A félév során vitt két osztályom vizsgáknak néz elébe a jövő héten. Ez még nem a szemesztervégi feladat, de miután muszáj a teljes pontszámuk 30%-át másképp összekalapozni, ezért ezúttal módosítottam az értékelési módszereimen.

Bár mindig volt valamiféle ajánlás, hogy az órai, évközi munkájukat is vegyem figyelembe, ezt sosem tettem meg. Most sem nagyon tudnának mit tenni, ha a saját fejem után mennék, de nem volt kedvem újfent megindokolni a saját elképzeléseimet meg amúgy is rendes volt a közvetlen felettesem mindenben hozzám, szóval legyen meg az örömük.

Tehát, ahogy mondtam, a szemeszter során begyűjthető max. 100 pontnak 70%-a származik majd a végső vizsgákból, amiket előreláthatóan június 21-én fogunk lebonyolítani. A maradék 30%-ot elvileg a jelenlét, órai munka, házi feladatok kellene, hogy kitegyék, de a hiányzásokat másképp kezelem (két eset indokolatlanul is rendben van, a harmadiktól az egész félév bukta), házi feladatot meg továbbra sem szeretnék adni. Ezért kettőbe bontottam ezt, 15%-ot az órai aktivitásra kapnak - ami azzal is jár, hogy a megfelelően teljesítő egyedek nevét feljegyzem, akárcsak azokét, akik valamiért nagyon nem aktívak -, 15%-ot pedig a jövő héten megírandó szemeszter-közepi vizsgára (angolul a mid-term valahogy értelmesebben hangzik).

A júniusi és a mid-term is teszt lesz A, B, C és D válaszokkal, ami egyúttal könnyű nekik is, mert hasonlóakhoz vannak szokva, másrészt könnyű nekem is, mert a javítás sokkal hamarabb megvan így.  Miután mindkét teszt hasonló lesz, így legalább szerezhetnek némi benyomást arról is, hogy a fontosabb vizsgán mire számíthatnak majd.
Nem tervezem egyiket sem túl nehézre, s igyekeztem a könyveik praktikusabb, való életben használható dolgaira fókuszálni jobban.

Kedden így hát vizsgáztatok. A tapasztalatokról pedig majd beszámolok nektek.

Tegnap elküldtem férjem orvosi papírját is az új sulis összekötőnek. Kért még néhány papírt, amit eddig nem említett, de semmi komplikált vagy bonyolult dolgot. Az útlevél fényképes oldala, a vízummatrica oldala, a munkavállalási engedély száma, a jelenlegi FEC fényképes oldala, férjem útlevelének megfelelő oldalai, ilyesmik.

Elvileg most már tényleg mindent megkapott, ezekre elvileg a jelentkezéshez van szükség, ugyanis valamikor a múlt héten elkezdte kitölteni az online applikációt a jövőbeni engedélyeimhez.

Közben az itteni távollét pontos ideje is megszületett. A suliban május 31-én, kedden tanítok majd egyet, ezután legközelebb csak június 20-án, hétfőn. A kettő között járjuk meg az utat a vadnyugaton, valószínűleg június 1-én elindulva.
A távollét idejébe beleesik a sárkányhajós ünnep is, de ez összesen két munkanapot vesz csak el, így a hátralévő napok is bőven elegendőek ahhoz, hogy a minimum 6, maximum 10 munkanapot igénylő procedúrát le tudjuk rendezni.

A pontos indulás és érkezés még nem kiforrott, a jegyárak függvényében változhat. Bár elég egységesen 800 yuan körüli legalacsonyabb áron lehet letudni a Wuhan és Urumcsi közti több mint négyórás repkedést, de nem mindegy, hogy melyik napszakban megy az említett gép. Kedden 11:40-kor végzek, ellenben az Akszuba tartó vonat Urumcsiból este 8-9 körül indul neki (kettő befutó van ebben az időpontban), így a kettő között elég lehetetlen a kivitelezés, ezért is sanszosabb az elsejei út.
Ez azt jelentené, hogy 11-12 óra vonatozást követően 2-án reggel (ottani idő szerint hajnalban) érnénk majd Akszuba, s mivel a hivatalok is ott vannak, így feltehetően a sulis emberekkel ott találkozunk majd, s csak az ügyintézés megindítása után visznek el minket Ala'erbe.

A xinjiangi kirándulás során egyúttal kihasználjuk azt is, hogy belföldön erre még nincsenek fapadosok, így az árban mindenképp benne foglaltatik a huszonakárhány kilós feladható poggyász is. Bár igyekeztem visszafogni magam a vásárlással, amíg nem lehettem benne biztos, hogy itt maradunk, így is vettünk pár dolgot, amit értelemszerűen nem szeretnék hazacipelni, de itt sem hagynám. Van egy elektromos sütőnk többek közt, s számos normális minőségű konyhai eszköz, edények, szűrők, kések, stb. Ezeket most majd szépen összepakoljuk, s mivel az új suli nem talált semmi kivetnivalót abban, hogy elzárják őket valahol, Ala'erben vészelik majd át a nyarat nélkülünk. Ugyanez a sors vár majd a téli ruházatunkra is.

Az elektromos motorka sajnos nem jöhet. Vonattal megoldható a szállítás, de korántsem ér annyit, amennyibe a transzport kerülne. Emiatt meghirdettem eladásra, majd legfeljebb odaát veszünk egy újat helyette - bár tekintve, hogy Ala'er apró és könnyen bejárható, sok értelme nincs. Max. Akszuba lenne értelme furikázni, de ezek a kis xiaodianlük (kis elektromos szamár, ez a hasonló járgányok kínai szlengben használt neve) egy töltéssel max. 30 km-t tudnak megtenni, a benzines gépek meg már jogsit igényelnek, szóval erre marad majd a busz.

Xinjiangból visszatérve már egyből a vizsgák jönnek, aztán június 30-án meg már röpülünk haza. Ehhez 29-én indulunk el, mivel a repülő Chongqingból megy, hajnali 1-kor, mi pedig az előző délután vonatozunk el oda. Időközben felújították a vonalat, ami valamikor cirka 20 órás út volt, most már Z-vonattal csak 6 órába telik.

Az ismerkedős első órák után ma már komolyra vettük a figurát, s elkezdtem tanítani is a kölyköket. Ami azt illeti, csak az MICE-os csoportot, ugyanis a másikaknak még nincs könyvük, jövő hétre elvileg már megjön az is.

A MICE-osokkal az előzőekben írtaknak megfelelően a könyvüket használtuk, ami egy érdekes dolog lesz, mert az amúgy valóban haladó színvonalú szövegeket elég nehezen értik, s ha mindent el kell magyaráznom, akkor nem fogunk túl nagy iramban haladni. A tankönyv szerzői ezt már kellő előképzettséggel rendelkező diákoknak készítették, akikbe immár főleg csak szakmai kifejezéseket és szavakat kéne tömni, de a jelek szerint az alapokkal is akadnak gondok, szóval ez így örömteli lesz.
Az első lecke témája egyébként roppant szórakoztató volt. A főnök meg két beosztott kezdenek el ötletelni, hogy kéne csinálni egy vásárt. Első körben parfümkiállítást terveznek, de aztán azt mégsem találják annyira jónak, meg amúgy is kapóra jön, hogy valahol méreg ömlött a folyókba északon, így inkább a víztisztítás lesz a befutó téma. (Gyanúm szerint ezen rendezvény sorsa kerül majd követésre az elkövetkezőkben is, így ha igénylitek, a folytatásról is beszámolok.) Jómagam ugyan még sosem foglalkoztam kiállítás- meg konferenciaszervezéssel, így akár még az is lehet, hogy egy életszagú helyzetről olvastunk, de aprócska kételyek akadnak bennem, hogy eképpen működne ez az iparág.

A másik osztállyal jobb híján activity-ztünk, de jövő hétre már összedobok nekik is valamit, még akkor is, ha nem lesz könyvük. Nekem már van belőle példányom.

Tegnap megint erre járt a véradóbusz, de engem nem engedtek a fedélzetre, ugyanis állítólag fél év szünet szükséges ez a fehérnépek esetében. Páromat ellenben rábeszéltem, így ő életében először vérét adta, cserébe meg kaptunk egy plüssminyont meg némi instant szójatejport. A korábbi is ott rohad a polcon.

Csütörtökön lezajlott az első órám. Mint végül kiderült, mindkét osztályom új, a hétfőn debütáló tourism resorts szakosok is egy másik, eddig még nem tanított csoport. A mostaniak elég sokan, 48-an vannak, a másik csoportban kezelhető, huszonakárhány fős a létszám.

A csütörtökiek MICE szakosok, a rövidítés feloldását nem értettem tökéletesen, de valamiféle konferencia- meg meetingszervezés lesz a szakterületük. Ezúttal nem is beszédóra a tárgyam, nekik MICE English, a másikaknak meg tourism english órákat fogok tartani.

Bár egyik területhez sem értek, megijedni nem kell, ez annyiban különbözik a sima beszédóráktól, hogy egy-egy tankönyvön kell keresztülrágni magunkat a félév során. Nem túl izgalmasakon, de aránylag rövideken, így az idő felében beleférnek a szokásos topikok. 
Ellenben osztályozni is a könyv anyaga alapján, írásban kell majd, ami legalább azzal is együtt jár, hogy egy óra alatt letudódik a vizsga.

Tegnap Travis-szel és Joanával voltunk egy Helen's névre hallgató helyen (szintén olcsó, a vödör whiskey-kóla 25 yuan) férjem születésnapját megünnepelendő, s közben sikerült információkhoz jutni az ő féléves programjukról is. Joana ugyanúgy 16 órában tanít, Travisnek meg még túlórája is van, úgyhogy a vége felé már igyekeztem csendben maradni. Tuti utálnak, hozzájuk képest nagyon nagy mákom van, Joana még meg is jegyezte tréfásan, hogy én úgy élek, mint egy királynő, mialatt ők meg, mint a szolgák...

További változatosság, hogy a mostani szemeszterben férjem is csatlakozik hozzám az órákon (ez eredetileg Jiahui, az összekötőm ötlete volt, s végülis miért ne) mint diák. Egész sokat haladtunk vele az angol terén, így hasznosnak tűnik, ha élesben, mások előtt is használhatja. Mindenesetre érdekes lesz. A diákok látszólag örültek neki.

A nyelvsuli még mindig nem kezdett, mivel az óvódákhoz igazodik, amelyek állítólag elsején indulnak be. Jövő héten már előreláthatóan ott is lesz valami.

Hát, így néz ki a helyzet, tetszik ez a félév egyelőre.

Kínában állami intézményben, felsőoktatásban tanárkodni mindig remek móka. De az új órarendemtől tutira hátast dobtok. 

A szerződés szerint heti 16 órám lehet, első félévben ennek megfelelően egyik héten 7, másik héten 9 duplaórám volt. Tudvalevő, hogy az akkori öt osztályomból kettő lelépett hotelbe kötelező gyakorlatra, kettő végzős, így számukra a második félévben már nincsenek tanórák, egy meg maradt. Hogy őket most is viszem-e tovább, bevallom, még nem csekkoltam, de nem is nagyon érdekel.

Ami lényeges: most páros heteken 4, páratlanokon 2 duplaórám van! Vagyis átlag 3, tehát heti 4,5 órát dolgozom itt. Ezt nem lehet megszokni, imádom!

Hozzá kell tegyem, nem mindenki ilyen szerencsés. A suli Turizmus és Vendéglátás karán én vagyok az egyedüli waiguoren, a többiek a Foreign Language Department-hez tartoznak. Utóbbiak diákjai számára kiemelt tárgy az angol, nekik több órájuk van, jellemzően a külföldi tanárral is heti kettő.
A mi karunkon ez nem ennyire kiemelt, heti 1-2 órám volt az erre kiválasztott osztályokkal, akik mind harmad- vagy negyedévesek, míg a nyelvi karon már az elsősőknek is van külföldi tanárral órája.

Miután az első két évben sűrű az órarendjük, ilyen osztályt most sem adtak, a harmadévesek közül pedig csak a belföldi és külföldi turizmus szakosok maradtak, a hotelesek mint írtam, házon kívül vannak ilyenkor. Így maradt két osztályom, páratlan héten egy, páros héten két órában.
A többiek továbbra is tartják a heti átlag nyolc duplaórát.

Ezek után tutira maradok. És más karra sem megyek át, annyi szent. 

Már nagyjából egy hete, hogy elkezdtem az osztályaimmal átvenni a vizsgatételeket.
Ez most a gyakorlatban úgy működik, hogy kapnak kettőt, amikre fel kellene készülniük a soron következő órára. A felkészülés alatt pedig azt kell érteni, hogy kis papírra szépen kidolgoznak valamit. Hogy még kevésbé legyen nehéz, előző órán megbeszéljük, nagyjából mégis mi fér bele az adott témába, milyen dolgokról lehetne írni.

Már a második olyan osztállyal találkoztam ma (az elsővel még múlt héten), ahol lényegében senki nem vette a fáradtságot arra, hogy valamit produkáljon. A reakcióm is hasonló volt, mint az előzőeknél: szépen elmondtam, hogy akkor ezen az órán már nincs mit csinálnunk, nem hallgatom meg őket és nem véleményezem a produktumaikat, miután nincs mit. Egyúttal jeleztem, hogy az aktuális tételekről a továbbiakban nem ejtünk szót, s oldják meg a felkészülésüket rá maguktól, ahogy sikerül. Végül kiadtam a következő óra programját, s szépen elbúcsúztunk mára.

Hogy a mainak lesz-e eredménye azt nem tudom, de a múlt hetiek a következő órára már készültek, mint a kisangyalok. Remélhetően ezek is alakítanak valamit. Amúgy is a legproblematikusabb osztályról van szó, meglepődnék, ha nem bukna senki.

Azért még viszonylag odébb vannak, de annyira már nincsenek messze, hogy lassan elkezdjem kiosztani a tételeket és egyúttal el is kezdjük a felkészülést.

Néhány osztállyal még van 1-2 függőben lévő óránk, amiken előbb túl kell esni, de az egyik végzőseimmel már holnap nekikezdünk. Velük minden héten két órám van, s mivel a létszám is alacsony, így szétbontani sem kellett őket, ergó velük van messze a legtöbb időm.

Az esedékes topikok ezúttal azért túlmutatnak a korábbi, meglehetősen gyermeteg témákon, amikkel Xianningben dolgoztam, de ez egy jobb suli, jobbak a nebulók is, így az elvárásaim is indokoltan magasabbak.
Mind a tíz tétel a turizmus és vendéglátás vonalán mozog, s nem is feltétlenül könnyűek. Annyira legalábbis nem, hogy pusztán remek angoltudással abszolválni lehessen őket, mindenképp kell hozzá felkészülés, utánajárás.

Bár a kínai diákok szorgalmáról ódákat szokás zengeni, a gyakorlatban ez nem feltétlenül állja meg a helyét, különösen nem a felsőoktatásban. A középsuliban tényleg muszáj keményen hajtaniuk, de mivel minden erre ösztönzi őket, s gyakorlatilag egyáltalán nincs szabadidejük, órájuk annál több, így ezt nem is igazán tudják kikerülni.

Az egyetem már egy másik dolog. Itt lényegesen kisebb kontroll alatt vannak, a légkör lényegében nem sokban különbözik a nyugaton megszokottól, így aztán azt csinálnak, amit akarnak, s a szabadságuk áll a tanulás tekintetében is. Ez jól megmutatkozik a vizsgákon is: kényszer nélkül nem nagyon veszik a fáradtságot a rendes felkészülésre.

Xianningben is ez volt. Egyik-másik osztályomból többen buktak, mint ahányan átmentek, s abban is biztos vagyok, hogy itt is elég sokan el fognak vérezni, de ezen könnyű szívvel túlteszem magam, mert - ahogy azt már kifejtettem korábban - a vizsga teljesíthető, ha készülnek rá, még gyenge nyelvi képességek mellett is.

A kiadott tételekből egyet-egyet átnézünk majd minden órán, s lehetőségük lesz egyelőre tét nélkül ki is próbálni magukat. Miután erős a gyanúm, hogy a próbálkozók zöme nem fogja megütni a mércét, s ezt közölni is fogom velük, talán ennek hatására összekapják magukat, s az igazi vizsgán már jobban szerepelnek. 

Vagy nem, de akkor majd legfeljebb megpróbálják jövőre is.

A munka egyelőre egészen kellemesen telik az új munkahelyemen. Bár ez a suli sem tartozik a legjobbak közé, de már a felsőoktatási intézmények másodvonalát képviseli, ellentétben a legutóbbi xianningi intézménnyel, amely harmadvonalas volt. Ennek megfelelően valamivel értelmesebb diákjaim vannak, akikkel többet is lehet kezdeni.

Az egyik osztályom nagyon tré, de ők sem rosszabbak, mint amihez korábban szoktam, ugyanakkor van két olyan is, akikkel kifejezetten elégedett vagyok. De lássuk, mi is az idei program.

Ahogy azt fejtegettem már, nincs reális esély arra, hogy valami átütő fejlődést generáljak a tanulóim körében. Ehhez már túl régóta tanulnak angolul, ami eddig nem ragadt rájuk, azt kétlem, hogy majd én adom át nekik. Idő sincs arra, hogy a már bevésődött, mostanra ösztönösnek tekinthető dolgaikon korrigáljak, így - különösen ha már angol beszédóráink vannak együtt - beszélgetünk.

Na nem csak úgy ész nélkül. A free talk nem működik, mert azzal csak azt érném el, hogy az idő nagyobbik felében csendesen üldögélnénk az osztályban. Mindenképp valamilyen keretet kell biztosítani a beszélgetésnek, ami lehetővé teszi, hogy elkerüljük az üresjáratokat.

Így különböző topikokkal állok elő. Az előző órán már közlöm a következőt, így ha kedvük, igényük tartja, utánanézhetnek, felkészülhetnek. Gyártok ppt-ket, s a kérdések segítségével végigvesszük az adott témát.

A prezentáció elejére kigyűjtöm az esetleges ismeretlen fogalmakat, illetve azokra kitérünk menet közben is, ha felmerülnek.

A témák egyszerűek, lehetőség szerint nem túl unalmasak, s így hozzá tudnak szólni, s beszélnek. A kezelhető méretek miatt mindenki megszólalhat, ha úgy tartja a kedve.

A visszajelzések jók. Csak a leggyengébb osztály problémás, náluk keveset beszélnek, de máskülönben kellemesen telik az idő. A kedvenc csoportom tagjai pedig rendszeresen leállnak sztorizgatni, amitől elsőre meghűlt bennem a vér, annyira szürreális volt. Órák után nem ritka, hogy egyik-másik diák szól, hogy érdekes volt az anyag, s ezek a megnyilvánulások nagyon jót tesznek a lelkemnek.

Ami a felügyeletet illeti, a Zhao Bing nevezetű felettesemet egyszer, a legelső órám előtt láttam, s azóta sem. A mostani szünetről egy diákkal üzent, de ebben ki is merült a kettőnk közötti kapcsolat. Ezt nem panaszként írom, bár nem tűnt kifejezetten antipatikus teremtésnek, minél kevesebbet látom, annál jobb. Az egyúttal azt is jelenti, hogy minden rendben.
A találkozásunkkor átnyújtott osztálynévsorok, értékelési papírok, órarend, stb. mellett szerepelt egy féléves útmutató is, amely szerint szeptember 10-ig tantervet kell leadni elfogadtatásra. Miután nem akartam tantervet írni (különösen, hogy magam sem nagyon látok előre aktuálisan 1-2 hétnél tovább), így efelett elsiklottam. Egyelőre úgy néz ki, hogy másnak sem fáj a dolog, s ez maradjon is így.

A leírás szerinti vizsgáztatási elképzeléseket is meg fogom torpedózni, mert az óráimra nem alkalmazhatóak. Valamikor félév előtt kéne leadni, teszt formájában, A és B lapokat gyártva, hozzájuk értékelési kulcsot kidolgozva.

Ez úgy önmagában nem hülyeség, s feltehetően nem specifikusan nekem üzentek vele, de egy oral english órát papíron, írásban számonkérni elég röhejes ötlet lenne. Pont ugyanezért nem kapnak házi feladatot sem, noha az értékelés egyik rubrikája erről kellene, hogy szóljon.

A vizsga természetesen szóban lesz, a már ismert topikos megoldás alkotja majd a gerincét. X számú téma, a véletlenszerűen kiválasztott példányból 5 perc prezentációval kell előállni. Magolással is abszolválható, így aki készül, egész biztosan nem bukik meg. Ezt fontosnak tartom, mert a képességei miatt nem akarok senkit sem buktatni.
Jön hozzá, szintén a témához kapcsolódóan 5 kérdés tőlem, amire illendő válaszolni. Ha valaki síkhülye, vagy a nyelvi képességei tényleg vállalhatatlanok, a magolásos résszel akkor is össze tud szedni 80 pontot hibátlan performansz esetén. Erre azért kicsi az esély, de ha hibázik is, ami sanszos, a minimális 60-at egész biztosan össze tudja majd szedni, ha fektet energiát a felkészülésre.
Ha nem, akkor meg buktatok. A készségek hiányáról nem tehetnek, a szorgalomról igen, szóval ez nem hat meg.

No, de ez még odébb van. Hivatalosan kb. január 9-én kezdődik a vizsgaidőszak, egy hetes. Miután én szóban vizsgáztatok, sanszos, hogy beletelik 3 hétbe legalább, úgyhogy már december közepe felé kezdünk. De egyelőre most még tanítok, addig még van két és fél hónap.

Már egy ideje motoszkál az agyamban, hogy írjak erről, úgyhogy sort is kerítek rá.

Evidencia - főleg a blog olvasói számára - hogy Kínában hatalmas az igény az importált angoltanarakra. Én is emiatt lehetek itt már harmadik éve, s emiatt van itt még rengeteg külföldi. Boldog-boldogtalan angolul tanul, az oktatásban az idegen nyelvet az angol jelenti, így a munkaerő elkél.

Más országokhoz hasonlóan megoldhatnák a helyzetet pusztán helyi pedagógusokkal is, de aki már hallott kínai angoltanárt angolul beszélni, az nem kérdőjelezi meg a tenni akarás szükségességét. Egy gyönyörű, hosszútávú oktatási vízió is lehetne eddig: a kiváló nyugati, anyanyelvi tanárok kikupálják a helyieket, s idővel mindenki tökéletesen beszél majd. Az ügy érdekében a kormányzat is besegít, sok állami intézmény esetén ők fizetik a waiguoren költségeit, vagy legalábbis megtámogatják a waiguoren-beszerzést.

Az elmélet azonban több sebből vérzik. Miért is? Túl nagy az igény, túl kevés jelentkező, így aztán korántsem tökéletes, korántsem anyanyelvi beszélő, s korántsem tanár külföldieket is kénytelenek importálni. Túl ezen, bár a nyújtott javadalmazás kényelmes életet tesz lehetővé, s egy kevésbé fejlett országból érkező számára még nagy összegnek is tűnik, egy képzett amerikai vagy ausztrál tanárt valószínűleg nem csábít ide, legfeljebb akkor, ha túlteng benne a kalandvágy.
Emellett még ott van az a bibi is, hogy heti 1-2 órában a zseniális anyanyelvi professzorok sem fognak csodát tenni. Lehet próbálkozni, de a siker erősen kétséges.

Sok múlhat persze azon, hogy melyik korosztály kerül a külföldi kezei közé. Egy általános iskolás, középiskolai alsós esetén rendszerint semmilyen nyelvi előképzettségről nem beszélhetünk, így náluk még jelentős fejlesztés eszközölhető. Már ha nagy az óraszám. Hozzájuk viszont határozottan elkelne, hogy megfelelően felkészült pedagógusok kerüljenek, akiknek szakmája a tudásuk átadása.

Túl azon, hogy a legtöbb esetben nem lehet drámai változásokat elérni, nem is minden intézmény igényli ezt.

Az állami felsőoktatási intézmények esetében előfordul, hogy valódi, érdemi tanítást várnak el, s ez az elsődleges célja a tanerő alkalmazásának, de - különösen a nyelviskolák esetén - a külföldiek jelenléte inkább marketingfogásnak tekinthető.
Az iskolák célját elég egyszerűen meg lehet fejteni, csupán végig kell nézni az ott dolgozó külföldieken. Ha találunk fekete vagy ázsiai-amerikai tanárokat is, akkor erősen gyanítható, hogy oktatókat keresnek. Marketingszempontból ez ugyanis nagyon nem menő - az ideális waiguoren fehér.

Én nem vagyok pedagógus, így aztán a tanítás elég autodidakta módon alakult ki nálam. Nem is állítom, hogy jó lennék benne, de azért igyekszem. Mostanra eljutottam odáig, hogy nagyon egyszerű célokat tűzök ki magam elé.

A diákjaim 8-10-12 éve tanulnak angolul. Kínai tanároktól. A kínai angoltanítási módszer nem hatékony, csak a nyelvtanra és a szavakra mennek, s a számonkérés mindig tesztekkel történik. A beszéd gyakorlatilag teljesen hiányzik, így a kiejtés nagyon gyenge.

Tisztában vagyok vele, hogy egész sokat tudnak. A nyelvtannal foglalkoznom felesleges lenne. Célomnak már jó ideje azt tartom csak, hogy megpróbáljam legyűrni a gátlásaikat, hogy meg merjenek szólalni. Mindenki nem vevő rá természetesen, de arra legalább jók az óráim, hogy akiben van némi tenni akarás, annak adott a lehetőség, hogy beszéljen, gyakoroljon.
Az óráimtól nem lesznek jobbak a tesztekben, de talán jobban meg mernek szólalni éles helyzetben. Ez a legtöbb, amit elérhetek itt.

Két osztályom elviselhető létszámú, huszon- illetve harmincvalahány gyerkőcből épül fel, őket úgy hagytam, ahogy vannak. Mellesleg velük minden héten két duplaórám is van.

A másik három osztály viszont (mert a kettővel korábbi bejegyzésben rosszul írtam, nem 4, hanem 5 osztályom van - első hetem ez még csak, nézzétek el) meglehetősen népes. Nem fengjiei középiskolai szinten az, de 43-50 tanuló van bennük. Ezeket innovatívan szétbontottam kettőbe, A és B csoportot kreálva belőlük, s ezek majd felváltva járnak be az órákra, hogy valamit kezdeni is lehessen velük. Noha ez az én terhelésemet nem csökkenti, az itteni intézményi rugalmatlanság miatt fű alatt került kihírdetésre, másképp biztosan belekötnének. Miután ez már felsőoktatási intézmény, így olykor nem példanélküli, ha nincs mindenki jelen minden órán, így aztán, hacsak direktben nem számolnak be róla, nincs esély a lebukásra. A kölyköknek is jobb így. Túl a nyilvánvalón (feleannyi órára kell bejárniuk), lényegesen több esélyük is van megszólalni, s csak úgy elbújniuk sem lehet a tömegben.

A másik újításom már aggályosabb, de Xianningben sem derült ki, itt pedig az eltérő méretek miatt lényegesen kevésbé tűnik fel minden. A pénteki egy szem órámat ugyanis átpakoltam a keddi egy szem órám mögé. A diákság sem bánja, hogy hamarabb köszönt be a hétvége, ahogy én sem. Hivatalosan ez sem kerül kérvényezésre, miután ez is olyan problémát jelentene, amitől azonnal lefagyna az agyuk, s nem tudnák elhelyezni a kialakult rendszerben.

Szóval jövő héttől már csak négy napon tanítok. Remélhetően ez így is marad.