Hogy Kína sokáig a bolygó legfejlettebb civilizációinak egyike, s az újkor közepéig a világ legnagyobb gazdasága volt, ma már elég közkeletű. 
A birodalom rengeteg innováció bölcsője, sokuk hatalmas lökést adott a tudomány fejlődésének. A nagy négyes - papír, nyomtatás, iránytű és puskapor - mellett számos, esetenként korántsem annyira világrengető, de érdekes újítás is Kínából ered.

Ezekből nézzünk most meg ötöt.

1. Papírpénz

Bár az alapanyagot már lényegesen hamarabb kigondolták, a fizetőeszközként való térnyerésig egészen a Tang-korig várni kellett. A 7. századtól kisebb-nagyobb kísérletek történtek, de teljes körű bevezetésre csak az 1200-as évekre került sor.
A meglepő lépést több dolog is indokolta. Kereskedők kifogásolták, hogy nagy összegű tranzakciók esetén igencsak nehéz bronzérmék garmadáját kellett cipelniük, de lökést végül a rendelkezésre álló bronz hiánya adta meg. 

2. Fogtömés

Szintén a Tang-Kínában alkalmaztak először fogtömést. A fennmaradt leírások alapján ónból és ezüstből álló ötvözettel szüntették meg a lukat. Később, már a Ming-korban ehhez még higanyt is adtak, így egészen biztosan kivételes élményben lehetett részük a kezelést megengedni képes pácienseknek.

Meglepetés fogászati kezelésekkel kapcsolatban még néhány évtizede is érhette a Kínába látogatót

3. Kézigránát

Természetesen nem kis kínai Rambókat kell elképzelni, de a robbanni képes modern kézigránátok egy kezdetlegesebb verziójáról már a Song-Kínából, az ezredforduló környékéről vannak források. Kerámia- vagy fémtartókba szórtak puskaport, majd ezt dobálták az ellenségre.

4. Körömlakk

A női hiúság már időszámításunk előtt is létező fogalom volt, ennek megnyilvánulásaként egyes előkelő asszonyok már i.e. 3000 környékén is festették körmeiket. Hogy a művelet mennyire lehetett könnyű vagy egyszerű, az már egy másik kérdés, mindenesetre a források szerint tojásfehérjéből, méhviaszból, festékből, zselatinból és gumiarábikumból (vagyis egyes akáciák mézgájából) készült a kennivaló.

A képen már egy modernebb, tojásmentes verzió

5. Pontonhíd

Hogy egy műszaki érdekesség se maradjon ki a sorból. Hidakat építeni régen sem volt olcsó, sem egyszerű, különösen nem praktikus háborúskodás idején. Így aztán már egészen korán, i.e. 8. században megpróbálkoztak legyűrni a problémát a kínai stratégák. Kisebb-nagyobb sikerekkel jártak ugyan, de az első megbízható, vasláncokkal megerősített verziójú hidakig egészen a 3. századig várni kellett. Ekkora már annyira jól ment nekik, hogy ilyen hidat voltak képesek lefektetni Kína legnagyobb folyamán, a Jangcén is.

A Jangce vizét átívelni ma sem kis dolog, mint azt ez a Shanghai környéki híd is mutatja

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Pletykaszinten elkezdett terjedni egy hír a napokban arról, hogy a Facebook megjelenhet a kínai piacon. Állítólag hajlandóak belemenni a teljes tartalomszűrésbe, vagyis, pragmatikusan egy harmadik fél, egy kínai partner részére átengedni azt az itteni felhasználók esetében.

Hogy ez a gyakorlatban miképpen működne, ha sikerül a megegyezés, azt személy szerint nehezen látom át. Mert az még világos, hogy az itteni ip-ről fellőtt posztokat moderálhatják, esetleg előzetes moderációval engedik fel, de ez csak a történet egyik fele. Mi van a külföldi posztokkal, amihez nem kapnak ilyen jogosíványt? Hatalmas erőket lekötve, posztokra lebontva mérlegelik, hogy egy-egy külföldön kreált bejegyzést láthatnak-e a helyiek? Vagy eleve valahogy korlátozzák a külföldi faces oldalak, magánszemélyek itteni elérését? 
Hát, ez majd kiderül, ha lesz belőle tényleg valami.

A cégnek mindenesetre igencsak fáj a foga az itteni piacra, ami nem is csoda, elvégre egy igencsak zsíros falat. Az már egy másik kérdés, de nem elhanyagolható, hogy a Facebook kínai diadalmenete így sem garantált, sőt. Csak mert a világszinten piacvezető oldalt blokkolták, az még nem jelenti azt, hogy a szerepét nem töltötte be más, helyi kreálmány. A QQ, majd ebből kinőve a wechat igencsak nagy mértékben tudja azt, amit a Facebook, s sok esetben többet is.
Mindenesetre, ha tényleg megjelennek, egy elég érdekes ütközetet fogunk látni. De nem a fész lenne az első olyan külföldi cég vagy márka, amelynek nem sikerül az itteni piacot is maga alá gyűrnie.

Ma nekiálltunk a csomagolásnak is, hiszen 27-én elindulunk Guangzhouba, hogy aztán 28-án éjjeli fél 1 körül felszálljon a gépünk Doha, majd onnan Budapest felé.

Közben jelentkezett a nyelviskolás pasi is, pont most vasárnap kellett volna először csemetékkel találkozni, de ez így most nem fog megvalósulni, ellenben, ha minden igaz, a visszatértünk után belekezdünk majd ebbe a bizniszbe is.

Tegnap megjött a hideg is, 17 fok van, s az előrejelzések szerint ilyen 20 fok körüli értékek maradnak már hazatértünkig is. Ez nem annyira nagy baj, legalább kisebb lesz a sokk a valódi télies időjárással szembesülve.

A vízumhosszítás is otthonról lesz elintézve így, s legalább a kellemes a hasznossal is össze lesz kötve. Valamikor januárban meg már jövünk is vissza. 

Mert alapesetben ez sem magától értetődő ám. Míg odahaza ennek semmi különösebb akadálya nincs, az itteni számok, kikerülve a kínai adótornyok hatósugarából használhatatlanná válnak. A miértre nem nagyon tudok magyarázattal szolgálni.

A külföldi számok hívása még kínai hálózatról sem szokott menni. Ilyen esetben egyszerűen géphang jön, aki elmondja, hogy külföldre telefonálni nem tudok, ennek megoldása érdekében hívjam a szolgáltatót. Az sms is elvétve működött.

Az idei új számom valamiért kivételesnek bizonyult. Külön aktiválás nélkül engedi a nemzetközi hívásokat, amin meg is lepődtem elsőre. Korábban, még Xianningből egyszer felhívtam a China Mobile-t, hogy miképpen lehetne ezt megoldani, akkor az aktiválást 200 yuan befizetéséhez kötötték. Ez nem plusz költség, csak ekkora egyenleget igényelt, hogy megoldhassák. Most meg a jelek szerint nem volt semmi előfeltétele.

No, de a roaming. Az eddig soha nem működött, s legutóbb HK-ba érve elfelejtettem tesztelni, hogy ezúttal mi a helyzet, így ma tettem egy kört a China Mobile-nál, hogy megtudakoljam. Külföldi tartózkodás alatt természetesen nem kifejezetten szerettem volna használni az itteni kártyámat, de sms-eket a banktól kapok rá, amit csak úgy kapok meg, ha szerencsétlen kártya csatlakozni képes a határon túli szolgáltatókhoz.
Szóval ott jártam ma, s jövetelemre máris elő is keresték valahonnan hátulról a múltkori nyelvzseni pasast, akinek az angolján ma is csak hüledeztem. Tényleg egészen profi, s még az akcentusa is egészen rendben van.

Meg is ismert, majd tájékoztatott a helyzetről. A roamingnak sincs külön díja, de aktiválni kell, amihez 800 yuant kell a számlára helyezni. Ez szükség esetén lebeszélhető, elhasználható havidíjra is, vagy ha épp kell, az üzletbe visszatérve vagy telefonon keresztül lemondható a szolgáltatás használata, s az esetben visszautalják a pénzt, vagy azt, ami maradt belőle.
Esetemben valószínűleg a havidíjas elhasználás lesz majd a működőképes opció, mivel az úgyis harmincakárhány yuan, s feltehetően fogok még megfordulni külhonban, amikor nem fog ártani, ha a kínai számom is él. Minden egyes alkalommal pedig ezt eljátszani macerásabb procedúra, mint egyszer.

Kína mára sikeresen kiépítette a bolygó legnagyobb gyorsvasúthálózatát, s a fejlődés még messze nem ért véget. Bár a fellendülés keltette fizetőképes kereslet, az országon belüli távolságok és a piaci verseny hatására a légi közlekedés volumene is egyre bővül, a lakosság nagyobbik része a mai napig vonatra száll, ha utazni akar.

Hogy milyen vonatok gurulnak a pályákon, arról egyszer már volt egy részletesebb bejegyzés. A G jelzésű vonatok képviselik a száguldás csúcsát, s 300 km/h sebesség felett szállítják a népeket A-ból B-be. Ennek köszönhetően Shenzhen és Changsha között is alig több mint 3 órás az út dacára a távolságnak.

Shenzhenben végül Futian vasútállomáson szálltam fel a vonatra, mely állomás még egy éve sem üzemel, s a majdani Guangzhou-Hongkong gyorsvasút utolsó kínai megállója, közvetlenül a hongkongi határ előtt. Egyúttal Ázsia legnagyobb, s világszinten is a második legnagyobb föld alatti vasútállomása, három szinten. Hogy mennyire új, azt jól jelezte, hogy szolgáltatási infrastruktúra egyáltalán nem, míg az utasforgalom is meglehetősen visszafogottan lelhető fel errefelé. Mivel valamit vásárolni azért kell, így kénytelen voltam felmászni a felszínre, s ha már ott voltam, megörökíteni a magasházas panorámát.

Vonatos, Futian állomás környéki és néhány Changshaban készült kép a galériában, helyenként leírásokkal.

A büdös tofuról már megemlékeztem, de szerencsére nem csak ez szerepelt a terítéken. 

Néhány fejessel és kínai orvosnővel együtt kiváló ebédet kaptunk a hotel éttermében. Képek a galériában.

Jöjjön tehát a nap összefoglalója. Szerencsére minden zökkenőmentesen ment.

A szállás egy egész kellemes hotelben került lefoglalásra, s további pozitívum, hogy a konferencia is ugyanitt, a legfelső, 22. emeleten zajlott. Így aztán nem kellett messzire menni, s amikor épp nem volt rám szükség, vissza is mehettem a szobámba ejtőzni.

A szálláshelyen még nyugati reggeli is volt, ami tényleg nem általános, bár azt hozzá kell tenni, hogy elég korlátozottan kell ezt elképzelni. Akadt szeletelt kenyér és egy kenyérpirító, s emellett volt egy általam meghatározhatatlan ízű lekvár is, s ennyiben ki is merült. Bár a szobában lévő szállodai füzetecske szerint akad gabonapehely is, ilyet nem láttam.
Panaszra azért nincs ok, a kínai rész kifejezetten változatos volt, s bőven akadtak gyümölcsök meg mindenféle egyéb, reggelire alkalmas élelmek is. Főztek-sütöttek frissen tésztákat, tojást is, s persze temérdek főtt kaja meg kínai kifőtt tésztafélék is voltak. És még valami egészen nemzetközies ízű krémes, mazsolás süti is.

Reggeli után nem sokkal a konferenciaterembe mentem, ahol aztán egy óra eltelt azzal, hogy röviden beszélt 1-2 ember. Közben nekem szólt a tolmácsom, merthogy volt az is, egy egészen ügyes helyi egyetemista, hogy túl hosszú az előadásom, nincs elég idő, s meg kéne vágni. Időm volt, s laptopom is, így amíg a többiek beszélgettek, le is csökkentettem az anyagot 44-ről 20 oldalra.
Egy fél órás szünet jött, majd én következtem. Közben változott a helyzet is, s kiderült, hogy sok időnk van, ezért aztán maradt az eredeti szöveg. Szerencsére nem arra mentettem rá a módosítottat.

A beszéd szépen lement, mostanra már teljesen magabiztos vagyok ilyenkor a színpadon, s a legkevésbé sem izgulok. Voltak a vendégek között válogatott kínai professzorok is, ők egészen érdeklődőnek tűntek, s oda is figyeltek, de a többség természetesen unta az egészet.

Egyszer még vissza kellett menni a többiekkel együtt. Szépen sorba álltunk, kaptunk oklevelet, majd csináltak egy halom fotót.
Még ezelőtt, de már a beszédem után adtam egy interjút is a terem sarkában, ahol leginkább a konferenciáról kellett regélnem röviden. Elmondtam, hogy a terméketlenség egy nagyon súlyos probléma a nyugati világban, különösen most, hogy a szülő nők életkora erősen megnőtt, de a trendek változásával már Kínában is egyre inkább oda kell rá figyelni. S mivel a gyermekek száma korlátozott errefelé, még fontosabb, hogy megadjuk a családoknak az engedélyezett mennyiségű utódot, blablabla, s hogy elhangozzon a lényeg is, még benyaltam egyet a rendezvénynek azzal, hogy megemlítettem, az ehhez hasonló rendezvények segítenek, hogy megoldást találhassunk.

Dr. Veve, amint nyilatkozik - a blogoszférában fenntartott felismerhetetlenségét megőrizve

Miután a többiek is befejezték a pofázást, s a kitüntetésünket is megkaptuk, ebédeltetés jött. Erről majd külön posztban.

Délutánra a rendezvényt szponzoráló kórházba mentünk, amely egy termékenységi klinika öt emeleten, színvonalas megjelenéssel, de nem giccsbe hajlóval. Valódi, érdemi munka folyhat benne.
Ott a másik öt kínai doktornővel együtt kaptunk fehér köpenyt, majd kettesével szétosztottak minket, s 1-1 szobába kerültünk, ahová jöttek sorban a valódi páciensek. Közben a kamerával felszerelkezett stáb igyekezett marketingcélokra hasznosítható anyagokat megörökíteni.

Itt már kissé inogni kezdett a lábam alatt a talaj, de ott volt a jól felhasználható kifogásom, hogy nem beszélek kínaiul. A tolmácsom ugyan ügyes volt, de az ő orvosi angolja (az enyémről nem is beszélve, hehe) is hagyott maga után kivetnivalókat, így konkrét tanácsadást tőlem nem nagyon várhattak el. Ettől függetlenül valamit illett produkálni, így végül egy pácienssel elbeszélgettem. Mutatta a kis kínai papírjait, amit természetesen nem értettem, de annyi kiderült, hogy a férjét kivizsgálták, vele semmi gond. A hölgy laboreredményei is rendben voltak. A tünetei alapján végül abban maradtunk, hogy (a szerencsére már előzőleg neki javasolt) vizsgálatokat mindenképp végeztesse el, hogy kiderüljön, a petevezetékei átjárhatóak-e.

Az egyik kínai kollegina valódi pácienssel konzultálva (fenn), a tolmácsom (lenn).

Miután rólam leforgatták a szükséges anyagot, a hozzánk betévedő többi beteggel már a másik, valódi doktornő foglalkozott. Közben a tolmácsom nagyjából fordította, amit beszélgettek a páciensekkel, ami meg nem ment neki, azt zömmel magam is megértettem. Az többek között kiderült az ott töltött bő másfél óra alatt, hogy egészen meglepő mennyiségben kerültek vissza a gyermekvállalási piacra a negyvenes anyukák, akiknek annak idején csak egy gyereket engedélyezett az állam.
Most, hogy szabad a kettő, sokuk megszülné a másodikat is, s ezzel bőséges piacot jelentenek a termékenységgel foglalkozó orvosoknak.

A helyzetük egyébként némiképp furcsa, pontosan nem tudom, kik lehetnek ők. Az való igaz, hogy városokban lényegesen szigorúbban vették a második gyerek kérdését, s náluk jobban a pénztárcába kellett nyúlni, amennyiben megszegték a szabályozást. Viszont ideát az efféle klinikák sem olcsók. Azt gondolnám, ha megengedhetik maguknak azt, hogy költséges kezeléseket fizessenek ki most azért, hogy összejöjjön a második lurkó, úgy feltehetően azt is ki tudták volna fizetni, ha engedély nélkül szülik meg akkor, amikor ez még kevesebb terhet rótt volna a szervezetükre.

Akárhogy is, a jelek szerint, ha a fiatalok körében nem is túl valószínű, hogy tömegesen ki fogják használni a kétgyermekes limitet, a már kissé idősödő, egy generációval előttük lévő anyák között sokan szeretnének élni a lehetőséggel így az utolsó esélyeket is megragadva.

A kolleginák nagyon lelkesek voltak velem, állandóan közösen akartak fotózkodni. A szakmaiságom megkérdőjelezése sem merült fel, büszkén meséltek az általuk elért kimagasló eredményekről. Az egyik kórházból el akarták kérni az elérhetőségemet is, hogy tudjunk konzultálni bizonyos esetekről, csak akkor hőköltek vissza, amikor kiderült, hogy kommunikációs probléma állna fenn.

Összességében ez egy érdekes nap volt. Doktorkodóst játszani jó.

Lezajlott ez a munka is, megvolt a konferencia, adtam interjút is és még betegekkel is beszélgettem a panaszaikról!
Kissé el is fáradtam, úgyhogy a részletekkel majd holnap. 

Érdekes nap volt!

Ha már Changshaban jár az ember, illik nem kihagyni. Amennyiben merszünk van hozzá. Hunan tartomány székhelye ugyanis híres erről a gyomorforgató szagú csemegéről.

De miről is van szó?

A tofut magát valószínűleg nem kell bemutatni, ma már a nyugati világban sem számít kuriózumnak, a keleti konyhákban meg hagyományosan fontos fehérjeforrás. Rendszerint teljesen semleges, vagy enyhe, de mindenképp kellemes illatot árasztó formában szokás elkészíteni - hogy kinek mennyire jön be, az alighanem ízlés kérdése, no meg elkészítésé is, hiszen elég sok féle, fajta tofu létezik a nem büdös fajtákból is.

A büdös tofu, vagy chou doufu egy igen karakteres darab. Titka az erjesztésben rejlik. Lényegében a normális tofut hagyják kissé fermentálódni, s a végeredmény már messziről érezhető. Hogy a szag mihez hasonlítható, az megint egy megosztó kérdés. Egyesek rothadó szeméthez, mások lábszaghoz hasonlatosnak tartják, én nem nagyon tudnám szavakba önteni, de annyi egészen biztos, hogy egy masszívan kellemetlen bűz.

Ma Changshaban a konferencia ebédszünetében lettünk megvendégelve, s természetesen akkor már rendeltek az emlegetett étekből is. A changshai verzió színe sem nagyon csalogató, de egye fene alapon belekóstoltam.

Az eddig hallott infóimmal összhangban az íze tényleg nem rossz. Nem vagyok kifejezetten tofurajongó, így ez a verzió sem hozta meg a kedvemet ahhoz, hogy sűrűn egyek, így a magam részéről leginkább annyit tudok kijelenteni, hogy fogyaszható. De szaglászni azért nem nagyon szabad.

Changshai éttermi büdös tofu (fenn), az alábbi levesbe érdemes fogyasztást megelőzően mártogatni (lenn)

A kaja eredetéről több mendemonda is fennmaradt, a lényege mindegyiknek az, hogy valami baleset folytán alkották meg, a friss, normális tofuról elfelejtkezve. A legendák szerint aztán valahogy észlelték, hogy egy kissé elkezdett érni az anyag, de azért megkóstolták, s csodák csodájára még ehetőnek bizonyult.
Hogy a sztorik valóságalapja mennyi, az ma már nem ellenőrizhető, de akár igaz is lehet. S a véletlen elkészítést még meg is értem, de azt már jóval kevésbé, hogy azóta szánt szándékkal is gyártják ezt a finomságot. Annyit nem hiszem, hogy hozzátesz ízben a fermentálás, hogy ez feledtetni tudja az illatot.

Büdös tofut nem most látok először. Kínában mindenfelé lehet kapni, főleg utcai kifőzdékben, s már messziről kiszagolható. Fengjie központjában is volt egy állandóan ezt készítő stand, bűzlött is az Új Évszázad bevásárlóközpont környéke rendesen.
Éttermekben ezzel ellentétben ritkábban adják, gondolom a meghatározó aroma miatt. Amennyiben mégis, kevésbé büdösre csinálják. Valószínűleg ez is adott némi erőt, hogy ma megkóstoljam.

Ti is kipróbálnátok?

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Jelentem alásan, már a hotelben vagyok. Volt egy kis kavarás a vonattal, végül egy későbbivel jöttem, de aztán ideértem.
Az állomás kijáratánál vártak nagy táblával, s egy óriási virágcsokorral meg valami fejessel.

A szoba és a szálloda kellemes, s egy nagy adag gyümölcs meg egy kis béna péksüti is várt a szobában, hogy ne pusztuljak éhen a holnapi reggeliig.
Ami viszont elég hamar lesz, mert már fél éjfél van, így aztán lassan be is fejezem mára, mert korán kelek.


Holnap majd újra jelentkezem.