Az előzmények után már mindenre felkészülve vágtunk neki a hétfői egy szem duplaórámat követően a nagyvárosnak, hogy ezúttal talán végre sikerüljön némi pénzt küldeni kicsiny hazánk irányába.
Miután előzőleg elég meggyőzőnek tűntek a telefonban, azért titkon reméltem, hogy sikerrel járok, de az utalás kedvezményezettjét már felkészítettem arra is, hogy jó eséllyel nem, s ez a tegnapi nap az utolsó próbálkozás ideje, így ha ezúttal sem lesz szerencsém, bedobom a törölközőt.

Mintegy másfél órás utazást követően jutottunk el a China Everbright Bank Xinhua úti fiókjába, amely a Zhongshan Park metrómegállótól cirka 10 percre van gyalogosan.

Betérvén pozitívan indult a dolog, megértették, mit akarok, s előzékenyen nyúltak is a WU-s formanyomtatványért. Hurrá, ebből most már lesz valami! - gondoltam nagy naivan.
Miután a nyomtatvány kitöltésre került, én is elkerültem az egyik ügyintézői ablakhoz. Annyi adalék még tartozik a történethez, hogy a WU-n keresztül dollárt szándékoztam küldeni, de dollár híján ezt előbb szerettem volna megvásárolni.

Időnként kérdezgettek ezt-azt, kaptam papírokat kitöltés céljára (lakcím, telefonszám), s az ügyintéző is olykor pötyögött valamit a monitorjába mélyedve vagy épp másolatokat készíttetgetett az útlevelemről. Nagyjából egy fél óráig látszólag zökkenőmentesen zajlottak az események, aztán feltűnőbbé kezdett válni, hogy nem történik semmi.
A fiatalember egyre ritkábban pötyögött, hozzám nem szólt senki, viszont elkezdtek sűrűsödni az emberek körülötte.

Az alábbi képek gyönyörűen megjelenítik a helyzetet, amikor kavics kerül a fogaskerekek közé és beáll a tanácstalanság.

Úgy másfél órával a kezdést követően végül engem is beavattak. Kérdezték, hogy a fizetésemből van-e a pénz, amit megerősítettem. Majd előjöttek a farbával is, nekik bizony kell egy pecsétes papír a munkáltatómtól, ami igazolja a pénz eredetét. Hozzáteszem, csupán ezer yuanről volt szó, nem milliókkal állítottam oda.

Rutinosan, meglehetősen rezignáltan vettem tudomásul, vitatkozni véletlenül sem álltam le, inkább csak arra voltam kíváncsi, hogy a WU vagy a pénzváltás igényli-e ezt az igazolást, miután az utóbbit, ha muszáj, elintézem másutt.
Szerencsére csak a pénzváltás kapcsán merült fel ez a probléma, úgyhogy szépen elkértem a legközelebbi Bank of China címét (pár percnyire, ugyanabban az utcában) majd jeleztem, hogy a pénzzel együtt jövök vissza.

A BOC tényleg közel volt, s nagyon kedves, teljesen értelmes recepciós fogadott, aki tudta is, hogy mi a dolga. Egy gond volt csak, a küldeni szándékozott pénz kb. 156 USD lett volna, de náluk nem volt apró, csak százas. 200-at nem akartam venni, így inkább bepróbálkoztunk a szemközti Agricultural Bank of China fiókjában.

Ott megint remekül megfigyelhető volt a mafan okozta kétségbeesés, kapásból próbált lerázni a pénztáros, küldött egyből a BOC-hoz. Mivel apró kellett, így ez nem nagyon volt elfogadható opció, de állítólag náluk is csak százasok voltak. Jobb híján, meg mert keringeni sem akartam már tovább, visszamentünk a BOC-hoz és vettem 200 USD-t, kínai mércével nézve rendkívül professzionális gyorsaság mellett. A recepciós intézett azonnal mindent, mindössze az ablaknál kellett várni pár percet, de a hölgyike mentségére szóljon, hogy a kitűzőjéről virított a gyakornoki státusz, s csak egyszer kellett a tapasztalt kollegináját odahívnia.

A 200 USD-ral a zsebemben aztán visszaszambáztam az Everbright Bank-hez. Kíváncsian vártam, hogy a világ normálisabb felén rendkívül egyszerű WU-zás mennyi időbe telik majd.
Mielőtt ezt folytatom, hadd mesélek egy keveset arról, hogy Magyarországon miképpen zajlik a Western Union szolgáltatás. Az olvasók egy része már valószínűleg használt ilyet, de bizonyára lesz, akinek az újdonság erejével hat majd a leírásom.

Maradjunk csak a küldésnél, miután itt is ez történt. Ügyfél kap egy nyomtatványt, amit értelemszerűen kitölt. Az ügyintéző a személyi/útlevél alapján leellenőrzi az adatokat, megnyitja a WU-s programot, s bepötyögi az adatokat a nyomtatványról a programba (max. 1 perc), átveszi a pénzt, majd leokézza a küldést. A program generál egy számsort, ami alapján azonosítható a tranzakció, ezt ráírja a nyomtatványra, átadja az ügyfél példányát, majd mindenki megy a dolgára.  Az egész kb. 2 percet igényel. Ezzel szemben...

Az ügyintéző átvette a papírt meg a pénzt, majd elkezdett töltögetni valamit a gépén. Ezzel szenvedett vagy egy öt percet, utána visszabetűzte az érzékenyebb adatokat (az elírás nem szerencsés, ebbe nagyon nem köthetek bele), majd pötyögött tovább. Egyszer a kinti kijelzőn is megjelentek az adatok, amit leokéztam. 10 perc után hátraküldött a VIP ablakhoz.

A VIP ablaknál egy hölgyemény foglalt helyet, aki elkezdte újra pötyögni a dolgokat, majd előszedett egy új nyomtatványt, amire átmásolta az eredeti formanyomtatványról az adatok zömét. Ő is visszabetűzte a neveket, majd még pötyögött.

Telefonálgatott is, konzultált valamit, meg egyszer pár percre el is tűnt. Egy alkalommal elküldte az útlevelemet fénymásoltatni is, a tartózkodási engedélyes oldalt is kérve.
Végül, a bankfiókba való visszatéréstől számított mintegy háromnegyed órát követően adott egy papírt, visszaadta az útlevelem, s indulhattam a dolgomra. A pénz elment!

Hát, ennyi egy Western Union átutalás története errefelé. Ha erre jártok, ne hagyjátok ki, érdekes élmény.

Egy bő fél órája érkeztem haza, s az utazást meg a program végi, levezető, idegnyugtató Carrefour-os pékárubeszerzést leszámítva valamivel több mint három órát töltöttem el három hankoui bankfiókban.

Még kellően zsibbadt az agyam, így a bő lére eresztett, szép képekkel is illusztrált beszámolóval csak holnap jelentkezem, de érdemes lesz kivárni, ha szeretitek a szürreális dolgokat.

Ja, és azt sem árulom el egyelőre, hogy sikerrel jártam-e. 

Ízlés dolga, hogy ki szereti őket, ki nem, de Kínában hozzájuk jutni nagyon egyszerű. Különösen a part mentén, ahol napi szinten a táplálkozás részét képezik.

Erre, Wuhanban azért elsősorban a klasszikus hármas (csirke, disznó, kacsa) a legnépszerűbb, de mint az alábbi képek is mutatják, a guszta herkentyűk bőséges mennyiségben és igazán elfogadható áron kerülhetnek a vásárló kosarába.

A tengergyümölcs-kedvelők csorgassák a nyálukat!

Volt már bejegyzés a kínai bankrendszer napfényes oldáról, még Fengjieből. A költségvonzatok tekintetében azóta is minden áll: ideát kevés kivételtől eltekintve az ügyfélnek egy fillérjébe sem kerül, ha bankszámlája van és azt használja is, a bankok kénytelenek a hitelezéssel, a náluk lévő pénz forgatásával fedezni a kiadásaikat és megtermelni a profitot. Hogy ennek ellenére ezt ügyesen teszik, azt jól jelzi, hogy a három legnagyobb kínai bank immár világviszonylatban is a legnagyobbak közé került, s az adózás utáni eredményeikre sem lehet panaszuk.

