek. Csak az egy szem kedden van délutáni kezdés, azt sokkal jobban díjazom.

A szünet alatt nem utazunk, legfeljebb a városba megyünk majd be, távolabb nem. Tegnap vettünk kis elektromos biciklit, így immár kellemes módon lehet zötykölődni. Végül 1250 pénzbe fájt, egy eredetileg 1500-ért kínált példány, sajnos kéket nem adtak ennyiért, csak a legkevésbé kelendő, fekete vagy lila színből választhattunk. Maradt a fekete.

Ezentúl gyorsan be lehet majd érni tanítani. :)

Ma rendhagyó módon a Szecsuánblog átevez a gasztroblogok csodálatos világába és ínyenc fogásokkal örvendezteti meg a nagyérdeműt. Vagy valami ilyesmi.

A napokban a helyi szupermarketben járva két szép, megtermettebb varangyot néztem ki a tegnapi vacsihoz.

Bár első ránézésre elég gusztustalan példányoknak tűnnek, bőrük lefejtése után már csak a szép izmos húsuk látszik, amely - s ez a fő - rendkívül ízletes is. Ideát fél kg béka cirka 15 yuanbe kerül, vagyis mintegy 600 forintba. Ez alatt még az élő, bőrös-fejes állat súlyát kell érteni, amiből nyilvánvalóan lejön némi veszteség. A csonttal nagyon nem kell számolni, mivel könnyű és vékony csontozattal állunk szemben ez esetben.

Ahhoz, hogy a hasznosítható húshoz jussunk, előbb meg kell nyúzni a kis dögöket. Ez házilag is megoldható, de érdemesebb a húspult mögött álló szakemberre bízni a feladatot, hiszen neki a rutin miatt ez kb. 2 másodpercet vesz igénybe.
Ha mégis a saját kezünkkel szeretnénk ezt kivitelezni, akkor a módszer a következő: az állat hátoldalán, a nyakánál ejtsünk egy kis bevágást, majd a bőr alá nyúlva egy erősebb mozdulattal húzzuk le a bőrt, mintha csak a ruhát vennénk le kifordítva. Az ideális végeredmény egy csupasz béka, aminek a talpáig le van húzva a bőre. A lábujjak magasságában vagdossuk le az állat végtagjainak a végét, majd a fejet. A fej eltüntetése után hozzáférhetővé válnak a belső szervek, ezek is mehetnek a kukába.
A már lecsupaszított, kizsigerelt csupa izom táplálék valahogy így kell kinézzen.

A béka húsa kellemes, csirkére hasonlít, de annál valamivel szárazabb. A hús puha, könnyen átsül, így ki is lehet rántani. Én ezt tettem tegnap.

A darabokra aprított békát érdemes alaposan megfűszerezni, s egy kicsit állni hagyni, majd jöhet az ízlésnek megfelelő bunda. Kínában nem nagyon lehet zsemlemorzsához jutni, így én lisztes-tojásos bundában forgattam meg majd sütöttem ki. Sütési idő tekintetében csirkeszárnyhoz hasonlítható, kb. ennek megfelelően lehet kalkulálni.

Kínában rendszerint több fogás kerül az asztalra, s noha ebben nem akarom velük felvenni a versenyt, a rizsünk mellé még sonkával megszórt, pirított zöldbabot rittyentettem a vacsihoz.

A kész végeredmény alant. Jó étvágyat!