Ma volt az utolsó órám a nyelviskolában ebben a félévben. A szünet miatt a picik is útra kelnek családostól a nagyszülőkhöz, úgyhogy nem lenne kit tanítani. Ezt annyira nem is bántam, így legalább most már tényleg semmi dolgunk február 22-ig.

Ha már szóba került a nyelvsuli, írok egy keveset a fejleményekről.

Úgy néz ki, hogy indul még egy ilyen piciknek való osztály, a második félévtől, amit szintén én viszek majd. Eleinte nem nagyon akartam, de miután maradéktalanul tartják magukat a megállapodásunkhoz, s egyáltalán nem igényel semmi erőfeszítést, belementem.
A kicsiket megszerettem. A kedvencem Ivy néven fut a suliban, ő egy tünemény. Nagyon kis cuki és még a többiekhez képest is apró, mindössze négy éves. Nagyon szép kiejtése van, s jól is viselkedik. Néha kedvem lenne ellopni egy kicsit.

July, a másik lány eleinte nem volt annyira szimpi. Határozottan okos, ő jegyez meg elsőként mindent közülük. A kiejtése nem annyira jó, de a baj nem is annyira ezzel van, hanem hogy sokszor rosszalkodik. Semmi vészesre nem kell gondolni általában, de néha elég nehezen kezelhető. Amikor meg Ivy-t bántja, akkor kifejezetten szívesen felrugdosnám.
Mostanra már azért őt is jobban szeretem, mint eleinte, különösen, hogy van viszonyítási alap, de erről majd később.

A csoport harmadik tagja egy kisfiú, Mark. Picit robotszerű, s nagyon szorgalmas. Egyértelműen élvezi a tanulást, s fókuszálni is tud. Vele sincs semmi gond. Rendes is, ha July piszkálja, nem veszi fel és üti le.

A három pici mellett van még másik három, akiket egy illetve 2 alkalommal láttam, olyankor részt is vettek az órámon. Belőlük lesz a másik csoport.
A legkellemetlenebb közöttük a Jane névre keresztelt dagadt kislány. Kegyetlen rossz, első ízben nem lehetett vele bírni, rohangált, szétkapta a berendezést és nem hatotta meg semmi. July mellette kisangyal. Mondjuk együtt borzalmasak. Azon túl, hogy July nem hagyja magát és állandó a konfliktus közöttük, a dagi meg is bolondítja őket, s mindenki szuperrossz lesz. Na, ezt a porontyot ütöttem volna egy péklapáttal, minden lelkifurdalás nélkül.
A bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy egy idő után szóltam, hogy elmegyek, ha nem viszik ki a teremből, aztán meg, hogy őt egész biztosan nem fogom tanítani.
Később, pár hete újra előkerült, mentegetőztek is miatta eleget, meg erősítésnek minden fellelhető dolgozó be is jött az órára. Ezúttal sem szerettem meg, de lényegesen konszolidáltabban viselkedett, mint először. Julyval ekkor sem zajlott zökkenőmentesen a kapcsolatuk, de az első alkalomhoz képest tényleg sokkal kibírhatóbb volt a helyzet.

A másik két csajszi 1-1 alkalommal volt. Az első olyan semmilyennek tűnt, nem is nagyon emlékszem rá, a másik viszont egész cuki volt. Alig mert bejönni, egy negyed órán át a terem sarkában üldögélt. Később sikerült becsalogatnom, de akkor sem csinált semmit még egy fél órán át. Az óra vége felé viszont már feloldódott (ebben nagy szerepe volt a kínai kolleginának is, aki közben játszani próbált vele), s a végén meg már a nyakamban ugrált. Vele szerintem jól megleszünk.

Jöjjön néhány kép. 

Ivy kékben, July pirosban (fenn), Mark és July (lenn)

A cím legutóbbi tagja csak elképzelés volt, amiből az eredetileg kigondolt módon nem lesz semmi.

25-én megyünk Borneóra, s ennek alkalmából szerettem volna némi kínai pénzt malájra váltani. Lehetőség szerint még Kínában szerettem volna elintézni a maláj ringgit beszerzését, mivel errefelé tényleg pofátlanul tisztességes rátákkal operálnak a nagyobb bankok.
Sajnos a ringgittel nem sűrűn foglalkoznak, a BOC-ot felhívva kiderült, hogy Wuhan környékén nem tartanak a kívánt valutából.

Voltam már Malajziában egyszer, s némi megmaradt (akkor Hongkongban beszerzett) ringgitet váltottam át thai baht-ra, de megmondom őszintén, fogalmam sincs, mennyire sarcolták meg a tranzakciót. Régen volt és nem emlékszem.
Most kénytelen leszek újra odakünn váltani, addig majd még utánanézek, hogy USD-t vigyek-e vagy nagyjából ugyanott leszek-e a yuannel is.

Ami azt illeti, a kirándulás közelsége egyáltalán nem baj, mert egyre nyomottabb itt minden. Nincs már órám, s így egész nap itthon vagyok, kimenni az 5-10 fokba nem sok kedvem van.
Hétfőn, a laptopvásár felé közeledve egy bő fél órán át még hó is esett, némi esővel keveredve, s nyomot - egy kéregető hátától eltekintve - nem is hagyva.
Ennél komolyabb téliesített csapadékot nem is szeretnék látni, de jobb volna azért inkább a napsütés és a pálmafák, úgyhogy inkább csak teljen el hamar ez a bő másfél hét addig.

A kampusz is eléggé nyamvadt már. Bár még vizsgáznak, diák már alig, a menzákon kaja egyre kevesebb, a jövő héttől már ki sem nyitnak.  Szerencsére van tűzhely, éhen nem halunk. De akkor is mennék már Borneóra. Nyűgös vagyok ma kissé, na. Nézzétek el.

Tegnap csak elmentünk Guangbutunba, s megvettük az új gépet. Nem volt olcsó, de egész jó kis példány, messze a legjobb, ami eddig valaha is volt.

Dellt választottam, az 5300 yuanes ár helyett elhozhattam végül 4800-ért, bár beletellett egy jó adag alkudozásba, hogy 4900 alá menjenek.

Ahogy az egy ilyen esetet követően lenni szokott, másfél napig nagyjából azon ügyködtem, hogy kézre álljon az új szerzemény. Még a telepítés sem volt egyszerű elsőre, de ez az én hibám, nem vagyok naprakész, s eddig még nem láttam ezekből az új BIOS-okból, s a safe boot is kimaradt az életemből. No, de végül megoldódott, s a kis win7-em szépen fut. Kell a halálnak a gyárilag rápakolt kínai win10-es.

Most már újra aktívabb leszek, ezt megígérhetem. Addig is egy kép az új cukiságról. Elnézést, képet forgatni most nincs energiám, alvás jön.

A napokban tanúsított inaktivitásom nem kizárólag a lustaságomnak tudható be, sajnálatos módon a laptop is erősen gyengélkedik, s egyre nehezebb belé életet lehelni.

Ez nem nagyon róható fel szegény teremtésnek - sajnos hajlamos vagyok mindent megtenni, hogy az élettartamukat drasztikusan lecsökkentsem. Ez a haldokló példány azzal kezdte, hogy Xianningben ledobtam az osztályban, amitől aztán teljesen azóta sem tért magához. Működött, különösen, hogy 1-2 belső részt cseréltek benne garisan, de már nem volt többé az igazi.
A történet itt még nem ért véget. Már otthon sikerült leöntenem valamivel, ami szerencsére nem tette még teljesen tönkre, de a billentyűzet használhatatlanná vált. Sebaj, USB-s asztali billentyűzettel orvosolva lett a probléma. Valamit rontott a hordozhatóságon, de némi plusz kényelmet is adott, mivel ezen pötyögni sokkal kellemesebb.

A következő csapás már itt, Wuhanban jött. Sikerült valahogy a monitort is kicsinálnom. Eleinte csak hol bejött a kép, hol nem, aztán végül már egyáltalán nem akart. Ettől határozottan nem voltam lelkes, különösen, hogy este történt a dolog, amikor már esélyem sem lett volna új gépet venni.
A találékonyság szerencsére még itt is adott kiutat: a nappaliban lévő lapostévé HDMI-n keresztül csatlakoztatható rá, így lett újra kép is. A gép mobilitási képességei egyúttal azonban meg is szűntek, s még arra is érdemes odafigyelni, hogy véletlenül se kapcsoljam ki, max. újraindítsam, különben erős lutri, hogy beindul-e, s kismillió próbálkozás, mire újra használható.

Már egy ideje tervezem a cserét, csak még nem bírtam magam rávenni, hogy bemásszak a Guangbutun melletti számítógéppiacra, ami a hozzánk legközelebbi, kellően felszerelt ilyen jellegű létesítmény.

A napokban azért majd megejtem az utat, s utána remélhetően már egy lényegesen komfortosabb lapim lesz, amit már erősen várok. Malajzia miatt egyébként sem halaszthatom már tovább, a lapostévét nem szeretném magammal vinni.

A beszerzésről természetesen majd itt is beszámolok.

A mai napon lezajlott az utolsó két vizsgáztatás is, s ezzel egyúttal véget is ért a félév. Ezt nem kifejezetten bánom, még annak ellenére sem, hogy tényleg egészen kellemesen érzem magam itt még munkanapokon is.

Az öt osztályomból összesen csak 19-en buktak meg, ami egészen elhanyagolható szám. Ez részben betudható a jóindulatomnak is, de nagyrészt inkább annak köszönhető, hogy a vizsgák második felében már tényleg szinte mindenki rendesen felkészült. 

Lett egy 100 pontos diákom is, hárman 99, heten pedig 98 pontot szereztek, s még jó sokat voltak 90 pont felett. Alapvetően elégedett vagyok.

Február 22-ig most már pihi van, eltekintve a nyelvsulitól, ahová Malajziáig heti két alkalommal eljárok. Itt az egyetemen még a jövő héten lesz valami élet, aztán nagyjából kiürül a kampusz, bezárnak a menzák, hazamegy mindenki.

A pihenés viszont lehet, hogy rám is fér majd. Kaptam ma ugyanis egy olyan ajánlatot, amire egyszerűen nem lehet nemet mondani. Itt, a kerületünkben egy középiskola keres tanárt a második félévtől heti 12 órában. Közel van, kb. félórás útra, s a jövedelmezés több, mint mesés lenne.
Egyelőre sajnos még nem biztos, mert nem én vagyok az egyedüli jelentkező, bár az elküldött dokumentumokkal nagyon is elégedettek voltak. Problematikusabb dolog, hogy erősen lutri, mennyire ütközne a dolog az itteni óráimmal, de mutatnak némi rugalmasságot ezen a téren.
Mindenesetre, ha összejön, a két sulival és a nyelvsulival összesen csaknem havi hétszámjegyű fizum lenne forintban. Még így is csak 18x45 + 12x40 perc érdemi munkával.

Meglátjuk, de reméljük a legjobbakat.

Ma is szépen mentek a vizsgák egymás után, jött az első csapat, majd utánuk a második is.
Említettem, hogy egyre kevésbé bukdácsolnak, ahogy telik az idő, de azért ez nem jelenti azt, hogy ne akadna már ilyesmire példa.

A második csoportból volt egy leány, aki nem ütötte meg a mércét. Valamit nyökögött, de egyértelműen nem készült fel. Ő volt az egyetlen aznap, így a többieket elengedtem, a diáklányra pedig az utolsó esély várt a két tétellel.

Ekkor jött azzal, hogy előtte hadd mondjon valamit. Hogy nem nagyon tudott felkészülni, mert otthon volt másfél hétig a nővére esküvője miatt, hogy tavaly megbukott három tárgyból, s most azokra készült, és hogy az egész szitutól teljesen függetlenül hozott nekem ajándékot. Elő is varázsolt a zsebéből két doboz füstölnivalót, de természetesen nem fogadtam el.

Miután nagy nehezen sikerült eljutni odáig, hogy húzzon tételeket, a felkészülési idő alatt csak szipogott, majd utána se szólt róluk semmit, csak a 60 pontjáért könyörgött.

Kicsit sajnáltam, de inkább kényelmetlen volt a helyzet. Jobban tolerálom, ha tudomásul veszik az eredményt - különösen, ha ennyire nyilvánvaló, mint amikor elkezdenek kérlelni. Ez egyrészt hasztalan, másrészt meg nem annyira jó érzés.

Hogy a cigis ötlet honnan pattant ki a fejéből, azt nem tudom, de még ilyen élményem sem volt. Remélem, nem is lesz.

Jilin Heilongjiangtól délre, Belső-Mongóliától keletre, Liaoningtól északra fekszik. Keletről hosszan határos Észak-Koreával, kis szakaszon Oroszországgal, s egyben a koreai kisebbség kínai központja is.

Jilin elhelyezkedése Kínán belül

Heilongjianghoz hasonlóan alakult Jilin története is, de mai területének egy része komoly történelemmel rendelkezik: a különböző koreai királyságok uralma alatt állt.
Tartósan a mandzsu dinasztia alatt vált a birodalom részévé, s az udvar ugyanúgy tiltotta a hanok számára a betelepülést. Az orosz előretöréssel az akkori Jilin még rosszabbul járt: az óriási tartomány területének zömét elbukta, beleértve az Usszuri teljes túlpartját, a mai Vlagyivosztok környékét és még Szahalint is.

A veszteségek ellenére Jilin mérete ma is átlagosnak tekinthető, mintegy 190000 km2.
Mivel délebbre fekszik, mint HLJ, mezőgazdasági szempontból sokkal jobban hasznosítható, s mint ilyen, jobban be is népesült, cirka 28 millió ember otthona.
A japán bábállam, Mandzsukuo központi részét foglalta el, s a nem túl kedvelt ellenséges hatalom Jilinben is megalapozta a nehézipar alapjait.
A székhely, egyben Mandzsukuo egykori fővárosa, Changchun azóta is a gépgyártás, különösen a gépjármű- és vasúti szerelvénygyártás kiemelt központja. Közvetlenül mellette található a kettes számú nagyváros, a tartománnyal megegyező nevű Jilin. Utóbbi a Népköztársaság kikiáltása idején egy ideig tartományszékhely is volt, miután ekkoriban Changchun tartományi jogú városként működött.
Ezt a helyzetet aztán Északkelet-Kína közigazgatási átalakításával párhuzamosan gyorsan felszámolták, s létrejött a maival megegyező Jilin tartomány. A kulturális forradalom alatt területe csaknem duplájára bővült és határossá vált Mongóliával is Belső-Mongólia szétverése és a szomszédos tartományok közötti felosztása miatt, de ezt a döntést a hetvenes évek végén visszavonták.

Vasúti szerelvények készülnek Changchunban (fenn),
az észak-koreai legendárium szerint a Pektu szent hegyén született Kim Dzsongil, néhai diktátor (lenn)

A koreai határvidék mentén fut végig a sok helyütt festői szépségű Changbai-hegység, erre található a tartomány legmagasabb pontja, a koreaiak szent hegye, Pektu, 2744 méterrel a tengerszint felett. A hegy közvetlenül a határon található, s az észak-koreai mitológia szerint a pár éve elhunyt Kim Dzsongil szülőhelye is egyben.

A tartomány északnyugat felé folyamatosan alacsonyodik, ezzel párhuzamosan egyre nagyobb a népsűrűség és egyre több a termőföld is.

A leginkább érintetlen, ritkábban lakott részek az országhatár mentén találhatóak, az itt fekvő kiterjedt erdőségek egyben Jilin fejlett faiparának is alapjai. Ugyancsak ennek a vidéknek köszönhető, hogy Jilin hagyományosan a kínai természetes gyógyászat fellegvára is. A méltán híres ginzeng termesztése mellett megannyi gyógynövényt szednek össze errefelé évről-évre, nem kis bevételt termelve.

Ginzeng Ji'an városából

A lakosság 90%-a ma kínai, de több mint egymilliós koreai kisebbség is él itt a közel egymillió mandzsu, s némi mongol és hui etnikum mellett.

A koreaiak elsősorban a yanbiani koreai autonóm prefektúra területén élnek. Bár számarányuk az autonóm régió megalakításakor még 60% körüli volt, mostanra alig több mint 30%-át teszik ki a lakosságnak. Ennek több oka is van, amihez érdemes kicsit belenézni a kínai koreaiak történetébe.

Noha a mai Jilin egy része tartozott a Kogurjó királyság fennhatóság alá is, ennek etnikai nyomai alig tapasztalhatóak. A Mandzsúriában élő koreai kisebbség csaknem egésze a 19. századtól kezdve érkezett. Elsősorban a félszigeten tapasztalható gazdasági nehézségek okozták a nagymértékű migrációt, majd még egy utolsó nagyobb hullámot Korea 1910-es japán annexiója keltett.

A mandzsúriai koreaiak a kínaiakkal közösen harcoltak a japán megszállók ellen, számuk a második világháború végén mintegy kétmillióra rúgott. Korea felszabadulásával párhuzamosan majdnem a felük hazatért, mintegy egy és negyedmillióan maradtak Kínában.

Jilin nyelvi térképe. A sárga a han, a kék a koreait jelenti. A kéken jelzett részeket csaknem teljesen lefedi a koreai autonóm prefektúra.

Az 1952-ben megalakult autonóm régióban biztosított az anyanyelvi oktatás a felsőoktatást is beleértve, hivatalos nyelv a koreai, ennek ellenére némi asszimiláció bekövetkezett, de ez természetes folyamatként játszódott le, s feltűnően a 90-es évek óta tapasztalható.

Nagy csapást mért a koreaiak létszámára a nagy ugrás és a kulturális forradalom. Különösen az első, amikor a maói őrület hatására vidéken tömeges éhezés és éhhalál tombolt. A helyi koreaiak nagy számban keltek át Észak-Koreába, ahol a szovjetek bőkezű támogatásának hatására akkoriban bőven volt élelem.
Hogy a KNDK-ba visszatérő koreaiak később milyen vegzálásnak voltak kitéve, az már egy másik történet.

A folyamat azóta gyökeresen megfordult. Több százezerre tehető a Jilin határmenti körzeteiben élő észak-koreai migránsok száma, de illegalitásuk és állampolgárságuk miatt ők nem szerepelnek a népszámlálások statisztikáiban.

Jilin idegenforgalmi szempontból is elsősorban a koreai határvidékre összpontosít. A Kogurjó-dinasztiához kapcsolható sírhelyek és feltárások a világörökség részét képezik. A Pektuszan, bár a kínaiak szemében nem örvend akkora tiszteletnek, mint a koreaiakéban, szintén kiemelt turisztikai látványosság természeti szépsége okán.
A Dél-Koreából érkező turisták nagy száma különösen az autonóm prefektúra területén szembeötlő.

A Pektu festői hegye (fenn),
síparadicsom (lenn)

A hegyekben épültek ki Kína legjelentősebb síparadicsomai is. Bár a téli sportok még nem kimondottan számítanak népszerűnek az országban, különösen most, a pekingi téli olimpiára készülve egyre nagyobb szerepet kapnak.

Jilin simán megér egy vizitet. 

Sok apróságról írnék, de ezek külön-külön nem érdemelnek bejegyzést, így most egy ömlesztett, erősen szedett-vedett első poszttal kezdi meg 2016-ot a Szecsuánblog.

Elsőként egy update az évvégi metrónyitogatós poszthoz. Kunming mégsem avatott fel új vonalat, valami csúszás következtében ez még egy ideig várat magára, ellenben Guangzhou és Changsha kimaradt a listából. Guangzhou a Guangfo vonal (vagyis a speckó, Guangzhou és Foshan városok között kiépült metró) egy kantoni szakaszát adta át, Changsha pedig a 2-es vonalon hosszított egyet.

Más. Lezajlott az óévbúcsúztató mulatság. Joanna és Travis egész kellemes alakoknak bizonyultak és a meglátogatott klub sem volt rossz. Az árai pedig...
Kínában az efféle szórakozóhelyek pedig rendszerint nem olcsóak. Simán kifizetheti az ember az otthon megszokott összegeket vagy még többet is. A szilveszteri műintézmény előtt viszont le a kalappal. Miután szerepelt az itallapon, whiskey kólát rendeltünk, 20 pénzért, amiért egy pohár itókára számítottam. A gyakorlatban egy kvázi vödörnyit kaptunk belőle, legalább egy literrel, s még azt sem mondhatom, hogy gyenge lett volna. Utóbb ugyanezért a konstrukcióért adtak egy nagy kannával is, cirka 1.5 literessel, szintén nem kispórolva belőle a spirituszt.
A klub egyetlen gyengéje a zene volt. Elsősorban helyi feketék látogatják, így ilyen muzsika ömlött, amit annyira nem értékeltem, de ez minden rossz, amit elmondhatok.

