Pihi van egyelőre, egészen hétfőig. 

Már lenne tanítás, de a második világháborút pont hetven éve nyerték meg, s ennek örömére most három napos szünet van. Vasárnap már zajlanak órák, a péntekieket tartják meg akkor.

Noha a frissen megkapott órarendem szerint tanítok pénteken is, valamiért engem nem akarnak vasárnap még munkára fogni. Nem is bánom.

Szóval legelőször hétfőn fogok munkálkodni, s elvileg minden hétköznap lesz órám. Szerdán és pénteken csak 1-1, azokat majd igyekszem átpakoltatni másik napokra, azért kényelmesebb lenne.

Amúgy a jelek szerint valamivel komolyabb kihívásoknak nézhetek majd itt elébe. Elvárják, hogy csináljak tantervet, amit aztán majd jóvá is kell hagyatni, illetve majd a vizsgáztatás mikéntjét is idő előtt be kell adni, hogy azt is elfogadhassák. Hát, majd meglátjuk, mi lesz, hogy lesz, ha egy mód van rá, azért igyekszem majd megtalálni a kiskapukat.

Csütörtökön lezajlott az utolsó adag vizsgáztatás is, így aztán ezzel egyúttal az utolsó aktív munkanapom is véget ért.
Az angoltanári osztályban ezúttal sem kellett csalódni, szinte majdnem mindenki 90 pont felett végzett, szépen teljesítettek.
A már említett szorgalmas, de múltkor nagyon izguló diáklányomat visszahívtam csütörtökre, s némi nyugtatás hatására neki is sikerült másodszorra elfogadható, 88 pontos eredménnyel zárni az évet.

Az óra utolsó felében még maradt benn néhány tanulóm, a segítségükkel gyorsan kitöltöttem a vizsgaíveket is, aztán még hirtelenjében be is dobtam őket Zhao Shenghez. Minden letudva.

Eredetileg hétfőn akartam Fengjiebe menni, de még nem tudom, mikor kerül rá sor. Munka ugyan már nincs, de még mindig nem sikerült kideríteni, hogy melyik buszállomásról jár a napi egy fengjiei busz Wuhanból. Internet alapján a segéderők eddig már három különböző helyet és időpontot bogarásztak ki, úgyhogy végül Mingchunnak írtam, hogy hívja fel Fengjieben a buszállomást, aztán próbálja meg onnan kideríteni.

Ha holnap későn szól ide, akkor már csak kedden kerül sor a nagy útra. Fengjie még mindig nincs földrajzilag túl messze, de a vasút kerül, a busz meg elég vacak utakon jár, így még ez utóbbi is több mint 10 órát vesz igénybe.
Valamikor a délután indul, s reggelre ér be Fengjiebe, s talán ha nagyon nagy mázlim van, akkor sikerül alvóbuszt kifogni, de erre sajnos semmi garancia. Azért jó lenne.

Ma az asszisztensemmel ültünk be egy cukrászdába, beszélgettünk mindenfélékről, s többek közt ez a kis kiruccanásom is szóba került. Miután csupa szépet meséltem tavalyi állomáshelyemről (na meg szép képeket is mutattam neki), így ő is egészen kedvet kapott hozzá. Szerdától már ő is ráér, így elképzelhető, hogy 1-2 nap késéssel ő is nekiindul, s aztán majd együtt jövünk vissza. Nem volna rossz ez az opció sem.

Ma lezajlott az utolsó két órám, innentől már csak vizsgáztatok. Ha minden igaz, a hazaút előtt még 2-3 hét pihenés is lesz mindenféle óra vagy vizsga nélkül, de ez már csak a bónusz.

Egy vizsga már le is zajlott szerdán a turizmusos diákok felével. Nekik azért kellett ennyire előrehozni, mert a jövő héten már útra kelnek szakmai gyakorlatra, s nem is kerülnek elő szeptemberig.

A hat leányzó minden probléma nélkül megfelelt az amúgy is meglehetősen könnyű vizsgán, még a leggyengébb, láthatóan nem felkészült, de saját kútfőből gond nélkül teljesítő lányka is 83 ponttal lett honorálva a maximális 100-ból. Egyikük, az amúgy nem különösebben erős angoltudású Chen Xi 97 pontig vitte, rajta egyértelműen érződött, hogy alaposan felkészült.

A vizsga amúgy ezúttal nagyon is illeszkedik az itteni tanítási módszerekhez, így tényleg egyszerűen abszolválható. 10 témakört osztottam ki, ebből húznak egyet véletlenszerűen a vizsgán, s aztán arról kell három percen át beszélniük. Ez így annyit tesz, hogy előzőleg kidolgozhatják, majd bemagolhatják a tételeket, nem igényel semmiféle emberi gondolkodást. Mint megjegyeztem - nagy derültséget okozva az egyik osztály körében -, akár egy majom is képes rá, mert nem kell gondolkodni.

