Liping 2015.11.10. 03:20

A kínai internetes Nagy Fal bedarálta az indexet is

Sűrűn nem nyilvánultam meg az internetes korlátozások ügyében, leginkább azért nem, mert a blokkolt oldalak köre jellemzően hidegen hagyott. Érthető okokból a nagy, nemzetközi, bizonyos szempontból fenyegetésként megélhető lapokra mentek rá, s kis hazánk leányaként ezek jó részének hiánya nem okozott nekem traumát, miután soha nem is használtam őket.

 

Kevés kivétel azért előfordult. A youtube használata a nyugati világban időnként kikerülhetetlen, a google meg gyakorlatilag teljesen nélkülözhetetlennek tűnik. Ugyancsak hiányt szenved erre az ember facebook-ból, twitter-ből, az összes nagyobb nemzetközi blogoldalból, mint amilyen pl. a blogspot.

 

A blokkolt oldalak sosem voltak piacvezetők ideát, s mindnek akadnak helyi megfelelői. Az elérhetetlenné tett társaikkal ellentétben ezekbe bele tudnak nyúlni, s az esetleges nemkívánatos tartalmat el tudják központilag távolítani, vagy eleve szűréssel engedik a publikálást, s így már idejekorán meggátolható a kormányzat által károsnak ítélt anyagok megjelenése.

 

A magyar webhez való hozzáférés ezzel ellentétben eddig problémamentes volt. Na nem mintha nem akadhattak volna elegendő mennyiségben Kína szemét szúró oldalak, de a sorsukat mindennél jobban befolyásolta az, hogy magyar nyelven íródtak. Eleve egy világviszonylatban mikropiacot szolgálnak ki, s a kínai bennszülöttek (meg úgy nagyjából minden nem magyar) számára értelmezhetetlen formában teszik ezt.

 

Most azonban, már vagy négy napja nincs index.hu. Kíváncsiságból ellenőrizgettem más oldalakat is: origó sincs, a hvg még betölt. A korábbi bejegyzésben foglaltak miatt hajlok rá, hogy csak valami finomhangolás zajlik épp a falon, s a két nagy magyar internetes tartalomszolgáltató ennek vétlen áldozata, mintsem konkrét szándék az oldalak kínai elérésének ellehetetlenítése. Ezt alátámasztja az is, hogy két ízben, 1-1 percre betöltött a főoldal is.

Ez nagyon mondjuk nem vigasztal, de remélhetően mihamarabb megrágja és kiköpi a rendszer, s aztán újra kedvemre kattintgathatok VPN nélkül is. Ellentétes esetben a VPN valóban alapszükséglet lesz. 

Címkék:kína origo internet index.hu VPN internetes nagy fal 16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr118066702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serrin 2015.11.10. 12:35:01

Nekem azért hiányozna, ha ott élnék.

Zhuyuanzhang 2015.11.10. 12:36:03

如果INDEX不是老写一堆SB东西关于中国的话,中国也不会把他们放进黑名单。 整天写什么“中国女孩”喜欢老外男的,。。。侮辱5000年的中华民族。 中国没派J15来拜访他们就不错了。

kiki67 2015.11.10. 12:53:02

Én májusban jártam ott (Peking, Shanghai) és akkor sem mentek, csak időnként pár percre működtek:(

tralalala 2015.11.10. 13:14:25

Ez nem tűzfal, ez egy tűzkapu, oldalelemekkel.

So No 2015.11.10. 14:21:33

Nemreg az index irt egy cikket arrol, hogy a muszlimok a vilag legnagyobb pornofogyasztoi. Allitolag a google ip adatai alapjan. En Malayziaban elek evek ota, es meg ebben a nyitott muszlim orszagban is blokkolva van minden porno... Kb. Enntit az index cikkerol. Viszont amikor errol beszeltem a kollegakkal, az egyik irani srac azt mondta, hogy ok nem hasznalnak vpn-t. A kapcsolat beallitasainal ipv6 kikapcs, ipv4 dns beallitasa: 8.8.8.8 es 8.8.4.4 es maris minden elerheto. Es tenyleg. En is ezt haszmalom pl a betfair eleresehez is. (a betfair pl nem kozpontilag blokkolt, csak az en szolgaltatomnal)

Eliot Rosewater 2015.11.10. 14:43:55

@So No: Aranyos vagy, hogy azt hiszed, hogy az utóbb említett dolog kizárja az előbbi lehetőségét.

So No 2015.11.10. 15:13:55

Nem aranyos vagyok hanem informatikus. De latom te meg szakerto...

Liping 2015.11.10. 15:20:19

Itt is illegális és szűrt a pornó, de azért korántsem ördöngős dolog találni. Gondolom muszlim országokban sem.

Cecan 2015.11.10. 17:15:05

@So No: Nem igazán értem (nem azt vitatom, hogy hülyeség-e a cikk). Azt mondod, hogy a google a saját dns szerverén áthaladó kérésekből nem tudja megállapítani honnan jött? Ha azt írnád mindenki VPNezik, ezért hülyeség a cikk akkor értem. Vagy arra céloztál, hogy hülyeség mert alapból le van tiltva és csak kevesen ismerik ezt a kis "titkot". Mondjuk azt sem értem, hogy miért nem blokkolják a dns szervert, ha már mindenki azzal kerül.

traIalala 2015.11.10. 17:23:18

A kínai komcsik nem szeretik, hogy komcsizzuk Orbánt.

Csaba121 2015.11.10. 17:54:42

Franciaországban is le van tiltva,
amikor ott voltam, azt írta ki a szálloda proxija, hogy káros pornó és/vagy politikai tartalmak miatt nem érhetem el...

tobias2 2015.11.10. 19:09:49

Biztos bejelzett a Kínai Helyesírásellenőrző, hogy a Zindeksznél anarchikus a helyesírás... Kína az anarciát nem szereti csak az archiát.

virágelvtárs 2015.11.10. 22:51:57

Nekem a kedvencem a kínaiul kommentellő a mai nap.
Szóval mivel véletlenül egy-egy kínai lányt a lakás-kocsi-kaja-ktv négyszögölésen túl is érdekel a világ és véletlenül emiatt egy nyugati férfit választ, és ezt egy országos hírbulvároldal megemlíti egy cikk 2 mondatában, akkor az ország köszönje meg a Jóistennek, hogy emiatt a két mondat miatt a frusztrált kínai férfinép nem intéz nekünk ide vadászbombázókat.
Hát igen. 5000 éves kultúra, húzzuk meg magunkat.

Amúgy, Liping, volt egy idő, hogy a blogod nem jött be, és akkor még VPN-em sem volt. Na, az nem volt jó az.

Liping 2015.11.11. 01:58:22

@virágelvtárs: Könnyekig meg tetszik hatni, kedves Virág!

Ez vagy az otthonlétem ideje alatt lehetett vagy regionális furcsaságok is előfordulhatnak, mert nekem a blog.hu sosem vacakolt még.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása