Mivel a meglévő summer camp-em mellé befért volna még néhány szabad óra, s mivel egészen közel, mintegy egy negyedórás sétányira lett volna a nyelvsuli, így ma tettem egy próbát. Az otthon is ismert Huawei nevű óriáscég székhelye Shenzhenben, egész pontosan itt, Bantian városrészben van, s ennek örömére fel is épültek két óriási és mutatós lakótelepet a dolgozóik számára. Ahol pedig emberek laknak, ott gyerekek is előfordulnak, s Kínában ez azzal is jár, hogy egész biztosan nyitnak nyelvsulit, ahová már aprólékkortól hordhatják őket a szüleik angolozni.

Az egyik ügynök már korábban ajánlotta ezt a helyet. Mivel akkor sem ütközött a napirendemmel, egy próba erejéig felkerestem. Akkor 3-4 éves gyerekeknek kellett volna reading class-t tartani. Mivel semmit nem beszéltek angolul, s mivel értelmetlennek is tartottam az egészet, akkor végül nem éltem a lehetőséggel. A korosztályukat tanítom máshol is, de értelmes dolgokra, s szépen is fejlődnek. Ezek a szerencsétlenek meg csak hallgattak egy mesét, amiből egy kukkot sem értettek. (Nyilván automatikusan is rögzül egy nyelv, ha állandó jelleggel ezt használják a gyerekkel, de erre heti 45 perc nem elég.)

Később szó volt róla, hogy indítanak majd osztályt 4-5 éveseknek is, akiket már tényleg kéne tanítani is valamire, de nem találtak elég jelentkezőt, így az függőben maradt.

Most cooking class-t kellett volna produkálni. Szintén 3 éveseknek. A koncepció abból áll, hogy a tanár megmutogatja nekik az alapanyagokat, elismételteti velük a neveket, megtapogathatják, megszaglászhatják őket, mi több, még ők is közreműködhetnek az elkészítésben (műanyag késekkel).
Ezt sem találtam különösebben értelmes ötletnek, de úgy voltam vele, hogy egy próbát megér. Egész jól fizetnek, s 45 percet kibírok.
No, ma meg is jelentünk, s a hölgyemény elmagyarázta, hogy miből kellene állnia az órának egész pontosan. Felfogtam, valóban nem volt bonyolult. Majd mielőtt elkezdődött volna, még nekem is demonstrálnom kellett volna, hogy mégis hogyan adom elő. Magamhoz mérten a lehető legkedvesebb hangomat vettem elő, de így is látszott, hogy nem tetszik neki, így aztán feladtam, kértem, mondja, hogy mi a gondja. A hanghordozást kifogásolta, mindenáron a gügyögést erőltette, hogy úgy beszéljek a gyerekekhez, mintha fogyatékosok volnának, merthogy ellentétes esetben szerinte nem értenek meg. (Itt már egészen biztos voltam benne, hogy többet biztosan nem jövök ide vissza, de piszkálta is a csőrömet a helyzet, úgyhogy elkezdtem picit hepciáskodni.)
Mondtam, hogy én ilyen hangon nem tudok beszélni, de nem is szeretnék. Gyerekekről van szó, nem hülyékről. Világéletemben falra másztam az efféle hanghordozástól. Nem mellesleg vannak hároméves tanítványaim, s érdekes módon ők is megértenek. Mi több, szépen fejlődnek. Ezen nagyon csodálkozott, mindenképp kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig a kicsikkel így kell beszélni. Volt a telefonomon videó Amyről, aki három éves és épp azt fejtegeti, hogy szereti az almát, de most csirkét akar enni. Majd hogy nincs testvére és két nagymamája van. És hogy megy az állatkertbe zsiráfot nézni. Mindezt kérdésekre válaszolva. Nem gügyögősökre.

Erre már nem nagyon tudott mit mondani. Végül még bepróbálkozott férjemnél, hogy esetleg ő nem tartaná meg az órát, de mint kiderült, ő is csak normálisan képes beszélni.
Még rákerestem neki egy kutatásra (szerencsére megjelent kínaiul is a hírek között), amely kifejtette, hogy jobb a gyerekeknek, ha rendesen beszélnek hozzájuk, kerülve a túlzott, fogyatékosokra jellemző hangsúlyozást. Könnyebben tanulnak meg beszélni is. Erre már végképp nem tudott mit mondani.

Ja, annyi még kiderült, hogy ha el is indulna a nagyobbaknak való osztály, ott is ilyen hangon képzelik el a tanítást. Szóval tartok tőle, hogy erre sem leszek alkalmas személy. Nem tudnának annyit fizetni.

____________

Apróbb kiegészítés

Kisgyerekekkel önkéntelenül is kissé lágyabb hangon beszélek. Lehet, hogy nem kéne, de valamennyire ez a helyzet. Nem kezdek el gügyögni, de kevésbé szigorú, komoly a hangom, mint normálisan. És angoltanárként nyilván hangsúlyozom a szavakat és nem is ejtem őket gyorsan. Ez azt hiszem, rendjén való.
Amit itt vártak el, az egy borzalom volt. Próbáltam keresni youtube-on valami hasonlót, de szerencsére az összes, még a totyogókat tanító videókon is értelmesen beszéltek a tanerők. Hangminta nélkül nehéz elképzelni (jómagam reprodukálni sem tudnám, a hangképző szerveim erre nincsenek kiképezve), de csodálkozó óóó-zásokkal, minden hangot iszonyatosan elnyújtva, a legostobább, legtúlzóbb gügyögésre kell gondolni.

22-én lesz egy esemény, férjem főszereplésével. Előreláthatóan 4-5 napot töltünk majd ott el, s mivel a szomszédban van, egyúttal az odajutás sem lesz hosszadalmas.

A dolog egyetlen szépséghibája, hogy eredetileg az ő munkája két eseményről szólt, így hacsak nem változtak időközben a dolgok, akkor ez egyúttal azt is jelenti, hogy a következő hónapban kap innen utoljára fizut. Bízzunk benne, hogy nem, de azért ez a sanszos.
Akárhogy is, most már ilyen tapasztalata is van, s ha jön újabb lehetőség, abban már még ügyesebben tud teljesíteni majd.

Szóval, hamarosan Hongkongba megyünk. Kambodzsának lényegesen jobban örültem volna, de nem kell telhetetlennek lenni.

Bár közvetlen lakókörnyezetünket elnézve ez nem szembeötlő, Shenzhen tengerparton fekszik, legalábbis egyes részei. Tőlünk mindkét irányban még cirka 15-20 km a part, s klasszikus fürdőző területeket csak a város keleti részén találni.

Errefelé, Yantian városrész után jópár partszakasz is elterül, változó színvonallal és megközelíthetőséggel. Kettő, Dameisha és Xiaomeisha még a kevéssé problémás esetek közé tartozik, tőlünk metró és busz kombinációja által másfél óra alatt megjárható - ebből a busz egy óra, igaz, ha gyér a forgalom, megy fél óra alatt is.
Az egyik épülő új, 8-as számú metró errefelé robog majd, de ennek elkészültéig még egy egész picit várni kell. Igaz, a strandolni vágyók és a Yantianben élők számára jó hír, hogy egy egészen friss módosítás alapján a metró első szakasza már egyenesen Dameishaig ér majd. Az eredeti terv szerint Yantianig adták volna át az első szakaszt, de a helyi előljárók rendesen beparáztak attól, hogy embereltaposó tömegjelenetek alakulhatnak majd ki, amikor a nagy kapacitású metróról egy jóval szűkebb keresztmetszetű tömegközlekedési eszközre száll át a nép a strandokra igyekezvén. A jelek szerint ez elmarad.

Dameisha szabadstrand, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Ingyenes, viszont normál napokon cirka 40000, míg a fizetett ünnepeken akár százezer ember is ellepi a korántsem hatalmas partszakaszt. Igen, ez azt jelenti, hogy emberek vannak egymás hegyén-hátán, s gyakorlatilag moccanni is alig lehet. Ennek ismeretében talán érthető, hogy a metrót idáig nem részletekben adják majd át.

Tegnap szerencsére korántsem volt ennyi nép, de ez több dolognak is betudható. Hétköznap volt, s ami hangsúlyosabb, már egy hete szakad az eső, olykor csúnya viharokat is produkálva, s a tegnapi előrejelzés is csak annyiban volt biztató, hogy viharról nem, csak szórványos csapadékról szólt. Szerencsére ez kimerült abban, hogy kétszer cirka fél perc erejéig esett valami, s a napot az idő felében felhők takarták. (Férjem így is leégett, szóval jutott belőle így is elég. Én szerencsére csak barnultam.)

Így, hogy csak maximum ezren lehettünk, egészen kellemes volt a helyszín. Maga Dameisha környéke kifejezetten mutatós, s hegyek is akadnak szép számmal - már a Yantian felé vezető út elejétől kezdve dimbes-dombos a környék, később ez odáig fokozódik, hogy több alagút, köztük egyik-másik 2-3 km-es, kivájására is szükség volt.

No, de beszéljenek inkább a képek a lenti galériában. Dameisha - tömeg nélkül - nem egy rossz hely.

Tegnap megvolt az utolsó órám is a nyelvsuliban, most már jön a nyári szünet. Zárásként volt egy kis teszt is a félév során elsajátított tudásukat ellenőrizendő, ahol mindenki ügyesen szerepelt.

Szeptemberig ott már nem lesz semmi dolgunk, ellenben a nyár sem telik munka és események nélkül. Ha minden igaz, augusztus második felében költözünk majd, addig pedig summer camp lesz néhány hét erejéig. Hogy pontosan hol, az még nem teljesen világos. Eredetileg ez is a nyelvsuliban zajlott volna, de nem jött össze elég érdeklődő gyerek, így csak community class-ok lesznek az általános iskolás korúakkal, abból sem sok. Őket amúgy sem csípem, s jóformán alig fizetne valamit, mert napi egy órában menne két héten át, így ezt Iso csinálja még zárásként.

Nekem két hely is ígérkezik, az egyiket ma lesem meg, a másikat meg előreláthatóan a jövő héten. Az egyik egész közel van a lakóhelyünkhöz, a másik pedig a nyelvsulihoz. No, de ez majd elválik.

Augusztus elején vagy július végén egy hétre előreláthatóan Malajziába utazunk, KL-be, némi ügyintéznivaló céljából. Pontos dátumok még ismeretlenek, de majd igyekszem hasznosan tölteni az időt ott is. Bár KL nem a szívem csücske, igaz, csak egyszer jártam ott, cirka fél nap erejéig. Talán most jobban fog tetszeni.

Ugyancsak kinéz egy külföldi munka is erre az időre. Férjem azóta is az ő cége állományában van, s elvileg közeleg egy új esemény, de hogy mikor és hol az még bizonytalan. Az is előfordulhat, hogy majd csak a nyarat követően kerül rá sor.

Egyelőre ez néz ki nyárra, de valószínűleg itt helyben is nyaralgunk egy kicsit. Shenzhen a tenger mellett fekszik, így akad néhány strand is, igaz, feltehetően emberfeletti tömeggel. De majd megsasolunk néhányat.
A szokásokkal ellentétben így idén nem lesz a blogon nyári szünet sem, igyekszem majd bejegyzésekkel szórakoztatni az olvasókat.

Merthogy a metróvonalak elképesztően intenzív fejlesztése mellett - lényegében kísérleti jelleggel - villamost is építenek a város Longhua kerületében.

A Shenzhen északi részén, középütt fekvő Longhua külsőbb részei eddig eléggé kiestek, a metró csak Qinghu állomásig járt, onnan csak buszozni lehet. Bár maga a 4-es metróvonal, melynek végállomása a már említett Qinghu is épül tovább, de átadására még néhány évet várni kell. Így adta magát az ötlet, hogy addig is készüljön el 15 km-nyi villamos, amely egyébként is jól jön majd a metró átadását követően is, attól sűrűbben áll meg, s nem is ugyanazon az útvonalon jár (bár a fővonal másik végállomása is a jövőbeni metróhoz vezet).

Két nap múlva, június 30-án indul meg az üzem, s ez egyúttal a villamos debütálása is lesz a városban. Ez csak a kezdet, Longhuaban összesen 51 km-nyi hálózat van tervben, de ha az új, s Kína nagy részén eléggé szokatlan, s elvétve előforduló járműtípus beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor egész biztosan ezen a téren is rekordütemű fejlesztések várhatóak majd városszerte.

Természetesen nem az otthon általában megszokott lassú, elavult villamosra kell gondolni (bár szerencsére járműpark terén már odahaza is jelentős fejlesztések valósultak meg), hanem modern, mutatós, s kellően gyors szerelvényekről van szó, bár a járművek belseje elég egyszerű, funkcionalista.
A pálya 70 km/h-t enged, a sebességhatárok és az állomásokon eltöltött idő alapján átlagosan 25-30 km/h-s sebesség érhető el a teljes szakaszon. A közlekedési lámpákat intelligens módon a villamoshoz igazítják, így nem kell sokat állniuk a szabad jelzésre várva.
A járművek abban is eltérnek az otthon megszokottól, hogy nincs felsővezetékük. Akkumulátorról működnek, s az állomásokon megállva töltődnek. Ugyancsak elraktározzák a lejtőkön haladás során keletkező mozgási energia nagy részét is.
A közel 12 kilométeres fővonal mellett egy 3 km-es szárnyvonal is készült, a kiépült pályán három járat közlekedik majd, minden egyes végpontból egy-egy a másik kettőbe.

 Pirossal a metró, szaggatott pirossal a még nem kész szakasz, kékkel a most átadandó villamoshálózat

A tömegközlekedés használata meglehetősen egyszerűen zajlik. Bár mindenre lehet fizikai jegyet (vagy metrónál zsetont) vásárolni, általában chipkártyával élnek az utazók. A metró kapus beléptetésénél ez elég egyértelműen adja magát, de ugyanúgy lehet csipogtatni a buszokon is. Az utazás hosszától függetlenül egységes díjazású járműveken a sofőr mellé van felszerelve egy kütyü, ahol ezt megtehetjük, míg ahol eltérő a jegyár, ott egy alkalmazott mászkál körbe mobil kütyüvel, s csipogtatja le a kártyákat (vagy ad jegyet, ha kártyánk nincs).

A villamosnál is ugyanezek a lehetőségek lesznek, a díjazás egységesen 2 yuanbe kerül majd, s ezen túl minden állomáson helyeztek el automatákat, ahol Wechat pénztárcával (mobil fizetés) is rendezhető a jegyár.

 A villamos tesztüzem során

Mivel a metróhoz képest tizedannyi költséggel megépülhetőek a villamosok (igaz, van kapacitásbeli és sebesség terén jelentkező különbség), most egészen bizakodóak a helyi vezetők a továbbiakat illetően. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a létező, brutális metrótervek borulnának, de kiegészítésnek, s sok esetben (az amúgy elektromos) buszok helyett a villamos lehet a megoldás Shenzhenben is.

Kis galéra lejjebb a képre kattintva.

A napokban vettük észre, hogy az általunk rendszerint használt helyi nagybolttól 20 méterre, csak a keresztutcában van egy hasonló méretű másik áruház is, valamivel nagyobb választékkal. Még időben, tekintve hogy hamarosan költözünk...

Az új boltban kapni Kiudor tojást is, ami a méltán híres Kinder tojás egy helyi koppintása. Védjegyek szempontjából némiképp aggályosnak tűnik: a név ugyan eltér, de a dizájn szinte teljesen megegyezik, amennyire az eredetire még emlékszem.
Férjem unszolására vettünk belőle. Sajnálatosan ez már az új típusú tojást másolja, tudjátok, aminek a felében van valami kanalazható trutyi, nem a klasszikus csokitojás. Kinderben még ez sem annyira vészes, de - talán csak a nosztalgia mondatja velem - az originált meg sem közelíti.

Szóval, a Kiudor ezt másolta le, de természetesen elég gagyin. Az íze nem olyan rossz, de köszönőviszonyban sincs a megihletőjével, s még a játék is vacak, az összerakható squadocska nem is gurul (bár ezzel lenne a legkisebb baj, már gyerekként sem érdekelt a benne lévő játék, csak a csoki). Igaz, cserébe kétharmadába kerül - bár ez még így is drága.

Mindez képeken, csakis a blog olvasóinak. Ha esetleg helyben leledztek, ne próbáljátok ki.

Eredetileg női lábakkal is szerettem volna érzékeltetni az errefelé uralkodó viszonyokat, elvégre szembeötlőbb, mint a hónaljkutya, különös tekintettel arra, hogy Kínában, amennyiben az időjárás engedi, a női lábak teljes pompájukban közszemlére kerülnek. A Shenzhenben uralkodó klíma mellett erre csaknem egész évben nyílik lehetőség.

Akkor a neten nem találtam megfelelő anyagot, s bár napi szinten szembesültem szemléltetésre gyönyörűen alkalmas példányokkal, a metrón sehogy nem sikerült nem feltűnő távolságból kellően éles képeket lőnöm. Miután lement a cikk, ma persze máris összejött valami. Nem elég éles, élőben feltűnőbb a helyzet, de valamit így is visszaad.
A lábak viselője egy cirka 20 év körüli hölgy lehetett. Még egyszer hangsúlyozom, a nagy részükön egyáltalán nincs szőr, vagy csak pár szál (igaz, azok teljesen megnőve és láthatóan), a most lencsevégre kapott nő a kevésbé szerencsések egyike.

A kínaiak elég sok tekintetben elütnek a nyugati emberektől. Kultúrájuk, viselkedésük, az élet nagy kérdéseivel kapcsolatos felfogásuk éppúgy különböző, mint a fizikai megjelenésüké.

Az errefelé fellelhető, mongolid nagyrasszhoz tartozó lények külleme könnyen észlelhető módon eltér a miénkétől. A mandulavágású szem, a kissé sárgás bőr, a vastag szálú, koromfekete, egyenes haj azonnal szemet szúrnak. Vannak azonban olyan különbségek is, amikre nem feltétlenül gondolunk azonnal. 

A nyugati ember testét többé-kevésbé borító, nemenként (s persze egyénenként) eltérő mértékben jelentkező szőrzet mennyisége nagyságrendekkel meghaladja azt, amit egy kínai teste képes növeszteni. Nagyon kevés férfit látni, akinek vállalható arcszőrzete van, s egészen sokan vannak köztük, akiknek egyáltalán nem kell borotválkozniuk. A férfiak végtagjain is visszafogott mennyiségű szőrzet nő, az Európában megszokott dússág nagyon ritkaságszámba megy, ezzel szemben egyáltalán nem kirívó, ha egy férfi lábai csaknem teljesen csupaszok. A többségnek azért nő néhány szál szőre, de igencsak visszafogott mennyiségben.

Ha a férfiaknál is ennyire kevéssé burjánzó a helyzet, magától adódik a gondolat, hogy a hölgyek még kevésbé érintettek. Ez jogos is, a kínai nőkön gyakorlatilag alig nő szőr. Többségüknél a lábakon egyáltalán nem fordul elő, s bár meztelen kínai nőket még nem láttam, másodkézből származó információk alapján lényegében csak a hónalj és a szeméremtájék érintett a szőrzet szempontjából.

Mivel ennyire visszafogottan érinti őket a helyzet, a szőrtelenítés problémája is mérsékelten áll fenn. Talán ennek köszönhető, hogy az ebből élő nemzetközi multik nem is nagyon próbálkoztak a piac meghódításával, s eképpen nem is próbálták meg a szőrzet kezelésének nyugati kultúráját elterjeszteni. (Mely kultúra egyértelműen belénk nevelt dolog, nem ösztönös. Lehet azon vitatkozni, hogy mennyire normális a szőrzet eltávolításának, karbantartásának gyakorlata, s hogy miért nem dívik a naturalizmus, s rohangálnak az európai nők szőrös lábakkal. Akárhogy is, engem már megfertőzött a szépségipar, s igencsak ápolatlannak érzem a természetes állapotokat.)

Ennek köszönhetően nemtől függetlenül a hónaljkutyák hódítanak, s a női lábakon magától növekedő néhány szál szőr is teljes pompájában és hosszában él és virul. Ugyancsak másodkézből származó infóim alapján intim tájékon is szinte csak azok tartják karban magukat, akiknek nyugati partnerük van.

S hogy lássátok, miről beszélek, zárásként itt egy galéria, elsősorban hónaljakról, női lábas képeket nem találtam, a metrón meg kissé feltűnő lenne kellően éles képeket készíteni.

Ma sikerült letisztázni ezt is. Az új félévtől a K1 osztályokat ő viszi majd, mindenki legnagyobb megelégedésére.

A suli amúgy lassan véget ér, elsején lesz az utolsó órám, aztán majd lesz egy kisebb summer camp, s végül egy kevés nyár is marad még nekünk. 

Végül időben, 22:50 körül megérkeztünk Shenzhenbe. Mivel még át kellett menni a határellenőrzésen és fel kellett venni a poggyászt is, a metró esélytelen volt.

Ezúttal a gépről nem szedtek le, csak az útlevélellenőrzéskor emeltek ki, de mindössze negyed óra alatt végeztek is. A csomagkiadó szalagnál még rengetegen vártak, de az én bőröndöm már ott volt és rám várt. Szóval dacára az alaposabb vizsgálatnak, még így is hamarabb végeztem, mint utastársaim azon része, akik nem az első adaggal kapták meg a feladott poggyászt.

Szerencsére akadnak buszok is a reptérről, 330-as szám alatt járnak, van belőlük B és C verzió is. Futianbe, Longgangba vagy épp Shenzhen északi pályaudvarára, amely hozzánk nagyon közel van. A jegyár ez utóbbiba 24 yuan.
Miután ilyen későn nincs gyakorlatilag semmi forgalom és az út nagy része fizetős utakon zajlik, nagyon hamar meg is érkeztünk, majd onnan Didivel, az Uberhez hasonló kínai szolgáltatással jöttem még cirka 15 pénzért. 

Jó volt Thaiföldön, de határozottan jó érzés visszatérni.