Ahogy a modern élet, s annak vívmányai Kínában is teret nyernek, az idelátogató külföldi - különösen ha nagyvárosban jár - talán már észre sem veszi, hogy ideát az ivás sem a megszokott módon zajlik.
A helyzet egy húsz éve még teljesen más volt, azóta a hagyományok egyre inkább visszaszorulóban vannak, s Kína idomul a világhoz.

Kínában eredetileg nem ittak hideg vizet. Ez nem valami furcsa perverzió volt a részükről, mindössze rájöttek arra, hogy ha felforralják, jó eséllyel elkerülik a ragályos betegségeket. Feltételezem, hogy nem volt mindig idő kivárni, hogy meghűljön a folyadék, no, meg ha tealeveleket vagy más növényeket raktak bele, akkor amúgy is célszerű volt melegen fogyasztani, így aztán ez a derék nép forralt vizet ivott forrón.

A vezetékes víz még ma sem iható, így ezt azóta is meg kell forralni, ellenben fillérekért be lehet szerezni palackos ásványvizeket, és ott vannak a tisztított ivóvizek 19 literes ballonjai is - ez utóbbiak tényleg nagyon olcsók.
Ezek és az üdítőital-cégek reklámmilliárdjai azt eredményezik, hogy ma már egyre kevesebben mászkálnak a kis forróvizes termoszukkal a kezükben, de azért még nem veszett ki teljesen a mindennapokból.

A nagy kólacégek milliárdos kampányai sem ölik ki ugyanakkor a kínai spirituszt. A Pepsi marketingesei feltehetően legvadabb rémálmaikban sem gondolták volna, hogy mi történik a nedűjükkel a találékony kínai kezekben.

A fenti kép a menzán készült. A nagy kondérban Pepsit forralnak a konyhás nénik, némi gyömbérrel fűszerezve. A teljesen buboréktalanított itóka aztán a diákbendőket melegíti, no meg próbaképp a miénkben is megfordult. Kevésbé szörnyű, mint amilyennek az ember eredetileg feltételezné.

Sajnos a múlt héten kissé elhavaztam, így most egyben zúdítok ide egy adagot a vizsgákról.

A bukások száma még egészen kezelhető eddig, mindössze 11-en ismételnek eddig, a cirka 100 diák közül. Az arány egyre javul, ahogy rájöttek arra, hogy bizony meg lehet bukni, s időnként nem is csak a nagyon gyenge tanulóknak.

Múlt héten történt még, hogy a legjobb osztályom sorra kerülő darabjából hárman is elvéreztek, de a maradék öten sem lehettek büszkék magukra. Csak egy legény volt, aki tisztességesen felkészült, de sajnálatosan ő sem ért el túl magas pontszámot, miután az ő produkciója meglehetősen rövidre sikerült.
A meglepetést mégsem ő okozta, hanem egy másik srác, az egyik legjobb diákom. Én nem annyira lepődtem meg az első fél perc után, de neki eléggé fennakadt a szeme, amikor kiderült, hogy nekifuthat az utolsó esélyt jelentő két topiknak. Miután ezekben sem volt meggyőző, megbuktattam.

Ebből aztán lett némi értetlenkedés, még az osztályfőnöke is kifejezte az aggályát egy diáklányomon keresztül, de szerencsére a döntés joga az enyém. Minden érintettel tisztáztam, hogy a kielégítő nyelvtudás nem elegendő. A legény egyértelműen nem készült fel. Ennek ellenére, mivel amúgy tényleg jól beszéli a nyelvet, folyamatosan nyomta a rizsát, csak épp irreleváns vagy nagyon általános dolgokról, amik épp az eszébe jutottak.

Miután egy szóbeli teszt esetében a teljesítmény értékelése mindig szubjektív kissé, így ennek a jogát fenntartom itt is. De azt jó előre közöltem is velük, hogy felkészülés nélkül nem fognak átmenni. Nem tagadom, hogy volt nem is egy olyan diákom, aki jóval rosszabb volt nála. Nem kevés esetben alig értem, hogy miről beszélnek, annyira rossz a kiejtés, s emellé még rengeteg nyelvtani hiba is társul. Mindazonáltal többre értékelek egy abszolút tehetségtelen diákot, aki érezhetően végiggürcölte az előző hetet, hogy magához képest kimagaslóan teljesítsen, s megszerezze a 60-70 pontját, mint azt, aki bele se szagolt az anyagba.

Szóval megbukott, s ezt azóta sem bánom. Annak függvényében meg különösen nem, hogy azóta még jobban készül mindenki, olyan diákot már tényleg nem találok, aki nem tanult volna a vizsgára, legfeljebb a készségeik színvonala tér el.

Egy fiúcskára még kíváncsi leszek. Ő is a legjobbak közé tartozik, egy másik osztályban. Az utolsó néhány órán, amikor már a vizsgára készültünk, egy órára sem készült. Ha ez kitart a vizsga alatt is, ő sem számíthat túl sok jóra.

Szombat este már jóval kisebb volt a felhajtás. A tolmácsomat - amúgy adminisztrátor a kórházban - küldték el hozzám, hogy elvigyen vacsizni.

Egy közeli pláza egyik dongbeii, azaz északkelet-kínai éttermébe ültünk be, ahol az alábbi képeken megfigyelhető dolgokat fogyasztottuk el.

Ahogy az lenni szokott, ha valahol illusztris vendég jár, őt igyekeznek igencsak jól megetetni. Itt most több taiwani professzor volt jelen, na meg én, ennek megfelelően rendesen kitettek magukért a házigazdák.

Az ebéd képei következnek. Tenger gyümölcsei minden mennyiségben!

Aki olvasta már wenzhoui doktorkodásom történetét, az nem fog meglepődni ezen a beszámolón sem, aki nem, az kattintson a drveve címkére, s rá fog bukkanni.

A daliani program kevésbé volt kalandos, vagy csak bennem lett több a rutin. A kórház, ahová hivatalos voltam, még nem nyílt meg, csak január elején fog erre sor kerülni, így aztán betegekkel nem kellett találkoznom.
Az intézmény maga egy puccos szülészeti klinika lesz, ahol a leendő szülők 2-3 szobás, szállodára emlékeztető kis lakrészekben készülhetnek a jeles eseményre, illetve pihenhetik ki a fáradalmaikat, ha már lezajlott a szülés.

Az árakat nem ismerem, de egész biztosan egy kisebb vagyont kell otthagynia annak, aki efféle luxusra vágyik, cserébe két fürdőszobás, konyhával, nappalival, giccses dísztárgyakkal berendezett környezetben hozhatja világra az utódját.

Csak érkezésem estéjén szembesültem azzal, hogy a városi tv is tiszteletét teszi az eseményen, s egyúttal engem is meginterjúvol majd. Semmi vészesre nem kell gondolni, mindössze három kérdés, három válasszal, amik közül csak a középső volt terjedelmesebb. Ezeket megkaptam aznap este, így volt időm átolvasni és nagyjából memorizálni őket.

Másnap aztán, amikor eljött az interjú ideje, kiderült, hogy a tolmácsom képességeit némiképp meghaladják a kérdések, így ott és akkor találták ki, hogy inkább meséljek a kutatásaimról, amiket Kínában végzek. Némiképp feladták a leckét, de megoldottam. 

A meghívott taiwani professzorokkal együtt aztán helyet foglaltunk a pódiumon, majd előadásommal megnyitottam a konferenciát. Ezúttal volt tolmács is, aki oldalanként fordította kínaira is a szöveget.
Utánam még egy két órát ki kellett bírni, amíg a többiek is elmondták a magukét, majd kaptunk okleveleket, végül megtekintettük a kórházat.

Ez a megtekintés nagyon viccesen zajlott. Három profi fotós kísért minket, illetve időnként sietett előre, hogy meg lehessen örökíteni a bevonulásunkat egy-egy adott helyszínre. Olykor nem sikerült jól, ilyenkor vissza kellett menni és újra előbukkanni.

A kórháznéző után ebédelni mentünk, ahol aztán akadt minden finomság. Erről külön posztban.
Kaja után visszamentünk a kórházba, ahol időközben előkerültek a vendégelőadók életnagyságú fotói, alatta munkásságukról megemlékező sorok. Rólam sikerült a wenzhoui fehér köpenyes képemet kirakni, szóval kétely nem férhetett a hitelességemhez. Azt meg, hogy hány amcsi orvosi szervezetnek vagyok a tagja, inkább ne is részletezzük.

Újfent a konferenciaterembe mentünk, ahol ezúttal néhány helyi arc tartott előadást az itteni orvosoknak és nővéreknek, többek között egy mindenféle pozícióba rendezhető szülőágyról és egy szülőkádról.

Ezekről utóbb még nekem is kellett pár szót ejtenem kamerák előtt, szerencsére nagyjából felfogtam azt, amiket előzőleg beszéltek róluk, így azt a 3-4 mondatot el tudtam mondani.

Ugyancsak szólnom kellett a természetes szülés és a szoptatás fontosságáról is, ez csak egy rövid jelenet volt, feltehetően valami apró marketingkampányhoz használják majd. Háromszor vettük fel, mire teljesen elégedettek voltak. Elsőre túl sokat beszéltem, másodszorra mozogtam, harmadszorra jó lett.

Ezután szerencsére elfogyott a program, engem visszavittek a hotelbe, majd este később még eljöttek vacsiztatni vinni. Tegnap reggel kivittek a reptérre is.

Ilyen volt doktorkodni északon. Remélem, még megyek.

8:50-kor megy a gépem, aztán majd otthonról írok. Szuper hely Dalian, de rohadt hideg van. Jó lesz délebbre.

Szerencsésen, késés nélkül érkeztem meg.

A szállás és egyúttal a kórház is jó helyen, metró mellett van, így ma délután könnyen tudok majd nézelődni.

Kiderült, hogy még a helyi tv is meginterjúvol, szerencsére a kérdéseket és a válaszokat megkaptam, így nem lesz túl bonyolult. Ilyen egy doktornő élete erre...

Délután elindulok a reptérre, hogy aztán 18:50-kor elreppenjek északnak.

Elvileg negyed 10-re érek oda, ha a menetrend nem borul. Kontaktom a reptéren vár Dalianben, aztán hotelezés jön.

Holnap előreláthatóan kórházi látogatás és fotózás a program, majd ezután jönnek az előadások. 5 körül már végzünk, úgyhogy ekkor lesz egy kis időm nézegetni és fotózgatni. Remélhetően a helyszín nem lesz túl távoli a központtól.

Hogy úti célom területéről is jelentkezem-e, az a szálláshelyen fellelhető nettől és annak színvonalától függ, de igyekszem azért írni.

A napokban, bár lenne miről írni, nem igazán értem rá. Készülök Dalianbe, sütit sütök, vizsgáztatok, iskolai rendezvényen veszek részt. Kicsit összejött most minden.

Miután holnap elindulok északnak, nem is ígérem, hogy egyhamar utolérem magam, de igyekszem jövő héten belehúzni.

Addig is hadd kívánjak boldog karácsonyt minden kedves olvasónak. Hamarosan jelentkezem.

Tegnap már tényleg a legjobb osztályom jött, de előtte még volt egy kör a csütörtöki átlagos csoportból is.

Utóbbiak egész jól kezdtek, egy leány még 90 pont fölé is jutott, de aztán ketten újrázni kényszerültek, s ott is elvéreztek.

A legjobb osztály nem okozott csalódást, két kivétellel 90 pont felett teljesítettek, egynek még a 100 pontot is megadtam. Rendben voltak, mindenki készült, s amúgy is egész ügyesek.

Ma délután megint ők jönnek plusz debütál egy eddig még nem érintett, relatíve jó osztály is. Róluk majd este vagy holnap.