Egy bő fél órája birtokba vettük az új lakásunkat. Ugyanabban az épületben, de két emelettel magasabban, s ellenkező irányú panorámával. Nüansznyi eltérések vannak a kivitelezésben, de végeredményben ugyanolyan, mint az előző volt.

Az eredeti tervek szerint erre már tegnap sor került volna, de olyan szinten fáradtak voltunk, hogy nem bírtuk délre elhagyni a hotelt (egy napra oda foglaltam be, mert későn értünk ide, amikor már nincsenek a ház irodájában, s nem tudtunk volna kivenni kecót), csak férjemet rugdaltam le 11 felé, hogy fizessen ki még egy éjszakát.

Ma már lényegesen üdébbek vagyunk, s örülünk az új helynek. Hogy ki kell pakolni, annak nem annyira. Hogy el kell menni az itthagyott cuccainkért bő fél órányira, annak még annyira sem, de ezen túl kell esni. Aztán úgyis pihenhetek egy keveset.
Ja, és az idő remek, huszonpár fokok vannak. És nem mínuszban. Shenzhenben azt hiszem, kibírható ez az évszak.

Dohából Kantonba egész keveset késtünk, aztán egy kicsit buszoztunk Shenzhenbe, ahol most nagy fáradtan pötyögöm ezt az apró szösszenetet, aztán állok neki aludni.

A blog újra Kínából jelentkezik.

A Szecsuánblog visszajött a téli álomból. Dohában vagyunk már, várjuk az óriásgépet Guangzhou felé.

Üdvözlöm kitartó olvasóimat!

14-én indulunk, 15-én érkezünk. Qatar, Dohán át. Addig már szerintem nem jelentkezem.

Nemsokára nyit a blog! 

Ja, csak érdekességként. A hűséges olvasók még egész biztosan emlékeznek arra, hogy állandóan kisebb-nagyobb baleseteket szenvedek - időnként én épp nem, csak mondjuk a laptopom. Volt már a blogon fengjiei lépcsős gurulás, xianningi majdnem bokaficam, s még valószínűleg más is. Arról nem meséltem, de az ezelőtti itthonlétem alatt sikerült nekiugranom az ajtókeret tetejének is, lendületből, mert épp szökkelve tartottam a szoba felé. Visszapattantam, s hátraestem, elég mókás lehetett, de szerencsére csak egy kis seb lett és kevéske vér.

Most pár napja itthon vágtam le kis híján az ujjamat egy szánkóval(!). Szerencsére megmaradok én is és az ujjam is, de amúgy no comment. A szeleburdiságnak is van ára, de ez van, én már valszeg hülye maradok.

Múlt héten megjött az útlevelem, benne az új vízummal, végre valahára. Bár a DHL-lel eddig semmi problémám nem volt, a magyar postai küldeménykézbesítést lerohasztó Black Friday és karácsony a jelek szerint a futárcégeket sem hagyta teljesen érintetlenül, s még nem mászhattak ki a gödörből. A kis csomag ugyanis a vámprocedúra után még kerek három napot volt Magyarországon, mire nagy nehezen kihozták. Jó, a királyi csomagküldő szolgálat teljesítményéhez képest ez így is több, mint mesés, s kárt sem okozott a csúszás, de azért na. Két nap alatt Magyarországra került, ehhez képest a további 200 km leküzdése ennyi idő alatt elég lassan sikerült. De a fő, hogy itt van.

Közben zajlik a fürdőszoba-átépítés, ami a kellemetlenségektől eltekintve szépen halad, s szerdára véget is ér. (Hurrá!)

Nézett ki a helyzet a fenti módon is, de most már szerencsére a lenti képnek megfelelően állunk.

Kína felé Qatarral megyünk, főleg, hogy néhány év után végre voltam annyira ügyes, hogy regisztráltam a pontgyűjtős oldalukra, s így még több akciót nyomnak. Bár saját lustaságom miatt a jegyeket még nem vettem meg (ennek logisztikai oka van: a hazai bankszámlámon nincs elég pénz, a fiókba elballagnom meg két hónap alatt még nem sikerült - bár jó itthon, a hideg miatt nem sűrűn teszem ki a lábam a lakásból), de most már a héten sort kerítek rá. Előreláthatóan Kantonban fogunk kikötni, Dohán át, onnan meg a busz jön majd Shenzhenbe. 

A tervek szerint legközelebb jövő nyár felé jövünk majd haza, s ha minden igaz, az ünnepekre majd hozzánk látogat el a család. De ez még odébb lesz. Lassan azért már mehetnékem van. Ez viszont már igen hamar meg is valósul.

Közben elteltek az ünnepek és belefogtunk egy fürdőszoba-felújításba is (ami már igencsak szükséges, de előre félek a vele járó felfordulástól és kosztól), s elkészült az éves vízumom is.
Az is kiderült, hogy céges esemény majd áprilisban vagy májusban lesz, így csak február 10 körül megyünk vissza. Most úgyis a kínai újév körüli hajcihő zajlik odakinn, így amellett, hogy a jegyek is drágábbak, mellékes munka sem nagyon lenne.

A Szecsuánblog tehát február elején indul újra, addig még élvezzük a téli szünetet itthon.

A járművünk a guangzhoui reptérről indult, így első körben oda kellett eljutnunk Shenzhenből. Ez szerencsére aránylag könnyen abszolválható feladat, miután közlekednek expressz járatok az ottani reptértől Shenzhenbe és vissza.

Miután elindultunk a lakásból, metróval elgurultunk a buszállomásra. Idérkezésemkor ez még nem ment volna, de azóta októberben átadták a 7-es és 9-es metróvonalakat, így már nincs semmi akadálya a dolognak. Ha valaki hasonlót tervez, ne higgyen a reptéri honlapnak: a busz már jó ideje nem az ott szereplő címről indul, hanem egy metrómegállóval arrébbról - Yinhu megállónál kell leszállni.
Ezt az információt sajnos velem nem osztották meg, így aztán csak a helyszínen szembesültem vele, az utolsó, fél 6-os busz indulása előtt 40 perccel. Szerencsére tényleg közel van egymáshoz a kettő, így még belefért.

A busz közvetlenül a kantoni reptéren rak le, így onnan már semmi nehézség nincs a dologban. A járat, a Qatar Airways Guangzhou-Doha gépe fél 1 után 5 perccel indult, addig még volt időnk enni egyet.
Mivel az online foglalásbeállításokról elfeledkeztem, így csak a légitársaságon múlt, hogy merre pakolnak bennünket. Szerencsére pont úgy oldották meg, ahogy magam is választottam volna.
Csak ott szembesültem vele, hogy egy hatalmas, Airbus A-380-as géppel repülünk, amihez még soha nem volt szerencsém. Akinek ez nem mondana semmit, ez egy kétszintes, óriási gép, a legnagyobb a maga nemében a világon. Két csőre kapcsolva zajlott a beszállítás is, hogy mindenki feljusson, de talán pont a nagy mennyiségű nép miatt késve is indultunk el.

A wikipedia szerint ilyen a két szint

Hogy a Qatarnál mennyien férnek ebbe a típusú gépbe, azt nem tudom, a turistaosztályon 3-4-3 elosztásban, 10 ember fért egy sorba, mindenesetre a netes infók alapján az osztályoktól függően 300-800 ember is elhelyezhető. Esetünkben olyan 600-ra saccolnék.

Galéria 1 - képaláírásokkal

Az út nem volt rövid, mintegy 9 órát töltöttünk a levegőben, s ottani idő szerint 5 körül érkeztünk meg Dohába. 
Ez a reptér is fejlődik tovább: mostanra üzembe állítottak egy, a reptéren közlekedő, vezető nélküli vonatot, amely a különböző terminálok közötti táv leküzdésére szolgál. Mivel az összes terminál egy nagy épületen belül foglal helyet, így a transzfert biztosító jármű is a reptereken nem szokatlan, hatalmas belmagasságú építményben, a magasban közlekedik.

A késés miatt sietni kellett, már zajlott a beszállítás, s időben el is indultunk Budapestre. Itt is kaptunk még kétszer élelmet, így a repülés alatt nem mondhatnám, hogy éheztünk volna.

 Galéria 2 - képaláírásokkal szintén

Az időben, reggel 10 után pár perccel történő ferihegyi érkezés után még szerencsénk is volt, mert egészen szokatlan, már-már szürreális módon a legelsők között kerültek elő a feladott poggyászaink. Ilyenhez sem volt még szerencsém, általában az utolsó körben jönnek csak meg.

Hosszú volt az út, de már itthon vagyunk. 
Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok, s kitartást. Januárban visszatér a blog.

Már vidéki lakóhelyemen leledzek pár órája, s nagyjából minden simán is ment. Ugyanakkor kissé fárasztóan is, így hosszabban majd holnap.
Addig is üdvözlök minden olvasót újra Magyarországról!

Délután három óra felé elhagyjuk shenzheni otthonunkat, s elindulunk a kantoni reptérre tartó buszhoz. Elég sok időnk lesz majd a reptéren, mire felszállhatunk, de aztán 28-án gyorsan otthon is leszünk, amennyiben a légitársaság is úgy akarja.

A hazai tartózkodás valamikor januárban ér majd véget, ezt majd idővel pontosítom. Mivel kilátásban van egy munka januárban a céggel, jó eséllyel ahhoz időzítek majd.

Amíg Magyarországon leszünk, a blog nyugovóra tér az eddigi nyári szünetekhez hasonlatos módon - ellentételezésként nyárra nem tervezek se szünetet, se hazautat. Mivel ilyenkor bejegyzés csak elvétve kerül fel, így újfent arra bíztatok minden olvasót, hogy amennyiben még nem tette meg, nyomjon a blog.hu-s követés funkcióra, s így garantáltan nem marad le semmiről.

Holnap és az út során még feltehetően röpke pillanatokra bejelentkezem, de nagyobb szösszenetet majd csak otthonról kell várni az úttal kapcsolatban. Aztán, az ígéretnek megfelelően téli szünet jön.