Liping 2017.07.05. 20:34

Dameisha beach

Bár közvetlen lakókörnyezetünket elnézve ez nem szembeötlő, Shenzhen tengerparton fekszik, legalábbis egyes részei. Tőlünk mindkét irányban még cirka 15-20 km a part, s klasszikus fürdőző területeket csak a város keleti részén találni.

Errefelé, Yantian városrész után jópár partszakasz is elterül, változó színvonallal és megközelíthetőséggel. Kettő, Dameisha és Xiaomeisha még a kevéssé problémás esetek közé tartozik, tőlünk metró és busz kombinációja által másfél óra alatt megjárható - ebből a busz egy óra, igaz, ha gyér a forgalom, megy fél óra alatt is.
Az egyik épülő új, 8-as számú metró errefelé robog majd, de ennek elkészültéig még egy egész picit várni kell. Igaz, a strandolni vágyók és a Yantianben élők számára jó hír, hogy egy egészen friss módosítás alapján a metró első szakasza már egyenesen Dameishaig ér majd. Az eredeti terv szerint Yantianig adták volna át az első szakaszt, de a helyi előljárók rendesen beparáztak attól, hogy embereltaposó tömegjelenetek alakulhatnak majd ki, amikor a nagy kapacitású metróról egy jóval szűkebb keresztmetszetű tömegközlekedési eszközre száll át a nép a strandokra igyekezvén. A jelek szerint ez elmarad.

 

Dameisha szabadstrand, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Ingyenes, viszont normál napokon cirka 40000, míg a fizetett ünnepeken akár százezer ember is ellepi a korántsem hatalmas partszakaszt. Igen, ez azt jelenti, hogy emberek vannak egymás hegyén-hátán, s gyakorlatilag moccanni is alig lehet. Ennek ismeretében talán érthető, hogy a metrót idáig nem részletekben adják majd át.

 

Tegnap szerencsére korántsem volt ennyi nép, de ez több dolognak is betudható. Hétköznap volt, s ami hangsúlyosabb, már egy hete szakad az eső, olykor csúnya viharokat is produkálva, s a tegnapi előrejelzés is csak annyiban volt biztató, hogy viharról nem, csak szórványos csapadékról szólt. Szerencsére ez kimerült abban, hogy kétszer cirka fél perc erejéig esett valami, s a napot az idő felében felhők takarták. (Férjem így is leégett, szóval jutott belőle így is elég. Én szerencsére csak barnultam.)

 

Így, hogy csak maximum ezren lehettünk, egészen kellemes volt a helyszín. Maga Dameisha környéke kifejezetten mutatós, s hegyek is akadnak szép számmal - már a Yantian felé vezető út elejétől kezdve dimbes-dombos a környék, később ez odáig fokozódik, hogy több alagút, köztük egyik-másik 2-3 km-es, kivájására is szükség volt.

 

No, de beszéljenek inkább a képek a lenti galériában. Dameisha - tömeg nélkül - nem egy rossz hely.

 

Címkék:kína élet tenger beach shenzhen dameisha Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása