Tegnap a belvárosban jártunk, mert szerettünk volna vásárolni egy új telefont és egy laptopot is.

A telefon beszerzését elsősorban az indokolta, hogy Vietnámmal együtt új telefonszám is jár majd. Mivel a kínai számomra is szükség van még egyelőre, hogy valamibe a viet SIM-et bele tudjam applikálni, ahhoz új mobil kell.

Kaptam az alkalmon, s akkor már egy jobb telcsit (a bejegyzést erről írom most, s a guglis magyar billentyűzet a telcsit automatikusan Felcsútra javítja, szép...) néztem ki. A Xiaomi már évek óta nagyon erős készülékeket gyárt, s mindezt igencsak jó áron is műveli. Egy bizonyos ár fölé már nem szívesen megyek, ha telefonvételről van szó, így nem (egy amúgy szintén versenyképes díjazású) csúcsmodellre esett a voks, hanem a Mi Max2-re, 1600 yuanért. Ez egy tavalyi telefon, de egyáltalán nincs okom panaszra, nagyon bejön. Ráadásul péklapát méretű, így még nekem is kényelmes rajta írnom.

A laptop elsősorban azért jött, hogy mindkettőnknek legyen, maradtam a Dellnél, s nem is estem túlzásokba. A vételt még az is indokolta, hogy a műszaki cikkek odaát drágábbak, így egyúttal meg is előzzük a bajt, ha esetleg valami megadná magát a közeljövőben.

Ma postán jártam, megérdeklődtem a nem légi szállítás díját. Nem csalódtam, a 20 kg-s csomagot 150 yuanért odahurcibálják a korábban ismertetett időintervallumon belül.

Most már itt majdnem minden elrendezve. Lesz még egy pénzváltós kör, s ezenkívül már csak cuccolni kell. Ja, meg az új gépet otthonossá alakítani, új windows-zal együtt. Mondjuk így, hogy a régi nem döglött meg és nem sürget semmi, még ez sem különösebben frusztrál.

Tegnapra tolódott végül a dolog, de némi kavarodást követően ezen is túlvagyunk. A korábban emlegetett brazil csóka egy ideig lakott az épületben, így valamelyest ismeri a környéket, így először tőle érdeklődtem kártyavásárló hely iránt.

Adott is egyet, ahol ő állítólag korábban vásárolt. Hát, ott nem adnak kártyát, de legalább megmondták, hogy hol igen. Így picit buszoztunk, majd rábukkantunk a környék központjára, ahol valóban minden kapható. Piac is van. Lett kártyám (bár csak a második helyen, az elsőben valamiért az útlevelet kifogásolták, nekik csak személyi lett volna elfogadható), ráadásul egy angolul kifejezetten ügyesen beszélő ügyintézőt is kaptam. Megkockáztatom, hogy országos szinten a legjobbak között lehet.

A kártyát követően vettünk egy telefont is. A környéken egy kupacban volt vagy 10+ telefonos bolt részben szolgáltatók, részben márkák szempontjából csoportosítva.
Itt egy rövid kitérővel kell élnem. A személyiségem nem mindig olyan aranyos, mint amilyennek a blogon keresztül tűnik. Vannak szituációk, amiket kifejezetten rosszul reagálok le. Az egyik, amivel szolgáltatóként nagyon ki lehet nálam húzni a gyufát, az az, ha lépten-nyomon a sarkamban vannak, pofáznak, segíteni próbálnak. Ilyenkor - kissé talán gyermeteg módon - azt az egy megoldást ismerem, hogy fogom magam és kisétálok a helyről, kvázi azzal büntetek, hogy garantáltan nem költök ott egy fillért sem.
(Az ingerküszöböm alacsony - csak virágelvtársra való tekintettel és mert előtte azért még igyekszem viselkedni - nem hagytam ott egy éttermet Bangkokban, ahol a pincérleány háromszor egymás után jött oda rendelést felvenni, annak ellenére, hogy mindkét előző alkalommal jeleztem, hogy majd szólunk, ha megvagyunk - egyre kevésbé kedves hangsúllyal.)

A lényeg a lényeg, üzletenként 2-3-4 kínai rohant meg minket. Gyorsan be a pultok mögé is, hogy vonulgathassanak velünk, ahogy nézegetni próbálnánk. Villámgyorsan el is húztam ezekről a helyekről. Végül egy tágasabb, plázabeli boltban volt szerencsém megtapasztalni egy nyugalmasabb nézelődési élményt. Szerencsére nem cseszegetett senki, végig tudtuk nézni a kínálatot. A többi boltban jó eséllyel kaphattam volna jobb ár-értékarányú készüléket is, de a már vázolt okok miatt ez nem volt opció. A végül kinézett két lehetséges modell közül (mindkettő kínai, oppo illetve vivo márkájú) a 100 yuannel drágább lett a befutó, elsősorban azért, mert az oppo-s eladó már nagyon elkezdett pörögni.

Végül bankoltunk egy kicsit, így már helyi bankszámlám is van. A wechat-es fizetés is működik - ez sajnos valóban windows phone-os hátrány, az utóbbira fejlesztett wechat-en elég felemásan jelennek meg a fizetési lehetőségek - pl. mindenáron személyit kér, útlevelet nem bír kezelni. Most már tudok telefonnal, QR-kóddal is vásárolni, ez a fő.

Zajlanak az események, most már minden a hazaútról szól. Tegnap sikeresen - némi bonyodalmak árán ugyan - szereztem dollárt a kínai pénzem helyett, s a bőröndömet is úgy 70%-ban bepakoltam.

Ma elindultam még egy utolsót a bevásárlóközpontba, s vettem minden hülyeséget, ami a kezeim közé került. Wokot! Mert hogy olcsó meg szép és mert az otthon kapható az gagyi, de wokot, istenem! Most cipelhetem hazáig. (Rizsfőzőt szerencsére nem vettem.)

Jutott még pár adag szárított rák, mindenféle fűszerek, s jutottak ilyen-olyan olajok (erőspaprika, földimogyoró, szezám, stb.), szóval őszintén bízom benne, hogy beférek a tatyómba, s súlyproblémák sem lesznek.

Zajlik közben az új blog körüli fejlesztgetés is. Zhongguo, azaz Kína névre hallgat majd, s előzetesként itt a leendő fejléc. Menet közben még változhat. 

Közeledik rohamtempóban a hazatérés időpontja, ennek kapcsán aztán dolgozik az ember agya, hogy ezúttal mégis mit pakoljon a bőrönd kihasználatlan helyére, amiben esetleg a hátrahagyott szerettek is örömüket lelhetik.

Adja magát persze, hogy ha már Kína, akkor irány a piac, s vásároljunk össze mindenféle hülyeséget, porcelánt, legyezőt, kalligráfiát, Kínára emlékeztető ajándéktárgyakat. Ezt passzoltam nagyon hamar, mert porfogó van otthon is épp elég. Nem feltétlenül csak bóvlihoz lehet így jutni, beszerezhetőek értékes, valóban művészi kidolgozású csecsebecsék is, de ezek is csak porfogóként végeznék, szóval, e tekintetben megingathatatlan az álláspontom.

Leginkább az olyan dolgoknak látom értelmét, amik otthon kuriózumnak számítanak vagy egyáltalán nem ismertek, s erre az élelmiszerek egészen kiválóak. Szűkíti a kört, hogy egyrészt bármit is viszek, annak túl kell élnie a hazautat, másrészt az sem nagy baj, ha meg is eszik őket otthon.

Szerencsére elég nagy számban állnak rendelkezésre szárított dolgok, amiket elég gyorsan életképessé lehet tenni Magyarországon is, s aztán remekül el is lehet fogyasztani. Már ha gusztus akad rá.

Már a múlt héten elkezdtem a bevásárolgatást, itteni fűszereket (szecsuáni borsot, lajiaot, stb.), megannyi aszalt gyümölcsöt (ezeket jó eséllyel én eszem majd meg, bár nagyanyámnak ízlettek tavaly is), édességeket (ezzel nem nyúlhatok mellé, a szülők és nagyanyám is édesszájúak) szórtam a kosárba. Találtam, s így vettem szárított garnélákat (a fagyasztott eszméletlenül olcsó, legszívesebben egy raklapnyit vinnék, de sajnos hazáig megbüdösödne), medúzát (ezt még én se ettem, remélhetően valakinek bejön majd), fafülgombát (mennyei, s ha otthon itt-ott néha kapni is, méregdrága, ezzel szemben itt filléres cucc), más gombákat (otthon nem kapni, szerintem nagyon jók), algát (levesben kiváló) is. Mind-mind szárított, így elállnak.

Még a hazaút előtt közvetlenül veszek pár darab out (bambuszgyökér), úgy az is épségben hazaér velem. Vettem remek teákat is, bizarr ízű mikrós popcornt (a móka kedvéért), édesre pörkölt napraforgómagot (van rá tippem, kinek fog nagyon bejönni), s eddig csak egyszer indultam neki.

Ha van ötletetek, hogy ti minek örülnétek Kínából, azt várom szívesen, s ha jókat írtok, lehet fel is használom a javaslatot. Más itteni expatok is írhattok a saját tapasztalatokról.

Már kevesebb mint négy hét, s otthon leszek. Ez az év is nagyjából eltelt...