Liping 2016.04.22. 02:01

Vizsgák jönnek

A félév során vitt két osztályom vizsgáknak néz elébe a jövő héten. Ez még nem a szemesztervégi feladat, de miután muszáj a teljes pontszámuk 30%-át másképp összekalapozni, ezért ezúttal módosítottam az értékelési módszereimen.

 

Bár mindig volt valamiféle ajánlás, hogy az órai, évközi munkájukat is vegyem figyelembe, ezt sosem tettem meg. Most sem nagyon tudnának mit tenni, ha a saját fejem után mennék, de nem volt kedvem újfent megindokolni a saját elképzeléseimet meg amúgy is rendes volt a közvetlen felettesem mindenben hozzám, szóval legyen meg az örömük.

 

Tehát, ahogy mondtam, a szemeszter során begyűjthető max. 100 pontnak 70%-a származik majd a végső vizsgákból, amiket előreláthatóan június 21-én fogunk lebonyolítani. A maradék 30%-ot elvileg a jelenlét, órai munka, házi feladatok kellene, hogy kitegyék, de a hiányzásokat másképp kezelem (két eset indokolatlanul is rendben van, a harmadiktól az egész félév bukta), házi feladatot meg továbbra sem szeretnék adni. Ezért kettőbe bontottam ezt, 15%-ot az órai aktivitásra kapnak - ami azzal is jár, hogy a megfelelően teljesítő egyedek nevét feljegyzem, akárcsak azokét, akik valamiért nagyon nem aktívak -, 15%-ot pedig a jövő héten megírandó szemeszter-közepi vizsgára (angolul a mid-term valahogy értelmesebben hangzik).

 

A júniusi és a mid-term is teszt lesz A, B, C és D válaszokkal, ami egyúttal könnyű nekik is, mert hasonlóakhoz vannak szokva, másrészt könnyű nekem is, mert a javítás sokkal hamarabb megvan így.  Miután mindkét teszt hasonló lesz, így legalább szerezhetnek némi benyomást arról is, hogy a fontosabb vizsgán mire számíthatnak majd.
Nem tervezem egyiket sem túl nehézre, s igyekeztem a könyveik praktikusabb, való életben használható dolgaira fókuszálni jobban.

 

Kedden így hát vizsgáztatok. A tapasztalatokról pedig majd beszámolok nektek.

Címkék:kína vizsgáztatás tanítás fősuli diákok wuhan Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr858652690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása