Liping 2014.05.24. 18:05

Tervek a maradék öt hétre

Holnaphoz öt hétre már otthon leszek, ha az időjárás meg a légitársaságok is úgy gondolják. A hátralevő időszakból két hét még a vizsgáztatással fog eltelni, hogy utána mi lesz, az még egyelőre nem ismert.

Bár próbáltam infót szerezni, ellentmondásos válaszokhoz jutottam annak kérdésében, hogy meddig vannak órák. Mindenesetre legrosszabb esetben is plusz egy hétre leszek a sulihoz kötve, s utána még egészen biztosan lesz két teljes hetem mindennemű munkahelyi elfoglaltságtól mentesen.

Adott a gondolat, miután szeptembertől nem jövök vissza, hogy talán még kellene egy utolsó utazást tenni valami érdekesebb helyre. Pár évig most elég sanszosan nem leszek Kínában, így ez egy kvázi utolsó lehetőség hosszú időre.

Gondolkodtam helyszíneken, de még kissé tanácstalan vagyok, s magamat ismerve az is benne van a pakliban, hogy nem megyek sehova. Mindenesetre ha mégis, akkor leginkább a vadnyugat érdekel. Qinghaion és Xinjiangon gondolkozom erősen, bár a 40+ órás vonatozás (Wulumuqi, utóbbi székhelye annyira van Wuhantól) nem annyira vonzó.

xinjiang.jpg

Wuhan-Wulumuqi, több mint 40 óra vonatozás

 

A jelenleg leginkább esélyes két alternatíva (már ha nem a harmadik, a nem utazás győz) ez a két tartomány.

Ha Qinghai lesz a befutó, akkor egészen a nyugati részen fekvő Ge'ermuig (Golmud) szeretnék zakatolni, majd onnan pár napig körbenézelődni a környéken, mielőtt visszafordulnék.

qinghai.jpg

Wuhan-Ge'ermu vasúton

 

Ha Xinjiang mellett döntök, akkor Wulumuqi (Urumcsi) csak a kiindulópont, Kashi (Kashgar) és Hetian (Hotan) a fő célpontok, amelyek még további egy napra vannak az ujgur központtól.

kshht.jpg

A Kashi, B Hetian

 

Mindkét régió messzemenően elüt Kína magterületétől, s mint a zárójeles nevek is mutatják, nemzetiségi területekről van szó. Kashi és Hetian a mai napig 80-90%-os muszlim többséggel bír, az ujgurok mellett a szomszédos exszovjet köztársaságok államalkotó nemzeteinek kínai csoportjaival.

Címkék:kína utazás suli évzáró qinghai xinjiang xianning 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr186202077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rudai gyerek 2014.05.24. 20:09:52

Elsősorban az a fontos, hogy téged mi érdekel.

Mi topiclakók meg szívesen olvassuk majd bármiről küldött beszámolódat :)

ildiyi 2014.05.28. 18:17:54

Pedig még pízt is kereshetnél...kár, hogy kiesett ujgurland, franc a terroristák pofájába.

www.tozsdeforum.hu/extra/szabadido-sport/turistacsalogato-penzjutalmat-kap-minden-beutazo/

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása