Kínában piacozni mindig szerettem, kellemes élmény. A választék bőséges, az áru szép, s az egész jólesően lepukkant körülmények között működik.

Az itteni szupermarketekben nem sűrűn lehet kapni szalonnát, ennek orvoslására indultunk ma meg szerencsét próbálni a közeli piacra. Ahogy azt vártam, találtunk nyers példányt bőséges mennyiségben, de még egy helyütt füstöltre is bukkantam, ami itt Hubeiben nem gyakori, s boltban egyáltalán nem kapni. Annak idején Fengjieben elég széles körben elérhető volt a kis hentesüzletekben, piacokon, de áruházakban ott sem. Ez viszont Wuhan, erre tényleg nem egyszerű belebotlani.

Xianningben láttam még egy alkalommal kutyát az egyik piacon. Na nem házikedvencet, s nem is túl életvidámat, miután már levágva és szétbontva várta a fogyasztókat. Itt ilyesmi nem volt, ellenben két kis beülős hely is kutyahúsról szóló felirattal reklámozta magát. Az az osztályonkénti 1-2 diákom, aki már evett kutyát, azt mondják, finom, de attól tartok, a belém ivódott tabuk vannak annyira erősek, hogy ennek magam ne járjak utána.

A vásárolt füstölt szalonnának viszont nagyon örülök, rendszeresen fogok odajárni. Még néhány kép a piacról lejjebb.

Egy ideje már tervezgettem egy efféle térképes posztot (már legalább két hete), de valahogy egyszer sem vitt rá a lélek, hogy legyártsam. Így sem lesz egészen olyan, mint amilyennek megálmodtam, de minden nem jöhet össze.

Wuhanról is volt már egy bejegyzés a blogon, így ebbe részletesen nem mélyedek bele újra, mindenesetre Wuhan a legnagyobb kínai városok egyike, mintegy nyolcmilliós lakossággal. A nagyság természetesen relatív, a három óriáshoz képest lényegesen le van maradva, de benne van a top10 második felének élmezőnyében, Közép-Kínában meg vita nélkül messze a legnagyobb település.

Ezzel egyúttal az országon belüli elhelyezkedése is tisztázva lett, de szemléltetés céljából itt egy kép. A pirossal jelölt pötty Wuhan.

Mint látható, a Jangce szeli ketté. Kicsit közelebbi térképen eképpen fest.

Mint a fenti kép mutatja, nincs hiány errefelé állóvizekben, gyakorlatilag mindenfelé tavak szabdalják a tájat. Mi egészen közel lakunk a külső körgyűrűhöz, a város nagyjából eddig tart.

A délen lévő, nagy, kék színű, Jiangxia nevezetű kerület a miénk, s ha ezt a képet összehasonlítjátok a fentivel (a tavak alakja alapján nem lesz nehéz), jól kivehető, hogy bár valóban kinn lakunk a központtól távol, a tényleges közigazgatási határ még rohadt messze van. Az a néhány belső, kis méretű kerület jelenti a tényleges városmagot.

Az utolsó térkép már a közvetlen lakóhelyet jelzi a blogon eddig sűrűbben emlegetett helyek feltüntetésével. Így, ha igény van rá, könnyebben elképzelhető, mi merre van. A jelmagyarázat a térkép alatt.

Nagy piros kör: kampusz.
Kis zöld csillagok lentről felfelé: a ház földszintjén, az északi főbejárattal szemben fekvő és a még nagyobb szupermarketek.
Narancssárga csillag: az újonnan nyílt, közeli McDonald's
Kék kör: a Wuhan-Xianning gyorsvasút hozzánk közeli megállója.
Rózsaszín kör: Walmart.
Szürke kör: Optics Walley tér, a metró végállomása.

Utóbbi három pötty mind-mind egy észak-déli irányú út mentén helyezkednek el, a kék a felső zöld csillaggal egy magasságban. Ha esetleg elsőre nem találjátok.

Tehát erre élek...

Ahogy hűsül az idő, elkezdtem használni a lakás hátsó bejáratánál lévő kis előteret dohányzási célra (az erkély helyett). Merthogy két bejáratunk is van, ez a második a konyhából nyílik.

A kis előtér ablaka a ház oldalán van, eképp ebben az irányban is gyárthatók fotók. Ilyen a kilátás.

No, ma is némiképp gasztronómiai vizekre evezek, elvégre ha már annyit áradoztam a kínai konyháról, valamit időnként mutatni sem árt belőle.

Kezdjük a cím első tagjával. A kínaiak párolt tojása egy nagyon alap táplálék, ellenben nem igényel semmiféle különösebb szakértelmet vagy eszközt, esetleg egzotikus alapanyagot az elkészítése. 
Rendszerint nem önálló fogásként szerepel, bár errefelé szinte semmi sem, hiszen egy-egy étkezéskor legalább három-négy féle tápot öntenek az ember elé, a rizst (északabbra esetleg a tésztát) nem számolva.

Legyártani roppant könnyű. Felütünk majd felverünk étvágynak megfelelő darabszámú tojást, majd ehhez képest kb. kétharmadnyi vízzel felhigítjuk azt. Ízesítjük, újra felverjük, majd mehet gőz fölé.
A párolásra is tökéletesen alkalmas rizsfőzők világában ez gyerekjáték, de azért magyar viszonyok között sem ördöngős feladat kivitelezni.

Ha elkészül, az elég könnyen észrevehető, mert valamennyire felfújódik, majd rántottaszerűen összeáll. Ugye hogy egyszerű?

Ez persze a nagyon hétköznapi recept, gasztrosznobok a víz helyett adhatnak a tojáshoz szójaszószt is (a további sózást ekkor hanyagoljuk, mert a szósz is sós) és nyugodtan lehet más dolgokkal is kísérletezni. Sznobéria nélkül is jól viseli ugyanakkor az apróra vágott zöldhagymát, s ha főfogásnak szánjuk, megszórható garnélával is, ami szintén puhára puhul a folyamat végére. Főfogásként azért valószínűleg nem árt elegendő tojással készülni.

A másik, amiről ma írok, az a bok choy. Ez a rendkívül ronda nevű teremtmény egy zöldség, nem is a rosszabbak közül való. Sajnálatosan ez a fenti förmedvény a legnemzetközibb neve, a dőlt betűk hiányából pedig kikövetkeztethető, hogy nem standard kínai név, hanem kantoni. Próbáltam keresni neki valami elfogadható elnevezést, de beletört a bicskám, a magyar nyelvű wikipedia meg nemes egyszerűséggel a kínai kelnek felelteti meg, ami egy oltári nagy baromság.

Hasonlít?

A blogon maradjunk a standard kínai névnél, ami a qingcai. Ez a káposztafélékhez hasonlatos, de tőlük azért merőben eltérő növény az egyik legkedveltebb kínai zöldség. 
Otthon, tartok tőle, hogy nem beszerezhető, én legalábbis még sosem láttam. Kifejezetten ízletes, úgyhogy aki kedvet érez, honosítsa meg hazánkban is. A klíma a termesztésre megfelelő.

Elkészítéskor a leveleket szétszedjük, majd innen a történet már sok irányba folytatódhat. Kevés olajon történő pirítás, levesbe főzés, párolás is lehet a végkimenetel, vasárnap nálunk ez utóbbi sorsra jutottak a megvásárolt darabok.

Zárásként még itt van néhány kép az ebédről.

A történetet ott hagytam abba, hogy az alipay külföldiek számára nem szereti a mezőgazdasági bankos számlát, az ICBC-nél pedig nem sikerült kivitelezniük a számlanyitást.

Szerdán így elindultam a Bank of China fiókjába, ahol szerencsére zökkenőmentesen birkóztak meg a problémával, s nem is tartott a procedúra túl hosszú ideig.
A BOC-ás kártya birtokában aztán sikeresen ki is választhattam a bankot az alipay kínálta listából, s a kártyaadatok bepötyögése után meg is jött a bizakodásra okot adó üzenet: 1-2 napon belül utalnak egy egy yuan alatti összeget, majd ennek ismeretében érvényesíthetem is regisztrációt. Hurrá!

A pénz meg is jött. Egész pontosan 0.13 yuannel lettem általuk gazdagabb, azonban amikor ezt vissza szerettem volna igazolni, az a helyzet fogadott, hogy az alipay blokkolta a fiókomat. Ezt már két korábbi regisztráció esetén is eljátszotta, úgyhogy könnyes búcsút véve be is fejeztem az alipay-jel folytatott kapcsolatomat. Ha ennyire nem akarják, hogy általuk költsem a pénzem, akkor nem erőltetem.

Körbenéztem még egyszer a wechat-es pénztárca kapcsán is. Bár a netes források szerint néhány bank esetén jó az útlevélszám is a regisztrációhoz, ez sem hozott sikert. Annak ellenére, hogy elvileg mindkét bankomat a használhatóak közé sorolják.
Élek a gyanúperrel, hogy ez egy windows telefonos bibi lehet, de csak emiatt nem ruházok be egy új telefonba.

Jobb lehetőség híján hamarosan meglátogatom majd az ABC bankot ismét és maradok az usb-s kütyünél.  

Történelmi bejelentés hangzott ma el Pekingben: megszűnik a hetvenes évek vége óta folytatott egykepoliika. A nyilatkozat egyelőre még csak a szándékot közli, azt jóvá is kell hagynia az Országos Népi Gyűlésnek, vagyis a helyi parlamentnek, de az itteni politikai berendezkedés következtében ez csupán formalitás.

A párok ezentúl két gyermeket vállalhatnak szabadon, vagyis büntetés megfizetése nélkül, a harmadik vagy esetleges további gyermekekért ezután is fizetni kell majd.

Ahogy arról a blogon korábban már esett szó, a születésszabályozást a népességrobbanás megfékezése érdekében vezették be a kínai gazdasági nyitás elindításával párhuzamosan. A kulturális forradalom által hátrahagyott romok közepette megindított reformok mellett fontos volt a súlyosan túlnépesedett ország további népességnövekedésének kordában tartása is.

Mostani tanítványaim szülei még jellemzően az egykepolitika előtt születtek a hetvenes évek első felében, hatvanas évek végén, s általában 5-6 testvérük van. Ha ugyanezt a családmodellt nem is vitték volna tovább a szülők, a jelenlegi 1-2 gyereknél egész biztosan többet vállaltak volna.
A reformok előtt Kína képtelen volt ellátni a lakosságot élelemmel, a kontrollálatlan népességnövekedés hatásai kiszámíthatatlanok lettek volna. Annyi egészen bizonyos, hogy a mostanra kialakult viszonylagos jólét nem következett volna be.

A kezdetben rendkívül szigorú politika következtében 3-400 millió fővel (arányaiban nézve mintegy 25%-kal) kevesebb ma az ország népessége, mint az a közbeavatkozás nélkül várható lett volna. Ez a drasztikusan csökkenő születésszám a nyilvánvaló hasznon túl azonban nem kevés problémát is szült.
Ezek egyike, hogy hagyományosan a fiúgyermeket preferálták a lányok helyett, így az újszülöttek körében erősen felborult a nemek aránya. A legsúlyosabb helyzet a mai 20-30 közötti korosztály esetében mérhető, az utóbbi néhány évben született gyermekek esetében már az egészségeshez közelít ez az arány.
Sokkal súlyosabb probléma, hogy kiépített társadalom-biztosítás híján egyre kevesebb utódnak kell egyre több felmenőt eltartania utóbbiak öregkorára. A hagyományos sokgyermekes családmodell mellett ez jól működött, a terhek eloszlottak, míg most extrém esetben, egykézős családoknál a jövőben a párocska vállát négy szülő támogatása nyomhatja.

A mostani leszámolás az egykézéssel nem váratlan fordulat. Az enyhítések régóta napirenden vannak, s számtalan kiskapu létezett korábban is. A kezdeti szigor után vidéken két gyereket engedélyeztek, ha az első lány volt, egyes, kiemelten szegény térségekben ettől függetlenül is. A nemzetiségekre sem vonatkozott a drákói szigor. Ők városban kettő, vidéken három gyermeket vállalhattak, de egyik-másik nemzetiség ennél nagyobb kedvezményeket is kapott: a tibetiek korlátozás nélkül sokasodhattak, de egyes Qinghai tartomány beli kis népek, pl. a tu nemzetiség falusi köreiben is ötnél volt megszabva a limit.

A teljes lakosságra vonatkozó enyhítés is életbe lépett két éve, amely szerint két gyerek engedélyezhető, ha valamelyik szülő egyke.

Az egykepolitika kettesre módosítása ténylegesen mintegy százmillió házaspárt érint így. Miután a második gyermek bevállalása eddig is elsősorban pénzkérdés volt, s erre, ha megvolt az igény, nem sajnálták a forrásokat, így a lazítás nem is ebben fogja éreztetni a hatását elsősorban, bár az sem utolsó szempont, hogy egy esetenként tetemes összeg maradhat majd így a háztartások zsebében. Második helyett inkább plusz egy gyermeket tesz lehetővé, elsősorban vidéken, ahol még nagyobb kedvvel vállalnak népesebb családot.

Hogy a két gyernek politika megállítaná az ország lakosságának öregedését, az azért kétséges, mivel a gyermekvállalási hajlandóság már lényegesen kisebb, mint harminc éve volt. Baby-boom szerintem nem várható, már a teljes korlátozás eltörlése esetén sem, annyit változott az ország, s változtak annak lakói. 
De majd elválik...

Szombaton találkoztunk néhány diákkal. Csak egyikőjük volt a tanítványom, a többieket a nyelvsuliból ismeri, ahol mindannyian tanulnak. Ez utóbbi nem olcsó intézmény, számukra három hónap (hetente kétszer 3 órával) 5000 yuanbe, cirka kétszázezer forintba került.
Bár állítólag nincsenek külföldi tanerők náluk (ez a külföldiek sokszor szedett-vedett mivolta miatt nem feltétlenül baj), a helyiek viszont jók, amit alátámaszt, hogy a jelenlévők egész összeszedett kommunikációra, s relatíve elfogadható kiejtésre voltak képesek.

Az összeröffenést az iskola könyvtárának kávézójában kezdtük el, ami egy kellemes, hangulatos hely, úgy heti kétszer be szoktunk ülni meginni egy feketét. Valódi kávéjuk van, ami ideát nem feltétlenül magától értetődő.
Itt végezve invitáltak minket vacsizni, így egy, a sulival szemközti oldalon lévő hotpotozós helyre keveredtünk.

Ahogy az lenni szokott, ha éttermi evészet van, rengeteg a fogás is, ezúttal sem volt másképp. A kiadós és laktató táplálkozás galériába szedve tekinthető meg a lenti képre kattintva. Keressétek meg a képeken a békát is. Bőrrel együtt járt, amely meglepő módon, bár színes, ízre teljesen korrekt, nagyjából semmi eltérést nem mutat a csirkebőrtől.

Véget ért az idei bürokratikus kör is, a múlt héten végre elkészültek a tartózkodási engedélyek, s megkaptam a szakértői igazolványomat is. Egy évig ilyen téren pihi lesz már.