Joanna és Travis és egy diák

Más. Joanna lakhelyén indult az összejövetel, így most már feltérképezhettem a többi külföldi lakhatási viszonyait. Nem kollégiumban laknak, de nem sokkal jobb a helyzet. 
A sulin belül van egy hotel (hogy miképpen került kapukon belülre, azt nem tudom megmondani), amely olyan, mint egy normál hotel. Egy kis részét fizikálisan is elkülönítették a tömbtől, ezt megvette az iskola, s ebben a háromszintes, szintenként három lakóhelyes akármiben laknak a többiek.
Az épület lényegesen lepukkantabb a miénknél, a lakásokról meg már nem is szólva. Tényleg igencsak jól jártam itt. Náluk se fútés, se igazán gusztusos berendezés. Kínai viszonyok között nem kirívó, de a miénkhez viszonyítva nagyon nagy a különbség. A mi lakásunk javára. Furcsa érzés a kivételezettnek lenni, de valahogy igyekszem megbirkózni a helyzettel.

A többi kolléga ilyen helyen lakik

Más. Már csak egy hét, egész pontosan négy nap vizsgáztatás vár rám, aztán beköszönt a szünet. Az egyik wuhani ügynökségem épp most tárgyal egy hellyel, ahol winter camp indul, ha meg tudnak egyezni, akkor lehetséges, hogy mégis lesz lehetőségem egy kis mellékes téli munkára. Ha az időpontok is egyeznek.

Ha nem, akkor csak pihenek, járok a nyelvsuliba, aztán 25-én meg elreppenek Borneóra.
Még mindig nagyon jó itt. Kifejezetten szeretem a munkahelyem, ami nálam nem gyakori.

Annak dacára, hogy egy év kihagyást iktattam be a Szecsuánblog életében, meglepően hamar visszataláltak az olvasók, amikor nyáron eldőlt, újra Kínában folytatom.

Szeptember óta valamivel több mint 50 ezer lapletöltést mért a statisztika, s követőkből is egyre több van. A Facebook oldal egyelőre még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, igaz, én sem nagyon vagyok rajta aktív. Apróságokra továbbra is jó lesz, a többit meg majd meglátjuk.

Több népszerű bejegyzés is született, amik között magasan a békavacsis poszt vitte a prímet, s elindult egy új sorozat is, egyelőre a bevezető és az első rész született meg Kína tartományairól, de a második, Jilin tartomány bemutatása is a napokban megjelenik.

Bár a rendszeres olvasók már ismerik, milyen tudok lenni, ezúttal a kollégák és férjem körében ünnepeljük meg az óév búcsúztatását. Joanna, az afroamerikai kolléga lakrészén kezdődik a mulatozás, majd azt egy klubban folytatjuk.

A blog minden olvasójának boldog újévet kívánok, legyen nektek is kellemes az estétek!

Ahogy az az év ezen szakában Kínában lenni szokott, nagy számban időzítettek vonalátadásokat idén is az év végére.
Mivel egy ideje nem volt a blogon metrós összefoglaló, így lássuk az utolsó néhány hónap fejleményeit is.

Kezdjük szeptemberrel a sort. Ningboban a második vonal nyílt meg, október végén pedig Dalianben a szintén második, 1-es számú vonalat vehette használatba az utazóközönség. A kettő között átadtak pár állomást is még Chongqingban és Nanjingban is, majd november végén a hangzhoui 1-es vonalat toldották meg a kisebb szakasszal.

Daliani metró

A december aztán elhozta a szokásos avatási sort. 16-án a 3-as számú vonal megnyitásával új metrós város debütált :a tengerparti Qingdao.
19-én Shanghaiban rögtön három, a 11, 12 és 13-as vonalak egy-egy új szakasza jelent meg újdonságként, de 26-án a főváros, Beijing sem sokkal maradt el ettől: két vonalat hosszítottak, s átadtak pár állomást két másik vonalon is.
A 26-a zsúfolt nap volt. a chengdui 4-es metró is ezen a napon nyílt meg, ahogy Jiangxi tartomány székhelye, Nanchang is ekkor került rá a metrós listára az 1-es vonal forgalmának beindításával.
28-án lakóhelyem, Wuhan következett, a korábban a blogon már megénekelt 3-as metró, az itteni negyedik vonal vált a hálózat részévé.

Bár az év ezzel lassan ki is múlt, metrós esemény még maradt: Kunming 3-as vonala is idén nyílik meg.

Jövőre sem lesz eseménymentes az év. A már meglévő hálózatok fejlesztése mellett további hét új várossal bővül a lista: Dongguan, Fuzhou, Lanzhou, Nanning, Hefei, Xuzhou és Changchun is várhatóan metrót avathat.