Egyik-másik osztály amúgy nagyon tart a vizsgától még így is, sokallták a 10 tételt meg a három percet, de hát azért ennyi egy főiskolai diáktól nagyon-nagyon minimumként is elvárható. Amúgy nem féltem őket, aki ezen nem megy át, az tényleg csakis magának köszönheti.

A jelek szerint elégedettek voltak a legutóbbi órámmal, mivel a napokban megint hívtak. Az időmbe belefér, anyagilag sem rossz, úgyhogy nem olyan nagy baj ez.

Ha jól vettem ki, ezúttal az órám előtt akarnak valamiféle felkészítést is tartani, hogy mégis mit tanítsak a nebulóknak, amit egyáltalán nem bánok, mert nem egyszerű magamtól kitalálni.

A kölykök amúgy egész kis okosak, de mint már párszor említettem, a korosztályuk nem annyira nekem való. Azért valahogy majd letudom az órát, ennyit ki lehet bírni.

Közben már Jingdezhenre készülgetek, ma foglaltam vonatjegyet. Lesz egy kis időm Nanchangban is, Jiangxi székhelyén, s mivel már szombat este megérkezem, s csak hétfőn indulok vissza, így Jingdezhenben is. Állítólag lesz még egy külföldi is a neves eseményen, de ennél több részletet még nem tudok róla.

Biztos jó lesz.

A 19-ével kezdődő héttől ismét elindulnak a vizsgák. Az osztályok méretétől függően 2-3 hétig tartanak majd. Általában három darabra szedtem őket, az egyetlen kivétel a turizmusos csoport, ők alig vannak, így ott mindössze két részre lett bontva a csoport.

Ezúttal kizárólag tételek szerepelnek a vizsgán, meglehetősen egyszerűek, s csupán 10 darab. Azt persze csak a vizsgán tudják meg, hogy melyiket kapják, így aztán mindegyikre fel kell készüljenek. Az első féléves másodéves vizsgához hasonlóan három percet kell beszélniük a témáról.

Ebben a szemeszterben az évközi aktivitásuk is figyelembe lett véve, ennek betudhatóan néhányan nem fognak vizsgázni, s ugyancsak ez a helyzet a notórius hiányzókkal is.

Tegnap a leendő óvodai angoltanárokkal gyakorolgattunk az órájukon, s a teljesítményük alapján egy sem ment volna át a vizsgán, ha élesben ment volna a dolog. Az ő érdekükben remélem, azért összekapják magukat, mire tétje is lesz a dolognak.

Azt hiszem, ezúttal igencsak szigorú leszek, s kegyetlenül megbuktatok mindenkit, aki nem töri magát eléggé. Hogy elgyengülök-e, az majd elválik pár hét múlva, de most tényleg úgy érzem, hogy nincs bennem semmi könyörületesség. Jobb lesz, ha felkötik a gatyájukat.

Hála a multimédiás termek adta előnyöknek, ebben a félévben egészen szórakoztató dolgokat sikerül összehozni. Próbálgattam pár lehetőséget, most úgy néz ki, meglett a befutó.

Túlságosan nagy kihívásokkal nem lehet a diákok felé élni, mert azért elég gyengék az angolt tekintve, de az adok-kapokra lehet építeni. Elkezdtünk nézegetni egy sorozatot, meglehetősen bugyutát amúgy, de ők kifejezetten élvezik. Szereztem hozzá angol-kínai vegyes feliratot, így a megértés garantált. 

Miután az első epizód végét csalódott felzúdulás fogadta (mármint a tényt, hogy vége), onnan már sejtettem, hogy működni fog a dolog. Azt találtam ki ugyanis, hogy csak akkor kapnak folytatást, ha kellő aktivitással produkálják magukat az óra hátralévő felében. Amikor is, a már látott epizód néhány (jellemzően értékes és a hétköznapokban is jól használható kifejezésekkel tarkított) jelenetét kell megpróbálniuk rekonstruálni.

Ez eleve ad egy kissé komikus alaphelyzetet, mert a beszéd mellett próbálnak játszani is, így mindenki vidám, miközben - s ez a lényeg! - beszélnek is. Majdhogynem maguktól, szórakozva. 

Eleinte nagyon arra próbáltak meg rámenni, hogy egy az egyben felmondják, ami a film szereplőinek a szájából elhangzott, de mostanra erről sikerült őket leszoktatni. Ez azért sem volt jó, mert többnyire kevés is a saját kútfő ehhez, meg így egyik-másik eléggé rá is görcsölt. Miután a felirat kínai részének köszönhetően tökéletesen megértenek mindent, így tudják, hogy mi hangzik el. Erre építve már eljutottunk odáig, hogy a jelenetek lényegére fókuszáljanak csak, s azt igyekezzenek a saját szavaikkal kifejezni. Hogy ez sikeres, azt főleg ott veszem észre, amikor a kínai szövegből kiindulva sokszor más szinonimákat használnak.

Egyszerű dolognak tűnik ez, de a biflázásra építő oktatási rendszer miatt elég nagy eredmény. Gondolkozni, nem a készet használni, hanem önállóan felépíteni a mondatokat sokkal nehezebben megy nekik, dacára annak, hogy még bátorítom is őket, hogy nyugodtan használják a lehető legegyszerűbb szavakat.

A nyelvtant és a szabályokat megtanulják a többi, helyi tanártól. Beszélni viszont jobbára csak nálam tudnak, ez az óra szól erről. Sokkal többet tudnak annál, mint amit képesek kifejezni. Hiányzik belőlük a bátorság, s eleve nincsenek hozzászokva. Ez a játékos megközelítés a jelek szerint sokat segít, oldottabban olajozottabban megy a beszéd is.

Ha sikerélményem van, tényleg nagyon szeretem ezt csinálni.

Lassan visszarázódok a hétköznapokba. A rosszkedvem is odalett, aminek kimondottan örülök. Mint már írtam, ezúttal csak 10 órám van egy héten, ami lényegében öt, mert egy-egy alkalommal két órám van egy osztállyal. Ezek a duplaórák jók, szeretem őket, mert elég egyszer felkészülni, s idő is jut mindenre.

Eredetileg hétfőtől csütörtökig volt munka, de a hétfői órát sikerült átrakatnom csütörtökre, így most péntektől hétfőig szabad vagyok, s csak három nap tanítok. Kényelmes, meg kell vallani.

Az új osztályokkal nem vagyok nagyon kibékülve. Nem csodálom, hogy Javier sem volt oda értük, mert a legrosszabbak az összes elsős csoport közül, már ami a nyelvi képzettségüket illeti. Alig értenek meg valamit (azon ezek után már egyáltalán nem csodálkozom, hogy a latinó kollégát nem értették), s a kifejezőkészségük is csapnivaló. Macera lesz velük bőven.

A turisztikai osztályom bővült egy tanulóval, de a diákok fele hamarosan lelép. Zhejiang tartományba mennek egy évre gyakorlatra egy hotelbe, úgyhogy nemsokára csak 6 leányka marad. Vicces lesz.

A multimédiás termek tetszenek, határozottan könnyítenek az életemen, dinamikusabbak így az órák. Időnként ráébredek - ha épp jó csoportot fogok ki - hogy szeretek tanítani. Amikor érezhetően lelkesek és minden gördülékenyen halad, olyankor ez az egyik legjobb munka a világon.
Ki tudja, a végén még talán annyira belejövök, hogy ezt akarom hivatásomnak is...

Megkaptam az új órarendem ma, eszerint tovább csökkentik az amúgy sem túlságosan megerőltető terhelésemet: mindössze 10 órám lesz egy héten, vagyis 5 dupla. Kb. semmi. Lesz viszont órám hétfőtől csütörtökig minden egyes nap, szerdán 2 dupla, a többin 1-1.

Javier két levedlett osztályát is megkapom, elsősök, óvodai angoltanárok lesznek belőlük, míg Javier, heti 12 órában csak másodévesekkel fog foglalkozni. Ez jó lesz mindenkinek. Ő nem bírta az elsősöket, én hasonlóképp éreztem a másodikosokkal, szóval mindenki nyer az ügyön.

Ja, és hogy még jobb legyen, az egy szem turisztikai csoportomat leszámítva - akik csak 10-en vannak, minden osztályomat multimédiával felszerelt teremben okíthatom, így végre könnyebben tudok majd izgalmasabb környezetet teremteni.

A két új elsős csoporttal nem tudom, hogy mit kezdjek, a többiek, akiket már ismerek, velük nem lesz gond.

Itt az idő, munkára fel!

Nemrég tudtam meg, hogy a másodévesek számára ezzel a félévvel véget érnek az angol beszédórák. Nem állítom, hogy nagyon lesújt ez a helyzet, mivel a korábbi biztató kilátások ellenére velük szeretek a legkevésbé együtt dolgozni.

A nyelvi előképzettségük kétségtelenül übereli az elsősökét, ugyanakkor a velük való munka ennek ellenére is nehezebb. Többen is vannak a csoportjukban, ami eleve nem előnyös, de inkább az a problémás, hogy a diákok felét egyáltalán nem érdekli semmi. Próbálkoztam több fajta megközelítéssel, de arra kellett jussak, hogy valószínűleg nem velem van a gond. Még korábban kértem őket, hogy írják össze, szerintük mi lenne célravezető az órákon. A reálisnak tűnő ötletekből mazsolázgattam is, de nagyon nem hatotta meg őket az sem. Persze videózgatnának, de se a technikai feltétele nem adott, se nem hiszem, hogy a főnökség boldog lenne tőle. Erős a gyanúm, hogy tavaly nem sok kihívásnak voltak kitéve az előző kolléga óráin, de erről nem tehetek.

Az elsősökkel viszont sokkal könnyebb. Annak ellenére, hogy még szerintem is kissé monoton és unalmas, amit csinálunk, bár hatékony is. Való igaz, hogy kevésbé látványos a kivitelezés, mint Javier óráin (aki az összes időpontra működő multimédiával bíró termeket kapott, én hiába kértem), de a visszaigazolások is azt látnak erősíteni, hogy az újoncok szeretnek velem dolgozni.*

Miután a másodévesek kikopnak, az új félévre nem tudom, hány osztályt kapok. Nem kizárt, hogy így tovább csökken a terhelésem (azért a heti 8 óra már nagyon durva lenne), de azt valószínűsítem, hogy inkább a meglévő többi osztályom óraszámát növelik majd meg a kiesést pótlandó.

__________________________________________________________________________________

* Volt valami diákok között végzett anonim felmérés, amit állítólag minden kollégával kapcsolatban megtartanak, a munka színvonalát javítandó. A Zhao Sheng által eljuttatott visszajelzés alapján az elsősök szeretnek, a másodévesek viszont annak ellenére unják az óráimat, hogy rendszeresen igyekszem játékos aktivitásokat kieszelni. Nagyon nem üt szíven a dolog.
Javier óráinak megítélése sem egyöntetűen vidám. Bár a kivitelezés többnyire érdekes, őt viszont nem értik.
A kapott visszajelzések jelentősége nem több annál, ami. Változtatásra nem kényszerít, csupán tanács.
 

Volt már szó róla, hogy ideát a diákok korántsem annyira szörnyűek, jellemzően nyugodtak és jól viselkednek. Kivétel azért akad persze, de a zömükkel tényleg semmi baj, nem igazán nehezítik a pedagógiai munkát.

Hogy ez így van, abban nagy szerepe van a tanárok viselkedésének. Itt még egyértelműen tisztelet övezi ezt a munkakört, felnéznek a pedagógusra a helyiek, s felnéznek maguk a diákok is.

Hogy nekem kissé problematikusabb olykor a fegyelmezés, azt már említettem. Nem úgy a kollégáknak, akiknek az óráin nem merül fel gond a nebulók viselkedéséből adódóan. Bár a törvény már tiltja, itt még a gyakorlatban működik a kölykök fenyítése. S kis hazánk pár évtizeddel ezelőtti gyakorlatához hasonlóan ez ellen nem is emel kifogást senki. A diákok nem önérzeteskednek, nem panaszkodnak miatta. Otthon jó eséllyel kapnának érte még egyet.
Az is elég megszokott látvány, hogy egyik-másik kölyök a sarokban áll, egész nap, mert valamiért oda lett állítva.
A nádpálca is gyakorta előforduló kellék. Felsős korukra amúgy már beérnek, azokkal az osztályokkal nekem sincs gondom, s más tanárokat sem hallok panaszkodni miattuk, ez mind az alsósok esetében van jelen.

Ma az első órámra érkezvén érdekes jelenetre lettem figyelmes. Már benn voltam az osztályban, amikor megjelent az osztályfőnökük, s az egyik gyerek telefonját teljes erővel a földhöz vágta, majd még meg is taposta. Utána még nem volt rest a darabokat összeszedni és kivágni a kukába.

Miután elment, kiderült, hogy az amúgy az én óráimon is nagyon bosszantó (a múltkor az ő megcsapkodásán gondolkodtam erősen, bár a gyakorlatban ez még nem esett meg) kölyök valamelyik órán az okostelóján játszott. Gondolom nem ez lehetett az első húzása, hogy ennyire kiborította a kollégát. Legutóbb az ő munkafüzetét koboztam el egy hétre, hogy aztán este vissza is adjam, miután az igazgatóhelyettes kérte el. A rekvirálásra csak annyit mondott, hogy "it's your duty", de erős a gyanúm, hogy a gyerek akkor is kapott rendesen.

Ez már szigorúan magánvélemény, s egész biztosan sokatok nem ért vele egyet, de amíg nem esnek túlzásokba, én egyáltalán nem vagyok ellene ennek a gyakorlatnak. Itt az iskola még nevel. Őszintén remélem, hogy egyhamar nem veszik ki ez a tradíció.