Liping 2015.12.31. 12:24

Itt az év vége 2. - A Szecsuánblog 2015-ben és egyebek

Annak dacára, hogy egy év kihagyást iktattam be a Szecsuánblog életében, meglepően hamar visszataláltak az olvasók, amikor nyáron eldőlt, újra Kínában folytatom.

Szeptember óta valamivel több mint 50 ezer lapletöltést mért a statisztika, s követőkből is egyre több van. A Facebook oldal egyelőre még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, igaz, én sem nagyon vagyok rajta aktív. Apróságokra továbbra is jó lesz, a többit meg majd meglátjuk.

 

Több népszerű bejegyzés is született, amik között magasan a békavacsis poszt vitte a prímet, s elindult egy új sorozat is, egyelőre a bevezető és az első rész született meg Kína tartományairól, de a második, Jilin tartomány bemutatása is a napokban megjelenik.

 

Bár a rendszeres olvasók már ismerik, milyen tudok lenni, ezúttal a kollégák és férjem körében ünnepeljük meg az óév búcsúztatását. Joanna, az afroamerikai kolléga lakrészén kezdődik a mulatozás, majd azt egy klubban folytatjuk.

 

A blog minden olvasójának boldog újévet kívánok, legyen nektek is kellemes az estétek!

 

Címkék:blog kína évzáró wuhan Szólj hozzá!

Liping 2015.12.30. 13:24

Itt az év vége 1. - Metródömping

Ahogy az az év ezen szakában Kínában lenni szokott, nagy számban időzítettek vonalátadásokat idén is az év végére.
Mivel egy ideje nem volt a blogon metrós összefoglaló, így lássuk az utolsó néhány hónap fejleményeit is.

Kezdjük szeptemberrel a sort. Ningboban a második vonal nyílt meg, október végén pedig Dalianben a szintén második, 1-es számú vonalat vehette használatba az utazóközönség. A kettő között átadtak pár állomást is még Chongqingban és Nanjingban is, majd november végén a hangzhoui 1-es vonalat toldották meg a kisebb szakasszal.

wp_20151226_16_06_12_pro.jpg

Daliani metró

 

A december aztán elhozta a szokásos avatási sort. 16-án a 3-as számú vonal megnyitásával új metrós város debütált :a tengerparti Qingdao.
19-én Shanghaiban rögtön három, a 11, 12 és 13-as vonalak egy-egy új szakasza jelent meg újdonságként, de 26-án a főváros, Beijing sem sokkal maradt el ettől: két vonalat hosszítottak, s átadtak pár állomást két másik vonalon is.
A 26-a zsúfolt nap volt. a chengdui 4-es metró is ezen a napon nyílt meg, ahogy Jiangxi tartomány székhelye, Nanchang is ekkor került rá a metrós listára az 1-es vonal forgalmának beindításával.
28-án lakóhelyem, Wuhan következett, a korábban a blogon már megénekelt 3-as metró, az itteni negyedik vonal vált a hálózat részévé.

Bár az év ezzel lassan ki is múlt, metrós esemény még maradt: Kunming 3-as vonala is idén nyílik meg.

 

Jövőre sem lesz eseménymentes az év. A már meglévő hálózatok fejlesztése mellett további hét új várossal bővül a lista: Dongguan, Fuzhou, Lanzhou, Nanning, Hefei, Xuzhou és Changchun is várhatóan metrót avathat.

 

 

 

Címkék:kína metró évzáró Szólj hozzá!

Liping 2014.05.24. 18:05

Tervek a maradék öt hétre

Holnaphoz öt hétre már otthon leszek, ha az időjárás meg a légitársaságok is úgy gondolják. A hátralevő időszakból két hét még a vizsgáztatással fog eltelni, hogy utána mi lesz, az még egyelőre nem ismert.

Bár próbáltam infót szerezni, ellentmondásos válaszokhoz jutottam annak kérdésében, hogy meddig vannak órák. Mindenesetre legrosszabb esetben is plusz egy hétre leszek a sulihoz kötve, s utána még egészen biztosan lesz két teljes hetem mindennemű munkahelyi elfoglaltságtól mentesen.

Adott a gondolat, miután szeptembertől nem jövök vissza, hogy talán még kellene egy utolsó utazást tenni valami érdekesebb helyre. Pár évig most elég sanszosan nem leszek Kínában, így ez egy kvázi utolsó lehetőség hosszú időre.

Gondolkodtam helyszíneken, de még kissé tanácstalan vagyok, s magamat ismerve az is benne van a pakliban, hogy nem megyek sehova. Mindenesetre ha mégis, akkor leginkább a vadnyugat érdekel. Qinghaion és Xinjiangon gondolkozom erősen, bár a 40+ órás vonatozás (Wulumuqi, utóbbi székhelye annyira van Wuhantól) nem annyira vonzó.

xinjiang.jpg

Wuhan-Wulumuqi, több mint 40 óra vonatozás

 

A jelenleg leginkább esélyes két alternatíva (már ha nem a harmadik, a nem utazás győz) ez a két tartomány.

Ha Qinghai lesz a befutó, akkor egészen a nyugati részen fekvő Ge'ermuig (Golmud) szeretnék zakatolni, majd onnan pár napig körbenézelődni a környéken, mielőtt visszafordulnék.

qinghai.jpg

Wuhan-Ge'ermu vasúton

 

Ha Xinjiang mellett döntök, akkor Wulumuqi (Urumcsi) csak a kiindulópont, Kashi (Kashgar) és Hetian (Hotan) a fő célpontok, amelyek még további egy napra vannak az ujgur központtól.

kshht.jpg

A Kashi, B Hetian

 

Mindkét régió messzemenően elüt Kína magterületétől, s mint a zárójeles nevek is mutatják, nemzetiségi területekről van szó. Kashi és Hetian a mai napig 80-90%-os muszlim többséggel bír, az ujgurok mellett a szomszédos exszovjet köztársaságok államalkotó nemzeteinek kínai csoportjaival.

Címkék:kína utazás suli évzáró qinghai xinjiang xianning 2 komment

Liping 2013.01.01. 09:53

BUÉK

Először is boldog újévet kívánok kitartó olvasóimnak. Ahogy az ilyenkor szokás, összegezzük kicsit az elmúltat.

Immár több mint négy hónapja Fengjieben leledzem, s amennyire győzöm az iramot, igyekszem szorgalmasan posztolni is. A blog indulása óta ez a 88. bejegyzés, ami az új esztendőre csupa jót ígér. A nyolcas a szerencseszáma a kínai népnek, s hogy így duplán van jelen, ez különösen kedvező előjelnek ígérkezik. Eskü alatt vallom, hogy a véletlen műve.

Bár kezdetben egész kevéske olvasó látogatott ide, a helyzet azóta fokozódott, s számtalan ismeretlen ismerőssel lettem gazdagabb. A kezdeti 1-2 letöltés után mostanra stabil 60-70 fő néz be napi rendszerességgel, s a lapletöltések száma is száz fölötti.

A blog kiérdemesült három index címlapra is, ami azt hiszem, az oldalam jellegéből adódóan nem is hangzik annyira rosszul.

Törzskommentelő gárdánk is lett, rudai gyerek, Arthuro, elköltözött, zebrina, Ahmet, mézes tenyér, mbraun gyakorta örvendeztet meg hozzászólásaival (ha valakit kihagytam, tessék reklamálni, nem szándékos). A kitartó kommentelésre ezek után is buzdítanék, különösen a csendben meglapuló olvasók körében, hiszen ez adja az igazi sikerélményt.

Végül pár érdekes adat. Egy ideje rengeteg keresési találatot kapok különböző számsorokra, pl. 1356943427396, amit nem tudok mire vélni. Mobilszámnak hosszú, s eleve nem tudom, miért kerülök az eredmények közé.

S a szokásos - érdekes további keresőszavaink idén:

sex és pornö falun,
- ha egy 13 éves fiúnak tetszik egy lány,
Vigyázz+mert+egyszer+még+erre+ébredsz,
- pin* megnyuzva.

Még egyszer kellemes új esztendőt!

Címkék:blog kína évzáró 13 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása