Liping 2017.10.12. 16:19

Nha Trangból, kis csúszással

Még ma sincs bekötve az internet, így képek nélkül és röviden jelentkezem. A helyzet még nem teljesen optimális, de már mindenképp írni akartam.

 

Hétfőn megnéztük, lefoglalóztuk, majd kedden ki is vettük a házat. Nem apró, két szintes, 220 négyzetméteres és egészen klafa. Leszámítva az internetet, merthogy az ígéretekkel ellentétben még mindig nem kötötték be. De holnap már elvileg tényleg. Majd meglátjuk. Addig mobilnet lesz. Alapból is szereztünk már vasárnap, telefonszámmal együtt, de csak 2 Gb a keret, ami így, hogy nincs itthon wifi, hamar elfogyna. Vettünk hát egy 15 Gb-os netes kártyát is, immár a tulaj kontójára, amíg a helyzet rendeződik.

 

Nha Trangot kettészeli a Cai folyó, s ebben van pár szigetecske. Nem nagyok, s elég egzotikus az úthálózatuk is, mivel nem elég szélesek az autóknak, csak motorozni lehet. Ez nekünk nem baj, mert egyébként sem terveztünk autót venni, viszont cserében sokkal nagyobb a nyugi. A motorok mondjuk a város más részein is dominálnak, de azért arrafelé nem csak azok fordulnak elő.

Szóval, a szigetek egyikén élünk, közel a központhoz, de mégis távol. Két szigeten át vezet az út, s a miénken belül is egy egészen apró utcában lakunk, ahol csak cirka öt ház van, s a két mellettünk fekvő telek is üres. Ezeken sokszor kecskék legelnek, s néha csirkéket is látni. Kókuszpálmákkal is rendesen el vagyunk látva, de a termés betakarítása azt hiszem, erősen meghaladná a képességeinket. 

 

Két napig bérelt motorunk volt, majd végül vettünk egy sajátot. Nyitottunk bankszámlát, s váltottunk pénzt is, amivel egyből lett néhány százmillió helyi fizetőeszközünk. De erről majd máskor, mert mindkettő kifejtős.

 

Nha Trang eddig egyértelműen kellemes helynek tűnik. A turistás partszakasz szépen karbantartott, beljebb pedig már a jólesően lerobbant viet állapotok uralkodnak. A szigeteken pedig még egzotikusabb a helyzet, a főleg külföldiek által lakott nagy és szép házaktól eltekintve.

Van finom pékáru és másfél literes zérós kóla is, s három nagy bevásárlóközpont is elég széles kínálattal. Élhető méretű, igencsak trópusi klímájú, tetszetős vidék ez.

 

Csak már legyen normális netünk végre...

Címkék:élet beköltözés vietnam nha trang Szólj hozzá!

Liping 2017.02.17. 07:14

Beköltöztünk

Egy bő fél órája birtokba vettük az új lakásunkat. Ugyanabban az épületben, de két emelettel magasabban, s ellenkező irányú panorámával. Nüansznyi eltérések vannak a kivitelezésben, de végeredményben ugyanolyan, mint az előző volt.

 

Az eredeti tervek szerint erre már tegnap sor került volna, de olyan szinten fáradtak voltunk, hogy nem bírtuk délre elhagyni a hotelt (egy napra oda foglaltam be, mert későn értünk ide, amikor már nincsenek a ház irodájában, s nem tudtunk volna kivenni kecót), csak férjemet rugdaltam le 11 felé, hogy fizessen ki még egy éjszakát.

 

Ma már lényegesen üdébbek vagyunk, s örülünk az új helynek. Hogy ki kell pakolni, annak nem annyira. Hogy el kell menni az itthagyott cuccainkért bő fél órányira, annak még annyira sem, de ezen túl kell esni. Aztán úgyis pihenhetek egy keveset.
Ja, és az idő remek, huszonpár fokok vannak. És nem mínuszban. Shenzhenben azt hiszem, kibírható ez az évszak.

Címkék:kína élet lakás beköltözés lakhatás shenzhen Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása