Liping 2016.06.02. 12:07

Az út a nyugati végekre

No, akkor jöjjenek a részletek.
Minden szépen indult, tegnap fél nyolckor még szép nyári idő volt. Számítani lehetett rá, hogy eső lesz, mert tegnapelőtt a cirka 30 fok mellé a telefon szerint 44 fokos hőérzet járult. Ezt ellenőrizni nem tudom, de az tény, hogy órára gyalogolva (ha már nincs szamár, muszáj) igencsak izzadtam, s marha nagy páratartalom volt.

wp_20160601_08_57_42_pro.jpg

 

Szóval indulás előtt egy bő negyed órával elkezdett leszakadni az ég. Olyan szinten, hogy még Xinjiangig is elhallatszott a híre a sajtóban. Konkrétan hömpölygött a víz az utakon, járművek akadtak el, s mondanom sem kell, mi is ebben a lében tapicskoltunk a taxi felé tartván. A cipőknek néhány másodperc alatt annyi volt.

A taxi többször visszafordult, mert nem mert átmenni egyes tócsákon, de az igazán nagy bajok már egy kicsivel beljebb voltak, konkrétan beállt a dugó, se előre, se hátra. Láttunk rendőröket is, amint bajba jutott autókat tologattak ki a mélyvízből. Végül a hármas körgyűrű előtt (alatt, felüljárón vezet át az út felett) teljesen leállt a forgalom. Fél óra alatt tettünk meg 50 métert, s gyorsan kikalkuláltam, hogy így nem érünk el sehova. Dönteni kellett, így mondtam a sofőrnek, hogy ha átevickélünk a feljáróig, menjen fel, s fél Wuchangot megkerülve vigyen el a célig. Végül nagy nehezen elgurultunk a felvezető útig, de ez rohadt nagy mák volt, mert befelé, tovább ugyanúgy állt minden. Ha nem épp itt dugulunk be teljesen, esélytelen lett volna minden.

A Fujiapo távolsági buszállomásig így a fél 9-es indulás után másfél órával, 10-re értünk oda. Erre szerencsére már nem akadozott a forgalom, így bevállaltam a reptéri buszt. A fél 11-kor indulóval már fél 12 után pár perccel kinn voltunk a reptéren, így az utazás elmaradásának veszélye megszűnt. 

 

wp_20160601_17_53_38_pro.jpg

Urumcsi repterére megérkezvén

 

Hogy Xinjiangba tartunk, annak hamarosan jele akadt. A szokásos procedúra mellett a bőröndjeinket feladás előtt még egy külön vizsgálatnak vetették alá, biztos ami biztos. Ez a standard az összes Xinjiangba tartó gép esetében. A fedélzeten volt biztonsági tiszt is, amit eddig ugyancsak nem tapasztaltam még kínai járatokon.
Urumcsi repterén könnyen megtaláltuk a buszt, s pikk-pakk el is vitt minket, talán egy fél óra alatt a déli pályaudvarra. A városban aztán még jobban feltűnt, merre vagyunk. A rendőri-katonai jelenlét szembeötlő. A metró híján (2018-ban adják át) a tömegközlekedés gerincét adó BRT (saját sávokat használó, így forgalomtól függetlenül haladó busz) megállói is el vannak kerítve, s csak átvilágítás után lehet a peronra bejutni.

 

wp_20160601_19_06_37_pro.jpg

wp_20160601_19_14_07_pro.jpg

wp_20160601_19_14_18_pro.jpg

wp_20160601_19_19_39_pro.jpg



A déli pályaudvarnál négy biztonsági ellenőrzésen kellett átmenni, mire bejutottunk, két helyen is állig felfegyverzett katonák táboroztak, s még egy katonai járművet is láttunk. A pályaudvar teljesen le van választva fizikailag a környezettől, a kordonok az épülettől több száz méternyire nyúlnak.
Tegnap 21:16-kor percre pontosan indultunk, s ma reggel még majdnem 10 perccel hamarabb meg is érkeztünk Akszuba. A helyzet nem tűnt annyira durvának, mint Urumcsiban, de az állomásépület itt is el van kerítve, s 3-4 katonát is láttunk.
Ala'erben aztán már minden nyugisnak bizonyult. A kampuszrendőrség ugyan volt ma nálunk tisztázni az ittlétem okait, de ez rutin eljárásnak mondható, s kedvesek, érdeklődőek is voltak.

 

wp_20160602_08_12_47_pro.jpg

Akszu vasútállomás (fenn), sivatagi táj vonatablakból, nagyon bénán fotózva (lenn)

wp_20160602_06_45_23_pro.jpg




A táj Xinjiangban elképesztő. Urumcsi környékén még van vegetáció, s hófedte hegyek is látszanak a távolban. Ma reggel a vonaton ébredve a hegyek már csak mutatóban voltak jelen egy darabig, hó nélkül, a közelben pedig mindenütt sivatag, esetleg némi csenevész növényzettel. Közvetlenül a vágányok mellett mindkét oldalt kis szakaszon öntöznek, s itt fákat növesztenek, úgy egy 10 sor mélyen. Sokuk még így is elszáradt.

A sivatagos részekre érve megjelent a por is. Akszuban is mindent borít, s ez alól Ala'er sem kivétel. Ha homokvihar is jön, az érdekes élmény lesz majd.
A kampuszon mindenütt öntöznek, s eleve emiatt van bármiféle zöld az egész városban is. A környéken messze kiterjednek az öntözött földek, a mezőgazdaság jelentős. Képeket majd hamarosan teszek fel, de egyelőre csak ez a néhány van.

Határozottan érdekes itt. Holnap jelentkezem majd fotókkal.

Címkék:kína utazás wuhan alaer akszu urumcsi 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr28769976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sellőlány 2016.06.04. 07:28:55

Juj, ezek a katonai szellemvárosok ,(valószínűleg nem azok, de a képek alapján azoknak tűnnek) elég félelmetesnek. Persze nem is vártam volna mást, mint hogy ezekben is megtalálod a jót és a szépet. És tényleg, ha már friss tej is kapható, mi baja lehet az embernek?

Liping 2016.06.04. 12:25:08

@sellőlány: Urumcsi egy töbmilliós nagyváros, Akszu is félmilliós, egyik sem katonai település. :D A képeken csak a vasútállomások látszanak, azokat meg muszáj bevédeni, mivel Xinjiangban azért egy leheletnyivel nagyobb a terrorveszély.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása