Európából egzotikusnak tűnik, Délkelet-Ázsia egyes részein viszont elég megszokott, rendszeresen előforduló jelenség. Bár sokan különböző dolgoknak gondolják, valójában a tájfun, a hurrikán és a trópusi ciklon egy és ugyanaz, csak épp a glóbusz más-más részein különféleképp hívják ezeket a légörvényeket.

Szerencsére a tájfunok ritkán okoznak túl nagy károkat, mivel csak töredékük éri a partokat, jellemzően még a tenger felett kimúlnak. Ázsia keleti felén elég széles határok között megjelenhetnek, beleértve Japánt és Dél-Koreát is, de leginkább a Fülöp-szigeteken kell velük számolni.

Kína délkeleti, keleti partjain fel-felbukkannak, erre leginkább Hainan szigete és Guangdong tartomány a legveszélyeztetettebb. Bár igen komoly erőt képesek kifejteni, Kínában nagyon ritkán követel emberéleteket. Az előrejelzés megfelelően működik, az épületek pedig szilárd elemekből készülnek.
Az eddigi legpusztítóbb tájfun 2013. novemberében kelt életre az óceániai miniállam, Mikronézia körzetében. A Haiyang vagy filippínó keresztségben Yolanda tájfun ezután végigsöpört a Fülöp-szigeteken, majd a vietnámi és dél-kínai partok felé vette az irányt.
A rekordgyors, 314 km/h-s sebességet elérő ciklon az útja során több mint hatezer emberrel végzett (zömmel a Fülöp-szigeteken), s csak Kínában majdnem egymilliárd dollárnyi kár keletkezett. Szerencsére csak 11 ember halálát okozta az országban - további 9 eltűnt -, ők jellemzően a tájfun keltette áradások során vesztették az életüket.
Az áldozatok alacsony száma annak is köszönhető, hogy több tízezer embert kitelepítettek az érintett körzetekből.

De hogy is jönnek létre a tájfunok? A Wikipedia eképpen ír erről:

A trópusi ciklonok keletkezéséhez két tényező: 1.) nagy páratartalmú, meleg levegő és 2.) meleg (26-27 °C) vízfelület szükséges. A felszálló, nagy páratartalmú meleg levegő a Coriolis-erő hatására forgásba kezd. A feláramlásban a vízgőz egy része kicsapódik, először kialakulnak a térségre jellemző tornyos gomolyfelhők, majd a forgás hatására a jellegzetes felhőkarok. Mivel az Egyenlítő közvetlen közelében a Coriolis-erő nagyon gyenge (az Egyenlítőn nulla), itt nem is indulhat meg a ciklonáris mozgás. Ennek következménye, hogy trópusi ciklonok csak az említett magasabb szélességeken (a 10. és 20. fok között) keletkeznek, illetve nem keresztezik az Egyenlítőt.

A meleg óceán a képződmény életének további szakaszában is kiemelt szerepet játszik. Ha a feláramló légtömegbe további meleg és nedves levegő kerül, a rendszer belső energiája nő. A felhőképződés során felszabaduló energia tovább gyorsítja a folyamatokat, a megnövekvő hőmérséklet miatt megnő a feláramlás sebessége, emiatt megnő a nyomáskülönbség, erősebb lesz a kondenzáció és még több energia szabadul fel. A pozitív visszacsatolás révén a rendszer egy idő után önfenntartóvá, egyfajta óriási függőleges hőmotorrá válik, és megkezdi önálló életét.

A tájfunok előfordulása évszakokhoz is köthető. Bár hébe-hóba bármikor keletkezhetnek, a tájfunszezon jellemzően az esős évszakban, júliustól októberig fordul elő.
Az elmúlt röpke másfél hétben három tájfun is jött egymás után. Szerencsére egyik sem volt túl veszélyes, de azért kaptunk róla figyelmeztetést sms formájában a helyi hatóságoktól. Ilyenkor azért ajánlott inkább zárt térben tartózkodni és jobb nem a tengerparton lébecolni.
Bár itt tényleg csak az erősebb szelet és elállni nem akaró esőt érzékeltük, azért a második tájfun után maradt egy kis pusztítás is a környéken. Néhány apróbb fácskának nem esett jól a vihar.

A mai nappal befejeződött a nyár, ami a tanítási részét illeti. Már igencsak ideje volt...

Na nagyon azért nem akarok panaszkodni, egy átlag hazai dolgozóhoz képest igencsak könnyed volt a terhelés, maximum napi 2-3 óra, de inkább egy-másfél, s a hétvégék is általában szabadok voltak. Ehhez ugyan még hozzájött napi másfél-két óra utazás is, de igazából még így sem túl sok racionálisan nézve. De ennek ellenére hadd szenvedjek kicsit, ez lényegesen több volt, mint ami általában kijár, s így eléggé untam már.
Szerencsére anyagilag kifejezetten megérte a nyarat itt tölteni, a két hónapban ketten (lényegében én, de férjem az én óráimra is elkísért és tanult) összeharácsoltunk egy forintban már hétszámjegyű összeget csak a nyári sulikból és mellette volt még céges munkából is bevétel. Hát, Vietnámban egyhamar ennyit nem hiszem, hogy fogunk keresni.

Most viszont nekem jövő hétig már semmi dolgom. Leghamarabb egy hét múlva kezdek itt Bantianben egy nyelvsuliban, s ez a legutolsó nyári melós suli is kér heti egy órát a következő hétvégétől indítva. Legrosszabb esetben is egy teljes hetet pihenhetek, de talán másfél is lesz belőle. Férjem már hétfőtől ovizni fog, de addig azért ő is szusszanhat egy cseppet.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy amint egy kicsit helyrebillenek, a blogon is aktiválom magam. Végre.

Férjemmel ma oviban jártunk, ugyanis az egyik ismerős csajszi szólt, hogy kéne oda tanerő szeptembertől. Az ajánlat alapján ezért 6500 yuant plusz reggelit és ebédet adnak, cserébe 8:30-12:30-ig ott kell dekkolni minden hétköznap. Viszont a fizetést nem csökkentik az esetleges ünnepek, s még a téli szünetre is jár(na) bér.

 
Bár az idő nagyobbik részében csak játszadozni kell a lurkókkal és érdemben napi fél-egyórás tanítást kell csak produkálni, ez így is napi négy órát elvesz, szóval shenzheni viszonylatban határozottan nem egy túl vonzó ajánlat, még akkor sem, ha tudjuk, hogy kis létszámú ovi, tizenakárhány gyerekkel és három óvónővel.

Én kapásból kukáztam, de próba szerencse alapon férjemet beajánlottam. Nem árulva zsákbamacskát, őszintén elmondtam, hogy mire képes, s hogy egyelőre valóban nem egy kimagasló tanár, s akkor még enyhén fogalmazok. Viszont ennyiért nem nagyon kapnak embert, így egy próbát megért.

Ugrottak is ajánlatra, s ma tartottunk is nekik egy demó órát. Fél órát pontosabban, s csak a férjem. Az éneklős részektől eltekintve elég csapnivaló volt, de még így is megfelelt. Jó, elsősorban a fehér arc a lényeg, meg hogy reggelente üdvözli a gyerekeket, amikor behordják őket a szülők.

A picik amúgy egész jól viselkedtek, s egyik-másikuk kifejezetten cuki volt. Még nagyon aprók, inkább 3-4 év körül járnak, s mondanom sem kell, egy kukkot sem értenek angolul. 
Szeptembertől mindenesetre férjem őket okítja délelőttönként, mialatt néhány délután a régi suliban lesz Amy-ékkel. Nem lesz ez rossz anyagilag sem és gyűjti a tapasztalatokat is. Mindkettő jó lesz, ha majd már Vietnám partjai mentén éljük a világunk.

Mai bevásárlótúránkon lettem figyelmes erre a ránézésre egészen gusztusos gyümölcsre. Kínai neve renshenguo, vagyis ginzenggyümölcs, de semmi köze nincs a ginzenghez. Sőt, mint kiderült, Kínához de még a környékhez sem, ugyanis Dél-Amerika szülötte ez a burgonyafélék családjába tartozó valami.

Erre már csak az itthoni nyomozás során jöttem rá, ugyanis bevallom, nem rémlik, hogy valaha is láttam volna már ezt a furatermék blogra illő csodát.

Bár ránézésre még egész kívánatos, az íze korántsem annyira impozáns. Uborkához, krumplihoz és egész minimálisan sárgadinnyéhez hasonlatos, de inkább az előző kettő dominál. Kis magok is vannak benne, amelyek állítólag fogyaszthatóak, de tapasztalataim alapján inkább ezt ne tegyük.

Addig is, a galériában csodáljátok meg ezt a remekművet, melyet egyébként pepínónak vagy perui uborkának is neveznek.

Na, ezt is megértük. Előbb-utóbb számítani lehetett rá, mivel már a veszélyzónában élünk.

Ma írtak a nyári suliból, hogy a vihar miatt ma ne menjünk dolgozni. Aztán láttam a hatóságok sms-t is. Eszerint kerüljük a tengerpartot, a hegyeket, a különböző veszélyes helyeken, s ha van rá lehetőség, inkább maradjunk zárt helyen.

Szerencsére ez nem egy túl komoly eset, nem vagyunk veszélyben, de jobb elkerülni a bajt. És pihenni itthon. Amit nem bánok.

A mai napon lejárt a kis lakáskánk bérlete. Mivel még fél éven át maradunk, s nem akarunk a városon belül másfelé költözni, adta magát a lehetőség, hogy hosszítsuk meg a szerződést még hat hónappal.

Azonban volt egy apró probléma a kecóval. A légkondi elkezdett csöpögni, s semmiképp nem akarta ezt abbahagyni az utolsó pár hét folyamán. Normál esetben persze ilyenkor jelezhetnénk, hogy csinálják meg, de aki élt már hosszabb időn át Kínában, az tudja, hogy bármit megszereltetni csak legutolsó mentsvárként szabad. Ha esetleg sikerül is nekik, a járulékos károk általában túlmutatnak a nyereségen. Emiatt volt, hogy a fürdőszobai csap lefolyója miatt sem szóltunk, különösen, hogy a járólapra csepegve nem is nagyon hatott meg a dolog.

A légkondis probléma miatt sem szóltunk, inkább megoldottuk azzal, hogy felfogtuk a lecsepegő vizet. Bár a falat is érte némi esztétikai kár, nem volt szembeötlő. Viszont mindenképp másik lakást akartunk. Így aztán átcuccoltunk három emelettel alacsonyabbra. Itt most még lesz fél évünk, mielőtt valóban költözünk, délre, Vietnám felé.

Szorgosan telik a szünidő. A közoktatás, nem meglepő módon, ilyenkor leáll, s ez remek alkalmat ad a nyelviskoláknak arra, hogy summer camp-eket szervezzenek, elvégre a gyerkőcöknek rengeteg szabadideje lett.
A nyár egy másik, s esetünkben lényeges aspektusa, hogy ez az az évszak, amikor a külföldiek nagy része elillan az országból. A valahol normális szerződéssel rendelkező natívok iskolai munkája, s vele együtt a tartózkodási engedélye lejár, s elhúznak haza, hogy aztán szeptembertől visszajöjjenek, ha úgy tartja kedvük. Vagyis, egy kicsit borul a piaci egyensúly, s a nem távozó tanárok lehetőségei sokat javulnak.

Ezt érezzük mi is. A megcsípett nyári sulikban a szokásos 200-250 yuanes órabérekhez képest 3-400 yuan körül keresünk, s még nagy eséllyel akkor is felvesznek, ha amúgy annyira nem tetszik nekik a tanítási módszerünk. A saját hülyeségeikről is könnyebb őket lebeszélni.

A summer camp-ek jellemzően egy hónaposak, július közepétől augusztus közepéig. A két helyen, ahol melóztam, már véget is ért, de még nincs vége a nyárnak, mert egy harmadik helyen most kezdték még csak el két hét erejéig. Bár szerettem volna egy picit pihenni még a szeptember előtt, miután 450 yuanes órabért kínáltak fel és a lokáció is közel van, végül belementem. Mivel a megbeszéltnél több volt a diák, így ebből 500 lett, amit maguktól ajánlottak fel.

Kár, hogy jó világ hamarosan véget ér, s visszatérünk a normál bérezéshez. Mindegy, ki kell használni, amíg lehet.

Tegnap megint Hongkongban jártunk, mivel férjem ezen a napon léphetett be utoljára Kínába a meglévő vízumával. Most még van 60 napja itt, mielőtt szerzünk neki újat.

Bizonyára emlékeztek rá, hogy kb. tavaly november óta engem rendszeresen kiemeltek a határon, s további vizsgálatnak vetettek alá. A legdrámaibb epizód a februári visszaérkezésünk volt, akkor már a Dohából érkező óriásgépről is leszedtek. Muris volt. A kínaiak sem jobbak, mint más nemzetek, ami a repülőgépekből való kiszállást illeti. Landolást követően hipergyorsan igyekeznek kikászálódni az ülésből, összeszedni a cókmókjukat, s nekiállnak helyezkedni, hogy minél hamarabb lejussanak. 
Ez az alkalom sem volt más. A sztyuik a reptéri gurulás alatt párszor rájuk szóltak, hogy még ne, majd amikor odaértünk a csőhöz, megindult a tolakodás. Mi nem nagyon szoktunk ebben részt venni, elvégre úgyis van feladott poggyász is, azt mindenképp meg kell várni, semmit nem nyernénk vele. És egyébként is elég messze ültünk az ajtótól.
A népek felsorakoztak, nekiálltak kimenni, de hirtelen leállt minden, a személyzet mindenkit leültetett, majd nagy nehezen odakeveredett egy reptéri hölgyemény engem keresve. Így soron kívül jutottunk le, s mentünk egyenesen a határőrizet karjaiba, amíg utána nem néztek gyanús személyemnek.

Mivel sem akkor, sem máskor nem találtak problémát, a procedúrához már hozzászoktunk. Az egyetlen hátulütője az volt, hogy amennyiben gépet kellett elérni, akkor ajánlott volt nem kicentizni az időt, mert a helyszínen fellelhető személyzet függvényében néha fél óráig is feltartottak. Utána persze szabadkoztak.

Értelmes választ soha nem kaptam, hogy mi okozza a fennakadást, feltehetően mert ők sem tudták. A cirka 10 alkalom alatt összeszedett morzsákból azért annyi körvonalazódott, hogy a xinjiangi tartózkodási engedélyem miatt van a bibi. Bár amikor új vízumot kaptam, az útlevélben rányomták az érvénytelenítő pecsétet, a helyszínen Almáéknak ugyanezt valószínűleg nem sikerült megoldania a rendszerben is. Ugyanakkor azt azért jelezhették az ottani szervek, hogy már nem vagyok a helyszínen, s azt az engedélyt jogosulatlanul használnám.

Amikor legutóbb Bangkokban melóztam, a shenzheni reptéres határőr még annyit mondott, hogy az útlevélszám van megjelölve, az alapján sípol nekik a rendszer. Még azt is javasolta, hogy csináltassak új útlevelet, ha nem akarom ezt a rendszeres mafant.

Időközben lejárt az emlegetett tartózkodási engedély érvényességi ideje. Férjem hongkongi munkája idején, a közúti határátlépés során nem volt semmi fennakadás. Mivel ez volt az első alkalom, hogy ilyen módon hagytuk el Kínát, még nem voltam benne biztos, hogy végleg megszűnt a probléma. Ennek tesztjeként is szolgált a tegnapi nap.

Jelentem, zökkenőmentesen átjutottam. Úgy tűnik, tényleg csak a lejárati dátumot kellett megvárni, s ezzel a múlté is lett a gond. Túlélhető volt így is, de azért csak kényelmesebb nélküle.

Bár úgy volt, hogy most a hónap elején teszünk egy utat Kuala Lumpurba, a helyzet úgy hozta, hogy ezt egy kicsit halasztjuk. 

Nem szórakozni mentünk volna, hanem vízumügyben, de mivel egész jól fizet a nyári suli, nem akartam egy hetet mulasztani, s az ügyintézéssel is még ráérünk egy kicsit. Előreláthatóan szeptember végén vagy október elején megyünk, a pontos időpont majd alakul az aktuális programoknak megfelelően. Férjem tartózkodása október 7-ig még rendben van itt, s az adott hónap első hete a kínai nemzeti ünnep, amikor feltehetően a külképviseleteken sem melóznak, így majd ezt is figyelembe kell venni.

Hacsak valami - például munka - közbe nem szól addig, úgy gondolom, az ünnep után időzítünk majd, tehát olyan október 7-től cirka 15-ig leszünk odakünn. De ez majd kiderül.

Elég eseménytelenül telnek a napjaink. Meleg van itt is, elég kibírhatatlan az idő, de szerencsére csak a szabadban. Esik is elég sűrűn. Zajlik a nyári munka is, elég unalmas, de legalább jól fizet és nem szólnak bele okosabbnál okosabb ötletekkel.

A költözést feszegető cikk alapján feltehetően nem meglepő, de most egyelőre nem keresünk másik lakást. Itt tudok továbbra is bérelni félévnyi elköteleződés mellett is, s ha esetleg menni kell, akkor az a havi 1500 pénznyi differencia is jól fog majd jönni. Férjemnek most egy rövidebb vízumot fogunk igényelni - arányaiban egészen minimálisan drágább csak -, mert így majd "utolér", s megszűnik a xinjiangi munka vége óta fennálló szituáció, miszerint cirka fél év különbséggel járnak le a tartózkodást lehetővé tevő dokumentumok. Miután állandóan változik a helyzet, ahhoz, hogy mindketten garantáltan ki tudjuk használni az időt, az kell, hogy újra szinkronba álljanak a dolgok. Így, ha februárban nem megyünk tovább, akkor legalább egy évre előre tudunk tervezni a mostani fél helyett.

Ugyancsak aktuális lesz lassan a családlátogatás is. Ezúttal nem mi megyünk, hanem három szülő érkezik egy hónapra - a helyi újév idejére, amikor nincs suli. Hogy pontosan hova jönnek még, az egyelőre teljes homály, mert lehet, hogy nem is Kína lesz az úti cél, hanem Vietnám - vagy épp valami délkelet-ázsiai helyszín, ahol "nyaralni" lehet, kettőnk lokációjától függetlenül. Ezt legkésőbb október vége felé kifundálom, aztán lehet majd szervezkedni. Egyik érintett sem sűrűn hagyta el a szülőhelyét, úgyhogy újdonság lesz majd bőven. De még ez is egy kissé később lesz, van még idő agyalni. 

Tegnap összefutottunk a cég két emberével Shenzhen belvárosában, a MixC névre hallgató bevásárlóközpontban. Elég rongyrázós környék, Gucci, Georgio Armani és hasonló boltokkal telepakolva. Vásárlás nem volt, csak egy kávézóba ültünk be, ahol nagyjából vázolták a hongkongi munkával kapcsolatos tudnivalókat.

Szerencsére küldenek majd kocsit, így nem kell egyénileg utaznunk Hongkongba, s a hotel és az esemény is egy helyen van, így a városon belül sem lesz bonyolult a logisztika.

Kiderült egy jó hír is, eszerint ez még nem a vége a munkának, ugyanis október körül lesz még egy esemény, addig még folytatódik, s ez egyúttal azt is jelenti, hogy férjem addig is kapja a pénzét. Újabb jó hír, hogy az a következő jelenés a tervek szerint Balin kerül lebonyolításra. Indonéziában még sosem jártam, így reméljük, valóban ott lesz majd. Kiderül idővel.

Hongkongba 19-én indulunk majd, s 23-án jövünk vissza. Talán még tetszeni is fog.