A problémákat nem is ez jelenti. Egy átlagos kínai user feltehetően soha nem is szembesül velük, mert a helyiek kiszolgálása rutinszerűen történik, s nem is állítja különleges kihívások elé az ügyintézőket. Nem úgy az ilyen hozzám hasonlóan kitántorgó példányok.

Az még a legkevesebb, hogy milyen névre nyitnak az embernek számlát. Fengjieben az ABC-nél simán a kínai nevemet használták, kínaiul, mint egy hagyományos helyi arc esetében tennék, eltekintve attól a körülménytől, hogy ez egyáltalán nem hivatalos, pusztán passzióból van ilyenem.
Az itteni ABC-s fiókban már a valódi nevemet nyerték ki az irataimból, de, akárcsak két éve Xianningben az ottani bank esetében, a nevet csupa nagybetűvel, a vezeték- és a két utónév között szóközöket nem használva sikerült leírniuk. 
Az esetek 99%-ában ez sem különösebben zavaró, mivel a gyakorlatban csak akkor van szükség a bankszámlán szereplő név ismeretére, ha valaki utalni szeretne nekünk, az iskolák meg már valószínűleg megszokták, hogy zavarok fordulnak elő a rendszerben, s így eleve kérik a bank által adott papírt, hogy onnan kinyerhessenek minden infót, a bank által rögzítetteknek megfelelően.

Bajok leginkább olyankor jelentkeznek, ha a külföldi valami váratlan dolgot szeretne. Esetleg számlát nyitni vagy valamit variálna a megrendelt banki szolgáltatások terén. A kínai törvények elég világosan fogalmaznak, s a világ jelentős részéhez képest kifejezetten liberálisak: bármilyen külföldi bármikor nyithat számlát, vehet igénybe mindenféle bankolási lehetőséget, még csak az sem kell hozzá, hogy itt éljen, egy pár napos turistaút alatt is lehetőség van rá, lakcím, kínai munkáltató, minden egyéb hasonló dolog nélkül, csak egy útlevelet igényel a folyamat.
A gond az, hogy ahány bankfiók, annyiféle tisztségviselő fordulhat elő, az pedig, hogy miképp reagálnak egy úgymond váratlan szituációra, teljességgel kiszámíthatatlan. Van, ahonnan elhajtják az embert, hogy nem lehetséges a számlanyitás, másutt csak simán beletörik a bicskájuk. Másutt szükségtelen iratok bemutatását követelik meg.
A sarkon lévő ABC-nél például akartak egy papírt a sulitól, ami igazolja, hogy ott dolgozom. Ezt első körben leszereltem, s addig nem hagytam őket békén, amíg nem nyitották meg a számlám, de a többiek vitték is szorgalmasan.
Miután az egyszerűsített online fizetést az alipay-jel meg a wechat wallett-tel nem sikerült megoldanom, maradt a jól megszokott USB-s kütyüs netbank opciója. És mit ád az ég? Újra az iskolai igazolást követelték, dacára annak, hogy már számlám is van náluk, ahova havi szinten jön a pénz...
Nem volt kedvem újra keresztülverni az akaratom (a sulitól könnyen beszerezhető igazolással szemben pedig elvi fenntartásaim vannak - tudom, hogy nincs rá szükség), így aztán inkább elhatároztam, hogy nyitok számlát egy 10 percre lévő másik fiókjuknál, ahol remélhetően több sütnivalóval vannak megáldva. A BOC-os számla sajnos nem jó, mert a suli az ABC-vel van szerződésben.

Ez azonban még csak a kevésbé bosszantó része volt az eddigieknek. Western Union-t is szerettem volna használni, de jobb híján a moneygram-mel is beértem volna. Mindkettő azonnali pénzküldési szolgáltatás a világ majd' minden tájára. Abban biztos voltam, hogy ennyire távol a központtól ez nem fog menni (azután, hogy pénzt váltani sem tudtak az ABC-nél), de szerencsére a WU-nak van kínai oldala is, ahol jelzik a Wuhan szerte elérthető több tucat lokációt is. Miután ezek között szerepel a sarkon lévő bankfiók is, direkt kértem az asszisztensem, hogy hívja fel a WU-t, s pontosan erősíttesse meg, hova menjek, ahol valóban ki is szolgálnak. Felhívtam volna magam is, még angolul beszélő munkatársuk is van, de jobbnak tartottam a segéderő igénybevételét, miután a címek nekem nem mondanak semmit.
Kaptam is egyet nem is olyan messze az Optics Walley főterétől. Nos, nem volt WU. Onnan az Optics Walley tér felé gurulva több BOC-os fióknál is megálltunk, ahol elvileg moneygram van. Három helyen is azt mondták, hogy van, csak jöjjek vissza másnap, korábban.

Ennek megfelelően, az asszisztensem enyhe megdorgálása után másnap bementem a BOC-hoz, ahonnan két fiókból is elhajtottak. Az egyik helyen csak annyit mondtak, hogy nincs, a másiknál meg láthatóan a legkülönfélébb kifogásokat adták elő, hogy miért nem akarnak kiszolgálni. Ott már nem voltam virágos jókedvemben, úgyhogy elég cifrán kiabáltam az ügyintézővel. Első körben arra hivatkozott, hogy nem megy a rendszerük, aztán hogy kéne BOC-os számla hozzá (mondtam, hogy van), végül már látszott, hogy nem tud mit mondani, de aztán inkább otthagytam a francba.

Az asszisztensem közben konzultált a WU-val újra, s felhívott több bankfiókot is. Ott az a válasz jött, hogy ugyan technikailag képesek a tranzakcióra, de valamiért nagyon nehézkes a dolog, illetve a múltban néha voltak félresikerült eseteik is, így inkább más megoldást ajánlanának. Egyik helyen azt a választ kapta, hogy hívja fel őket következő héten, amikor az erre specializált kolléga visszatér.
Ez, kombinálva a BOC-os tapasztalatokkal, lefordítva annyit jelent, hogy nem tudják, hogy kell csinálni. Tudniuk kéne, de nincs tapasztalatuk benne, lefagy az agyuk tőle, s inkább elhajtják azt is, aki odatévedne.
Ja, és hozzáteszem, dolgoztam egy időben pénzváltóban, ahol napi szinten végeztem WU-s átutalásokat, s tudom, hogy a folyamat legfeljebb két percet vesz igénybe, s nem igényel semmiféle szakértelmet...

Végül aztán utánanéztem még neten, keresgéltem, s találtam egy fórumot, ahol a China Everbright Bank egyik hankoui fiókját említik, mint működőképes WU-s helyet. Az asszisztensem felhívta őket, s elég magabiztosan válaszolták, hogy menjek nyugodtan. Ez lesz majd hétfőn, holnap. Rerméljük, tényleg véget ér ez a kálvária.

Szóval igen, a kínai bankok olyakor rendkívül fárasztóak tudnak lenni.

Kína déli fele erősen szubtropikus, míg legdélebbi területén már trópusi viszonyok uralkodnak.

Ez természetesen kedvez a déligyümölcsök termesztésének is, így ezekből nagy számban és egyáltalán nem horrorisztikus árakon lehet csemegézni.

A papaja, bár nem őshonos, közép-amerikai gyümölcs, népszerű a déli ültetvényeken. Hainan szigetén kilométereken át mást sem látni a vonatablakból.

Pomelóhoz jutni olcsóbb, most épp akciós áron akár 3 pénzért is adnak egy kilónyit, de a papaja is csak 15-be fáj, vagyis egy átlagos fej megvan 200 forintnyi yuanből.

A papaja húsa puha, a kés úgy szalad benne, mint a vajban. Az íze, ha már muszáj hasonlítani, talán leginkább a sárgadinnyét idézi, de azért elég távol áll tőle.

Aki teheti, egye sűrűn, mert finom.

Ma keresett a kontakt, s megerősítette a decemberi munkát, s el is küldte a repjegyet.

Részleteket továbbra sem tudok, de valami hasonlóra kell számítani, mint legutóbb. Konferencia, ahol előadást kell tartanom valami orvosi témakörben. Bárcsak sűrűbben lenne ilyen. 

Sajnos még nem teljesen 100%, de december 26-án előreláthatóan a Peking melletti Tianjinben fogok doktorkodni.

Feltehetően a jobban teljesítő kontárok közül való vagyok, mert ha esemény van, mindig keresnek. De ez csak jó, most már csak annyi kell, hogy valóban mehessek is.

Tianjinben, decemberben... brrr... nagykabátot vinni kell, az biztos. 

A magyar szupermarketek polcain is gyakran fellelni a legnagyobb citrusfélét, az otthon mégis érdemtelenül hanyagolt pomelót.
Igaz, az otthoni viszonyok között ez nem annyira meglepő, lévén korántsem tartozik a gazdaságosan elérhető gyümölcsök közé, különösen, hogy az ehető, hasznos rész és a héj aránya sem igazán nevezhető ideálisnak.

A pomeló egyike az eredeti négy őscitrusnak, az összes maradék ezek természetes vagy mesterséges hibridje. A mandarin a másik ismert az originál négyesből, s mind-mind Kínából és Délkelet-Ázsiábából származtathatóak.
A ma már tagadhatatlanul listavezető citrus, a narancs is hibrid: pomeló és mandarin gyermeke, de a hibridek többségével ellentétben a természetben is megtalálható volt. A narancs visszakeresztezése pomelóval eredményezi a grapefruitot, s a lista még hosszan sorolható lenne.

A pomeló finom. Nagyon is finom. Édes, de nem annyira émelyítően, mint a mandarin, de nem is olyan savanyú, mint egy grapefruit. És a legnagyobb előnye még hátra van: nem folyik szanaszét a leve, miután a húsa kemény, s eleve nem annyira lédús, mint a kisebb társai. Könnyedén tépdeshetőek a szövetek a fröcsögés veszélye nélkül.

Míg a magyar éghajlat nem annyira kedvez a citrusfélék termesztésének (még ha akadtak is az előző rendszerben próbálkozások - nem sok sikerrel), Kína Wuhan magasságában már alkalmas rá, s az ország déli fele meg még inkább ideális. 
Wuhan és a Jangce vidéke még éppen csak elég meleg ehhez, ennek köszönhető, hogy Fengjieben is decemberben szüretelik (az akkor is még elég savanykás) narancsot, s az itteni pomeló sem elég sárga még.
Van ugyanis pomeló közvetlenül mellettünk is.

A házunkkal szemben egész sor cserje növekszik, amik egy részén gyümölcs is van. Az egyik fán legalább 30. Hébe-hóba a kampusz más részein is bele lehet botlani vad pomelóba, de ez a példány viszi a pálmát.
Tegnap este le is szüretelteltünk róla két fejet, kipróbálni, hol tart az érési folyamat.

A gyümölcshús még nem elég édes, de azért már fogyasztható. Nem volt rossz így sem. De azért a többi szüretelésével még várunk december elejéig. Hacsak valaki meg nem előz bennünket.

Sűrűn nem nyilvánultam meg az internetes korlátozások ügyében, leginkább azért nem, mert a blokkolt oldalak köre jellemzően hidegen hagyott. Érthető okokból a nagy, nemzetközi, bizonyos szempontból fenyegetésként megélhető lapokra mentek rá, s kis hazánk leányaként ezek jó részének hiánya nem okozott nekem traumát, miután soha nem is használtam őket.

Kevés kivétel azért előfordult. A youtube használata a nyugati világban időnként kikerülhetetlen, a google meg gyakorlatilag teljesen nélkülözhetetlennek tűnik. Ugyancsak hiányt szenved erre az ember facebook-ból, twitter-ből, az összes nagyobb nemzetközi blogoldalból, mint amilyen pl. a blogspot.

A blokkolt oldalak sosem voltak piacvezetők ideát, s mindnek akadnak helyi megfelelői. Az elérhetetlenné tett társaikkal ellentétben ezekbe bele tudnak nyúlni, s az esetleges nemkívánatos tartalmat el tudják központilag távolítani, vagy eleve szűréssel engedik a publikálást, s így már idejekorán meggátolható a kormányzat által károsnak ítélt anyagok megjelenése.

A magyar webhez való hozzáférés ezzel ellentétben eddig problémamentes volt. Na nem mintha nem akadhattak volna elegendő mennyiségben Kína szemét szúró oldalak, de a sorsukat mindennél jobban befolyásolta az, hogy magyar nyelven íródtak. Eleve egy világviszonylatban mikropiacot szolgálnak ki, s a kínai bennszülöttek (meg úgy nagyjából minden nem magyar) számára értelmezhetetlen formában teszik ezt.

Most azonban, már vagy négy napja nincs index.hu. Kíváncsiságból ellenőrizgettem más oldalakat is: origó sincs, a hvg még betölt. A korábbi bejegyzésben foglaltak miatt hajlok rá, hogy csak valami finomhangolás zajlik épp a falon, s a két nagy magyar internetes tartalomszolgáltató ennek vétlen áldozata, mintsem konkrét szándék az oldalak kínai elérésének ellehetetlenítése. Ezt alátámasztja az is, hogy két ízben, 1-1 percre betöltött a főoldal is.

Ez nagyon mondjuk nem vigasztal, de remélhetően mihamarabb megrágja és kiköpi a rendszer, s aztán újra kedvemre kattintgathatok VPN nélkül is. Ellentétes esetben a VPN valóban alapszükséglet lesz. 

Azért még viszonylag odébb vannak, de annyira már nincsenek messze, hogy lassan elkezdjem kiosztani a tételeket és egyúttal el is kezdjük a felkészülést.

Néhány osztállyal még van 1-2 függőben lévő óránk, amiken előbb túl kell esni, de az egyik végzőseimmel már holnap nekikezdünk. Velük minden héten két órám van, s mivel a létszám is alacsony, így szétbontani sem kellett őket, ergó velük van messze a legtöbb időm.

Az esedékes topikok ezúttal azért túlmutatnak a korábbi, meglehetősen gyermeteg témákon, amikkel Xianningben dolgoztam, de ez egy jobb suli, jobbak a nebulók is, így az elvárásaim is indokoltan magasabbak.
Mind a tíz tétel a turizmus és vendéglátás vonalán mozog, s nem is feltétlenül könnyűek. Annyira legalábbis nem, hogy pusztán remek angoltudással abszolválni lehessen őket, mindenképp kell hozzá felkészülés, utánajárás.

Bár a kínai diákok szorgalmáról ódákat szokás zengeni, a gyakorlatban ez nem feltétlenül állja meg a helyét, különösen nem a felsőoktatásban. A középsuliban tényleg muszáj keményen hajtaniuk, de mivel minden erre ösztönzi őket, s gyakorlatilag egyáltalán nincs szabadidejük, órájuk annál több, így ezt nem is igazán tudják kikerülni.

Az egyetem már egy másik dolog. Itt lényegesen kisebb kontroll alatt vannak, a légkör lényegében nem sokban különbözik a nyugaton megszokottól, így aztán azt csinálnak, amit akarnak, s a szabadságuk áll a tanulás tekintetében is. Ez jól megmutatkozik a vizsgákon is: kényszer nélkül nem nagyon veszik a fáradtságot a rendes felkészülésre.

Xianningben is ez volt. Egyik-másik osztályomból többen buktak, mint ahányan átmentek, s abban is biztos vagyok, hogy itt is elég sokan el fognak vérezni, de ezen könnyű szívvel túlteszem magam, mert - ahogy azt már kifejtettem korábban - a vizsga teljesíthető, ha készülnek rá, még gyenge nyelvi képességek mellett is.

A kiadott tételekből egyet-egyet átnézünk majd minden órán, s lehetőségük lesz egyelőre tét nélkül ki is próbálni magukat. Miután erős a gyanúm, hogy a próbálkozók zöme nem fogja megütni a mércét, s ezt közölni is fogom velük, talán ennek hatására összekapják magukat, s az igazi vizsgán már jobban szerepelnek. 

Vagy nem, de akkor majd legfeljebb megpróbálják jövőre is.