Kína, minden fejlődés dacára harmadik világ beli ország, ennek megfelelően az ideutazók figyelmét rengeteg óvintézkedés betartására felhívják.

A legtriviálisabb persze, hogy csapvizet ne igyunk. A helyieknek eszébe sem jutna, évezredek bölcsessége vezetett oda, hogy forralás nélkül fel sem merül bennük a vízfogyasztás. Ma már azért némiképp modernebb időket élünk, így léptem-nyomom lehet találni filléres tisztított vizet adó készülékeket, közel 20 literes, cserélhető buborékkal a tetejükön. Még praktikus is, mert forró vizet is azonnal ki lehet belőlük csalni. Instant kávéhoz például elsőrangú.

A vizet tisztítatlan formájában amúgy tényleg nem tanácsos meginni. Főzéshez teljesen jó, hiszen közben meg is forraljuk, de még attól sem lesz baja senkinek, ha fogmosáshoz a csapból folyó vizet használja. Túl mohón kortyolni nem kell, de 1-2 csepp, amit a folyamat során óhatatlanul lenyelünk, nem okoz gondot.
Nyilvános helyeken, reptereken, pályaudvarokon is van ivóvíz, általában forró, bár a légikikötők egy részében már van hűtött, hideg verzió is. Mindenesetre ha egy autóbuszállomáson megszomjazunk, vagy csak a zacskós levesünkbe szeretnénk némi életet lehelni, érdemes körülnézni, merre bolyonganak az emberek termoszokkal a kezükben. 

A forró víz amúgy iható. Én megszoktam még az otthoni, gyerekkori kínaijaim között. Elsőre talán nem lesz a kedvencünk, de ha más nem, egy kis tealevéllel már megszokottabb lesz az íz.

Szinte majdnem minden tanácsadós oldalon szerepel, hogy kiemelten figyeljünk oda arra, hogy mit eszünk. Na, nem az összetevőkre gondolnak, hanem hogy mennyire tűnik fertőzésgyanúsnak a falat. Ehhez érdemben nem nagyon tudok mit hozzáfűzni. Az elég triviális, hogy gusztustalan vagy büdös dolgokat nem eszik meg senki. Az is elég látványos, ha valami fél napja a pulton rohad, de ehhez nem kell Kínába jönni.
Egyébként meg teljesen steril körülményeket úgysem lehet teremteni, úgyhogy szerintem, ha már választani lehet, érdemes az elején túlesni a gyomrunk és a helyi baktériumok közötti kedves kis bemutatkozón. Ez sem kínai sajátság, ahogy mi is különbözünk, ezek a mikroorganizmusok is eltérőek attól függően, hogy a bolygó melyik szegletén vagyunk.

Ugyancsak ajánlják, hogy ami meghámozható, azt hámozzuk meg, meg eleve mindent mossunk meg alaposan, esetleg speciális fertőtlenítőszerrel, amit lehet. Plusz a kézmosást is kiemelt gyakorisággal gyakoroljuk, ha már itt vagyunk.
Nem akarok senkit sem bűnbe vinni vagy rossz útra terelni. Tagadhatatlan, hogy elég erős gyomrom van, nem vagyok érzékeny az ilyesmire, de odahaza sem voltam soha burokban, vagy épp az sem gázolt a lelkembe, ha valami a padlóra esett, s utána nem a szemetesbe került. Így azt javaslom, hogy aki amúgy is hajlamosabb összeszedni mindent vagy kicsit gyengébb az immunitása, az figyeljen oda ezekere is, s próbálja meg minél kevesebb irritációnak kitenni magát.
Ha strapabíróbb vagy, akkor elég a mosás, vízzel, s nyugodtan edd meg az alma vagy barackhéjat is.

Aztán vannak még az oltások. Nekem ugyan nincs, de elővigyázatossági okokból néhány hepatitistörzs ellen nem feltétlenül haszontalan oltatni, ahogy a tetanusz is hasznos lehet, ha olyan helyre készülünk, ahol van rá esély, hogy összeharaptál 1-2 falusi korcs.
Yunnan tartomány déli, trópusi részén, Xishuangbanna vidékén előfordulhat a malária is. Erre ugyan nincs oltás, csak gyógyszeres, preventív védelem, de érdemes erre is felkészülni, ha arra indulnánk meg.
Az oltások tekintetében csak a pénztárcánk meg a paranoiánk mértéke lehetnek korlátozó tényezők, mert amúgy a Gyáli úti lista elég terebélyes. Erről döntsünk belátásunk szerint.

Mint írtam az előző posztban, lesz egy kis szünet a suliban. Az előzetes tervekkel ellentétben változott a helyzet, ugyanis csak hétfőn, akkor is csak fél napot lesz tanítás, ráadásul a szerdai órákat tartjuk meg, ami számomra azt jelenti, hogy hétfőn sem tanítok.

Így két egész hétig munka nélkül maradok megint, úgyhogy kedvemre élvezhetem majd a semmittevést.

Mingchun nagyon jó fej. Ezzel a kötéssel a fejemen nem sok kedvem van kimászkálni, úgyhogy ő jár helyettem boltba, hozott kólát meg őszibarackot, reggelire meg némi kaját a diákmenzáról. Még a hajamat is megmosta, mialatt én egy zacskóval igyekeztem takarni a kötést, hogy az ne ázzon meg, aránylag sikeresen.:)

A varratszedés után majd elutazom pár napra Hubeibe, Wuhan közelébe, mert lesz ott némi dolgom, meg ha már úgyis ráérek, egy kicsit izgalmasabban teljen az idő. Mindenesetre jelen állás szerint összesen egy hetet fogok már csak tanítani, mielőtt hazamegyek, hiszen az utolsó héten meg már a többiek vizsgáznak. Egész kényelmes így.

Fengjie ugyan Chongqing tartományi jogú város legkeletibb járása, azonban a közlekedés tovább kelet felé elég problémás, főleg domborzati okok miatt. Földrajzi értelemben nincs messze Wuhan, azonban amíg Chongqingba eljutok 4 óra alatt, addig ide tizenvalahány kell. A legegyszerűbb megoldás, ha visszamegyek Wanzhouba, nyugatnak, s onnan vonatozok Wuhanig. Járatoktól függően 7-9 óra alatt oda lehet érni már.

Szóval ilyen tervek vannak most. Hogy pontosan meddig leszek oda, még nem tudom, de majd igyekszem hírt adni magamról, ahogy eddig is tettem. Na meg csinálni sok szép képet.

No, hol is kezdjem?

Az volt, hogy tegnap nagyon szerencsétlenül sikerült legurulnom egy lépcsőn (még csak nem is azon a hosszún), aminek következtében felrepedt kissé a bőröm is és összevéreztem mindent. Az esés némi elszédülés következménye volt, valszeg leesett a vércukrom, mert mostanában elég keveset eszek. Így épp tegnap az eset idején még éhgyomorra voltam kb. fél 1-kor.

Amikor éreztem, hogy kezdek elgyengülni, még próbáltam kapaszkodni, de aztán az izmocskák a karjaimban is megadták magukat. Konkrétan a sebesülés körülményeiről nem tudok mit mondani, az úgy kissé homályos, s egészen addig nem is tudtam, hogy ez van meg vérzek, amíg már pár markos tesis kolléga be nem hozott az ágyikómba.

Nagyon megijeszthettem őket, mert nem sokkal később jött a mentő, amire hordágyon akartak elcipelni, de két kolléga támogatásával saját lábon is ment.

A kórházban aztán végeztek rajtam koponyaCT-t, majd egy másik doki kimosta, fertőtlenítette s összevarrta a sebemet. A szemöldöktől kissé kijjebb van a haj felé, ha marad is valami nyoma, a hajam úgy is takarni fogja. Viszont most van egy nagyon buta kötés a fejemen, plusz a véres hajamat is meg kéne mosni, csak nem tudom, hogy vitelezzem ki anélkül, hogy a sebet is összevizezzem, amitől szigorúan óvtak.

Máskülönben jól vagyok, mire összevarrtak, addigra a testem is helyrejött a fekvéstől, nem szédültem tovább. De tudtam én ezt már az elején, csak pihenni kellett volna hagyni...

Kaptam gyógyszereket is, ez össznemzeti mánia lehet itt. Egyiket napi 1x, másikat napi 2x.

Amikor beértünk, a kolléga, miután felvették a legfontosabb adataimat meg határoztak a szükséges vizsgálatok felől, a kasszánál befizetett 260 yuant, hogy utólag ezt még kellett-e toldozgatni, azt nem tudom, de a CT meg a sebvarrás biztosan benne volt.

Cserébe a sérülésért, tegnap meg ma nem tanítok, ez is valami. Jövő héten szerdától, 5-től meg egészen 16-ig szünet lesz, mert az alsós és felsős végzősök írják a végső tesztjüket. Max. szerdán kiszedetem a fejemből a varratot, úgyhogy a szünetre már remélhetően teljes erőbedobással készülhetek majd.

Most hoztak meg a kórházból, ahol összevarrták a fejem. Semmi vészes. Most pihenek, majd ha már teljesen magamnál leszek, írok.

No, végre elértem a fotós kollégát, úgyhogy itt még pár kép a múlt hét keddi eseményről.

Az iskolai diákmenza is árulja, de reggelente szinte mindenütt fellelhető a baozi. Nagyon régóta az egyik kedvenc hajnali csemegém, nagyüzemi fogyasztásában csak az gátol, hogy többnyire átalszom ezt az időszakot.

A tésztát gőzön párolják puhává, belsejében húsos töltelék van.

Ez az adag pedig a szomszéd kis utcában lévő beülős kifőzdéből való. Kicsit drágább, de finomabb is, a 10 darab kerül 5 yuanbe.

Kínában a törvény elég szigorúan szabályozza a házasságkötés feltételeit. Hivatalosan a férfiak a 22. életévüktől, míg a nők  a 20.-tól élhetnek ezzel a jogukkal.
Ez a meglehetősen magas korhatár még a múltból maradt vissza, a nyolcvanas évek elejéről, s elsődleges célja a gyermekvállalás visszaszorítása volt. (Bár egyes Maó-i időkben volt a korhatár ennél magasabb is, akkoriban nem érdekelte a vezetést a népességszám növekedése.) Mostanság egyre szélesebb körben merül fel, hogy érdemes volna lecsípni a nagykorúság kezdetére, 18 éves korra, minthogy mára kissé okafogyottá vált.

Miután a kínai népesség is egyre jobb iskolázottsági mutatókkal rendelkezik, tömeges házasodási hullámokkal azért nem járna, ha változtatnának a szabályozáson. Főleg, hogy vidéken most is megoldják okosban.

Akadnak ma is fiatalok azért szép számmal, akik a középiskola alsó tagozatának elvégzésével be is fejezik a tanulást - elenyésző számban még olyanok is, akik eddig sem jutnak el. Számukra, miután az iskola végeztével elkezdődnek a munkával töltött évek, felnőttek lesznek, így elég életszerűtlen még 6-7 évet várni egy párkapcsolatra. Miután itt még mindig a házasság a divat, találékonyságra szükség is van.

Ezt egyszerűen úgy oldják meg, hogy törvényi jóváhagyás nélkül ugyan, de megtartják a ceremóniát. Lagzit csapnak, minden lezajlik ugyanúgy, csak nem hivatalos. Ez azonban nem von le a faluban a kötelék erejéből semmit, ugyanúgy férj-feleségnek tekintik ezeket a párokat. Amint aztán elérik a korhatárt, többnyire jogilag is megerősítik a helyzetet.

Mingchun mesélte valamelyik nap, hogy a volt alsós osztálytársai közül is páran már megházasodtak, s most együtt élnek a házastársukkal. Tanulatlan, falusi népeknél ez még létező tradíció.

Az ajándéknak mindig örül az ember, különösen ha egyáltalán nem számít rá.
Az angol fesztivál alatt is ért meglepetés, noha az egész idő alatt résztvettem a szervezésben, mégis sikerült előttem titokban tartani.

Némi csúszással indultunk a tervezett fél 7-es időponthoz képest, aztán hét előtt pár perccel mentünk ki a színpadra megnyitni az ünnepséget, hogy ezt követően azonnal vissza is menjünk az első műsorszámot előadni.

A dal kétharmada felé jött fel két felsős másodéves, s egy-egy nagyon mutatós virágcsokrot nyomtak mindkettőnk kezébe.

Az enyémben még egy kis kártya is lapult.

Tegnap estére kellett kezdenem valamit a hajammal és némi normálisabb makeup sem volt haszontalan. Így aztán meglátogattam az egyik helyi fodrászati-kozmetikai szalont itt az utcában. Aránylag nívós helyről van szó, szépen berendezett, nyugati mércével nézve is gusztusos stúdió, elüt a legtöbb helyi hasonló intézménytől.

Elég hosszú, derékig érő hajam van, s általában elég nehéz besütni, mert pillanatok alatt kidobja magából a hullámokat. Ez sajnos most sem nagyon volt másképp, a zöme elég hamar odalett, de a fodrász kitartására nem lehetett panasz. Jó egy órán át szenvedett vele, többször átsütögette, tényleg nem rajta múlott. A sminkes kislányok is ügyesek voltak, nagyon rendes munkát végeztek. 

Amikor végül a fizetésre került a sor, még egy év ittlét után is meglepődtem kissé. Az egész mindössze 20 yuanbe fájt, haj és smink összesen. Meg tudnám szokni.

Na, ez is megvolt. A műsorszámunk alatt marha ideges voltam, de legalább nem látszott rajtam. A dal első felében viszont mindkettőnk hangja borzalmas volt, a végére már kissé normalizálódott szerencsére.

A műsorvezetés ment rendesen, abban legalább nem volt hiba. Képeket nem tudtam csinálni, csak Mingchun videózta le a produktumot, illetve egy ízben a konförálásból is sikerült valamennyit megörökítenie. Utóbbit ízelítőnek megmutatom, az előzőből csak néhány pillanatképet.

Jó volt, jól éreztem magam, de egy kissé zavaró volt, hogy nyár van, s az egész show első felében még fenn volt a nap, s mindent tökéletesen láttam. Az éneklés alatt is ugye, mivel mi nyitottunk is egyben.