A büdös tofuról már megemlékeztem, de szerencsére nem csak ez szerepelt a terítéken. 

Néhány fejessel és kínai orvosnővel együtt kiváló ebédet kaptunk a hotel éttermében. Képek a galériában.

Ha már Changshaban jár az ember, illik nem kihagyni. Amennyiben merszünk van hozzá. Hunan tartomány székhelye ugyanis híres erről a gyomorforgató szagú csemegéről.

De miről is van szó?

A tofut magát valószínűleg nem kell bemutatni, ma már a nyugati világban sem számít kuriózumnak, a keleti konyhákban meg hagyományosan fontos fehérjeforrás. Rendszerint teljesen semleges, vagy enyhe, de mindenképp kellemes illatot árasztó formában szokás elkészíteni - hogy kinek mennyire jön be, az alighanem ízlés kérdése, no meg elkészítésé is, hiszen elég sok féle, fajta tofu létezik a nem büdös fajtákból is.

A büdös tofu, vagy chou doufu egy igen karakteres darab. Titka az erjesztésben rejlik. Lényegében a normális tofut hagyják kissé fermentálódni, s a végeredmény már messziről érezhető. Hogy a szag mihez hasonlítható, az megint egy megosztó kérdés. Egyesek rothadó szeméthez, mások lábszaghoz hasonlatosnak tartják, én nem nagyon tudnám szavakba önteni, de annyi egészen biztos, hogy egy masszívan kellemetlen bűz.

Ma Changshaban a konferencia ebédszünetében lettünk megvendégelve, s természetesen akkor már rendeltek az emlegetett étekből is. A changshai verzió színe sem nagyon csalogató, de egye fene alapon belekóstoltam.

Az eddig hallott infóimmal összhangban az íze tényleg nem rossz. Nem vagyok kifejezetten tofurajongó, így ez a verzió sem hozta meg a kedvemet ahhoz, hogy sűrűn egyek, így a magam részéről leginkább annyit tudok kijelenteni, hogy fogyaszható. De szaglászni azért nem nagyon szabad.

Changshai éttermi büdös tofu (fenn), az alábbi levesbe érdemes fogyasztást megelőzően mártogatni (lenn)

A kaja eredetéről több mendemonda is fennmaradt, a lényege mindegyiknek az, hogy valami baleset folytán alkották meg, a friss, normális tofuról elfelejtkezve. A legendák szerint aztán valahogy észlelték, hogy egy kissé elkezdett érni az anyag, de azért megkóstolták, s csodák csodájára még ehetőnek bizonyult.
Hogy a sztorik valóságalapja mennyi, az ma már nem ellenőrizhető, de akár igaz is lehet. S a véletlen elkészítést még meg is értem, de azt már jóval kevésbé, hogy azóta szánt szándékkal is gyártják ezt a finomságot. Annyit nem hiszem, hogy hozzátesz ízben a fermentálás, hogy ez feledtetni tudja az illatot.

Büdös tofut nem most látok először. Kínában mindenfelé lehet kapni, főleg utcai kifőzdékben, s már messziről kiszagolható. Fengjie központjában is volt egy állandóan ezt készítő stand, bűzlött is az Új Évszázad bevásárlóközpont környéke rendesen.
Éttermekben ezzel ellentétben ritkábban adják, gondolom a meghatározó aroma miatt. Amennyiben mégis, kevésbé büdösre csinálják. Valószínűleg ez is adott némi erőt, hogy ma megkóstoljam.

Ti is kipróbálnátok?

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Kínában az étkezés nem egy költséges mutatvány. Persze, ez nagyban függ az ember igényeitől, s méregdrágán megoldani sem bonyolult. Ugyanakkor tény, hogy a legnagyobb és leggazdagabb városokban is bőségesen találni kifejezetten kedvező áron operáló helyszíneket.

Az utcai kifőzdék Keleten mindenfelé tömegesen vannak jelen, Kína ebben pláne hogy nem kivétel. Ők rendszerint 1-2 termékre specializálódnak, amit aztán szabad ég alatt, a kis odagurgatható tűzhelyük segítségével készítenek el. Frissen. Az ANTSZ ellenőrei egész biztosan bezáratnák az összeset, de nekem személy szerint még soha nem lett semmi bajom az ilyen csemegéktől. Az óriási láng minden kínai tűzhely sajátja, s ez feltehetően sok dolgon segít, no meg az árusok sem a maguk ellenségei, s nincs ellenükre, ha a kliensek visszajárnak.

Egy fokkal magasabb színvonalat képviselnek a beülős helyek, zárt, belső konyhával. Ezek legolcsóbb verzióiban általában kész menü van, amiből aztán kedvére válogathat a betévedő vásárló.

Ilyenek a környező kisebb utcák. Boltok, kereskedelem, kaja mindenfelé.

A shenzheni lakásunk közelében is temérdek kajálós lehetőség akad. Utcai árusok is, grillezős helyek is, s a már emlegetett nagyon egyszerű beülős helyek szintúgy. A lamianesről már megemlékeztem korábban, azóta is elég sűrűn fel szoktunk tűnni náluk.
Ma egy kis menüs helyen ettünk. Férjem kívánta meg, s miért ne. Az én adagom 8, az övé, a több hús miatt 10 yuanbe fájt. az adag meg bőven laktat.

Olcsó, de ízletes táplálék. Fenn 8, lenn 10 helyi pénzért.

Most már közel egy hónapja annak, hogy beköltöztünk Shenzhenbe, így kezdünk egyre inkább beleszokni.
A lakóhelyünk ugyan egy kicsit kinn van, de metróval fél óra alatt elérhető a belváros. S a nyugati boltoktól eltekintve itt is van minden.


A lakókörnyezet konkrétan tele van boltokkal. Kicsi, családi vállalkozásos boltok ezek zömmel, de van egy közepes méretű, nagyobb lánchoz tartozó, és nagy szupermarket is kb. 2 perc sétára.

ATM-ek közvetlenül a ház kijáratával szemben vannak, akad száz méteren belül egy posta is, s az üzletekben minden egyéb szolgáltatás is fellelhető, vannak fodrászatok, mobilos boltok, ami csak kellhet.



Éhezni sem kell. Itt mindjárt a házzal szemben van egy kínai gyorsétterem, közvetlenül mellettünk seregnyi kiülős étterem, a másik irányban utcai árusok, s egy legfeljebb 2 percre egy lamianes hely is. A wuhanihoz hasonlóan ezt is hui emberkék viszik, s meglehetősen finom élelmet gyártanak. Én nem vagyok kifejezetten tésztás, de a lamiant szeretem nagyon, férjem meg elenné napi szinten.

Ha nem is minden nap, de azért szoktunk ott enni. Olcsó, közeli és finom.

Marhás lamian fenn, s qingcaios lamian lenn

Olvasóimat talán már nem lepi meg az a tény, hogy meglehetősen nyitottan állok a táplálkozás kérdésköréhez. Szívesen próbálok ki új ízeket, s egész kevés olyan dolog van, amit azonnal, zsigerből elutasítok.

Thaiföldön valaha a mindennapok része volt a rovarevés, ma már eléggé visszaszorult, de nyomokban még fellelhető. A külföldiek szórakoztatására, borzongásának kiváltására mindenképp.
Amennyire tudom, elmúltak már azok az idők, amikor a moziban popcorn helyett pirított ízeltlábúakat lehetett vásárolni egy nasi gyanánt, így aztán célirányosan indultam meg a Khao San Road felé, mivel azt konkrétan tudtam, hogy ott még találni efféle portékára specializálódott kufákat.

Khao Shan Road

A látvány egy külföldinek legalábbis furcsa, de mindenképp fotóért kiáltó, így aztán az árusok ma már csak 10 baht ellenében engedik a fényképezést. Ami persze jogos, hiszen azért a látogatók zöme nyuszi ahhoz, hogy vegyen és egyen is valamit.


Bennem, mint említettem, tombol a kalandvágy ilyen téren, de azért erőt kellett merítenem magamban ahhoz, hogy valamit bevállaljak. A nagy, s még gusztustalanabb bogarakhoz, skorpiókhoz aztán végképp nem fűlt a fogam, de azért a kisebb tücskökkel erősen szemeztem. Egyszer élünk alapon végül vettem egy kis dobozzal, de azért az első kóstoló előtt az árusító hölggyel is megetettem egyet, biztos ami biztos.

Miután látszólag nem esett nehezére, s a mosolya sem lett kevésbé őszinte, végül nekibátorodtam, s elrágtam én is egy kis tücsköt. Ropogós, s egészen jó íze is volt. Elég rendesen megpiríthatták, így aztán semmi testnedv, undorító dolog nem maradt.

Ajándékba még egy kis lárvát is kaptam, aminek semmi íze nem volt.

A tücsök meg végül annyira bejött, hogy aznap este egy két perc alatt el is rágtam mindet. Azt nem állítom, hogy mostantól ezt kérnék minden nap, de jó tudni, hogy esetleg a vadonban ragadva egész jó menüt lehetne belőlük összerittyenteni. 



A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Virág kollégával - akinek amúgy szintén bejött a 7/11 szendvicssütőzött terméke - azért ettünk normális ételeket is.

Már első pattayai napunkon meglátogattunk egy helyi, kellemesen thai benyomást keltő kajáldát, ahol a tenger gyümölcseinek megszokottan kellemes ízét élvezhettük.

A céges murin is volt kaja, nem is akármilyen, egészen kitettek magukért. Az időzítés az én szemszögemből nem sikerült a legjobban. Virág épp végzett a pódiumon, majd én másztam fel a helyére, s pont ekkor kezdődött meg az étkek szétdobálása. A ropogós szopósmalacból nekem már nem is maradt, másból azért szerencsére igen.
Galéria a lenti képre kattintva jön elő.

Cápauszonyból készült levest eddig még sosem ettem, s mivel nyitott vagyok az új ízek kipróbálására, így örültem is neki. Sajnos az íze nem különösebben nagy szám. Azt nem állítanám, hogy rossz lett volna, de a felkapottság előtt totál értetlenül állok. Ezért tényleg kár kiirtani ezeket a tengeri ragadozókat.

Xinjiang etnikailag meglehetősen tarka. Kína magterületeivel ellentétben a lakosság zöme nem han. Az ujgurok mintegy 46%-át adják a lakosságnak, de a kazahok aránya is 7% feletti.

Egy ilyen helyen a táplálék jellege is merőben elüt a Kínában másutt megszokottól. A hozzám hasonlóan huzamosabb ideje az országban leledző nyugati migránsok számára a xinjiangi koszt felüdítő, mivel sok, Kínában amúgy bajosan hozzáférhető terméket kínál. Nézzük hát, miért is jó errefelé étkezni.

1. Tej

Noha Kína más részein sem számít kuriózumnak, a kínaiak nem az a nagy tejivó nép. Ezt némiképp indokolja, hogy zömmel híján vannak a tejbontás képességének (Ázsiában ez korántsem szokatlan), ahogy az sem segíti a helyzetet, hogy a tej kibocsátására alkalmas lábasjószágok is meglehetősen korlátozottan fordulnak elő a népességszámhoz viszonyítva. A tej így aztán relatíve drága, s a minősége is hagy maga után némi kivetnivalót. A friss bolti most már időnként 15 yuan/liter (majdnem 700 forint) áron is előfordul, míg UHT-ből kapni 10-ért is. De ezek a piac legalacsonyabb szegmensét jelentik, a normálisabbért mélyebben a pénztárcába kell nyúlni.
Xinjiangban ellenben van igazi tej is. Még boltban is kapni zacskóba zárt, frissnek mondott tejet (íze alapján normálisnak tűnik), de árusok is akadnak mindenfelé házitejet kínálva. Literjét 5 yuanért vesztegetve. Lényegesen jobb ajánlat!
A tejből készül joghurt is, kifejezetten finom, sűrű verzió, ami nagyságrendekkel jobb az itt-ott boltban árult vackoknál.
Ha az embernek van türelme, s helyben él, akkor meg már csak a fantázia szab határt annak, hogy a friss alapanyagokból kedvére való tejtermékeket gyártson. Vajat ugyan méregdrágán itt-ott árulnak Kínában, s még UHT-s tejszín is akad, de így gyártható tejföl és túró is. A szintén hozzáférhető kecsketej még újabb dimenziókat nyithat meg.

2. Pékáruk

A Kínában élő külföldiek talán legnagyobb szívfájdalma a rendkívüli kenyérhiány. Van persze helyi verzió, de valamiért az itteni kenyerek kivétel nélkül édesek. Ideig-óráig elmegy, s megszokható, de igazából nagyon tré. Nagyobb városokban a nagy szupermarketekben akadnak bagettek, olykor európai ízű kenyerek is. Nem is az áruk vészes, hanem egyszerűen túl bajos sűrűn emiatt utazgatni és beszerezni őket. Arról nem is beszélve, hogy ízre azért ezek sem nagyon veszik fel a versenyt az otthonival.
Az ujgurok, a kínaiakkal ellentétben nem cukrozzák a kenyérféleségeiket. Állagra elég erősen elütnek ezek is a magyar kenyerektől, azoknál sokkal tömöttebbek, gyanúm szerint nem kelesztik őket. Ízre viszont kiválóak. Akadnak kenyérre hajazó végeredmények is, de leggyakrabban namot, kisebb-nagyobb lepényeket kapni, amiket aztán a legkülönbözőbb magvakkal szórnak meg, nem sajnálva a felületről az utóbbiakat. A szezám mellett akadnak tökmagos, napraforgómagos namok is, de minden egyes magvat még nem vagyok képes azonosítani. 

3. Birka

Az ujgurok muszlimok, így Xinjiangban a sertés lényegesen ritkábban fordul elő. A kínaiak persze ehetik őket, de etnikailag kevertebb vagy ujgur dominanciájú helyeken jobbára ők is azt eszik, amit a helyiek.
Noha disznó nem nagyon akad, birka annál több. A nyájakat mindenütt látni, a még meglehetősen száraz Ala'erban is terelgetik őket a Tarim partján magától fellelhető minimális növényzetet pusztítva.
Korábban, emlékeim szerint csak Marokkóban ettem egyszer birkát, de az nem gyakorolt rám túl pozitív benyomást (ugyanott tevét és marhát is ettem, de egészen minimális különbségeket bírtam felfedezni, egyik sem sikerült túl ízletesre), Xinjiangban ezzel ellenben határozottan bejövős jószágnak bizonyult. Apróra vágva, pirítva, jól átfűszerezve éppúgy isteni, ahogy az egész báránycomb sem hagy maga után kivetni valót. Birkát enni határozottan jó.

4. Gyümölcsök, zöldségek

Xinjiang híres a gyümölcstermeléséről. Az egész nyáron zavartalanul sütő nap, a rengeteg fóliasátor és a népek leleményessége kifejezetten ízletes terményeket produkál. A gyümölcsöknek, zöldségeknek rendesen van ízük és fillérekbe kerülnek. Széles körben hozzáférhetőek a háztáji termékek, a kissé esetlenebb megjelenéssel még kiváló ízek járnak.
A dinnye elsőrangú, a paradicsom paradicsomízű, a barackok tele vannak cukorral. Piacra járni, helyi terményeket enni ugyancsak nagyon könnyű errefelé.

Képek, magyarázatokkal lejjebb a galériában!

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Sabah-ba érkezésünk óta sikerült némiképp belekóstolni a maláj gasztronómiába. Találtunk ár-érték arányban megfelelőnek tűnő élelmeket, s igyekeztünk a helyi ízeket is valamennyire megismerni. A téma részletezése előtt elsütöm a csattanót: a maláj konyha nem véletlenül nem szerepel a világ nagy kulináris csodái között.

Sabah annyiban nem tér el a szárazföldi Malajziától, hogy itt is elég széles spektrumban felsorakoznak a különböző nemzetiségek, s ennek megfelelően a különböző konyhák is. Indiai helyeket ugyan nem látni, ami némiképp fájó pont, de kínai éttermek, büfék, különböző színvonalú falatozók akadnak nagy számban. Hébe-hóba ettünk ezekben is, de miután erre akad lehetőségünk Kínában is, így inkább a maláj étkek terén kísérleteztünk.

Amennyire ezalatt a két hét alatt rálátásunk nyílt, önálló maláj gasztronómia nem nagyon létezik. Az úgymond nemzeti ételek is egy-egy enyhén variált kínai fogásnak tűnnek, azoknál némiképp satnyább színvonalon. A nasi goreng, bár inkább indonéz eredetű étek, itt is helyinek van elkönyvelve, és nem más, mint sima pirított rizs, fajtától függően különböző adalékokkal: zöldségekkel, tojással, valamilyen hússal.

A halal, vagyis a muszlim előírásoknak megfelelően készített, szigorúan disznómentes konyha már egy fokkal jobbnak tűnik, s a szószaik mutatnak némi egyediséget is. Elég sűrűn ettünk halal helyeken is, ezeket találtuk a legízletesebbnek. 

A hagyományos fogásokat kínáló helyek mellett KK tömve van a különböző gyorsétteremláncok egységeivel is, KFC szinte minden második sarkon akad, Pizza Hutból is láttunk legalább hármat, ahogy van McDonald's és Burger King is. Ez utóbbi kettőben voltunk is, miután elkapott a vágy egy kis sült krumpli után, s mert kifejezetten olcsón mérik a harapnivalót (olcsóbban, mint Kínában). A BK-ban egy Whopper menü 17 ringgitbe fáj, míg a Mekis Big Mac menüben csupán 11. Rég ettem már Whoppert, s most is értékeltem, hogy ez még mindig nem ment össze, ellentétben a konkurencia fő burgerével, mondjon ezzel kapcsolatban a bohócos lánc azt, amit akar.

Ha már árak, nézzük, mennyiért vesztegetik az élelmet ideát. Puccosabb helyekről nem tudok beszámolni, mert ilyeneket nem kerestünk fel, de legyen szó arról, amit igen. Ezek felsőbb szegmenseiben 1-1 fogás cirka 10-15 ringgitbe fáj, de ezért a pénzért nem viszik túlzásba az adagokat, különösen a rizs fájóan kevés, ebből egy idő után már automatikusan extra mennyiséget kértünk, ami általában 1,5 ringgit pluszként jelentkezik a számlán.

Némelyik kínai helyen akadnak 7-8-ért is kaják, míg a közeli Suria Sabah pláza kajálós részén lévő halal szekcióban látni a legolcsóbb fogásokat, már 5 ringgittől.
Ami a nem beülős, fapados helyeket illeti, akad egy közeli utca is, ahol utcai árusok mérik az ennivalót, ez is olcsóbb, még 3,5 ringgitért is vannak komplett kaják.

Galéria a képre kattintva.

A Carrefourban járván megint egy guszta ínyencségbe botlottunk. Feltehetően a már korábban bemutatott szárított halak fedezhetők fel a képen, csak a szárítás egy nagyon korai fázisában, egész konkrétan véresen-nyersen.

Továbbra sem kaptam kedvet hozzá...
Egy pár hete viszont mindenfelé megjelentek ezek a ránézésre kissé furcsa, meglehetősen szenes szalonnák. Az illatuk alapján kellemesen füstöltnek tűnnek, úgyhogy sanszosan ki lesznek próbálva.

Ahogy a modern élet, s annak vívmányai Kínában is teret nyernek, az idelátogató külföldi - különösen ha nagyvárosban jár - talán már észre sem veszi, hogy ideát az ivás sem a megszokott módon zajlik.
A helyzet egy húsz éve még teljesen más volt, azóta a hagyományok egyre inkább visszaszorulóban vannak, s Kína idomul a világhoz.

Kínában eredetileg nem ittak hideg vizet. Ez nem valami furcsa perverzió volt a részükről, mindössze rájöttek arra, hogy ha felforralják, jó eséllyel elkerülik a ragályos betegségeket. Feltételezem, hogy nem volt mindig idő kivárni, hogy meghűljön a folyadék, no, meg ha tealeveleket vagy más növényeket raktak bele, akkor amúgy is célszerű volt melegen fogyasztani, így aztán ez a derék nép forralt vizet ivott forrón.

A vezetékes víz még ma sem iható, így ezt azóta is meg kell forralni, ellenben fillérekért be lehet szerezni palackos ásványvizeket, és ott vannak a tisztított ivóvizek 19 literes ballonjai is - ez utóbbiak tényleg nagyon olcsók.
Ezek és az üdítőital-cégek reklámmilliárdjai azt eredményezik, hogy ma már egyre kevesebben mászkálnak a kis forróvizes termoszukkal a kezükben, de azért még nem veszett ki teljesen a mindennapokból.

A nagy kólacégek milliárdos kampányai sem ölik ki ugyanakkor a kínai spirituszt. A Pepsi marketingesei feltehetően legvadabb rémálmaikban sem gondolták volna, hogy mi történik a nedűjükkel a találékony kínai kezekben.

A fenti kép a menzán készült. A nagy kondérban Pepsit forralnak a konyhás nénik, némi gyömbérrel fűszerezve. A teljesen buboréktalanított itóka aztán a diákbendőket melegíti, no meg próbaképp a miénkben is megfordult. Kevésbé szörnyű, mint amilyennek az ember eredetileg feltételezné.