Ala'er, bár nem az a kifejezetten szórakoztatóipari centrum, azért kínál lehetőségeket az éjszakai élet szerelmeseinek is. KTV egyértelmű, hogy van, Kínában ez nem is lehetne másképp.
Akad néhány jiuba, bár is, s még egy diszkó is üzemel.

A diszkót elsősorban ujgurok látogatják, zömmel az egyetem diákjai. Ennek megfelelően a zene is ujgur, s a stílus is erősen sajátos. A hölgyek és urak mozgáskultúrájáról már nem is beszélve.
Egészen biztos vagyok benne, hogy itt nem leszek a táncparkett ördöge.

Xinjiang hatalmas, mintegy 1,6 millió km². Ez Kína legnagyobb közigazgatási egysége, nagyjából akkora, mint az Ibériai-félsziget, Franciaország, a Benelux-államok, Németország és Dánia összesen.
Az autonóm terület részletes bemutatásától most tartózkodnék, a tartományos sorozat erről szóló darabja idővel majd ezt a célt szolgálja, azonban a mostani utazás miatt mindent nem lehet kikerülni.

Xinjiang területének egy kisebb része, mintegy 74000 km², nem áll a tartomány hatóságainak irányítása alatt, hanem a Bingtuan felügyeli őket. A Bingtuan, magyarul teljes nevén a Xinjiangi Termelési és Építési Hadtest egy különleges kormányzati szervezet, direkt Xinjiang területére megalkotva az ötvenes években.
Egy időben ellátott katonai funkciókat is, ma ez leginkább a határvédelemben és a terrorizmus elleni küzdelemben jelentkezik, s az általa ellenőrzött területek igazgatásán túl a gazdaság fejlesztésére fókuszál.

A különféle színes pacák a Bingtuan-igazgatta xinjiangi területek

1954-ben alapították meg, azzal a céllal, hogy fejlesszék a távoli területeket, s egyúttal biztosítsák a határvidék védelmét. Létrehozásának célja volt az is, hogy megélhetést és elfoglaltságot nyújtsanak a béke bekövetkeztével feleslegessé váló, így a hadseregből leszerelni kívánt nagy számú katonának (akiket egyúttal, ha a szükség úgy hozza, be lehet vetni, erre szerencsére nem volt szükség). 
A nemi egyensúly és az iskolázottsági mutatók javítására kerültek az egykori katonák mellé keletről érkező fiatalok is.
Mivel a xinjiangi helyzet már ekkor is hordozott magában feszültségeket, a Bingtuan működésének egyik deklarált sarokköve volt, hogy mindenáron muszáj elkerülni az erőforrásokért való rivalizálást a helyi nemzetiségekkel. Ennek folyománya, hogy a Bingtuan területei szinte kivétel nélkül korábban lakatlan vagy nagyon gyéren lakott régiókban találhatóak, s néhány kivétellel mind Xinjiang északi, han többségű területén. Dél-Xinjiangban, az ujgur dominanciájú Tarimban csak néhány helyszín akad, ezek egyike Ala'er.

A kínai-szovjet viszony a hatvanas évekre végleg megromlott. A szovjetek a helyzet eszkalálódásával párhuzamosan elkezdték Kína ellen lázítani a helyi nemzetiségeket. Mivel eredendően sem volt teljesen felhőtlen a viszony, hamar sikereket is értek el. Ennek leglátványosabb megnyilvánulása az 1962-es yiningi felkelés volt, ami után mintegy 60 ezer környékbeli disszidált a Szovjetúnióba. A helyzet stabilizálására a hátrahagyott földek művelése a Bingtuanra hárult, s ezután kezdtek el a határ mentén hosszan farmokat kialakítani.
A kulturális forradalom alatt a Bingtuan is támadások össztüzében találta magát, s 1975-ben fel is számolták. Az általa igazgatott területeket átadták a tartományi kormányzatnak.
1980-ban, a szomszédos Afganisztánban életre kelő szélsőséges mozgalmak és káosz miatt a Bingtuant újra életre hívták.

A Bingtuan az évek során számos gazdasági tevékenységbe fogott bele, a bányászati ágazatot mára teljesen átadta a xinjiangi kormányzatnak, s elsősorban a mezőgazdasággal, illetve az arra épülő feldolgozóiparral foglalkozik, de más iparágakat is meghonosítottak, beleértve a műtrágya-, cement- és műanyaggyártást, s az energiatermelést is. A sivatagi területeken öntözéssel komoly mezőgazdasági potenciált építettek ki.
A katonai funkció mára megszűnt, ezt a hagyományos hadsereg végzi el, de milíciák a mai napig léteznek, amelyek szükség esetén bevethetőek. 

A településfejlesztések sem idegen területei a tevékenységüknek: a megalakulás óta a Bingtuan hat közepes méretű várost húzott fel a semmiből (ebből egy, Kuitun azóta már átkerült a tartomány felügyelete alá), s a folyamat a mai napig tart.
Ezekben a közfeladatot a Bingtuan végzi, amely közvetlenül a pekingi kormányzatnak felel, ügyeibe a tartomány vezetése nem szól bele. Saját egészségügyet, karhatalmat, oktatást tart fenn, állam az államban.

Ala'er az utóbbi alapításával egy időben került a Bingtuan birtokába, mint annak egyes számú divíziója. Akszu prefektúra része volt, de a természeti környezet sivársága miatt lakatlan. A Bingtuan kezdte meg a gazdálkodást, s a Tarim vizét használva nagy területet fordítottak termővé. Ugyancsak korán, már 1958-ban megalakították a Tarim Egyetemet (mezőgazdasági szakirányokkal), s a sivatagi növénytermesztés legfontosabb kísérleti terepéül szolgált.
Maga a város ekkor még nem létezett, csupán az egyetem, s a földek környékén elszórva néhány ház. A mostani város helyén az egyetem fennhatósága alatt álló megművelt földek feküdtek.
Végül 2002-ben döntés született Ala'er városának önállósításáról, s ezzel közigazgatásilag is elválasztották Akszutól. A mostani város lényegében ezután épült fel, s a nagyobb betelepülés is ekkortól indult meg. Ma már több mint 170000 ember lakja, többségében hanok, bár ez utóbbiak aránya az egész Bingtuan területén, ahogy egész Xinjiangban, csökken.

A gazdasági fejlődés elősegítése érdekében a Bingtuan további 13 divíziójából is egyre több helyen alakítanak ki önálló városokat, a folyamat az utóbbi években gyorsul, mivel a kormányzat meglátása szerint az urbanizáció hozzájárul Xinjiang prosperitásának felgyorsításához.
Ala'erből kiindulva a Bingtuan városok xinjiangi viszonylatban jól karban vannak tartva. A Bingtuan gazdasági eredményessége sem elhanyagolható: noha fennhatósága alatt két és fél millió ember él, ami a xinjiangi lakosság egytizede, a 140 milliárd dollárnyi tartományi GDP-ből majdnem 20%-kal veszik ki a részüket. 

Képek Ala'erről a galériában. Ahhoz képest, hogy sivatagban vagyunk, nem is rossz.

Ala'er szép város. Viccen kívül. Ízlés dolga persze, én szeretem a legóházakat, de Ala'erban leginkább még kockaházak sincsenek, csak rengeteg fa, tágas terek, virágok, a sivatag közepén.
A napokban írok egy nagyobb szösszenetet, de egyelőre csak egy apró momentum: Ala'erban kapni tejet! Zacskós, friss tejet. 5 yuan/kg áron.

Nagyon jó lesz itt, ebben biztos vagyok.

No, akkor jöjjenek a részletek.
Minden szépen indult, tegnap fél nyolckor még szép nyári idő volt. Számítani lehetett rá, hogy eső lesz, mert tegnapelőtt a cirka 30 fok mellé a telefon szerint 44 fokos hőérzet járult. Ezt ellenőrizni nem tudom, de az tény, hogy órára gyalogolva (ha már nincs szamár, muszáj) igencsak izzadtam, s marha nagy páratartalom volt.

Szóval indulás előtt egy bő negyed órával elkezdett leszakadni az ég. Olyan szinten, hogy még Xinjiangig is elhallatszott a híre a sajtóban. Konkrétan hömpölygött a víz az utakon, járművek akadtak el, s mondanom sem kell, mi is ebben a lében tapicskoltunk a taxi felé tartván. A cipőknek néhány másodperc alatt annyi volt.

A taxi többször visszafordult, mert nem mert átmenni egyes tócsákon, de az igazán nagy bajok már egy kicsivel beljebb voltak, konkrétan beállt a dugó, se előre, se hátra. Láttunk rendőröket is, amint bajba jutott autókat tologattak ki a mélyvízből. Végül a hármas körgyűrű előtt (alatt, felüljárón vezet át az út felett) teljesen leállt a forgalom. Fél óra alatt tettünk meg 50 métert, s gyorsan kikalkuláltam, hogy így nem érünk el sehova. Dönteni kellett, így mondtam a sofőrnek, hogy ha átevickélünk a feljáróig, menjen fel, s fél Wuchangot megkerülve vigyen el a célig. Végül nagy nehezen elgurultunk a felvezető útig, de ez rohadt nagy mák volt, mert befelé, tovább ugyanúgy állt minden. Ha nem épp itt dugulunk be teljesen, esélytelen lett volna minden.

A Fujiapo távolsági buszállomásig így a fél 9-es indulás után másfél órával, 10-re értünk oda. Erre szerencsére már nem akadozott a forgalom, így bevállaltam a reptéri buszt. A fél 11-kor indulóval már fél 12 után pár perccel kinn voltunk a reptéren, így az utazás elmaradásának veszélye megszűnt. 

Urumcsi repterére megérkezvén

Hogy Xinjiangba tartunk, annak hamarosan jele akadt. A szokásos procedúra mellett a bőröndjeinket feladás előtt még egy külön vizsgálatnak vetették alá, biztos ami biztos. Ez a standard az összes Xinjiangba tartó gép esetében. A fedélzeten volt biztonsági tiszt is, amit eddig ugyancsak nem tapasztaltam még kínai járatokon.
Urumcsi repterén könnyen megtaláltuk a buszt, s pikk-pakk el is vitt minket, talán egy fél óra alatt a déli pályaudvarra. A városban aztán még jobban feltűnt, merre vagyunk. A rendőri-katonai jelenlét szembeötlő. A metró híján (2018-ban adják át) a tömegközlekedés gerincét adó BRT (saját sávokat használó, így forgalomtól függetlenül haladó busz) megállói is el vannak kerítve, s csak átvilágítás után lehet a peronra bejutni.

A déli pályaudvarnál négy biztonsági ellenőrzésen kellett átmenni, mire bejutottunk, két helyen is állig felfegyverzett katonák táboroztak, s még egy katonai járművet is láttunk. A pályaudvar teljesen le van választva fizikailag a környezettől, a kordonok az épülettől több száz méternyire nyúlnak.
Tegnap 21:16-kor percre pontosan indultunk, s ma reggel még majdnem 10 perccel hamarabb meg is érkeztünk Akszuba. A helyzet nem tűnt annyira durvának, mint Urumcsiban, de az állomásépület itt is el van kerítve, s 3-4 katonát is láttunk.
Ala'erben aztán már minden nyugisnak bizonyult. A kampuszrendőrség ugyan volt ma nálunk tisztázni az ittlétem okait, de ez rutin eljárásnak mondható, s kedvesek, érdeklődőek is voltak.

Akszu vasútállomás (fenn), sivatagi táj vonatablakból, nagyon bénán fotózva (lenn)

A táj Xinjiangban elképesztő. Urumcsi környékén még van vegetáció, s hófedte hegyek is látszanak a távolban. Ma reggel a vonaton ébredve a hegyek már csak mutatóban voltak jelen egy darabig, hó nélkül, a közelben pedig mindenütt sivatag, esetleg némi csenevész növényzettel. Közvetlenül a vágányok mellett mindkét oldalt kis szakaszon öntöznek, s itt fákat növesztenek, úgy egy 10 sor mélyen. Sokuk még így is elszáradt.

A sivatagos részekre érve megjelent a por is. Akszuban is mindent borít, s ez alól Ala'er sem kivétel. Ha homokvihar is jön, az érdekes élmény lesz majd.
A kampuszon mindenütt öntöznek, s eleve emiatt van bármiféle zöld az egész városban is. A környéken messze kiterjednek az öntözött földek, a mezőgazdaság jelentős. Képeket majd hamarosan teszek fel, de egyelőre csak ez a néhány van.

Határozottan érdekes itt. Holnap jelentkezem majd fotókkal.

Jelentem alásan, már Ala'erban vagyunk. Minden menetrend szerint zajlott, ámbár Wuhanban okozott némi fennakadást a durván reggel 8 órakor meginduló özönvíz: a Fujiapo felé tartó, normál esetben 20 perces taxizást másfél óra alatt abszolváltuk, ez is csak azért jött össze, mert épp a hármas körgyűrű mellett dugult be az út végleg, s így arra fel tudtunk menni. Így jelentős kerülővel, nagyjából dupla áron sikerült megérkezni az állomásra. Ettől eltekintve minden sima volt.

Xinjiang merőben elüt Kínától, de majd lesz alkalom ezt ecsetelgetni. Most egyelőre pihengetünk, aztán nemsokára megyünk ebédelni. Birkát, természetesen. 
Este még majd írok.

Hamarosan útra kelünk Xinjiang felé. Fél kilenckor szed minket össze az Uber, aztán a Fujiapo állomásról meg reptéri busszal megyünk. Bár csak egy óra előtt indul a gépünk, Wuhanban már láttam akkora dugókat is, hogy nem éri meg kockáztatni. Benne a pakliban, hogy 11-re már ott leszünk, de lehet, hogy épp csak odaérünk. (Egy ízben a Hankou pályaudvar melletti reptéri busszal majd egy órába telt kijutni a reptérre vezető gyorsforgalmi útra, holott a táv cirka 2-3 km.)

Ha minden menetrend szerint zajlik, akkor délután 5 után érünk Urumcsiba, Xinjiang székhelyére. Onnan még egy kis buszozás lesz a vasútra, hogy aztán este 9 után nekiinduljunk Akszunak.
Akszuba reggelre érkezünk, s onnan már összeszednek minket a sulis emberek. Csütörtök délután már biztosan jelentkezem Ala'erből, de addig sanszosan nem lesz wifim, max. Urumcsi repterén.

Megértő türelmet kérek, a Szecsuánblog csütörtökön, újult erővel, immár Xinjiangból jelentkezik.

Mához egy hétre már Ala'erben leszek!


Ma letelt a MICE-os csoport utolsó órája is (legközelebb június 21-én látom őket), kedden pedig még lesz egy a turizmusos diákokkal is, de aztán utána végre valami érdekesebb program jön. Szerdán már röpülünk, csütörtökre meg már a vonat is megérkezik.

A nyelvsuliban is kedden voltam utoljára. Az eredeti tervek szerint még pénteken és kedden is mentem volna, de már nagyon nem akartam, így inkább segítettem utánpótlást találni. Alapból Hollie-t, a testesebb kolleginát szerették volna befogni, de ő nem mutatott érdeklődést, s mivel nem találtak senki mást, végül beérték Joannával is. Őt tényleg csak végső megoldásnak fogadták el, mivel színesbőrű, s bár nyugati értelemben vett rasszizmus nem áll fenn a feketékkel szemben, lényegesen kevésbé menő dolog őket foglalkoztatni, mint egy szép szál fehér leányt. A szülőknek vannak azért elvárásaik a pénzükért cserébe, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Joanna mindenesetre örült a lehetőségnek, így kedden elvittem magammal, s holnaptól már ő megy helyettem.

Ma elvitték a motort is. Egészen hozzászoktam, s kifejezetten nincs kedvem gyalogolni, pedig régen sosem zavart. Remélem, azért 1-2 héten belül már nem érzek így, ennyire nem akarok elkényelmesedni.


Keddig napi szinten főzőcske jön, mindent el kell használni a hűtőből. Xinjiangból visszatérve már nem nagyon akarok főzni, meg nem is nagyon lesz mivel, miután a konyhai cuccokat már most átköltöztetjük. A lakást is nagyjából készre akarom pucolni még a nyugati kiruccanás előtt, hogy az utolsó héten már tényleg csak apróságok maradjanak vissza.
Azért elsősorban pihenés jön, az egy szem keddi órától eltekintve június 20-ig semmi dolgom! 

Ma sikeresen lezajlott a xinjiangi út jegybeszerzős szakasza. Eszerint 1-jén 12:55-kor indulunk Wuhanból, s elvileg 17:25-re érünk majd Urumcsiba. Ott még el kell vergődni a déli pályaudvarra, ami az infók alapján nem lesz túl hosszadalmas, se túl komplikált, van közvetlen busz. Onnan 21:16-kor indulunk el Akesu felé, s másnap reggel 8:23-kor érkezünk meg. Ez inkább hajnal lesz, földrajzilag három óra időeltolódással lehet számolni, szóval reálisan még csak olyan fél 6 lesz.


Akszuban aztán majd összeszednek bennünket, s visznek Ala'erbe. Ott héderelünk 17-ig némi ügyintézéstől eltekintve (beleesik az időszakba 2 munkanapnyi ünnep, azért ilyen hosszú az ottlét), majd 17-én 21:16-kor indulunk vissza Urumcsiba.
A 18-a hajnali érkezést követően még jön egy repülés Wuhanba, s ezzel le is zajlik a folyamat.

Egyedül a visszarepkedős jegy nem lett még beszerezve. Erre valószínűleg jövő héten kerül majd sor. Ezen a viszonylaton jól megfigyelhető, hogy nagyjából az elkövetkező egy hónapon belül vannak normális jegyárak, a későbbiekre (meg persze az adott naphoz legközelebbi napokra, ha már csak kevés jegy elérhető) még elég nevetséges összegeket kérnek. Így szépen megvárom, amíg eljut az áresés idáig, s ezt majd csak akkor vásárolom meg.

Kíváncsian várom Xinjiangot.

A helyzet azt hozta, hogy lett egy új, jól jövedelmező munkám.
Biztosan emlékeztek arra, hogy két alkalommal fordultam már meg kórházakban, mint amerikai doktornő. No, ez is efféle külföldi szerepjátékos mulatság, az előzőektől eltérően azonban nem egyszeri, hanem állandó jövedelemmel, s gyakrabb szerepléssel jár.


Egy cég amerikai részlegének tagjaként bukkanok majd fel erre-arra, még néhány külföldi kollégához hasonlóan. A helyi, kínai eseményeken egymagam, míg a néhány nagy, nemzetközi (délkelet-ázsiai) alkalommal a többi waiguorennel együtt. 
A fizetés kifejezetten kedvező, kezdésnek havi 15000 yuan, ami idővel növekedhet, s az elfoglaltság sem állandó, előreláthatóan 5-10 nap havi szinten, az események sűrűségétől függően. A fizetéselőleget már megkaptam.


A munka szürke jellege és a kollégák személyiségi jogai miatt egy-egy ilyen eseményről csak mértékkel fogok beszámolni, s inkább koncentrálok majd a helyszínül szolgáló településekre.

Felmerül a kérdés, hogy mi van a mostani munkahelyemmel és mi lesz így Ala'errel. Nos, itt Wuhanban már csaknem elfogyott a munka, s ha hiányozni leszek kénytelen, azt jó eséllyel észre sem fogják venni, különösen, ha férjem bemegy helyettem, s filmet nézet az osztállyal.
Ha esetleg mégis kiderülne a turpisság, a legrosszabb következmény némi fizetéselvonás lehet, de kirúgatnia magát az embernek egy állami iskolából nagyon nehézkes. Egy delikvensről tudok, de ő teherbe ejtett egy tanítványt.

A következő tanév már egy másik kérdés. Nyáron hazamegyek, de emiatt a céges munka miatt valószínűleg néhányszor vissza kell majd jönnöm egy-egy rövidebb időre.
Szeptembertől elmegyek Ala'erbe is, s amíg lehet, igyekszem párhuzamosan végezni a céges és az ottani tevékenységemet. Hogy ez mennyiben lesz sikeres, az nagyban függ attól, hogy a gyakorlatban mennyit kell hiányoznom, amit előre nehéz megmondani. Valamekkora mozgásterem van: x napot hiányozhatok hivatalosan is, s feltehetően óraáthelyezésekre is van egy bizonyos pontig lehetőség. Mindenesetre, ha már minden kötél szakad, s esetleg szemet szúróan sokat nem járok órákra, akkor sem rúgnak ki azonnal (ha egyáltalán), s jó eséllyel hónapokig tart, mire betelik náluk a pohár. Addig viszont onnan is kapok fizetést és lakást.

Akárhogy is, arra elég nagy tétet mernék feltenni, hogy még egy tanévre nem akarnak majd alkalmazni.

Hétfőn jelezték, hogy egyelőre nem tudnak véglegeset mondani a lakhatással kapcsolatban, így, ha tudok, várjak április első feléig. Ennek tudatában le is mondtam Ala'erről, s mivel most semmi konkrét nem volt a kalapban, nem is érdekelt különösebben a folytatás mikéntje. Lesz, ami lesz.

Kedden óráról hazaérve aztán üzenet fogadott skype-on, hogy minden rendben lesz, utánanéztek, az új félévre elkészül a házikó. Merthogy valami építkezés zajlik, feltehetően nem az én kedvemért, de szeptemberre kialakítanak nekem ott egy vadiúj kéglit, amely állításuk szerint egyszemélyes lakás ugyan, de cirka 50 m2, két szobával, konyhával, fürdővel, szóval bőven el fogunk tudni férni. És újonnan vehetjük használatba.

Ezek után megküldték a szerződést is, amiből kiderült, hogy nyárra is adnak fizut, ugyanúgy 6000 pénzt egy hónapra, ami újfent örömteli.

Kedd este így aláírtam a szerződést, most már csak a papírmunka van hátra. Elméletileg nem várható nehézség ezen a téren, viszont áprilisban vagy májusban két hétre Xinjiangba kell utaznunk, hogy belepasszírozhassák az új tartózkodási engedélyes matricát az útlevelekbe. Az érdemi folyamat persze nem igényel két hetet, de ilyenkor szedik be a hatóságok az érintettek útlevelét és ülnek rajta bő egy-másfél hétig, mire sikerül a ragasztást kivitelezniük. A részünkről így ez cirka két nap ügyintézést jelent, a maradék időben meg kedvünkre henyélhetünk az új suli által fizetett szálláson.

A két hétre való lelépést elintézendő még lesz itt egy köröm, de remélhetően nem nagyon fognak kötekedni. Legrosszabb esetben fizetés nélküli szabira megyek arra az öt napra, amikor tanítanék, de remélhetően erre sem lesz szükség, s meg tudjuk dumálni, hogy előre megtartom azt az összesen hat duplaórát.

Szóval, a lényeg, a helyzet rendeződött. Veve az új tanévtől Xinjiangban nyomul.