Xianning után Wuhanban is véremet vették. Történt ugyanis, hogy kedden az óráimra igyekezvén belefutottam egy kitelepült vérgyűjtő buszba a kampuszon. Miután siettem tanítani, így elsőre csak azt érdeklődtem meg, meddig lesznek ott, majd az órákat befejezve tértem vissza.

Ideát a népek nem szívesen adnak vért. Otthon is sokaknak antipatikus a dolog, de Kínára ez halmozottan jellemző. Mondjuk a véradók köre is erősen limitált: miután aprók, a nők egy jó része eleve nem adhat, mert nem érik el az itt minimálisan szükséges 50 kg-os súlyt.

Ugyancsak a méreteikből adódóan nem is lehet túl sok vérüket levenni. A nyugati gyakorlattal ellentétben itt 200, 300 és 400 ml-es mennyiségeket vesznek, de 400-at nagyon kevesen adnak.

Emiatt is jó, ha kéznél van egy nagyra nőtt Veve, miután én egészen biztosan túlélem a négydecis vérveszteséget is.

A jutalom sem maradt el egy egészen türhető sajtos(!) keksz, egy nagy zacskó szójatejpor és egy plüsshernyó formájában. 

Most már igazán nem érhet kritika, hogy nem veszem ki a részemet a helyi társadalmi feladatvállalásból. Nem mintha eddig bárki is panaszkodott volna.

Véradás zajlik a suliban, s amint megtudtam, azonnal oda is siettem. Ez a legkevesebb, amit egy egészséges ember megtehet. Kaptam már vért én is korábban, s adtam otthon is néhányszor. Szükség mindig előfordulhat, jó ha van készleten.

Kínában most a véradás különösen népszerű, a kunmingi esemény hatására a szokásos létszám többszöröse mozdult meg s jelentkezett.

Így már azt is elmondhatom, hogy jóvoltamból hamarosan egy kínaianak biztosan fog magyar vér csörgedezni az ereiben. Remélem, segít is neki.