Bármily szomorú is, mégsem jutottunk el Borneóra. A részletekkel majd talán holnap. Nem ez volt a kedvenc napom.

Sokat nem javultam, egész nap alszom, szóval ez így izgalmasnak ígérkezik.

Éjjel 11:55-kor megy a gép, így mi nyolckor indulunk. Kinn mínuszok vannak, ezért kerítettünk magunknak egy embert, aki autóval kivisz.

Nem tudom, mennyire leszek aktív az első napokban, tekintve hogy szerintem ott is csak az ágyban fogok fetrengeni. Remélem, azért max. egy héten belül elmúlik ez a kórság.

Leszek viszont Facebookon többet. Malajziában elérhető, s egyszerűbb ott megosztanom 1-2 képet, mint előzőleg feltöltögetni ide.

Azt nem mondom, hogy nagyon sok kedvem van elindulni...

Miután a helyzet nem javult, s a körülmények nem teszik lehetővé, hogy kivárjam, amíg magamtól helyrejövök, így ma elküldtem férjemet a gyógyszertárba némi piruláért

 Mivel nem tud kommunikálni, így belepötyögtem a telefonjába egy kis szöveget, ami vázolta a szitut.

Nem is volt fennakadás, a nénike elolvasta, majd szépen összecsomagolta az adagot.

Ezúttal is egy hatalmas lórugás jutott, a képen fellelhető adagot napi háromszor szedhetem. Ha nem öl meg, akkor majd jelentezem.

Ilyen helyzetben sem voltam még soha életemben. Hétfőn megyünk nyaralni, erre köhögök és lázam van.

Magamba erőltettem pár liter teát és fél liter citromlevet, reméljük, helyrerak. Ennél zseniálisabb időzítést el sem tudtam volna képzelni...

Ma is havazott, majdnem egész nap, de azonnal el is olvadt, ahogy földet ért, még annyi nyoma sem volt, mint tegnap.

Most cukin fekszem nyakig betakarózva a közel 30 fokban (jár mindhárom légkondi), pulcsiban és éppen hogy nem fázom. Szurkoljatok hogy hétfőre elmúljon.

e

Épp jókor indulok neki Délkelet-Ázsiának, ugyanis a jelek szerint itt a tél. 

Tegnap már havazott is (ez kissé túlzás így, de valami hó szállingózott), napközben épphogy pluszos a hőmérséklet, éjjel meg már -6 is volt.

Ma reggelre még tovább durvult a helyzet. Én ugyan nem észleltem, s mire először kinéztem, már nyoma sem volt, de a nyelvsulis kolléga ilyen komoly hóhelyzetet is megörökített.

Én határozottan úgy érzem, hogy jobb lesz nekem a harmincakárhány fokban Borneón.

A tegnapi nap megint hosszú volt. Nem kifejezetten lelkesít, ha át kell másszak Hankouba, mert elég sok utazással jár. Muszáj volt azonban, mert megint pénzküldést kellett eszközölnöm, igaz, ezúttal már abban a tudatban mentem, hogy ha némiképp időigényes is, de kivitelezhető.

Valami fejlődés is a javukra írható, mert az ügyintézőhöz kerülésem után fél órával már szélnek is eresztettek. A végén még bele is jönnek.
Persze ezúttal már a BOC-hoz mentem elsőnek pénzt váltani. Tettem egy próbát a közeli fiókjukban is, de itt nem volt a kívánt valutából. Ez annyira nem sújtott le, mert leginkább a kártyával kapcsolatban kívántam érdeklődni. 
Lecsekkoltattam, hogy aktiválva van-e a külföldi használat (igen), majd a díjakról próbáltam meg információt nyerni, de nem jártam sikerrel.

Jobban bíztam a másik BOC-fiókban, ahol legutóbb egészen professzionális (kínai viszonyok között) kiszolgálásban volt részem. Ezúttal egy másik recepciós volt, de rá sem lehet panasz, mert bár halvány lila gőze sem volt a válaszról, de volt annyira talpraesett, hogy előkotort valami díjszabásos könyvet, s egy pár perc után meg is találta a kérdéses részt.
Ez alapján a felvett összeg 5 ezreléke a díj, de minimum 15, max. 50 yuan. Arra már korábban rájöttem, hogy a kártyás fizetés külföldön is ingyenes.

Mindezek tudatában úgy döntöttem, hogy nem viszek kp-t. Rakok valamennyi pénzt mindkét Unionpay-es kártyámra, aztán azokkal majd boldogulok. Kényelmesebb így, s a költség része sem horribilis, különösen, hogy max. 3-4 alkalommal szándékozom automatából pénzt felvenni.

A kirándulás pénzváltós része is letudódott így. Most már csak menni kell.

Még régebben panaszkodtam amiatt, hogy Kínában sok dolgot nem kapni, amit odahaza alapnak vélünk. Eltekintve az olyan nyugati cikkektől, mint az ehető pékáru, felvágottak, szemes vagy őrölt kávé, kakaópor, citromlé, mustár, stb., akadnak teljesen egyszerű termékek is a hiánylistán, amire nem is gondolnánk.

Ilyen például az otthon teljesen hétköznapi tucatáru paprika. Valamiért a nálunk megszokott sárgahúsú példányok a glóbusz ezen felén teljességgel hiányoznak, s bár talán néhány expat majd megcáfol, de én Kínában ezekből még soha nem láttam mutatóban sem.

A másik még furcsább, bár jelentős regionális különbségeket takar. Odahaza értelemszerűen kapni vöröshagymát, ez a magától értetődő hagymaféle, s mellette még fellelhető a lilahagyma, ritkábban a fehér verzió is.

No, itt, Wuhanban vöröshagymát (kínaiul, némiképp több logikával ez a sárgahagyma) tegnap láttam először valamelyik Carrefourban. Rendkívül ritka, ezzel szemben a lilahagyma (kínaiul vöröshagyma) az, amit mindenhol kapni.

Hogy ez általában mennyire állja meg a helyét Kínában, azt nem tudom. Fengjieben kb. fele-fele arányban lehetett beszerezni mindkét fajtából, Xianningben főleg a lilát nyomták, itt meg - ahogy írtam - gyakorlatilag csak lila fordul elő.
Elsőre némiképp szokatlan mindent ezzel főzni, de megszokható.

Minden buktató ellenére a kínai bankok összeségében pozitív benyomást keltenek.

8 nap múlva indulunk Borneóra, így a gondolatok most már e körül forognak. Van még teendő bőségesen.

Ami a mai bejegyzéssel összefügg,  az a pénz. Írtam, hogy a ringgitbeszerzés nem mutatkozik megvalósíthatónak, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a maláj pénzváltók kénye-kedvének sem leszek kitéve. A helyi gagyi kis Unionpayes logójú kártyát ugyanis lassan Ázsia nagy részén lehet használni.

Az Unionpay kínai találmány, de ellenben a Visa, Mastercard, stb. kártyákkal, a mezei példányai ingyenesek, ezeket vagdalják boldog-boldogtalanhoz az összes kínai bankban. Ahogy arról megemlékeztem, ezeken ráadásul név sincs, s azonnal meg is kapja őket az ügyfél, miután nagy kötegekben sorakoznak az ügyintézők előtt a már legyártott kártyák. Némi csipogtatást, jelszómegadást követően már érvényes is, s ennyi az egész procedúra.

A jelek szerint a Unionpay nem rossz konstrukció a külhonban. Az átváltási árfolyamok kivételesen jók: mindössze 1-2%-ban térnek el a középárfolyamtól, ami gyakorlatilag értelmetlenné teszi a készpénzes valutavaltást.

Annak előnyeit nem kell ecsetelnem, hogy mire jó, ha az ember nem rohangál három és fél heti kirándulás árával a zsebében, így egészen sanszos, hogy ez lesz a befutó.

Az egyedüli hátulütő az ATM-költség, aminek a mértékével még nem vagyok teljesen tisztában, de a mezőgazdaság bankos kártyám esetén a honlapjuk szerint 1%+12 yuan. Erre nem esküszöm, bonyolultabb kínai szövegek olvasása mostanában sem tartozik az erősségeim közé.

Ha ez a díj igaz, az még lenyelhető, különösen hogy azért nem napi szinten tervezem a készpénzfelvételt.

A másik, Bank of China-s kártyámban jobban bízok, hozzájuk majd bemegyek a jövő héten vagy felhívom a callcenterüket.

Egy biztos. Az unionpay terjed. Csak így tovább!

A Carrefourban járván megint egy guszta ínyencségbe botlottunk. Feltehetően a már korábban bemutatott szárított halak fedezhetők fel a képen, csak a szárítás egy nagyon korai fázisában, egész konkrétan véresen-nyersen.

Továbbra sem kaptam kedvet hozzá...
Egy pár hete viszont mindenfelé megjelentek ezek a ránézésre kissé furcsa, meglehetősen szenes szalonnák. Az illatuk alapján kellemesen füstöltnek tűnnek, úgyhogy sanszosan ki lesznek próbálva.

Sokat írtam már arról, mennyire nem tudnak az itteniek beszélni angolul. Ez továbbra is áll, de hogy nem genetikailag kódolt, az könnyen kibukik azon, hogy a nyelvsulis picinyeim egész szépen beszélnek. Ivy különösen. Nyilván nincs nagy szókincsük, s nem is igazán értenek mindent, amit csinálunk az órákon, de tagadhatatlanul szépen alakul a kiejtésük. Ebben a korban még valószínűleg fogékonyabbak rá, vagy csak az a lényeges, hogy a kezdetektől megfelelő mintát kapjanak.

Ez utóbbi elméletemet erősíti a férjem is. Az oktatása során mindig németet tanult, az angolt velem kezdte el szeptemberben. Egész jól tudunk haladni, szerencsére könnyen megért mindent, de ennek ellenére azt hiszem, kijelenthetem, hogy nincs sok nyelvérzéke.

Ami viszont meglepett, a kezdeti nagyon otromba próbálkozások után elkezdte egész normálisan kiejteni az aktuális dolgokat a durva magyar akcentus nélkül. Pár hónap alatt nem lehet csodákat várni, de szerintem jobban jártunk, hogy otthon nem szerzett előképzettséget.

Mondtam már azt is, hogy kellően szkeptikusan viszonyulok a kisgyerekek nyelvi tanításához. Még most is úgy gondolom, hogy nem fizetnék hasonlóért, de némiképp revideálni vagyok kénytelen a nézeteimet. A kölykök ugyanis határozottan haladnak előre. Tényleg hétről hétre jobbak, de azért sok a visszásság.

Például bemagoltatják velük a szavak írasképét, anélkül hogy az ábécét ismernék. Olvasni nem tudnak, de felismernek legalább 50 szót leírt formában.

Ugyancsak nem tudom, mennyiben jó módszer, de az órák zömét az ismételgetés adja. Nem értik pontosan, hogy mit ismételnek, mert koruknál fogva nem tanulnak nyelvtant, s végeredményben csak az ismétléssel fejlődnek. A módszer ráadásul olyan, hogy kínaiul nem beszélnek hozzájuk, csak ha nagyon muszáj, de amúgy csak mutogatnak, gesztikulálnak. Ha ez elég, jó, de sokszor nem az, s ilyenkor tényleg csak ész nélkül jegyeznek meg dolgokat.

Többnyire azért szórakoztató az óra. Sok mondóka van, dalolunk is, amik újfent egy csomó dolgot rögzítenek, bár nem feltétlenül értik, hogy mit.

De valóban fejlődnek. Ezt elismerem. Van bennük potenciál.