Szombat este már jóval kisebb volt a felhajtás. A tolmácsomat - amúgy adminisztrátor a kórházban - küldték el hozzám, hogy elvigyen vacsizni.

Egy közeli pláza egyik dongbeii, azaz északkelet-kínai éttermébe ültünk be, ahol az alábbi képeken megfigyelhető dolgokat fogyasztottuk el.

Ahogy az lenni szokott, ha valahol illusztris vendég jár, őt igyekeznek igencsak jól megetetni. Itt most több taiwani professzor volt jelen, na meg én, ennek megfelelően rendesen kitettek magukért a házigazdák.

Az ebéd képei következnek. Tenger gyümölcsei minden mennyiségben!

A keleti gasztronómia iránt minimálisan is fogékony olvasók már valószínűleg jól ismerik ezt a csemegét, amely különösen az indonéz konyhában tett szert kiemelt jelentőségre, de Kínában is a menü része.
Kínai élelmiszerüzletekben sűrűn előfordul, de olykor a nagyobb hazai hiperekben is fellelhető.

Mint ahogy a neve is mutatja, a ráksziromnak valami köze van a rákhoz, egész pontosan a garnélához. Az eredeti recept szerint a garnéla megfőtt majd porrá őrölt, kiszárított részéből és maniókalisztből készül. Az összetevőkből tésztát gyúrnak, vékonyra vagdalják, majd megszárítják, s így gyakorlatilag időtlen időkig eláll.
Az ipari ráksziromgyártás azért feltehetően nem túl gazdag garnélában, de ne kukacoskodjunk.

Fogyasztás előtt forró olajba szórjuk, majd a másodpercek alatt kisülő szirmokat már szedhetjük is ki. Fontos, hogy az olaj forró legyen, ellenkező esetben kis kemény, nem igazán szétsülő vackokat kapunk.

Mindez képekben alant.

A mostani, wuhani munkahelyemre való megérkezésem óta ma először sikerült a menzán reggelizni. Amúgy sem sűrűn szoktam ebéd előtt táplálkozni, plusz egyébként is örültem, hogy a fél 7-es kelés után fel tudtam ébredni annyira, hogy 8:20-ra beérjek tanítani.

Ma azonban korán keltünk, s így férjemmel együtt meglátogattuk a hozzánk legközelebbi menzát.

Kínában a reggeli merőben elüt a nyugaton megszokottól. Jellemzően főtt élelmet takar, ráadásul többnyire tésztát. A baoziről írtam már egyszer Xianningből, de étvágyat gerjeszteni itt egy kép. A hússal, esetenként zöldáruval vagy vegyesen megtöltött tésztát a tetejénél összecsípik, majd gőzben párolják finomra.

Itt Wuhanban a reganmian, a helyi híres tésztaféle is sűrűn fellelhető, én személy szerint nem annyira rajongok érte. A lamianért már annál inkább. Legutóbb írtam róla a hui beülős hely kapcsán, most egy videót gyártottam, ami megmutatja, hogy is készül ez a nyújtott/húzott tészta. Sajnos az ujjam némiképp belelóg, de a lényeget nem takarja ki.

Egy időben slágertéma volt az otthoni médiában a feketére festett mekis szendvics, különösen annak állítólagos színező ereje. Ez utóbbinak az emésztés utáni produktumon kellene éreztetnie a hatását, de erről nem tudok, s a jövőben sem feltétlenül szeretnék beszámolni.

A magyar gyorsétteremből hiányzó fekete burger Kínában természetesen része a kínálatnak. Olyannyira, hogy mindjárt nem is csak fekete, de fehér verzió is fellelhető, de hiába a hájpolás, íz tekintetében egyik satnyább, mint a másik. Maradok a Big Mac-nél.

Más, A szárított állatok kultúrája egészen fejlett errefelé. A medúzába még nem igazán lehet belekötni, elvégre az a zselés massza feltehetően nem sokáig lenne fogyasztható nélküle. A lapított kacsák és csirkék már egy eltérő szintet képviselnek, amit legalábbis bizarrnak neveznék. Megkóstolni nem volt szerencsém még őket, s bár általában elég nyitottan állok hozzá a táplálkozás kérdéseihez, egyelőre nem is érzem a kísértést, hogy teletömjem velük a bendőm.

Ezúttal a szárított halak kerültek lencsevégre. Szintén felettébb gusztusos példányok.

Volt már szó erről a rendkívül ízletes lábasjószágról, akkor is egy szupermarketes portéka került terítékre, ez most sincs másképp.

A valódi, nem ennyibe kerülő példányok természetesen egy magasabb gasztronómiai színvonalat képviselnek, de a nagyboltos verziók is felettébb finomak, úgyhogy nem érdemes emiatt fintorogni. 
No, meg az sem teljesen lényegtelen, hogy így kb. 60 yuanért meg lehet kapni egy egész állatkát.

A bőre kevésbé hasonlatos a valódihoz, de még így is egészen kiváló, a húsról már nem is beszélve, ami a magyar kacsasültekkel ellentétben tele van finom szafttal. Imádom.

A blogon nem először esik szó a tésztákról, de a személyes kedvencem eddig még talán nem szerepelt.

Noha nem különösebben vagyok tésztás, a lamiant kár volna kihagyni. A lamian, vagyis nyújtott tészta kínai specialitás, s magát a tészta fajtáját jelöli. Különlegessége a készítésében rejlik. Az alapot a levegőben, csupán a saját súlyának a segítségével nyújtják és dolgozzák megfelelőre. 

Amellett, hogy a kivitelezés, ha van szerencsénk megfigyelni, kellően látványos, kifejezetten finom végeredményt is hoz létre.

Kína szerte népszerűek a lanzhoui éttermek. Maga Lanzhou Gansu tartomány székhelye, s a konyhaművészetek terén a tésztával jeleskedik. A lanzhoui stílusú éttermek így tésztázós helyeket jelentenek, meglehetős gyakorisággal a hui nemzetiség kezelésében. A huiok muszlim kínaiak, arcél tekintetében nem ütnek el a helyiektől, de jól megkülönböztethetőek a fejfedőik miatt. Éttermeikben így aztán nem is fordul elő disznó, halal előírásoknak megfelelően főznek.

Lamian nem csak lanzhoui verzióban létezik, de talán ez a leghíresebb.

Tegnap a nyelvsuliból hazafelé jövet vettem észre egy lanzhoui éttermet, s azonnal megálljt is parancsoltam a motort vezető páromnak. 
Marhás lamiant ettem, ő pedig ezt a szintén marhás tésztaétket kapta. 8 illetve 13 yuanért.

Szerintem még látogatjuk őket néhányszor.

Ízlés dolga, hogy ki szereti őket, ki nem, de Kínában hozzájuk jutni nagyon egyszerű. Különösen a part mentén, ahol napi szinten a táplálkozás részét képezik.

Erre, Wuhanban azért elsősorban a klasszikus hármas (csirke, disznó, kacsa) a legnépszerűbb, de mint az alábbi képek is mutatják, a guszta herkentyűk bőséges mennyiségben és igazán elfogadható áron kerülhetnek a vásárló kosarába.

A tengergyümölcs-kedvelők csorgassák a nyálukat!

Kína déli fele erősen szubtropikus, míg legdélebbi területén már trópusi viszonyok uralkodnak.

Ez természetesen kedvez a déligyümölcsök termesztésének is, így ezekből nagy számban és egyáltalán nem horrorisztikus árakon lehet csemegézni.

A papaja, bár nem őshonos, közép-amerikai gyümölcs, népszerű a déli ültetvényeken. Hainan szigetén kilométereken át mást sem látni a vonatablakból.

Pomelóhoz jutni olcsóbb, most épp akciós áron akár 3 pénzért is adnak egy kilónyit, de a papaja is csak 15-be fáj, vagyis egy átlagos fej megvan 200 forintnyi yuanből.

A papaja húsa puha, a kés úgy szalad benne, mint a vajban. Az íze, ha már muszáj hasonlítani, talán leginkább a sárgadinnyét idézi, de azért elég távol áll tőle.

Aki teheti, egye sűrűn, mert finom.

Szombaton találkoztunk néhány diákkal. Csak egyikőjük volt a tanítványom, a többieket a nyelvsuliból ismeri, ahol mindannyian tanulnak. Ez utóbbi nem olcsó intézmény, számukra három hónap (hetente kétszer 3 órával) 5000 yuanbe, cirka kétszázezer forintba került.
Bár állítólag nincsenek külföldi tanerők náluk (ez a külföldiek sokszor szedett-vedett mivolta miatt nem feltétlenül baj), a helyiek viszont jók, amit alátámaszt, hogy a jelenlévők egész összeszedett kommunikációra, s relatíve elfogadható kiejtésre voltak képesek.

Az összeröffenést az iskola könyvtárának kávézójában kezdtük el, ami egy kellemes, hangulatos hely, úgy heti kétszer be szoktunk ülni meginni egy feketét. Valódi kávéjuk van, ami ideát nem feltétlenül magától értetődő.
Itt végezve invitáltak minket vacsizni, így egy, a sulival szemközti oldalon lévő hotpotozós helyre keveredtünk.

Ahogy az lenni szokott, ha éttermi evészet van, rengeteg a fogás is, ezúttal sem volt másképp. A kiadós és laktató táplálkozás galériába szedve tekinthető meg a lenti képre kattintva. Keressétek meg a képeken a békát is. Bőrrel együtt járt, amely meglepő módon, bár színes, ízre teljesen korrekt, nagyjából semmi eltérést nem mutat a csirkebőrtől.