Opcionális házhoz menés a pofonokért azonban még akad. Régi siralmam volt a netes vásárlás kínai kivitelezése. Oké, a bankoktól beszerezhető usb-s kütyü megoldást jelent, de sosem szerettem használni, mert aránylag macerás, s manapság, az okostelefonok világában eléggé ósdi kezelése a problémának.

Kínaiként a helyzet könnyen orvosolható lehetne. Ott van az egyre elterjedtebb wechat-es (kvázi helyi facebook) fizetés, de a regisztrációhoz kellene kínai személyi igazolvány, ami nekem értelemszerűen nincs.
A másik, amúgy is lényegesen szélesebb körben, a kínai weben gyakorlatilag mindeütt használható módszer az alipay.
Külföldiként ide sem egyszerű regisztrálni, mert alapértelmezésben ehhez is szükség volna személyire. Némi kínai nyelvismeret, s az oldal kitartó böngészése mellett a külföldieknek szóló lehetőség is kibogarászható, de nem egyszerű.

Nagy nehezen azért átvergődtem magam a felületen, a regisztrációval boldogultam is, a hitelesítés azonban már egy másik történet. Kínaiaknak ez sem nagy kunszt, számukra elég, ha megadják a kártyaszámukat, s az adataik egyezése esetén máris hozzárendeli a rendszer azt a felhasználónevükhöz. 

Külföldieknél ez sem így zajlik. Nekünk többek között beszkennelt útlevéloldalakat is virítani kell, s a számlaadatok megadása sem elegendő. Az alipay esetünkben küld egy aprócska összeget a számlára, ennek pontos összegéről még nyilatkozni kell.

Már, ha eljut idáig az ember.

Én egyelőre megrekedtem a regisztrációnál, mivel a rendszer a bank kiválasztásánál nemes egyszerűséggel nem kínálja fel az ABC-t, hiába az egyik legnagyobb, országos bank. Helyiek az ABC-s kártyájukat is ugyanúgy használhatják.
Némi mérgelődés után aztán inkább átbogarásztam a listát, s el is mentem a hozzánk legközelebb lévő, Industrial Commercial Bank of China (ICBC) fiókjába. Cirka háromnegyed óra ügyintézés után a bankos fiatalember feladta a küzdelmet, s elnézést kért. Pontosan nem értettem, miért is hiúsult meg a számlanyitás, de ahogy elnéztem, ő sem.
Kellően tanácstalan feje volt, telefonálgatott is, a fiókvezető is ott okoskodott, de beletört a bicskájuk.

Van még két lehetséges bank elérhető közelségben, ma majd bemegyek a Bank of China-hoz (BOC). A BOC a legnemzetközibb kínai bank, meg egyben a jegybank is, szóval remélhetően megbirkóznak a feladattal, ha már olyan hatalmas fegyvertényekre is képesek, mint a valutaváltás.

Hogy aztán az új számlám birtokában sikerülni fog-e az alipay-jel való összekapcsolódás, az majd kiderül. Mindenesetre már kissé kezdem unni a dolgot, úgyhogy ha ez sem működik, akkor hagyom a fenébe, s marad az USB-s banki kütyü. Hamarosan kiderül...

A napokban ezt a szépséget sikerült megfigyelnem bevásárlás közepette. Megkóstolni nem volt szerencsém, így erről nem nyilatkozhatok (majd talán Virág), de ránézésre kifejezetten mókás darab.

A napokban a Carrefourban megfordulva sikeresen beszereztünk egy jó adag nyugati ízű pékárut. A legnagyobb örömömre.

Akadt mellé egy kevéske bacon is, ami szintén jól tud jönni normális felvágottak hiányában. Volt azonban a baconok mellett még valami. Valami szokatlan. Szalámi! Mi több, magyar szalámi! Vagy legalábbis ez a fantázianeve. Mindenesetre a Yurun forgalmazza, s Beretta márkájú. Ízre finom.