Ma a Lok Kawi Wildlife Parkban jártunk, ahol csupa kedvemre való jószágot láttunk. Orángutánok, gibbonok, hosszúorrú majmok és borneói törpeelefántok képezték a legfőbb látnivalókat, s hogy ebből ki mit élvez legjobban, az erősen egyénfüggő, de aki már régóta olvas, az valószínűleg nem lepődik meg, hogy az állandó, letörölhetetlen mosolyt, s a legalább tíz tábla fehér milkával egyenértékű boldogsághormont felszabadító extázist nálam az ormányos jószágok közelsége váltja ki. Ezek a törpék meg aztán végképp teljesen elgyöngítenek, s csak nézek ki a fejemből tőlük bambán, mint egy debil.

Részletes beszámolóval holnap jelentkezem, csudajó képekkel és hasznos információkkal boldogítva a nagyérdeműt. Addig ízelítőnek egy elefántfürdős videó jön, élőben mondjuk ennél intenzívebb az élmény.

Közben az is kiderült, hogy szerdán a tengeri nemzeti park szigetei közül Mamutik lesz a befutó, hogy ott mit tapasztalok, arról majd utána írok. 

ui.: A trópusi nap borzasztóan erős. A bőröm mint egy rinocéroszé, nem könnyen ég le, ellenben pikkpakk lebarnul, de Sapin sikerült a fejbőrömet rózsaszínre pirítani középütt, ahol a hajam el van választva. Vagy sapka, vagy oda is naptej kell. Szerencsére nem fáj.

Az évente változó dátumra eső, holdjáráshoz igazodó holdújév február 8-án köszönt be idén.

A nagy robbantgatós, tüzijátékos mulatozás ma éjjel zajlik, itt, Sabahban is lesz benne részünk. Az egész város tele van lampionokkal, boldog újévet feliratokkal, s tegnap már sárkányok is randalíroztak az utcákon.

A blog minden olvasójának boldog újévet kívánok!

Tegnap ellátogattunk Sapi szigetére, a Kota Kinabalu melletti Tunku Abdul Rahman névre hallgató tengeri nemzeti park egyik gyöngyszemére. Egész pontosan öt szigetet fed le a park, a meglátogatott Sapi mellett a legnagyobb Gaya továbbá Mamutik, Manukan és Sulug szigeteket.

Ahogy arról már írtam, Borneó nem igazán alkalmas a strandolásra, a part nagy része mangrove. A szigetek ellenben mintha csak erre lettek volna megalkotva. Mivel nemzeti park, így a turizmus szabályozott keretek között zajlik. KK kikötőjéből, Jesselton Point-ból reggel 8-tól cirka délután 4-ig járnak hajók, de legkésőbb 5-ig el is kell hagyni a park területét. Nincsenek szálláshelyek, kivéve Gaya és Manukan szigetét, a park hatóságától beszerezhető engedéllyel van lehetőség sátrazni, ha valaki mindenképp a szigeteken szeretné tölteni az éjszakát.

A viteldíj Sapira fejenként 31 ringgitbe fáj, ezért vissza is hoznak. Kell továbbá belépőt fizetni a nemzeti parknak is, ez külföldi felnőtteknek további 10 ringgit. Ha valaki egy adott napon több szigetet is felkeresne, akkor ez a belépő érvényes mindegyikre, úgyhogy az adott napon a park felé nincs további költség.

Sapi meglehetősen kicsinyke sziget, egy fél óra alatt bejárható. A kikötő melletti két strandon rendesen kiépített infrastruktúra várja az utazót, éttermek, öltözők, nyilvános mellékhelyiségek, bolt, vízimentők, s homokos, kőmentesített, bólyákkal kijelölt fürdőhelyek. A látogatók zöme nem is megy tovább, így frekventáltabb időszakokban meglehetősen zsúfolt tud lenni. Tegnap épp nem volt veszélyes, de azért nem volt meg az elhagyatott, festői part érzése. 

Szerencsére egy kis gyaloglással további két, elzárt, a helyiek jelentős része által sem ismert titkos part is létezik Sapin, ehhez egy-egy köves partszakaszon kell átverekednie magát az embernek.

Az elsőtől nem voltunk túlságosan elájulva, mert idáig még legalább 20-an átmásztak, s a meglehetősen aprócska strand így meglehetősen zsúfolt volt. Mentünk hát tovább. Egy újabb öt percnyi sziklákon, köveken való küzdelem után megérkeztünk az édenkertbe. A festői fövenyen mindössze két ember volt, a víz pedig már a parttól néhány méterre tele volt korallal. Később ugyan még felbukkant 3-4 ember, de nyugodtan mondhatni, hogy saját trópusi tengerpartunk volt.

Sapi túltesz Thaiföld szigetein. A part gyönyörű, a víz kristálytiszta, átlátszó, s ami a legnagyobb pluszt adja, az a szigeteket borító buja dzsungel. A fövenyek legfeljebb néhány méter mélyen húzódnak, utána már az erdő jön. Szerencsére kialakított ösvények is átszelik, így ezeken könnyű haladni.

Sapi gyorsan emelkedik, így a tetőről remek kilátás és kiváló fotótémák kerülnek elénk.

Sapi él is. Az elzárt partszakaszokon rákok tömkelege, de láttuk a vízben a korallokon túl rengeteg halat és még tintahalat is. Ugyancsak a sziget lakója az akár kétméteresre megnövő igen rémisztő megjelenésű varánusz is. A komodóihoz hasonlatos, de szerencsére nem veszélyes, legfeljebb akkor harap, ha nem hagyunk neki más választást.

Sapi elképesztően gyönyörű. Ha Sabah-ban jártok, semmiképp ne hagyjátok ki. 

Malajzia két részre osztható, Nyugat- és Kelet-Malajziára. Előző a Maláj-félszigeten, az Indokínai-félsziget déli nyúlványán fekszik, Thaiföldtől délre. A valamikor Malajának hívott részen él a lakosság zöme, ott található a főváros, Kuala Lumpur és elsősorban erre a részre gondol mindenki, ha Malajziáról beszél.

Kelet-Malajzia Borneó szigetének északi részén terül el, Nyugat-Malajziától több száz kilométernyi tenger által elválasztva. Borneó hatalmas, a bolygó harmadik legnagyobb szigete. Három ország, Indonézia, a törpeállam Brunei és Malajzia osztozik rajta.

Ez az első látásra is feltűnően szedett-vedett államszövetség jelen formában a briteknek köszönheti a létét, akik gyarmatosították Malaját (a déli csücsöknél fekvő szigetállammal, Szingapúrral együtt), s Borneó északi felét is. A függetlenedés után így adta magát, hogy a volt brit kolóniák egy államba tömörüljenek. Szingapúr rövidesen elhagyta az államszövetséget, Brunei pedig eleve nem is csatlakozott, a nyolcvanas évekig brit uralom alatt maradt.

Kelet-Malajzia merőben eltér a nyugati résztől. Ritkán lakott, javarészt dzsungel borította vidék páratlan állatvilággal. Két szövetségi állam alkotja: nyugaton Sarawak (ejtsd: szárává), keleten pedig Sabah (ejtsd: szábá). Bár Malajzia részét képezik, történelmileg semmi közük a szárazföldi részekhez, s nagy fokú autonómiával rendelkeznek. A helyiek védelmében a nyugat-malajziak nem költözhetnek keletre, s szigorú idegenrendészeti szabályok vonatkoznak rájuk, a látogatásuk a külföldiekhez hasonlóan időben limitált keretek közé van szorítva.

Sabah és Sarawak egyaránt önálló határőrizetet tart fenn, egyikből a másikba, vagy a nyugati részekből való utazáskor külön-külön pecsételnek az útlevélbe. Most Sabah-s pecsétet kaptunk, de egy Sarawak nyugati felébe való közúti utazás (amely az úthálózat és az országhatárok sajátosságai miatt Brunei kétszeri érintésével is együtt jár) a már beszerzett itteni mellett további öt pecséttel járna (- visszaútra szintén).

Míg a malajziai olajkitermelés központja Sarawak, Sabah kevésbé iparosodott, s a Borneóra irányuló turizmus központja. A székhely, Kota Kinabalu nagyváros, mintegy hatszázezer ember lakja, a sarawak-i Kuching után a sziget második legnagyobb települése. A város jellegge ennek ellenére kellemes, s főleg a kínai magasépületek után barátságos, családias, legfeljebb 4-5 emeletekkel. A forgalom is visszafogott, s a levegő is tiszta. Brit kolóniaként baloldali közlekedés van, az üzemanyagárak pedig eszméletlenül nyomottak. 1 liter benzint fajtától függően 1.3-1.9 ringgit között mérnek, vagyis az olcsóbbak még száz forintba sem kerülnek.

A lakosság összetétele vegyes, amiben nagyon elüt Nyugat-Malajziától az az indiaiak hiánya. Itt KK-ban egyáltalán nincsenek, vannak helyettük viszont helyi dajakok, borneói őslakosok. A malájoknál némileg sötétebb bőrűek, s feltűnően nem muszlimok. A népek zöme természetesen maláj, de mintegy egynegyedük itt is kínai, akik nagyon szépen beszélik a mandarint. A feliratok is tanúskodnak a multikultiról: a maláj mellett a legtöbb helyen kínaiul is kinn van minden, ahogy az angol is sűrűn előfordul. Nyugat-Malajziától eltérően sokkal jobban beszélik az angolt, bár ebbe belejátszhat, hogy KK turistaövezet.

Nyugat-Malajziától nem voltam elbűvölve, de Sabah határozottan barátságos hely. Az árak nagyon kellemesek, a kínai árakhoz hasonlóak, importcikkek terén pedig nagyságrendekkel olcsóbb, mint Kína. Belejátszhat ebbe a mindössze 6%-os ÁFA is.

Sabah-i dzsungel (fenn), a kicsivel több mint 4000 méteres Mt. Kinabalu emblematikus csúcsa (lenn)

Sabah-ba el kell látogatni, ha van rá lehetőség. Sokkalta inkább ide kell jönni, mint Malajába. 

Délután 5-kor indultunk el wuhani otthonunkból, hogy némi tömegközlekedés árán kicsivel 7 után megérkezzünk a hankoui vasútállomáshoz. Bár majdnem éjfélkor indult a gépünk, az utolsó reptéri busz 8:05-kor indul el Hankouból, így nem késlekedhettünk. Kényelmesen kigurultunk a reptérre, ahol tíz óráig a belföldi terminálon múlattuk az időt. Ez utóbbi lényegesen komfortosabb, normális, modern reptérre emlékeztet, míg a minimális forgalommal működő nemzetközi terminál nem annyira nagy élmény.

Gyorsan átvergődtünk a csekkoláson és a reptéri ellenőrzésen, majd hamarosan be is szállhattunk a gépbe. Mintegy negyedórás előnnyel szálltunk fel a menetrendhez képest, így már hajnali 3:50-re megérkeztünk Kota Kinabaluba.
Az első reptéri busz csak nyolckor indul (viteldíj 5 ringgit), így volt egy kis időnk, de ez így kényelmes volt. A reptéren hűvös klíma, odakinn óriási páratartalom, és éjszakai 25 fok volt, pont ideális a kínai hidegek után.

Napfelkelte a reptéren, háttérben a Mount Kinabalu 4000 méteres csúcsa

A szállást könnyen felderítettük, utána bevásároltunk a szükséges, kézipoggyászként gépre nem felvihető kozmetikumokból, majd aludtunk egy pár órát.
A készpénzfelvétel minden probléma nélkül megvalósult a reptéren, a három ATM-ből kettő is szerette az Unionpayt.

A szállásunk eléggé kezdetleges, cserébe viszont csak 45 ringgit egy szoba egy éjszakára, s folyosói, közös mellékhelyiség és fürdő van. Van viszont a recepción hűtő, mosógép, használható konyha, szóval lényegében minden, amire egy fapados utazónak szüksége lehet.

Amennyire eddig megállapítható, a városközpont elég könnyen bejárható, s minden könnyedén elérhető. A Jesselton Point-nak nevezett kikötő is csak 5 perc sétára fekszik, onnan járnak a hajók a környező jó helyekre, pénteken mi is onnan indulunk útnak.

A part ugyanis Borneón ritkán használható strandolásra. Van néhány megfelelő partszakasz, egy nagyobb sétány itt KK-ban is, s elég felkapott a part Borneó csücskén, Kudat környékén is (ide eredetileg mentünk volna, de most kimarad), de javarészt mangrove borítja. Nem úgy a kis környező szigetekét. Jesselton Pointból negyed-fél órán belül elérhető négy sziget is, amelyek meseszépek. Az igazán festőinek tűnő Sapi lesz a pénteki célpont, de feltehetően nem ez lesz az egyetlen, ahová elnézünk.

A sepiloki orángután-menedék sem lesz a csökkentett program része, helyette egy KK melletti rezervátumot keresünk majd fel, ahol orángutánok, borneói orrszarvúk, hosszúorrú majmok és borneói törpeelefántokat is láthat a közönség - lényegesen kevésbé naturális körülmények között.

Iszonyat meleg van... De nem panaszkodom, nagyon is jól esik! Jó itt. Úgy érzem, én és Sabah nagyon jól megleszünk.

(Képek majd utólag. Nem nagyon akarnak felmenni...)

(update: már vannak képek is!)

Eseménytelen, problémamentes repülést követően megérkeztünk Kota Kinabaluba. Meleg van, mint állat! Még így hajnali fél 5-kor is. Juhé!

Egész korrekt határidők körvonalazódnak az idei metróbővítgetések terén. A lista ugyan valószínűleg nem véges, de a már meghirdetett átadási időpontok is arról tanúskodnak, hogy az erre fogékony közönség 2016-ban sem fog unatkozni.

Lakóhelyem, Wuhan sem marad ki a sorból, bár ennek gyakorlati hasznát csak akkor fogom megtapasztalni, ha a szerződésem lejárta után még visszatérek a nagyvárosba - ez egyelőre összhangban van a terveinkkel.

Az itteni metró gerincét a másodjára átadott, 2-es számmal jelölt vonal képezi, amely átszeli a Jangcét, s egyúttal összeköttetést nyújt Wuhan két nagy városrésze, az északi parti Hankou, s a déli Wuchang között. 2017 végére lesz még két vonal, amely ugyancsak a két városrész között halad, de egyelőre ez az egyetlen. Utasforgalma lényegesen nagyobb a másik három működő vonalénál, s így a helyi tömegközlekedés legfontosabb eleme.
Déli vége a blogon sűrűn emlegetett Optics Walley téren van, ebben az irányban egyelőre még nem is hosszabbodik (bár számunkra előnyös lenne), majd csak az évtized végére ígérik, hogy egészen a Gaoxin Liuluig, vagyis a sulitól cirka fél kilométerre lévő helyi piac (szintén volt róla bejegyzés) sarkáig kiépítik.
Az északi hosszabbítás a sürgetőbb, arra fekszik ugyanis a wuhani reptér, amely jelenleg egyáltalán nincs integrálva a városi tömegközlekedésbe. Az errefelé sem gazdaságos reptéri taxik mellett az egyedüli opció az, ha az ember a reptéri buszokat veszi igénybe. Ezek a város három-négy nagyobb pályaudvarát kötik össze a légikikötővel, a taxihoz viszonyítva olcsón, a helyijáratokhoz viszonyítva viszont elég borsos áron. A legközelebbi, így értelemszerűen legolcsóbb hankoui pályaudvarra járó busz viteldíja 17 yuant kóstál, míg ha lenne helyi busz, ott 2 yuan lenne a fizetnivaló. A Jangce déli partján lévő wuchangi pályaudvarra több mint 30 yuanért hordják a népet.

Ez az áldatlan állapot szűnik meg október 28-án, ugyanis a kettes metró ekkortól már egészen a reptérig fog közlekedni.

Az ábrán lilával jelölt 2-es vonal északi bővítését szaggatott vonallal jelzik. Október 28-ra megvalósul

Nem Wuhan az egyetlen hely az országban, ahol városi vasúttal javítanak a közlekedésen idén. Március 28-án a tengerparti Ningbo 1-es vonalát hosszítják meg, május 1-én pedig debütál Fuzhou és Dongguan város metrója is.

A helyi fejlesztésű (a Shanghaiban futónál lényegesen lassabb) maglevet április 1-én adják át Changshaban a reptér és az ottani déli pályaudvar között, közel 20 km-en, de ugyanitt egy új metró is elkezd járni június 1-én (egyes számra hallgató vonal).

Június 1-én nemcsak itt, hanem Tianjinben is új vonalat avatnak, utóbbiban a 6-ost, míg a hónap vége sem lesz eseménytelen: 28-án Guangxi tartomány székhelye, Nanning is belép a metrós városok sorába, 30-án pedig Chengdu és Shenzhen ad át 1-1 vadiúj vonalat.

A nanjingi 4-es vonal július 1-én jön, a Xi'anban fúrt vadiúj 3-as pedig szeptember 28-án. Október 1-én Zhengzhouban nyílik meg a kettes metró, ezt követi a már részletezett wuhani bővítés, az év végi dömping hivatalos időpontjairól pedig egyelőre még nem tudok semmi pontosat.

Ez az év sem lesz unalmas, annyi szent.

Ma ezerrel havazik. Örülök, hogy kedden végre melegebb éghajlatra távozunk, mert már attól fázok, ha kinézek az ablakon.

Örömmel jelentem, tegnapra tökéletesen jól lettem. Ez részben nagyszerű, másrészt meg az előzményeket ismerve némiképp idegesítő.

Nem akarok itt dekkolni még egy hónapig, így aztán körbenézelődtem, mit lehetne tenni. Miután ez két külön jegy volt, az oda- ill. visszaút, nem igazi retúr, így gyakorlatilag csak a KK-ba jutás lehetőségét buktuk el, haza még jöhetnénk. Csak ahhoz előbb ki kell jutni...

Újra megvizsgáltam az AirAsia-t (az árai jók, de amúgy ritka szutyk egy cég, rugalmatlanok, mint a fapadosok általában - valamit valamiért), s kiderült hogy 1-2 napra még akadnak elviselhető áron jegyek.

Nem bonyolítom tovább a sztorit, a lényeg: kedden megyünk. Még így is marad több mint két hét, ami azért nem rossz.

A program erősen meg lett nyesve, részben az anyagiak kompenzálása, részben a beszűkült szálláslehetőségek miatt: végig Sabah, Kota Kinabalu lesz a helyszín, onnan mászkálunk a környéken. Brunei és Sarawak kimarad, de biztos vagyok benne, hogy így is szuper lesz.

Szóval, Borneó mégsem marad el.

Említettem már a napokban, hogy közel sem vagyok a topon és ez a csúnyának ígérkező megfázás igencsak rosszkor csapott le rám.

Nem volt még ilyen helyzet korábban, de azt nem gondoltam, hogy végül nem megyünk, Tegnap tényleg erőt vettem magamon és kimentünk időben a reptérre, az ottani események azonban már erősen próbára tették az állóképességemet. Igen, mert konkrétan nem nagyon bírtam állni, egyáltalán nem voltam jól, ezzel együtt páromnak dőlve voltam egy másfél órát, amikor elkezdődhetett egyáltalán a becsekkolás. A reptér nemzetközi terminálja egy vicc. Két ellenőrzés után lehet bejutni a becsekkolós részre, s addig nem is engednek be, csak közvetlenül az induláskor.

Odabenn már egy pár fokkal melegebb volt, de még egy óra volt, mire becsekkoltunk majd átmentünk a biztonsági ellenőrzésen. Onnan már egyből szállni kellett a buszba, mert így is épphogy az indulás idejére értek be az emberek.

A busz tette aztán be teljesen a kaput. Addigra már teljesen szarul voltam, s hiába majdnem utolsóként szálltunk be, még legalább tíz percet álltunk a járműben is, mialatt mindhárom ajtó tárva-nyitva volt és ömlött be az éjszakai -5-6 fok.

Éreztem, hogy kezdek rosszul lenni, s ha sürgősen nem ülök le, baj lesz. Négyórás repülőút várt volna ránk, azt követően még legalább 4 óra a reptéren, ha nem akarunk maláj taxishiénákat etetni, s szállás csak délutántól. Ott és akkor úgy éreztem, hogy nem vállalom be, s inkább maradok. A váróban aztán leültem egy székre és egy bő negyed óráig nem érdekelt, hogy mit magyaráznak. 

Némi reptéri segítséggel kijutottunk, adóztunk a helyi taxishiénáknak, aztán nagy nehezen hazaértünk és du. 1-ig aludtam. KK-ban kb. leghamarabb ekkora kerültem volna ágyba.
Bónusz adalék, hogy valahol még a pénztárca is lett veszítve, szerencsére csak cirka 30 yuan volt benne.

Ma sem vagyok valami fényesen, de azért a tegnap esténél jobb. És most már étvágyam is van, ami az elmúlt 3 napban nem jellemzett egyáltalán. 

Sajnálom, hogy így alakult, de már nem tudok mit csinálni. Lehet, hogy nem lett volna baj, de nem akartam megkockáztatni, hogy összeessek mindenki előtt. Pláne, hogy a gépen legyek rosszul.

Sajnos így a repjegy árát is buktam, a szállásokat vissza tudtam mondani. Ez lesz az első holdújévem Kínában, amikor házon belül leszek.